Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 69. szám

ESZTERGOM. XI1L ÉVFOLYAM. 69. SZÁM. CSÜTÖRTÖK* 1891. AUGUSZTUS 27. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS^CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR : E^ész évre .......................•...........................6 frt — kr F él évre............................................................3 írt — kr N egyed évié . ,...............................................1 frt 50 kr Fgy szám ára 7 kr. Városi és megyei Érdekeink közlönye. SZER KÉSZ TŐs É G : PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIAD 6 -hTvaT A L: SZÉCHENY1-TÉR 831, hová a lap hivatalos és inagánhiídetései, a nyilttérbe szánt közle­mények, előfizetési p«* * *nzek éB reklamálások intézendők. HIRDETÉSEK: HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 kr, 100- tól 200-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 frt 95 kr. Bélyeg dij 30 kr. MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerbit legjHiányosab­ban közöltéinek. NYILTTER sora 20 kr. ■—___ 1 városrészek egyesítése. Esztergom, aug. 26. In (B. Cry.) E lapok hasábjain többször íl vettetett már az Esztergommal szo- osan összeépült városrészek egyesité- ének nagy fontosságú kérdése, de ez iindannyiszor nyom nélkül eloszlott, lint a buborék s maradt mi volt a úszta lóg ! Miután ezen városrészek érdeke any­jára Össze van forrva Esztergom város rdekeivel, hogy ezt, méltán lebet Anya- árosnak, a mell ék városokat pedig ieányközségeknek nevezni és miután az Idig is fennállott szomszédi jó vi- sonyt a phylloxera és peronospora, va- unint az idei silány termés és egyéb ilamilások által előidézett közös vesze- alein szülte szerencsétlenség még szo- tisabbá fűzte és a lakosságot a létért iló nagy küzdelemben úgyszólván egy- ásra utalta : annálfogVa elérkezett­ek véltük az időt ezen nagy fonios- ■gu kérdésnek újbóli felvetésére, hogy i napirendre tüzelvén, végre valahain omoly és beható tárgyalás alá vetés­ik minden részről és minden irányban, addig a napirendről le ne szorít­ások, inig a kívánt czél az összes la- nsság nagy örömére és boldogitására 11 jős megoldást nem nyerend. Részünkről ezúttal mintegy, keretül, melybe aztán a befejezett nagy mű nme beillesztendő, a monumentális czél térésére nézve következő szerény já­cintot vagyunk bátrak előterjeszteni: Mindenek előtt a már megalakított városi kör tagjaiból volna egy 10—15 tagú bizottság kiküldendő egy memo­randum kidolgozása végett, melyben az egyesülés összes előnyei és szüksé­ges volta népszerű nyelven s mindenki által könnyen megérthető módon lenne fejtegetve.. Ezen emlékiratban eme ismeretes jelszónak »Viribus unitis« kellene vö­rös fonalként végig húzódnia s lépten- nyomon hangsulyoztatuia annak, hogy az egyesülés mily erőt ad és hogy egye­sült erővel mily csodával határos dol­gokat lehetne művelni. Ki Kellene könnyen felfogható mó­don fejteni : hogy ha az egyesülés min-1 den részről megtörténik, akkor vissza-! kapjuk a törvényhatóságot, a törvény-] széket s reményünk lehet, hogy még ■ más egyéb állami hivatalok is ide he- ; lyezletnek, meiyek által százezrekre | menti pénzbeli forgalom lenne elő­idézhető. Meg kellene értetni a nagy közön­séggel : hogy ha az egyesülés megtör- jténik. akkor a phylloxera és más egyéb csapások által előidézett s a kárt szen­vedett lakosságot véginséggel fenyegető közgazdasági válságot egy hatalmassá s erőssé tett város elöljárósága sokkal könnyebben és sikeresebben elháríthatja a fenyegetettek feje fölül, mint ezt az egyes községek tehetnék egyenkint ma­gukra hagyatva és saját erejükre utalva ; mert bármily jóakarattal viseltessenek is kiilömben a községiikbeli lakosság sorsa iránt, azzal az erkölcsi sulylyal, ott, a hol a baj orvoslása sikerrel vár­ható és elérhető, soha sem képesek fellépni, úgy mint azt egy megerősített városi hatóság egyesített erejével könnyű szerrel s imponálólag a teljes sikerre való kilátással megtehetné. Egyszóval: mindent elkellene követni arra nézve, hogy az egyesítés szent ügyéuek azok is megnyeressenek, a kik kellő informatió hiányában annak eddig barátai nem voltak. Koldusaink. Esztergom, aug. 26. II. Krisztus Urunk meghagyja, hogy : gondját viseljük a szegényeknek, segít­sük a szükölködőket, gyámolitsuk az ügye fogyottakat. Midőn a koldulás ellen Írok, koránt sem szegülök e parancsok ellen, melyek az igazi humanizmus kimondott elvei. Hisz szegények mindig lesznek velünk a világ végéig, eltávolítani őket telje­sesen lehetetlen. Csak a mai szabadal­mazott professziónál us koldusosztály ellen írok, melyből a kétes és vesze­delmes eksziszteneziák kerülnek ki. S úgy hiszem : nem az ily osztályra gondolt üdvözítőnk ; sem az állam az ily osztály létezését sokáig megtür- hetönek nem tarthatja. Az igaz humanitás, közrend s állam- bölcsészet egyaránt követelik tehát ez ügy szerencsés megoldását, : segélyben részesüljenek az igazi szegények s a gyámoltalanok, elnyomassanak a dologkeiülő proletárok, mint a milye­nek a múltkor betöréseikkel hetekig rettegésben tartották a várost. A kérdés megoldását a társadalomra tolják, sőt inár evvel megoldottnak is látják. Pedig a társadalom a jóté­konyság ily módon való gyakorlásával, mint most, a kérdés nehézségét csak növeli, megoldani soha sem fogja. Az államhatalomnak kell ez ügyet erélyesen a kezébe venni, mint más rendezett országokban. Igaz, hogy vannak már városok, me­lyek? gondoskodtak ez ügyről, de még sok város, s a faluk egyál'alában, nem. Egyöntetűség az orvoslásban fogja megszüntetni a bajt. Közigazgatásunk átalakításával ez ;ügyet is fel kellene karolni. A tolon- czolta'ás ezen nem segít* az elszegé­nyedést, a proletárizmust nem szünteti meg. A problémákat karöltve a vagyonos intelligenciával a megyék vehetnék tárgyalók alá s oldhatnák meg, mert egyfélekép megoldani az egész országban I úgy sem lehet. Nem, a szegénységnek I vidékek szerint való aránytalan elter­jedése miatt. Ne csak arról gondoskodjék a törvényhozás, hogy ezt a megyéknek kötelességükké tegye, hanem módokról is : mikép, kik által. Nemcsak a nyomo­rékokról, hanem a dolognélküliekről is kell gondoskodni : ipartelepek fel­állítása által az egyes megyék részé­ről, melyek azt fenntartanák, de melyek az ipartágyak értékesítése által esetleg nyereséggel is dolgozhatnak* jóllehet ez nem lesz czélja. Gondoskodni kell továbbá 'a csavargókról : dologházak felállítása által szintén a megyék részéről. A munkaképtelenek ápoló­s,Mrpé:7iiík6ülámája, A nipsslakfc lelkiről. — „A. Hét“-Ml. ­Reichenbalí, aug. 20. (Tizenegy éve vagyok tagja a színház­ai. Rákosi Jenő volt az első igazgatóin. f;j, arany director volt az. Édes-édes régi seectorom! 3;[gen ám: Gsakhogy könnyű volt nekem, innyű volt neki. Egyikünknek se volt £a a másikkal — mert hát — leány iRam és mint leány soh’se voltam beteg, aüszottam, ha kellett, huszonnégyszer is v hó alatt. De bezzeg sobse volt di- jJtorijak primadonnával annyi baja, mint iggény Evvának velem. Minden esztendő- i 3—4 hónapig nem játszhattam, beteg­ig miatt. Tudtam, mily zavart okoz, ha ' ilyen régi tagja a színháznak, aki úgy ütne van a műsorban, kibetegszik. ^Ilyenkor irtóztam Evva látogatásától. És o::or távozott — hála könnyekkel áldot- {a jóságát. iMég ő vigasztalt, intett türelemre, nyu- csomra, kitartásra. Es ezt a jóságát soha-soha se fogom ■ílejteni. Mert könnyű jónak lenni egy ii/tai taggal szemben, aki mindig dispo- lilis, de aki annyi bajt okoz mint én, xroz olyan igazán jószivű director kell, Evva Lajos. F. Hegyi Aranka. Jubileumom alkalmával egy emlékgyűrűt kaptam igazgatómtól, Evva Lajostól, a melybe az van belevésve : >Hü sáfárjának a gazda !« A sáfár elnevezés ős-eredetü, annyit tesz, mint mindenes. Pedig mi ketten mindig bizonyos hivata­los merevséggel, mondhatom szófukar rideg­séggel állunk egymással szemben, bizal­maskodásról, nyájaskodásról szó sincs köztünk soha, többi alárendeltjeivel eltré­fál, elnevetgél, velem szemben mindig hi­deg, kimért, tartózkodó. Mégis azt vésette a gyűrűmbe, hogy : »Hü sáfárjának a gazda !« Van egy nagy bankó, melyet apró pénzre váltani nem lehet, csak úgy egész­ben birva van értéke, úgy nevezik, hogy : »Becsület» — ezt a bankót feleztük meg egymással, egyikünk se adhat túl a maga felén, ez tart bennünket olyan szorosan össze, ezért merjük egymásra bízni tes­tünket lelkünket. ^ De azért nem nyájaskodunk, nem udva- riaskodunk, még csak nem is dicsérjük egymást soha. Ha jubilálni fog, én is azt vésetem vala­melyes emléktárgyra : »Hü gazdájának a sáfár !« Gondolja ő is azt, amit én gon­doltam akkor. Találja ki ha tudja, én nem mondom meg. L ukácsy Sándor. A színházi direktorok ogytől egyig igen kedves és szeretetreméltó férfiak, ha jó szerepet osztanak az embernek ; de egy cseppet sem kedvesek, mikor nem osztanak. Evva Lajos igazgató hol oszt, hol nem oszt (nekem !) szerepet. Vidor Pálné. * Addig legyen Evva Lajos Népszínházban igazgató, Amig kimegy a divatból, Az előleg, váltó s adó. Ezt kívánja neki szívből »Helénádból a »Vakaró.« Ujváry Károly. * Tisztelt szerkesztő ur ! »A Hét« legkö­zelebbi száma Evva Lajos arczképét hoz­ván, szives felszólítása elől — bár kissé szokatlan, hogy a színész szóljon nyilvá­nosan a direktoráról — hogy róla valamit közöljek, teljesen kitérni nem akarok, de hogy röviden absolváljam magamat, egy adomát mondok el pár szóval. Munkaidőben egy uraság künn járván a termő búza földeken, nagyon kiváncsi volt megtudni, hogy a munkások, a veröfényes forró napon, miért oly vidám, jó kedvűek, hogy fütyórészve s dalos kedvvel végezik el az oly terhes munkát; magához inti az ispánt s igy szól neki : »Kérdje meg ispán ur, mért oly jó kedvűek azok az emberek ?« Az ispán visszamegy a munkások közé, egyenkint kikérdi: »mért oly jó kedvűek ?« Egyik mondja: »csak azért . . .« — másik mondja: »nem tóm én . . .« — végre megszólal az öreg béres s igy okolja meg a daloló kedvet : »Hát csak azért dalógatunk, mert hogy jó gazdát szolgá­lunk.« Evva Lajos jó gazda, s vele együtt buz- gósággal, dalos kedvvel szolgáljuk a színé­szet ügyét. Vidor Pál. * Ha Evva Lajos is úgy meg volna min­dig elégedve az én játékommal, mint én az ő igazgatásával, akkor engem tartana a legjobb színésznőjének. Lukács Juliska. Az olvasó bizonyára tudni fogja, hogy a népszínház igazgatójáról, az én igazga­tómról van szó. Arról az emberről, ki a vigság és bohóság múzsáival egy asztalnál ebédel és vacsorái, a miből azt lehetne következtetni, hogy egy kedélyes és vig úrral van dolgunk. Dehogy ! Evva Lajos, a magyar vig múzsa apja — nem vig, nem bohém ember s moso­lyogni is csak egyszer láttam életemben, akkor, a mikor a hatodik évre való előle­gemet kértem tőle. Kérésemre nem tett elenvetést, csak egy kérdést intézett hoz­zám. Azt kérdezte, hogy mi lesz akkor, ha hat év múlva ö már régen meghalt. Azzal vigasztaltam, hogy nekem még soha egyetlen hitelezőm sem halt meg, de ha — a mitől Isten óvja meg a magyar művészetet — ez az eset most váratlanul bekövetkezhetnék, abban az esetben a ne­kem adott előleget visszafizetném az 5 gyermekeinek. " ’ . . Erre aztán Evva Lajos — mosolygott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom