Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 80. szám

János dr. emelkedett fel és meleg el­ismerés hangján szólott az igazgafó fáradozásairól, őt éltette. Majd ismét Walter G-yula dr. szólott, a jelenvolt íőgymnáziumi és reáliskolai igazgatókra emelve poharát. »Amennyire ismerjük — mondotta - a szerény helyzetei, melyet intézetünk az ország magas, előkelő intézetei mellett elfoglal : épp oly őszinte nagyrabecsüléssel és mé­lyen érzett köszönettel vagyunk eltelve -azon megtisztelő figyelem iránt, melyet mai ünnepélyünk alkalmából a főgym- názium érdemekben gazdag, tudós és a reáliskola igazgató urai idevonatkozó többoldalú kegyes intézkedéseik által intézetünkkel szemben tanusitani mél- tóztattak. Legyenek meggyőződve, hogy nagy buzdítást merítünk e hálás kö­szönettel vett tényből és mig e nagy­becsű jóindulatát a jövőre is kérjük, forróan kívánjuk, hogy.magasztos tevé­kenységüket a legzavartalanabb egész­ség és törhetleu munkakedv állandó támogatása mellett az évek leghosszabb során keresztül folytathassák.« A szívből jött éljenzés után Villányi Szaniszló fögymuáziumi igazgató kezdett szólani. Örömmel jött e körbe — monda — mert tudta, hogy otthon fogja magát érezni. Én is tanító fia vagyok. Rokonságom javarésze azon tövises pályán működik, melyen az itt jelenlevő urak fáradoznak. Majd a szt. öellért legendájában előforduló Walter mester történetét az igazgatóra vonat­koztatva, megjegyzi, hogy valamint bárminő legyen is a vezér, győzelmet csak a hadsereg segélyével remélhet: úgy a tanári kar ereje és támogatása egy intézet virágzásának fő tényezője. Ismervén a kép. tanári kar tehetségeit, szakértelmét és buzgalmát, bizton hiszi munkásságának fényes eredményeit és azért kívánja, hogy azt mindennemű testi-lelki áldás által támogatva, az egyház és haza javára, miuél hosszabb időn keresztül fejthesse ki. Az ebéd vége felé érkezett a nagy- szombati érs. tanítóképző következő távirati üdvözlete : »A nagyszombati tanítóképző intézet tanári kara Bartal Rezső min. biztos és Wolfinan József helyettes főogyliáz- megyei főtanfelügyelő ő nagyságaikkal egyetemben a testvérintézet mai zászló- szentelési ünnepélyén lélekben részt vesz és az egy begy ii 11 kartársakat és tanügybarálokat szívből üdvözli. Meg­bízásból Zelligor Alajos, tanár.« A távirat igen kollemesen ériutette az előkelő társaságot, mely három óra körül kezdett szétoszlani, befejezvén ekként a szép ünnepet, mely minden­korra emlékezetes marad az intézet történetében. Egészséges hajlékot! I. Fodor József dr., az országos egész­ségügy egyik legérdemesebb bajnoka, éppen most irt egy kis czikket a ma­gyar nép számára : »Hogyan tanult meg István gazda egésséges hajlékot építeni« czim alatt. Az esztergommegyei és városi nép okulására mi is bemu­tatjuk az egézzséges közleményt: Két hétig szakadt az eső, mintha csak víz­özön készülne. A tapasztalt öregek fejüket rázták • »Baj lesz ebből, nagy baj ! Yiz alá kerülünk, mint 25 esz­tendővel ezelőtt,, a mikor a nagy üs­tökös járt az égen.« A fiatalja annál vigabban élte világát. Hiába szólíthatta a, biró a töltésre. Minek fáraszsza a derekát csákányozással, taligázással, máskor is volt eső, máskor is zuhogott a Kigyós-Er, és még se lett baj bo- lőle. Húzd rá czigány ! Megérkezett, a szolgabiró is meg az inzsollóf. Most már a töltésre rendel­tek minden munkabírót. A faluban pedig világot gyiij ottak minden lám­pába, mert, ne adja az Isten — de nyakukra törhet az éjjel a zöld ár. Az asszonynép j;ijveszőkelt forkasza- kad Iából. Éjfél felé fólrevorték a harangot is; nem használt — reggelre öles vízben állott Kígyós községe, a falu­végi csordás gunyílótól, a nagy korcs­máig a falu közepén. A széles utczát, az udvarokat, kerteket sárgás habos tó borította. Csak a tanító háza meg az iskola álló t szárazon, a mit a jó uraság építtetett öt év előtt, a mikor a régi iskola teteje a nagy hótól be­szakadt. Nem volt azoknak párja a környéken. Mindenki megnézte, örült a látásának : de azért csak úgy építet­ték fel házukat a kigyósiak a nagy tűz után, a mely három esztendő előtt ép­pen hús vét hétfőre a fél falut elham­vasztotta. az iskoláskorul, miut a hogy annak előtte megszokták. István gazda háza ott állott a tanítóé mögött. Maga építette, két sógora se­gítségével a nagy tűz után. Hej ! de sok jó borába került. 0 is olyanra sározta meg ácsolta, a milyen a többi parasztház volt. Pedig de sokat beszélt a fejébe a tanító, hogy ne lakjon ba­goly fészket, de adjon rá valamit s épít­sen jóravaló hajlékot, a mit Pistike fia., meg annak az unokája is örömben és egészégben meglakhat. Nem hall­gatott reá! Bezugott az ő udvarára is a sáros habarék, beszakitotfa a tor- nácz ajtót, behömpölygött a szobába, felkapta a nagy ládát, a miben pénzét és írásait tartogatta, felbillentette a lóczát, megúsztatta a magasra vetett ágyat. ^ István gazda létrát támasztott a padlás ajtóhoz, felhordatta értékesebb égyetmását; ölben felvitte az ő másfél éves fiacskáját is bölcsőstől, hogy szá­razon alhassék. Még meg is csókolta hófehér, puha arczácskáját, de vigyázva, hogy föl ne ébreszsze ; azután pedig a feleségével és házancpével együtt a jószág után nézett, hogy baj ne essék az istállóban. Kibocsátotta a szabadba, elterelte a kert dombosabb vége felé, oda kikötötte, takarmánynyal ellátta. Az a sárga áradat pedig locsolta, az alatt az alacsony parasztház vályog falait kívül belül. Az egyik sarkán csak úgy mállóit az a rossz építő anyag a víztől, mintha czukorból volna. Egyszerre hajolni kezdett a ház erre az oldalra, szörnyűt recsegett, égbe szálló por kavargott fel, a viz nagyot loccsant: István gazda háza össze­roskadt, beszakadt. István gazda többet emelt egy fél­óra. alatt, mint azelőtt egy hónap alatt, hogy szétfeszegesse a vastag szalma­födelet s a tető alá jusson. »En gyermekem, gyönge kis éle­tem« nyögte rekedten, aggodalomtól elfojtott lélekzettel, és tépte a zsuppot, feszi tette a léczet, emelte a gerendát. »Ne sírj asszony, nem lesz baja Pis­tikének ; a házat meg majd fölépítjük . . . fölépítjük szebre, mint a milyen volt,.« »Uram Istenein, el ne hagyj ! itt vau egy szálfa alatt a bölcső össze­zúzva ! Pistikém . . .« Szétzúzta göm­bölyű kis fejét a gerenda. Fölszállt a lelke a mennyországba. Az első fecske. (A Jó Egésség naptára.) A mi esztergomi vérű kis doktorunk, Faragó Gyula fővárosi orvos hasznos kalendáriumot adott ki Budapesten. Életre való eszméje volt az orszá­gos közegészségi egyesületeknek, mely derekasan küzd a közegészségügy érde- dokében, hogy egy zamatos magyar nyelven irt népies kalendáriumot adott ki az 1892-ik évre »Jó egésség nap­tára a magyar nép számára« czim alatt. Már maga a festett boríték — Cserépy műve — figyelemreméltó. A szép füzet kalendáriummal kez­dődik és aztán következnek kitűnő rajzokkal fűszerezett jókedvű és ko­moly elbeszélések, versek és czikkek, számra nézve nem kevesebb 27-nél. Nem ugv, mint holmi ponyva-kalendá­riumokban, elavult czikkek, hanem mind eredeti és eleven, előkelő Íróink és orvosaink tollából. Hogy csak né­hány nevet említsünk : igái (Forgó bácsi), György Aladár, Rákosi Viktor, Tóth Béla, Grerő, Bernát s a doktorok közül Fodor, Csatáry, Dollinger, Csa- podi, Gerlóczy, Hankó, Sassy, Kóssa, Reich, Feleky és a kalendárium szer­kesztője Faragó írtak bele. Gyöngye a nevettető elbeszélésnek a »nagyfejű Boldizsár története,« humo­ros a »falusi pihenő«, érdekfeszi tők »A meny ország kisbirója«, »Hogyan tanult meg István gazda hajlékot épí­teni«, »Tary Mátyás«, »Testvérgyil- kos« és még több más. Kedves versekbe van szedve »A gyermek ápolása« nemkülönben jók : »A jó egésség fen tartásáról« és »A magyar vér« cziinű versek. Ezután jönnek adomák és végül a »hasznos tudnivalók« rovatában a legkülönbözőbb bajokra vonatkozó jó tanácsok, p. ho­gyan kell bánni a mérgezett, fuladozó, égett, sebzett, veszett kutyamarta em­berekkel, beteg gyermekekkel, hogyan kell jó kutat ásni és még sok minden­féle hasznos tudnivaló az élet és egészség apró és nagy bajaiban, s az egészet egy útmutató fejezi be szegény betegek számára, kik ismeretlenek Buda­pesten, ba valamely klinikát vagy kórházat akarnak fölkeresni. A kalendáriumban különben minden benne van, ami a többiekben, p. or­szágos vásárok stb. Valóban csodálni való, hogy ily díszes és a maga ne­mében egyetlen kalendáriumot — a külföldön sincs ilyen — 30 kr. pofom áron lehet megszerezni, tehát olcsób- ■ bau miut bármely hasonló nagyságú j ponyva-kalendáriumot, sőt az országos i közegésségi egyesület a következő ked- ­vezményeket adja azokuak, a kik a t Jó egésség naptárát terjesztik a nép c között: Aki 10 péld. árát, 3 frtot ú pénzt, hogy legyen miből lakását szépen, tetszetősen és Ízléssel berendezni. Adjon neki 50,000 forintot, vagy ha ezt sokalja, 5000 forintot. Ez is sok ? adjon hát 500 forintot — mert az összeg nagysága nem döntő körülmény. A fődolog az, hogy fia foglalkoztassa eszét, gyakorolja Ízlését; mert az otthon szokásait, a családi életet csupán akkor találja majd kellemesnek, ha otthon mindenben, a mit lát, egy eszmét, egy érzést, egy kellemes emléket lát meg­testesítve. (Eljön aztán az idő is, mikor a kötelesség, a mindennapi feladat megteszi ugyanezt a szolgálatot.) Ne lásson otthon egy szép asszonyt a ki unja magát társa­ságában és ásít, ha csak belép férje, ha­nem legyen mellette egy mosolygó feleség, a ki szereti vagy legalább is becsüli és gyermekeinek gondos anyja. Ha egy Író­asztalra vagy könyves szekrényre esik te­kintete, ne emlékeztesse ez csupán az illető bútordarab árára, hanem találjon benne mindenkor valami szépet és érdekeset; akár azért, mivel összehasonlítja másutt látot­takkal, akár pedig mivel saját Ízlésének, érzelmeinek és tetteinek megtestesítését képezi. Ha hosszabb ideig folytatja az ilyen észlelést, lassanként kifejlődik benne az önálló egyéniség, az önálló felfogás és az Ízlés. Most elérkezett az ideje, hogy még több pénzt adjon neki és külön háztartást rendezzen be számára. Legyen felelős va­lamiért ! Meglátja majd, hogy fia ezen az utón munkás, hasznos, megelégedett em­berré lesz, a ki fejlődik és később sokkal többet bir el, mint legmerészebb álmaiban remélte volna tőle . . .« Ugy-c, nem érti félre szavaimat, kedves lierczegem s te is, nyájas olvasó, »cum grano salis« veszed azokat ? Nem mondom azt, hogy egy tudatlan, lusta, léha, ficzkóból már azáltal teremtünk hasznos állampolgárt és jó családapát, hogy szobájába befűtte- tünk ; csupán jellemezni akartam ezen egy példa által azt a befolyást, a melyet a la­kás gyakorol a lakóra, továbbá azt is, hogy bizonyos feladatok teljesítése közben meg­jön a hozzájuk való tehetség is. (Mert van valami a közmondásban : »A kinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá!«) Persze, hogy a mondottak csak egy szemet képez­nek a teendők azon lánczolatában, melyet elvégezni szükséges, hogy messzeható átala­kulásokat lehessen létrehozni. * Hogy áll már most a lakberendezések fejlődési története nálunk, Magyarlionban ? Sokfele okokból eredő elmaradásunk e téren is nyilvánul. Valamint a művészet legtöbb ágában, itt sem fejthettünk ki a múltban önálló és alkotó tevékenységet, hanem vagy egyáltalán nem miveltük azokat, vagy a hol — inkább fény űzési és tüntetési vágyból, mint saját fejlődött szel­lemi impulzusunk hatása alatt — mégis megtettük, többnyire idegen Ízlés befolyása alatt állottunk és idegen termékekre szo­rultunk. Nem szégyen ezt bevallani, mert a ki ismeri nemzeti történetünket és ismeri a fajunk kiváló tulajdonságai által gyorsan elért nagy eredményeket, viszont a fajunk nagy hibái által okozott nagy vesztesége­ket, az nem fog csodálkozni, hogy mind­eddig nem érhettük el a szellemi kulturá­lis fejlődésnek azon legmagasabb fokát, melynek koronáját és betetőzését képezi a művészet kultusza, a jó Ízlésnek minden alkotásban és igy a lakberendezésben is nyil­vánuló általános elterjedtsége. Még a leg- hiubb chauvinista is, a ki restelne ilyesmit bevallani, vigasztalást lelhet abban a tudat­ban, hogy megvannak fajunkban mindazon előfeltételek, melyek utján az említett fej­lődés elöbb-utóbb. de okvetlenül be fog állni s hogy megjött az idő e fejlődési pro- czesszus megindítására. A művészetnek bármely ágát, az alko­tásnak és díszítésnek bármely nemét vesz- szük is s ha lemennénk egészen a legegy­szerűbb tárgyakig, melyet nipünk használ, lehet, hogy az alkotás, az önálló ízlés hiá­nyát fogjuk tapasztalni, de Ízléstelenséget soha sem ; sőt a legtöbb esetben, színek­ben és alakokban jó Ízlésre fogunk akadni. Még ott is, a hol népünk idegen anyagot dolgoz fel, észrevehető az erős törekvés, azokat fajunk hajlumainak és Ízlésének meg­felelően egyenesíteni. A mennyire szomori- tólag hatott reám mindenkor a magyar faj hibáinak felismerése (a mely hibák a múltban olyan gyakran gátolták, néha hát­ráltatták is anyagi gyarapodását és kultu­rális haladását; sőt fájdalom, még sok ge- neráczión keresztül hátrányára lesznek, épp olyan örömmel tapasztalom e fajban min­denkor az észjárásnak önállóságát, a gon­dolkozásnak egyensúlyát s az ösztönszerü jó ízlést: csupa olyan tulajdonságot, me­lyek egy fajt magasabb kultúrái fok eléré­sére képesítenek. Valamint a spanyol kol­dusnak minden szavában és mozdulatában fajának grandezzáját látjuk kifejezve, vala­mint a velenczei gondolier méltóságteljes és mégis kellemes kézmozdulatában, mely« lyel fölszólít, hogy hajójába lépjünk, az s olasz faj azon jellemző tulajdonsága jut J. kifejezésre, melyet a le nem fordítható ö »gentilezza« szóval jelezünk, úgy a magyar x fajnak jellemző, legkiválóbb tulajdonsága a e józan gondolkozás. Fajunknak egy további h sajátságát képező tulajdonság a művészi i; érzület és ízlés is. Szereti a zenét és gya- -j torolja is, a maga egyszerűségében — de 9J ízléssel. Sohasem hallottam magyar paraszt- -j tói hamis éneket s nagyon ritkák nála jbJ azon ízléstelen túlzások, melyek az oláhnál lé és szlávnál mindennaposak. A magyar pa- rasztházak építkezése, elrendezése és diszi- -i, tése, a lakosztályok belseje lehet egyszerű in és szegényes, de sohasem czélszerütlen és gé ízléstelen. A hol pedig színekkel van di- -ij szitve, ezek rendszerint szerencsésen van- -a nak megválasztva és Ízlésesen összhangba nrf hozva. Még inkább áll ez népviseleteink- röl, melyekbe bár sok idegen elem lett úh fölvéve, mégis nyilatkozik bennünk hatá- rozott ónálló Ízlés és az individualizálásnak iÍ£ törekvése. Az alkalmazott színek gyakran mg nagyon is élénkek, de soha sem izléstele- -9! uek. A mely népfajban pedig ezen tulaj- -yj donságok megvannak, az képes a művésziisg fejlődésre; és hogy utóbbi nálunk eddiggif nem emelkedett magasabb fokra ez csakis «iiJ annak tulajdonítható, hogy legtöbb esetben na, kényelmesen az idegen anyagot használtuk sín, fel, kerülve a szellemi mukát és azon alap—qj tanulmányok elsajátítását, a melyek szűk—>{s ségesek arra, hogy egy népfaj a művésziig: kultúrát teljesen fölvegye magában, és ön—nő álló, alkotó művészi irányt alapítson. Az alkotó művészetek terén örevndetes?. és aránylag nagy haladás konstatálható)

Next

/
Oldalképek
Tartalom