Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 57. szám

%ziális irányzatát kitüntetik azon tör- Vén'y alkotások, melyek a munkások fiiunkáorojének konzerválására, emelésére s ily czélbó Ti segélyezésükre szolgál u;ik.

Ilyen áz 1891. évi XIY. t.-czikk az ipari s gyári alkalmazót laknak betegség esetében Való segélyezéséről, minek eszközlésére a törvény belegsegélyző pénztárakat rendel alakítani; éh pedig az ipartörvény alá eső összes foglalkozásoknál, a bányák s kohók üzletében, nagyobb építkezéseknél, vasúti üzemeknél 's ezek gyárai- és műhelyeiben, posta s távírdánál, hajózásnál, hajóépi- tésnél, fuvarozás — szállítmányozás s raktáraknál — egy napra 4 fitnál nem nagyobb bérrel összes alkalmazottak részére.

Ez a légiidvösebb szoeziális reform- intézmények egyike, azon nemes czélra iráiiyül van, hogy a munkaerőnek a betegségek általi megtámad tatása eseteiben mód nyujtassék a munkások meg- gyógyitására és ismét munkaképes állapotra való hozatalára, mi által a nem- zefgazdászat egyik főtényezője biztosi (tátik.

Ide sorolhatjuk az ínséges tengerészek kölcsönös segélyezésére a Német- birodalommal kötött egyezményt, mely az 1890. évi XXIV-ik t.-czikkünknek tárgyát képezi s a mily szerződés már előbb Nagy-Britanniával, Spanyol- és Olaszországgal is köttetett monarchiánk részéről. Czélja ennek is az, hogy a betegségek s más csapások által nyomorba jutott tengerészeti munkások felségéi fessenek.

Kiváló fontossággal bír legújabb törvényünk, az 1891. évi XIII. t.-czikk: Az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről, melyet alább egész terjedelmében mogisinertelünk.

Erre vonatkozólag az előbbi évekből is vannak már törvényalkotásaink,

melyek a szünetelés tekintetében a munkások érdekeinek előmozdítására szolgálnak.

Ilyen az 1868. évi 53. t.-czikk, a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról, melynek 19. §-a következőleg szól : »Egyik vallásfelekezetnek tagjai sem kötelezhetők arra, hogy más vallásfelekezet beliek egyházi szertartásait s ünnepeit megtartsák, vagy hogy ezen napokon bárminemű munkától is tartózkodjanak. — Vasárnapokon azonban minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szükséges munka felfüggesztendő. Ügyszintén bármely vallásfelekezetnek ünnepén a templom közelében s egyházi menetek alkalmával azon tereken és utczákon, melyeken az ily meuet keresztül vonul, mindaz mellőzendő, a mi az egyházi szertartást zavarhatná.«

Ezen intézkedés a munka szünetelését csak részben, kisebb mérvben érvényesítteti és vallásos szempontokból indul ugyan ki, de mindenesetre ez is a munkások erejének kimérésére, a munkaerő fenntartására s emelésére vezet és Szolgált is. Az 1868-iki említett törvény- sanctiójául az 1879. évi XL. t.-czikk 52. §-a rendeli : »A ki az 1868. 53. t.-czikk 19. §-ának az ünnep s vasárnapokra vonatkozó intézkedését megszegi : száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő.«

Mindkét törvény az 1891. évi törvényhozás által érvényében továbbra is főim tartatott.

Az 1868. évi idézett törvény szellemének megfelelően az 1872. évi VIII. t.-czikk 42. és 70. §§-ai rendelik, bogy az iparos s gyáros Kötél ezt éti k tanonczainak s 16 éven alóli munkásainak időt engedni arra, hogy vallásuk ünnepnapjain az isteni szolgálatot látogathassák.

Legfontosabb azonban a munkaerő conserválása tekintetében a legújabb törvény, az 1891. évi XIII. t-czikk mely egész terjedelmében létesíti a a vasárnapi munknszüiietelóst.

Nem lehet perczíg sem kételkedni ezen törvény üdvös volta, és szükségessége iránt. Oly horderejű reform foglaltatik benne, mely az ipar fejlődésére jótékony befolyást fog gyakorolni — a munkaerő nagyobb s tökéletesb kifejtése által.

Ez az oka, a miért ezen intézmény az előbaladoltabb államokban mindenütt alkui máz tátik. Köztudomású, miszerint Angliában a vasárnapi szünet a legszigorúbban érvényesíttetik már századok óta — megszilárdult általános gyakorlat alapján. Ehhez járult 1878 bau azon törvény, mely a 18 éven alóli gyermekeknek s nőknek szgoruau eltilloíta alkalmaztatását gyárakban s műhelyekben vasárnapon, karácsony ünnepén s nagypénteken. — A. német birodalomban szintén alkalmazásban van a mutikaszüiiet vasárnapon kívül ünnepnapokon is.

Svájczban 1877-ben keletkezett törvény, mely a vasárnapi munkát eltiltotta. — Ausztriában Í855-ben Íióza-1 tott ily szellemű törvény. — Oroszországban ez szintén szigorúan kővel- telik. — Francziaországban, Belgiumban, Hollandiában ily általános tilalmi törvény nem létezik ugyan, de a 16 éven alólíaknak s a 21 éven alóli nőknek nincs megengedve gyárakban ünnep- s vasárnapokon dolgozni. — Eszákamerikai államszövetségben az angol szünetelés! szigor alkalma,ztatik.

Törvényhozásunk tehát igen szép példák után indul, midőn botén kint egy napot a iminkaszünetelésro rendel for- dittatni. Es a midőn, erre a mindenütt használt vasárnapot jelölte ki, kétségtelenül az anyagi munka s erő érdekein kívül a vallásos érzelmeknek is eleget teend ; mindkettőt kapcsolatba hozza egymással, mi bizonyuyal szintén üdvös társadalmi feladat. — A nemzeti kegyeletnek is elég tétetik, midőn államalkotó királyunk, szt. István ünnepe kivételesen felvétetett a szünet! napok közé.

Megjegyezzük még, hogy ezen törvény a mezei munkára s munkásokra nem terjesztő tett ki. De a szorosan vett ipar- s gyárüzleten kívül, az ipar- töévény alá tartozó kereskedelmi forgalomra érvényes.

CSARNOK.

Bátori élete alkonyán.

(Mutatvány Thaly István uj müvéből.)

III.

Az idő vasfoga felmorzsol mindent s besöpri a századok tátongó üregébe.

Bátori kora előrehaladtánál, öregségénél fogva betegségbe esett, ágyba került ; azonban nem sokáig kel 1 e azt őriznie.

A huszonhárom csatának bősét, a »bátrak bátorát« Bálori Schulcz Bódogot

1885. márcz. 8-án ragadta el a halál Graramm-Kövesden.

Yele egy csilkig esett le azon derült égről, mely a 48-ilti kornak láthatárán feltűnt, egy ragyogó név hullott alá az élők sorából, mely hírével betöltött egy országot.

A halottas háznál a beszentelést Thuránszky végezte, Gyürky földirtokos pedig beszédet mondott felette. Azután holttestét Esztergomba szállították.

Kövesdlől Esztergomig oly tömve volt az ut részvevőkkel, — írja Schulcz Já_

— Elemér, igazán nem illenek magának jól ezek a szép tömött szillogizmusok. Idáig sajnáltam magát, de most már nevetségessé is vált előttem . . . Hordja el különben magát . . . azaz . . . ne, maradjon még — szólt és vendégszerető marasztalással becsukta az orra előtt az ajtót és Elemért künn hagyta a hidegen.

II.

Az est műsora kezdetét vette.

Egy kisasszony zongorázott egy Székely Imre-féle magyar ábrándot. Húrverése meglepően biztos volt és az emberi kéz nyu- lékonyságától hihetetlen dolgokat megváró darab nehézségeit pompásan oldotta meg. Az urak suttogva kérdezték egymás között, hogy azonfölül a porlórongygyal is oly művésziesen tud-e bánni?

Jött aztán egy költemény. Szavalta maga a szerző. A költeményben a helyi lap szerkesztői üzenetei^ biztató tehetség nyomait födözték föl. Es a szerzőt azóta »városunk szülöLtei« között emlegetik.

Ada , a házikisasszony magánéneké következett. Aida nilusparti elegiaját, — O thello-ból a füzfadalt és az A ve Máriát énekelte ragyogó koloraturával, teljes fényében hangkincsének. A hallgatóság ontotta rá érte az elismerés tapsviharát.

No, végre következett a műsor fénypont);!, Romeo én Júliából a sírból ti jelenet, Júliában Magduskával, Rómeóban Elemérrel.

Mikor a hátsó kárpitot felhúzták, a tetszés halk moraja zúgott végig a közönségen. A kis színpad, melynek képleteit egy szintén jelenvolt műkedvelő festette, elragadó képet nyújtott.

Elemér elszavalta monológját, a mérgezési jelenetet és azután következett volna Julia ébredése.

Elemér ekkor váratlanul a fekvő Júliához lépett és odahajolt szöghaja alól ki- rózsálló füléhez.

— Magduska, ha van közelében ájulás ellen szer, tartsa kéznél, mert a mit mondok, meg fogja rázni. A méregpohárból én valódi mérget ittam.

— Ne izetlenkedjék Elemér. A közönség várja a jelenetet. Mondja el a végszót.

— Elmondom. Végszó lesz, de magához intézve. Maga megtagadott tőlem minden mély érzelmet, minden költői lelket. Csak gúnyolódva taposott szivemen. Pedig imádtam titokzatos kultuszszal, testem, lelkem minden erejével, együgyü odaadással és maga hidegen maradt tőle, mint egy hüllő.

— Nézze, a közönség mily türelmetlenül mozgolódik. Ne éljen vissza a helyzettel, ne rontsa el jelenetünket.

De Elemért nem lehetett elállitani.

— Maga egy heliotróppal illatosított halott s a fűzőjének halcsontpálczáival védekezik az ellen, hogy szivét ne lepje el semmi melegség.

— De Elemér az istenért —

— Azt mondta mindig, hogy attól a férfitól, a ki magába akarja szerelmesiteni, nagy regényhőshöz illő dolgokat vár. Nos, én is megmutatom, hogy meg tudok magáért halni.

Magduska most már egy szökéssel remegve ugrott talpon.

— De Elemér, az istenért, maga önki- vüli állapotban baltiéinál.

— Hát most sem hiszi még? Nézze,

látta arezomon veritékes vonaglást. Hidegen közeledik szivem felé a görcs . . . mire odaér, megfojtja dobogásában . . . jaj, a szemem már sötétül . . . nézze, hogy fogyok meg, hogy maradok örökre mereven . . . Magduska — édes — érted — halok — meg . , .

Nagyot szökött teste a levegőbe, majd egy hirtelen csuklással összetörött a földön.

Magduska pedig konvulziv sikojjal omlott a üidegedő hullára . . .

III.

. . . emelem pedig poharamat, Yályi Ödön orvos barátunkra, az orvosi tudománynak máris nevesedő büszkeségére, a ki, ha röktön segélyt nem nyújt, azután hetekig tartó gondos kezelésre föl nem áldozza magát, a másvilágról visszajött vőlegény barátunk azóta a hold valamelyik drabant- jában volna elszállásolva.

A pohárkocczantások zajában Elemér oda- sugta Ödönnek.

— Valahogy ei ne bízd magad orvosi tudományodban. Én ugyan nem bíznék rád egy jóravaló náthát se.

•— Hálátlan, mit beszélsz?

— Csak nem is sejtetted, bogy néhány ártatlan moifincsöppel altattam el magam.

— Hogyan, hát a mérgezési jelenet, és a hősi meghalás?

— Szemfényvesztés volt. Magduska szemében, hogy regényliőssé magasodjam. Hanem ezt a dolgot nem kell odább kínálni.

— Van őszem, ha nem sok is. Hiszen ha valaki megtudná, főbe lehetném magain, és átgyalogolhatnék ebből a korhadt óvilágból Amerikába.

HALÁSZ JENŐ.

nos, — hogy á leeső almá földet néni ért volna.

Útközben Párkánynál újból beszen^ feite Korber plébános.

A koszorúkkal és virágokkal bontott díszes ravatal a Hamar:féle kápolnában állíttat ott fel. Ide Zarándokolt ki az egész város ; az egyesületek kivétel nélkül gyászlobogókkal vonultak ki, a helyi lapok gyászkeretbeu jelentek meg. A temetési szertartást Meszlényi Gyula kanonok végezte fényes segédlettel. A lakosság nagy részvéte mellett helyezték örök nyugalomra.

A szép időben legalább 5000 részvevő indult a távolfekvő temetőbe. Ott volt szülővárosának, Körmöczbányának küldöttsége is, kegyelelének jeléül koszorút helyezve a koporsóra. Temetése a a kegyelet oly gyászünnepe volt, mely- I bez hasonlóra nem emlékezett Esztergom közönsége.

»Nagyszerűen adott kifejezést a vidék a tiszteletnek, a szeretetnek s ragaszkodásnak« — Írja elégedetten Schulcz János.

Palkovits Károly és Rényi Rezső volt honvédek tartottak a boldogult felett hatásos beszédeket.

»Méltán gyászolunk, — mondá ez a sir szélén — mert oly férfiútól választ el végzet, kiben a hazaszeretet, polgárerények, önzetlen hősies önfeláldozás rilka előképét becsültük és szerettük . mindnyájan.«

Zokogva hallgatták beszédét végig ’ az utolsó — Mohikánok, az öreg hou- > védek.

Az elhunyt gyászoló öcscséhez Pong- - rácz Lnjos alispán irt Hont-vármegye í nevében meleghangú részvétiratot.

Bátori ott nyugszik, hol az utókori mindig hazazaszeretetet tanul : a hon-- védtemetőben. Sírja az oroszlán-siremléki közelében domborul.

Hősi reliquiáit, kardját és atlilájátJ; a boldogultnak rokonai a nemzetii muzeum őrizetére szánták. Kerestetne ott, szerettem volna látni, azonban nemű jöttünk nyomára a régiségtár őréneki személyes kalauzolása .mellett sem.

Még eddig nem jutottak oda.

Az ő koszorújában nincs tövis, ő * babért tisztán kapta korától; elisme-9 réssel találkozott mindig. S most ha-ji tálával, már sírja szélén mozgalomn indult meg a közönség keblében, hogj-a sírkövei örökítsék meg emlékét.

És nemsokára 1886. év novemberéé: ben már együtt voltak tisztelőinolfe hálafilérei : egyebütt 500 frt. Novv<

28-án készen is állt az emlék obileszÉsi Gurgulits nyerges njfalusi kőfaragó kószité maudiauseni gránitból. Feliratsk egy koszorú alatt :

»Bátori Schulcz Bodóg 1848/4961 honvéd-dandárparancsnok, az I és IHI osztályú érdemrend tulajdonosa, a bodőo rogkerészi úri és herkályi csaták hőségei nek hazafias kegyelettel. Szül. 180410 Megh. 1885.«

Szép beszédek kíséretében meghaarí tottság közt avatták fel az oszlopoq Major István, ki legtöbbet fáradozottoü létesítésén, majd Gyürky nagyszámúi, közönség előtt

S ezzel Esztergom város és vidékié! nemesen rótta le kegyelete adóját Ji hős szelleme iránt.

1890. okt. 26-áti pedig a »Köö2 möczbányai magyar egyesület« a házaesj melyben Bálori született, emléktábllcf val díszítette fel.

Az ünnepély alkalmával Versénxré György elszavalta gyönyörű ódáját fi hős emlékezetére. Schröder Károlíoi egyesületi elnök, emelkedett szellenao beszédben ismertette a hős életét Jé, méltatta érdemeit, melynek végezetbe; a tábláról lehullott a lepel.

A. szürke márványról arany betiJm ragyognak le hirdetve :