Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 37. szám

A feltaláló most a kormányhoz szándél<«zik fordulni azon kérelemmel, hogy nyilvános rendelés végett küldes­sék Sswitmárvármegyébe, hol jelenleg roppantul dühöng a díj»théri.is. Azu­tán lépéseket akar tenni Bors doctor m\ hogy a fővárosi kórházakban is hebizouyilsa eljárásának gyógyító erejét. Kétségtelen, bogy állam és város sietni fognak az ifjú tudós kívánat át teljesí­teni. Hiszen egy olyan betegség elleni hatékony küzdelemről van szó, mely eddig teljesen akadályozatlanul szakít­hatott tátongó hézagokat népességünk soraiban. »A boldogság utján.« (Földváry István újabb költeményei.) Soha nehezebb megbízatás talán nem ért, mint mikor az én szerkesztő bará­tom kezembe adta Föld vány Istvánnak a »Boldogság utján« ezimíi verskötetét azzal, hogy Írjak róla kritikát. Földváry Istvánt nem igen Ismeri a nagy közönség, de annál többet emle­getjük mi, barátai, meleg kedélyéért, jó szivéért derültségéért és áldozat­készségéért s épen ez az oka, hogy nem mertem magamra vállalni a bírá­lati tisztet; ha tömjénezek, a közönség­gel gyűlik meg a bajom, ha pedig gáit- esoskodom, akkor barátai neheztelnek meg. S méltán, hisz nálunk alig éri más elismerés az Írót, mint az a né­hány buzdító sor, mit papírra vetnek. Maradjunk tehát, ha lehet, az arany középuton.Földváry nem tora magasba, nem ostromolja, az eget s bár abban a korban lépett fel, hol nemcsak a realisraus, de maga a naturalizmus is egész valójában előtérbe lép, s mocskos saruinak nyomait a költészet mezején is feltalálni vagyunk kénytelenek, nem merül bele az ábrándok és az élet hul­lámaiba, nem küzd érettük emberfeletti erővel, elmerülve, összetörve, kiver­gődve, nem véli látni a szivén a leg­nehezebb a legégetőbb sebeket, nem küzd kétségbeesve s lelkét nem égeti olthatatlan szoinj, ő megelégszik azzal, ha a kedvese igy szereti : „A mint az 5 szivemben ég Nem volna senki, semmi, Mi kötné, érdekelné meg.“ S éppen azért alig jelent meg nap­jainkban verskötet, mely béltartalmának megfelelőbb íz minél bírna, mint a »boldogság utján«. Az ő világa kis világ, de e kis világban ő a király s ha szerezte ezt a kis világot meg­fejti azt is : Mindenki küzd, és boldeg mégis Ma oly nagyon kevés, Mert elfeledjük a nagy harczba', Hogy a boldogság édes anyja A megelégedés. Hz a néhány egyszerű sor leghíveb­ben jellemzi Földváry költészetét s a költő egyéniségét, mert jóllehet 6 is a hetvenes évek szülötte, azért nem tartett társaival s mit azoknak erényül rónak fel, nem vitte belo a kői löszei be az élet és társadalom közvetlenségét, hanem megmaradt az élet realizmusa melleit is, »szegény bánatos fiu«-nak, a kinek, mint ő mondja : „Küzdeni, emlieri sorsom,“ de a kinek azért egy csók, keservét „Hogvlia volt is, elteledtuti “ A ki ismeri Földváry rövid, de fé­nyes pályafutását, megengedi neki azt a kis disszonaneziát, mely it,I,-olt dalai­ban fel csillám lile s megbocsújijult neki azt az éri betel len s szenvtelen nagy fájdalmat, mely mint a különben csinos »Féltés« czimií versben, mint ő mondja : „Szivem úgy megegte . . .“ vagy a »Pax lecum« és »Akkor« Tóth Kálmán mély keservét visszatükrözni akaró dalok hangja. Földváry teljes életében a, Fortuna istenasszony kegyencze volt s hogy még sem feledkezett meg a múzsáról, éppen ez mutatja meg, hogy igazi köl­tői tehetség. Nem penget uj húrokat, nem jár járatlan mezőn, lantjáról nem keserg honfi-bu s nem markol bele tiszta kezekkel az élet realizmusába s éppen ez az oka, hogy nem tudott magának társai között szélesebb tért foglalni. Költészete egyszi Hűségében annyira színtelen, hogy verseiben sem a kritika, sem barátai nem akarják észrevenni az újat, az eredetit. Mi lett volna belőle, ha dalaiban is azzal a szikrázó elevenséggel jelenik meg, mely a társaságokba őt oly kedvessé teszi mindenütt és mindig. Ha magát adja mások helyett, sokkal nagyobb költői nevet szerezz magának, mint szellemes utánzataival. Földváry sokat tanult és sokat olva­sott. Kötete néhány darabja, mint »Akkor«,»Pax tecum«, »Judas«, »En­gesztelő« élénken emlékeztet Tóth Kál­mánra s a »Költő szerelme«, »Régi dal« Beranger derült világát kelti köröttünk. Földváry még nem ismeri az életet s nem oly fiatal, bogy mint költő is­merhesse. Ha talán jobban belemé­lyed a mindennapi életbe, s annak rózsái mellett töviseit is érezte volna, ba az általános csalódástól a megrázó kétségbeesés tragédiáját átélte volna, akkor falán eltalálta volna azt a hangot, mit a különben szép inicialojü »Pax tecum« vagy »Bucsu«-jábau el­találni vél. Igaz, hogy meguntuk már ezt a hangot, a társadalom sokkal haladot­tabb sem, hogy mások bajával törődjék, a költők szerelmi nyögdécselésoit vé­gighallgassa, de hát hiába, szerelem volt és lesz s hozzá „Rési a történet, de mindig uj marad, Kit épen ere, szive bujában megszakad.“ S azt sem tagadhatja senki, hogy a, poéták között is él rettenetes fogai­val a nyomor, vajmi kevés azok száma, a kik a mindennapi élet gondja t)l menten a múzsának szentelhetik éle­tüket, bizony, a ki nem tud felkapasz­kodni a kegyelem szekerére, irtoztal.óan nyomorog és huzza az igát arczaverej­tékével és mosolygó képpel, nehogy feljebbvalói nemtetszését vonja magára s keserűséggel és napszámos béren tengődve hordozzuk a terhet, mely egy kis hivatalocskának, megalázó kor­bácsülése sok dölyfös előtt, de hát „Mindig igy volt a világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett.“ E kis kitérést megengeded szerkesztő barátom, mint ón is elnézem Földváry- nak az »avar halár«, »her v adás­ról si ró téli szél« »elzüllött remény« »utászéi kicsipte« s »kis fészek enyhe pelyhe«féle fülsértő s diszouantiát keltő kifejezéseit. Van azonban a kötetnek több oly darabja, a mi igazán szép. Ilyen »Kertben«, »Néma bánat«, »Reviczky Gyulának«, »Duzzogóhoz« s az »Em­léklapok« egy némelyike, de a kötet valódi gyöngye a »Változás«. Mesterei mellett bár mohón nyeli az ismeretlen dalokat, Földváry lelki világa azért nem tagadhatja meg magát. Élőnkbe áll az ő egész valóságában azzal a csókolni való aranyos kedél­lyel, a milyennek magát az igazán szop »Változás« ezimíi versében le­festi. Ha Földváry mindenütt önmagát adta volna, s a képzelődés szenvtelen világából, hol soha nem érzet t szerelmi bút s panaszt énekel és az idegenszerii szenvelgések nem individuális hangja helyett, mely bántja a szivet és elmét, saját szivéből énekel úgy a mint tud és érez, sokkal nagyobb volna, minta milyennek magát képzeli. Ha semmi nem is, maga a »Változás« elég volna arra, hogy költői indivi­dualitásáról magunknak igazi képet al­kossunk. A költészet történetében vau­nak lapok, melyek arról tanúskodnak, hogy egyetlen dal, sokszor csak töre­dék, képes volt egy-egy szerencsés költőt a legjobb nevek mellé helyezni. Sapho 10—15 töredékével maradt fönn a halhatatlanok között Hód Tamás a »ZugdaU-lal. Gilbert »Adioux a la vié« elégiájával, Hegesippe Moreaux »Szegény Gilbert«-jével, Poe Edgar »Holló«-jával, Manzoni »II cinquo Maggio»-jával. A »Változás« oly szép, hogy akár befejezésül veszem a jelenre, akár zá­logul a jövőre mindkét esetben bizto­sítja írójának a poéta nevet, LÉVAI SÁNDOR. Színházi szemle. (47. Idegen nö.) Feleky Miklós veterán művészünk szombaton lépőit föl Dumas Sándor Idegennőjében. A közönség viharos tap­sokkal üdvözölte a nagyérdemű szín­művészt, a ki hetvenkét esztendős kora daczára. még mindig férfias erővel ját­szik. Clarcksont ábrázolta, ezt a ki­tünően jellemzett józan, de nyers ame­rikait, a kit Csiky az Örök törvényben kopizált. Feleky jóízű, tősgyökeres ala­kot mutatott be s a közönség minden érdeklődése hozzá volt czimezve. ügy a nyílt jelenésekben, mint felvonások után többszörösen kitapsolták. Mr. Clarcksonban Károlyiné mulat- kozoit be áfalánosan ismert és becsült előnyeivel. Szathmáry a berczegben, Rónay Karola Katalinban járullak az előadás sikerének fokozásához. Mauri- ceauban Deák Péter jól jellemzett alak­jával emelte az öss.játék harmóniáját. (48 Tündéikastety.) A régi énekes színmű vasárnap dél­után gyermokelőadásiil került szilire Szilágyi Etel Marcsijával s Asztalos Gyurijával. Az arena egészen verőfényes volt az apróság vidám kaczagásától. (49. Lelencz.) Szigligeti régi népszínmű vében lépett föl vasárnap este Feleky Miklós má- sodsodszor. Ez alkalommal sem telt meg a színház, de a jelen volt közön­ség a tisztelet, adójával fizetett a mű­vésznek, kit folytonos ováeziókban ré­szesített. Feleky Miklós Bertókot adta sok humorral és élettel, a mi a tár­sulat törekvő tagjait is emelkedettebb játék kedvre sarkalta. félórányira lévő tanulságos ezüstkohó meg­szemlélése. Kissé fáradtan értem haza. Rendkívül húzta kabátom zsebeit a kért s kapott salakdarabok és az ólomtól sokkal nehezebb máz. Háromszor oly súlyú ara­nyos ezüst »tárcza« darab terhét talán kevésbbé éreztem volna. »Ha a föld Isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta.« Igaza van a nagy költőnek. Még egy ily, aránylag nem nagy országot, mely annyira meg lenne áldva a természet vál­tozatos szépségeivel, elárasztva bolygónk minden néven nevezhető tájékaival, hol terjedelmes, forró pusztákat ép úgy láthatsz, mint felkeresheted kies, bérezés hegyvidé­keit, méltóságos liegylánczait rideg karszt- jait, örökké feliériö havasait, hol a haza teljesen gyermekeinek nevezheti számtalan kanyargó folyóit, keblén hordozhatja dús folyamát, a felséges Dunát, hol bájait gyönyörű tavaival, kicsinyded tengersze­meivel ékesítheti s koszomként övezhetik tisztes homlokát a hatalmas Kárpátok, mindezek a legszépéböl, legjavából, mig egy ily áldott országot keresni kell. Hazánk számos szép vidékei között nem foglal el utolsó helyet Selmeozé. Ha a föld Isten kalapja és hazánk bokréta rajta, úgy Selmecz tájéka, ha nem is rózsa, de legalább is illatos szegfű a bokrétában. Már maga a bányaváros is mily regényes képet nyújt. Magas, fenyvesekkel borított hegyek ölében s lejtős oldalain fekszik, százados romok, j-.’gj várak tarkázzák területét, idős templo­mát, érdekes múltú középületek emelik ősi díszét s koronázza meg a tájképet ,a magasból méltósógteljesen alátekintő kál­vária. Tegyünk nékány sétát a szabadban. A szélaknai városkapun áthaladva mind­járt leköti figyelmünket a hatalmas Tanád tőlünk balra eső előhegye a városi viharok ellen védő fenyvesével. Ez örökzöld köntö­sével a tél kietlenségei mellett különös meglepő hatást gyakorol az emberre. Hát még ha hó esik rájuk s szabályosan vál­takozó ágaik néha araszos hóréteget tar­tanak, mig karjaik alsó része sötétzöld! A hegyek oldalán elszórtan lévő bányász­kunyhókkal valóságos norvégjai tájképet alkotnak. Félórányira a várostól, a Klingor tárnái tó fölött egy gondozott sétaút visz a vö- rösfenyü állománynyal bíró gazdag erdő­ségben. Ez utat a környékbeli többi séta­utakkal a turista-egyesület Selmeczbányán lévő Szitnya-Osztálya tartja jó karban, gondoskodik pihenőkelyekről, látja el út­jelzőkkel, táblákkal stb. Tartsunk ez utón Rövid séta után az erdő szélén kis kápol­nát látunk magában, tovább kezecskékkel körülvett szerény bányász házikókat. Ez Rovna, Selmecz egyik külvárosa, 793 mé­ternyire az Adria fölött. Kies környéke a selmecziek, idegenek, sőt a fővárosiak nya­ralóhelye, mióta a Sz. 0. ügyét kezébe vette. De meg is érdemli. Északról és nyu­gatról fenyvesekkel borított magas hegyek által, dél és kelet felé pedig nagyszerű kilátás nyílik. Délen az égbetörő Szit.nyát látjuk 1011. m. magas ormával, lenn a völgyben Szélaknát és Pjerget, majd dél­kelet felé az erdőség szélén Illia községet, keletre Szentantalt, ezentúl a csábrághi várromokat, északkelet felé Selmeczbányát. Rovna természeti előnyeivel szép jövőnek nézhet elébe. A sz. Háromságtérről fölfelé haladva, egy meredek utón jutunk fel a 792 m. magas vöröskuti hágóra, hol a vihnyei, hodrusi és selmeczbányai utak találkoznak Felette délfelől emelkedik a Paradicsom­hegy 942 m. magas csúcsával. Ennek nyugati lejtőjén terül* el a Melegpatak által öntözött s sürü fenyvessel körülvett lejtős vétség. A patak mellett egy kiálló sziklán olvasható: Gedeon balra. A jelzett utón haladva a Gedeon-tárna felé, gyönyörű sétányra érünk, mely kielégítheti még a világlátott, Csimborásszokat mászott turista magas igényeit is. Ez igen hosszú s szé­les sétaút a régi gazdag bányaművelésnek köszönhető. Hajdan itt szállították a bá­nyatermékeket, ma a föld alatt. Teljesen turista czélra szolgál tehát most a be­gyepesedett sétaút, mely ozondus fenyve­sek között vezet, szép erdőségben. De nem is erdő ez, hanem elragadó park, hol körül­bámulva tévedez a vándor, de később észrevevén, hogy a természet szabad ölén jár, kétszeresen adja át magát a le 1 ket­test et emelő élvezetnek. Órahosszáig sétálhatunk ez utón, mig végig érünk. Ekkor felmászhatunk a Ta- nádra, honnan meglepő a kilátás. Messziről a barsi síkság integet feléd, alattad Szél­akna, Rovna, mélyen alattad a hodrusi völgy, messzebb aVihnye fölötti Szarvaskő, a háttérben, a Garanon túl a Tátra hegy­vidéke, Nyitra fölött emelkedő Zobor, északra a zólyomi és liptói havasok. Ha innen még a Paradicsomhegyre is átme­gyünk, ngy madártávlatból látjuk alattunk elterülve Selmeezbánya városát. A volt alsókapun hagyva el a várost, , érdektelen ut visz délkelet felé az érez- ■ zuzók és kohó mellett az órajárásnyira i fekvő Szentantalra. De a község már szép < völgyben fekszik. Nevezetessége a Koháry- ■ aktól leányágon öröklött Coburg herczeg- - féle kastély, melyről a nép azt mondja, , hogy annyi ablaka van, mint a hány/ napja az évnek. Terjedelmes park veszi i körül a régiségekben bővelkedő főúri lakot, , melynek f Stefánia özvegy trónörökösné t csaknem évenként vendége néhány hétig. . Itt jegyzem meg, hogy ö fensége a bála- - bánya-kozelniki völgyet, melyről a hegyi- - vonaton utazva tárczasorozatom elsejében i említést tettem, oly elragadónak, annyira i bajolónak találja, iiogy a 2—3 órahosszai i utat többnyire nyitott kocsin teszi meg * Garam-Berzenczéig, hogy annál jobban él- - vezliesse a természet gyönyöreit. Gyalogosan háromnegyed órányira van n a várostól a selmeczi fiatalság kiváló ma- - jálishelye, a Csókliget (Kisiblye), mely a íj m. kir. erdészeti akadémia birtoka. Parko- - zott sétány mellett ifjúsági lövőház, odább d tánczhely, lombos harsakban bővelkedő Ö mulatókért, végében svajezi erdövéd-lak, ,j mindezek körül mintatenyésztés alatt lévő ö terjedelmes pagony, távolabb erdős kúpok, sziklás bérezek, félórányira innen gazdag 5 halastó, odáig árnyas utak, csörgedező ö, patak. Hány örök fiigygyel végződött ár- -• tatlati ismeretség köttetett e kedvelt he- -i lyen már ! Végre megemlékezem a környék ural- -1 kodójáról, az ezer métert meghaladó Szít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom