Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 4. szám

*} as egyesületi rondos tagok jó er- Lölcsü, szorgalmas és jó sikerrel tanuló gyermekei számára. Ösztöndíjakat, özvegyeik, kiskorú árváik s esetleg keresetre képtelen, nagykorú nyomorék -utódaik részére segélyösszegeket nyújt;

b) a tani téli érsz. árva házának alapját éven ki irt bizonyos összeggel tá- ■mogalja ;

c) az elaggott vagy -elbetegeskedett •es e miatt hivatalaikban meg nem maradható, csekély nyugdíjban részesülő szegénysorsu .rendes egyesületi tagokat •segélyezi *

•d) a hosszabb ideig tartó sulyos betegségben szenvedő rendes tagoknak ■segélyösszegeket szavaz meg és a gyógyíthatatlan bajokban szenvedő vagy magukkal jó tehetetlenekké vált rendes tagok számára az ezen czélra alkalmas helyeken menedékházakat, otthonokat állít fel ;

e) n fővárosban létesíti a »Magyar- országi tanítók házát;« hozzájárul annak fen tartásához és gondozását külön szabályzatban állapítja meg. A magyarországi tanítók ezen fővárosi házában az egyesület rendes tagjainak felsőbb iskolákban és egyetemeinken tanuló gyermekei részben ingyen, részben pedig mérsékelt díjért szállásban és ellátásban fognak részesülni.

Az Eötvös-alap az ezen itt idézett §-ban felsorolt feladatok közül eddig csak az a) b) és c) pontok ban ■foglalt czélokat szolgálta és 15 évi működése alatt 29.775 forintot osztott ki részint ösztöndíjak, részint pedig segélyösszegek alakjában s ily módon 170 róni. kaik., 85 ev. ref,. 69 ág, cv., 54 izr., 7 görög k., és 7 unit., összesen tehát 392 tanítói család gondjait enyhítette s ezen felül a »Tanítók országos érv almának« fen- tartásához is 1370 forinttal járni. Tőkésített vagyona azonban csak most érte el a 40,000 frtnyi összeget. Kétséget sem szenved, hogy az »Eötvös- alap országos tanítói egyesülőt«« a reá bizolt országos tanítói jótékony intézet hatáskörét tetemesen kibővítette ; ámde az ujonan tervbe vett czélok mindegyike olyannyira természetes feladatai közé tartozik az »Eötvös-alapnak«, hogy az alapszabályokat átdolgozó bizottságot, méltán megróhatta volna mindenki, ha ezeket az »Eötvös-alap országos tanító egyesületének« megalkotása alkalmával teljesen figyelmen kívül hagyta volna. A hosszasabb ideig tartó és

nehezen gyógyítható betegségekben sin- lődő tanítók segélyezése, az elhagyatott és elnyomoiödott agg tanítók menedékhelyeinek szervezése, a »Magyar- országi tanítók fővárosi házának« fölállítása ma már el nem odázható feladataivá váltak hazánk legrégibb tanítói jótékony intézetének.

Hiszen az alapszabályokat átdolgozó »Eötvös-alap gyűjtő és kezelő országos bizottság« tudhatja a legjobban, hogy hányán fordultak már eddigolé is az intézet rendes tagjai közül az alap támogatásáért, ha életük megmentése ezé,Íjából valamely költségesebb fürdőhelyre avagy más drágább gyógyintézetbe kellett volna menniük, és hogy hányszor kellett tétlenül és tehetetlenül néznie azt-, hogy miként hagyják el a fővárost és választott életpályájukat a tanítók és tanárok legtehetségesebb és legszorgalmasabb fiai is csak azért, mivel Budapesten még nincs olyan intézet, a hol a jelesen tanuló szegényebb sorsa egyetemi hallgatók és a többi magasabb fokú szakiskolák növendékei méltányos és mérsékelt díjért avagy esetleg teljesen díjtalanul is tisztességes ellátásban részesülhetnének.

Azonban a mily szépek és magasztosak azok a czélok, a melyekkel az »Eötvös-alap országos tanítói egyesülete« a, tanítók országos jótékony intézel ének feladatait kibővítette, épp oly nagy és erélyes munkásságot, kell a nemzet népnevelőinek az ujonan megalakult, egyesületben kifejteniük.

A kitűzött czélok, ha egyrészt megérdemlik, hogy a haza öszes néptanítóinak tevékenysége igénybe vétessék, úgy másrészt meg is kívánják sőt meg is követelik azt, hogy nemcsak a 25 ezernyi néptanítóság, hanem még a a tanítóképző intézetek és a polgári s felsőnépiskolák tanárai és a királyi lan fél figyelők is elénk rósz vegyenek azoknak meg valósításában.

Az »Eötvös-alap országos tanítói egye,süote« által kitűzött nagy feladatot csak az egész nemzet népoktatásügyi összes munkásainak egyetértő közreműködésével és a polgárságnak, valamint az ország kormányának pártfogása és támogatása mellet lehet megoldani.

Farsangi levelek.

(I. A tisztikar jótékonyczelu hangversenye jan. 10.)

Tegnap este vonult be Carneval herczeg Esztergomba fényesen és jókedvvel. A jókedv miiliárdjaival rendelkező

herczeg két kézzel kínálta a kölcsönt, a mit sokan szívesen is fogadtak s még azon este kamatostul vissza is

téritettek neki.

Az estély feledhetetlen emléke mindenekelőtt a fényes anyagi eredmény, mely az ezer forintot jóval túlszárnyald. Nem tudunk rá példát, hogy valaha Esztergomban coneerteu ilyen anyagi sikert arattak volna és ez nemcsak a derék rendezőség, hanem a közreműködő kitűnő zenei erők érdeme is.

Händel classieus Largójával kezdődött a műsor, melyet Rapcsák Imréné úrnő zongorán és Takács Imre harmóniámon interpretált. Húsz hegedűs kisérte a fenséges hatású művet, melyet a közönség lelkesen megtapsolt. Két. bécsi hárfásnő lépett azután a pódiumra és Zamarsi nagy ábrándját mutatta be ábrándos hangulattal. Alig hangzottak el a melaucholikus akkordok, Liszt, Magyar ábrándja csendült meg Rapcsák Imréné úrnő zongorajátékában s a zenekar kíséretében. A magyar motívumokkal szőtt zeneművet mindenki megértette s Rapcsákné határozott, sőt művészi előadásában érezte is, a mit a szűnni nem akaró tapsok igazoltak.

A dal- és zenekedvelő-egyesület vegyes karai következtek azután. A festői csoport Bellovils Imre egy dalát és Schumann kedves spanyol dalát énekelték Bellovils Ferencz vezetése alatt szűnni alig bíró tetszés között. Tizenöt pereznyi szünet után következett Mendelssohn pompás zongorahangversenye ; Takács Imre ült a zongora mellett s ragyog!atta klassikus játékát a zenekar összevágó kísérete mellett. A terem háromszáz hallgatója egyhangúlag megszavazta a concert koronadarabjának a legteljesebb elismerést. Az érdekes hárfajáték után Raff andantéja következeit Feigler János előadásában. Régi vonó vad, de erős ambi- czióvul mutatta be a hegedűszólót, melyet általános elismeréssel üdvözöltek. Karminszka Mimi urhölgy hárfa-szólói szintén nagy tetszésben részesültek, annál is inkább, mert szólóhárfát még nem produkáltak Esztergomban ; különösen az ó-szláv dalok ragadtatták el a közönséget, mely 3 órán keresztül min- den|fáradalom nélkül élvezte a kitünően rendezett hangversenyt. Pongrácz báró kapitány lépett azután az emelvényre s lelkes magyar szóval köszönte meg a művészeknek és közeműküdőknek, a

szép közönségnek s a sajtónak a fényes sikert. Füldváry dr. felelt neki költői emelkedettségft rögtönzotben, éltetvén a hadsereg s a polgárság között való harmóniát, moly a fényes sikerű estén legszebb diadalát ünnepel to. Viharos éljenzések után zondüll meg az utolsó részlet, Beethoven Loonorcja, mely főkép a zenekar karmesterét dicsérte.

Emlékezetes marad az est arról is, hogy a négyeseket három kolonbau helyünkét pár lánczolta. A hölgyek hiányos műsora a következő :

Ács Flórisné és Anna, Áldori Mónié és Zelma, Barta Arm in né, Bodross Jó- zsefnó, Boronkay Lajosné, Brunner Ferenczné, Buda Jánosné és Aranka, Büttner Róbertné, Csukássy Lászlóné, Drágói Liviusné, Feigler Jánosné, Felsenburg Gryuláné és Bianka, Felsenburg Károlyné, Fried Arnoldné, Ferber Gyu- láné, Füldváry Istvánná, Gförzné, Gri- vicsicsné, G-yurányi Ilka, Haaghné, Haan Rezsőné és Ilonka, Hajas Simonná és Gabi, Holek Lászlóné, Hu- Ünyi Etelka. Ivauovits Bélátló, Ja- kubovics Juliska,, Kobek Istvánná, Kiinda Rezsőné, Kratochwillné, Krup- lanicz Kálmánnó és Aranka, Legény Jánosné és Margit, Leitgeb Jánosné, Luczenbacber Istvánná, Lett Károlyné, Mezey Déuesné, Gizi és Juszta. Miha- lik Báliutne és Irén, Merz Imréné és Etel, Munkácsy Károlyné és Sarolta, Mattyasóvszky Lajosné, Mattyasovszky Vilmosáé, Milanovits Szerén, Müller Gyu- láné, Neuberné, Nedeczky P.-né, Niedermann J.-nó és Nelli, Niedermann J.-né, Niedermann Pálué és Ágnes, özv. Niedermann E.-né és nővérek, Nozdroviczky Miklósnéés nővérek, PalkovicsKárolyné, Perényi Henriimé és Irma, Perónyi Béláné és Margit, Rapcsák Imréné, Reviczky Gáborné, Saaghy Agatha, Schnell Margit, Schmied Nándorné ós Etel, Simonyi drné, Sarlay Edéné, Spiszár Jánosné és Jancsika, Szvoboda Romáimé, Irma és Románka, Sternfeld Rezsőné, Szarkássynó és nővérek, Szláwy Iánosné és Mariska, Sztraka Ivánná, Szecskay Cornélné és Vilma, özv. Tillmanné és Jolán, Wagnernó, Wanke Sándor né ós Zwil linger Ar- minné stb.

A díszvendégek közt üdvözöltük Majer István püspököt, Csernoch János drt, Csáky Károly grófot, Pellet, Czibulka, Maszlaghy és Rosszival kanonokot valamint az udvari papságot.

más valaki is egészen jól látja ugyanazt, de épen ellentétes színben: ez zavarba ejt minket s kétkedővé tesz, vájjon jól látunk-e, jól aztán sokan látnak velünk ellenkező színben, akkor nem merünk a mi látásunkban bízni. Ily ellentétes nézetek nem fordulnak elő a sántitást illetőleg.

*

A szónoklat és az ékesszólás a gondolat festése. A ki a gondolatát kifejezte már és még fölösleges czikornyákkal toldja meg beszédét, olyan, mint az a festő, a ki az

arczkép mellé fákat is fest.

*

A szellem fölényét tehát, bármily nagy legyen is az, nem kell másokkal nagyon éreztetni s nem kell igyekezni a szellem által adott előnyök kihasználására; meg kell elégedni a kisebbségnek becsülésével és elismerésével, mely a valódi érdemet méltányolni tudta.

*

A természetben sok tökéletes van, talán épen azért, hogy ez által megmutassa nekünk, miszerint a természet az Isten képe; de sok hiba is van benne, hogy megmutassa, miszerint a természet csakis képe az Istennek.

*

Ha az istenség soha egy kis részében sem jelent volna meg az ember előtt, akkor vagy azt kellene hinnünk, hogy nem létezik istenség, vagy, hogy az emberek méltatlanok megismerésére. De ha csak olykor is megjelenik, a kétkedés ki van zárva. És mihelyt egyetlen egyszer megjelenik, már bizonyos, hogy mindig létezik. E szerint más következtetésre nem juthatunk,

mint hogy van Isten s az emberek méltatlanok reá.

*

Minden, a mi e földön létezik, egyaránt hirdeti nekünk egyrészről azt, hogy az ember mily gyarló s mily könyörületes az Isten, másrészről azt, hogy mily tehetetlen az ember Isten nélkül s mily sokra mehet az Istennel.

*

Azoknak, a kik ellenszenvvel viseltetnek a vallás iránt, mindenekelőtt azt kell kimutatni, hogy a vallás az észszel nem ellenkezik és hogy becsülésünknek méltó tárgya lehet; aztán vonzóbbá téve a vallást előttök, tiszteletet kell szerezni annak. Majd elő kell adni, mily kívánatos, hogy a vallás csakugyan indokolható is legyen; aztán nagyságával és emelkedettségével fel kell tüntetni régiségét és szentségét és azt, hogy mily jóságos a vallás, midőn az

igazi boldogságot ígéri nekünk.

*

Az ész csak lassan hat és a különböző álláspontok és nézetek közt gyakran eltéved, vagy nem bírván áttekinteni tárgyát, elfárad. — Nem igy az érzés; ez gyorsan cselekszik s mindig kész is a cselekvésre. Arra kell tehát törekedni, hogy az igazságot eszünkkel megismerve azt azután át- érezzük ; oltsuk he a hitet szivünk érzéseibe, mert különben hitünk mindig bizonytalan s ingadozó lesz.

*

Ezekből épen azt kell következtetnem, hogy az egyesek nézete szerint nem szabad okos dolgokról írni.

*

A közönséges emberek nem találnak

különbséget embertársaik közt.

*

A szakadatlan ékesszólás untat.

*

Az ékesszólás oly művészet, melynél fogva gondolatainkat akként adjuk elő, hogy

1. hallgatóink fáradság nélkül értsenek meg s örömmel hallgassanak;

2. hogy érdeklődjenek a tárgy iránt, s elmélkedni óhajtsanak a hallottak felöl.

Arra kell tehát törekedni, hogy egyrészről a hallgatók szive és esze közt, másrészről az előadó gondolatai és a gondolatok kifejezésének módja közt állandó kapcsolat jöjjön létre. Ismerni kell az emberi lelket, tanulmányozni ennek minden részét, hogy ezekbe az előadni kívántakat kellően osztályozva helyezhessük el. A hallgatók helyzetébe képzeljük magunkat s aztán a saját lelkületűnket kutassuk és előadásunk folyamán figyeljük meg a hallgatók s a magunk egyénisége közt levő viszonyt. És legfőkép maradjunk természetesek; ne nagyobbitsuk a kis dolgokat s ne kicsinyítsük a nagyokat, Nem elég az, hogy szép legyen valami, hanem bele is

kell illenie a beszéd keretébe.

*

A ruha — erő. Természetesen nincs ez úgy akkor, ha egy ló találkozik egy czifrábbau felszerszámozott más lóval.

*

Akarod, hogy jót mondjanak rólad? te

ne mondj magadról soha jót!

*

Sok iró, müveiről szólva, azt mondja: »Az ón könyvem, az én müvem stb.« Meglátszik rajtok a dicsekvő nyárspolgár, a k i mindig az ő házairól beszél. Pedig helyesebben tennék, ha azt mondanák]: >a mi könyvünk, a mi müvünk;« tekintve azt, hogy rendszerint több van mástól a könyvökben, mint saját magoktól.

*

Kevesen beszélnek az alázatosságtól alázatosan, a szerénységről szerényen, a kétkedésről kétkedőén, az ártatlanságról tisztán, ártatlanul.

Az embernek természetében van már a hazugság, a kétszínűség, az ellenmondás; az ember még önmaga előtt is elrejtőzik,

álarezot visel s csalja önmagát.

*

Ha közönyös sokakra nézve az, a miről beszélnek, azért ue higyjük, hogy egy- átalában nem hazudnak. Vaunak emberek, a kik minden érdek nélkül csupán csak

azért hazudnak, hogy hazudjanak.

*

»Bocsásson meg kérem . . .«

Eh, ha nem kért volna bocsánatot, nem is vettem volna észre, hogy vajmi helytelen, vagy igazságtalan dolgot cselekedett.

A ki túlságos bátran beszél, annak kevés hibáját veszik észre Az udvarias, szerény

ember minden hibáját felfődi.

*

Itt a földön minden dolog részben igaz, részben hamis. Az igazságnak pedig egészen tisztának, egészen valónak kell lenni. A jónak és rossznak, igaznak és hamisnak keveréke megbecstelcniti és tönkre teszi az igazságot.