Esztergom és Vidéke, 1890

1890-05-08 / 37.szám

mék elméjét, azért csak geniálisabb gyermekek érnek el magasabb fokú ügyességet a zenében, holott tapaszta­latom szerint: okszerű eljárással — a hangszer tanulás elkezdésénél - miu­den gyermeknél lehet egy bizonyos fo­kig az elmét ily módon fejleszteni: tehát minden gyermekkel lehet elérni a zene, iletólega hangszorkezelés terén egy bizonyos, elfogadható magasfoku ügyességet s aestketicailag kiíogástalau játékot. Zongora-tankimyveink nemcsak nem tesznek említést az elmének ilynemű fejlesztéséről, hanem természetellenes módszereikkel még a tehetségesebb okosabb gyermeknek is nehézzé teszik a zene tanulását s meggátolják a figye­lem megoszthatását. Ehhez még az is járul, hogy igen kivételes esetbeu végezi paedagogus az elemi zenetanitást: Tanítanak olyanok, kik csakis előadásra képeznék ki ; de leginkább olyanok, kiket a sors a fe­lülotesen tanult klimplerozásuk értéke­sítésére kényszeritett. Ez okok miatt oly általánosan rossz a hangszerek, de leginkább a zongora tanítása. A mondottak után tehát kifejtem : 1- ször, hogy az elmének mely agy­szerveket kell működtetni külömböző hangszereknél; 2- szor, hogy mennyi és minő figye­lem megosztása kell egyes-egyes hang­szereknél ; 3- szor, mi gátolja a tanulót a figyelem megosztásában ; 4- szer, mi akadályt gördítenek a zon­gora-tankönyvek, illetőleg tanmódszerek a figyelem megoszthatása ellen ; 5- ször, ez akadályoknak mi hát­ránya van egészség s mi zenei tekin­tetben ; 6- szor, miként lehet a tanulónál az elmét ugy fejleszteni, hogy az a hang­szerkezeléshez szükséges figyelem meg­osztásra képes legyen minden egyes teendőt szabályosan végezni. Olvasó asztal. — Mikszáth füzetes kiadásából Révai testvérek kiadóhivatala (Buda­pesten, IV. váczi-utcza 1. sz.) meg­küldte nekünk a 20. és 21. füzeteket. Az előbbiben a »Pipacsok a búzában« czimü beszélygyüjtemény befejezését, az utóbbiban a »Tavaszi rügyek« czimü novella-cyklus első 3 ivét kaptuk, a gyűjtemény tehát egy ujabb kötettel szaporodott és megkezdődött immár az 5-ik kötet is. A ki az eddig megjelent páratlanul diszes kiállításn füzetes vál­lalatot olvasta, épp oly jól tudja, mint mi, hogy e müvekben csak az elraga­dóan élvezetes előadás a közös tulaj­donság, mig a mindenek felett jelemző eredetiség jóformán minden egyes el­beszélésben más-más oldalról nyilvánul. Mig egyik népélet jelenségeinek rajzo­lásában és a nép humorának vissza­adásában bámuljuk a szellemes ötletek­től duzzadó költői erőt, addig másutt ismét az ifjúkori emlékeken elrévedező toll alkotásait élvezzük, milyenekhez hasonlókat olvastunk már ugyan hazai irodalmunkban épp ugy, mint a külföld termékei között, de jobbakat semmi­eseíre sem. Ajánljuk e kötetuek meg­szerzését, a mire a Révai testvérek ál­tal nyújtott alkalom a lehető legelő­nyösebb, mert egyenkint 35 krba kerülő 4 —5 fűzetbői egy teljes kötet­tel gyarapodik könyvtárunk, melynek Mikszáth munkái mindenesetre egyik kiváló díszét fogják képezni. Ha fran­czia iró lenne Mikszáth, minden sorát mohón kapkodnák el, ha fordításban megjelennék. Becsüljük müveit már csak azért is, mert irodalmunk eredeti ter­mékeit képezik, ilyenekre a külföld bár­melyik irodalma is büszke lehetne. — Akár az egyes füze lekre, akár egy ne­gyed- vagy félévre is a kiadóhivatal közvetlenül is elfogadja az előfizeté­seket. — Magyar Szemle. A kül­földi lapok különös gondot fordítanak talány-rovatok összeállítására. A mi szépirodalmi újságaink közül a jó pél­dát csupán a »Magyar Szemle« követi. Ez azonban szellemes, mulattató játék­rovatával, pompás rejtvényeivel, szó­rakoztató és fejtörő talányaival még a külföldi lepokat is fölülmúlja. A »M. Sz.« kritikai ós szépirodalmi tartalma oly dus, oly élvezetes, hogy ennél jobb hetilapot a t. közönségnek való­ban alig ajánlhatnánk. A »M. Szemlé«-t Rudnyánszky Gyula és Kaczvinszky Lajos szerkesztik s a lap kiadóhivatala örömest küld bárkinek mutatványszámot, aki azért hozzáfordul: Budapest, VI. Uj-utcza 14. sz. alá czimezett levelező­lapon. János deák hagyatékából. (Eredeti ötletek és élezek.) A tanítói tövises pályán kevés rágni való; de annál több nyelni való van. Hej, tanítói állás Nincs irántad méltánylás. Ritkán nyújtasz jó lakást, Még ritkábban jóllakást. * Keservesen panaszkodik J. d. előtt egy jó ismerőse, hogy ölemi csapás érte. — Oh barátom ! ezért kár olyannyira desperálni; — feleli J. d. — engem már 30 esztendeje sujt folyton az elemi csapás. — Hogy-hogy ? — kérdi a meglepett fél. — Hát ugy, hogy 30 esztendeje vagyok elemi tanító. * Egy több tagu deputáczió tagjai erősen kínálgatják egymásnak az ajtót, illetve az elsőséget a belépésre, midőn J. d. a vezető dignitáriushoz fordulva, a következő hamis hangsúlyozással biztatja leg-előre menésre : — Oh kérem, tessék, tessék ! Nagysá­godat illeti meg köztünk a legelő-re me­netel. * Furcsa az, hogy mig egy felül ezernyi ezer embernemesitőt a »kis bér« nálunk rendkívüli szegénységre sülyeszt, addig másfelől egy lónemesitőt a » Kisbér « rend­kívüli gazdagságra emel. Színházi szemle. (25. Lovoodi árva.) Szombaton Bokodyné jutalomjátékául a Lovoody árva ment valóban árva házban, mely azonban nem fukarkodott tapsaiban s Bokodynét, a társulat leg­tehetségesebb női tagját folytonos tef­szésuyilatkozatokkal halmozta el, a mit a kiváló színésznő a czimszerepbeu meg is érdemelt. (26. Nagyapó.) Vasárnap két előadást is tartottak. Délután ötödfólkor a »nép és gyermek­világ örömére« Csipkerózsáztak megle­hetős közönség elolt. Reudes időben pedig pedig rendes vasárnapi publikum előtt Szigligeti régi népszínművét, a Nagyapót adták. Markó Emília Zsuzsi­jáért s Láng Gyulájáért s különösen sikerült duóikért elismerést arattak. (27. Hozomány nélkül.) Kedden »a vidéki színpadokat megelő­zőleg itt először« Szemere Attila Ho­zomány nélkül czinrű vígjátéka került szinre — publikum nélkül. A csekély közönség azonban a darabot elég elő­zékenyen fogadta s Berzsenyi Margit Margitját, Markó Emilia Annáját, Ber­zsenyiné Eula I iáját, Bokody báróját, Hídvégi Gézáját, Horkay Aladárát s Bán fal vy Benczéjét igeu élvezhető ala­kításoknak találta. Kár, hogy a darab a társulat kasszájában tátongó űrt ha­gyott maga után, mert ^csakugyau ho­zomány nélkül került szinre. HÍREK. — Frigyes föherczeg Ő Cs. és k. Fensége az V. hadtest parancsnoka ezredünk meg­szemlélése végett pénteken d. u. a bécsi hajóval városunkba érkezik. — A herczegprimás hétfőn Podk­radzky főtörzsorvoshoz Bécsbe utazott, honnnan Kedden este tért vissza Cser­noch kanonok társaságában. A főtörzs­orvós semmi lényeges bajt nem kons­tatált s csak arra figyelmeztette a her­czegprimást, hogy egészsége megóvására használion lés-változtatást. — Majláth Gusztáv gróf az esz­tergomi papnevelő-intézet tanuulmány­fölügyeló'je m. hó 29-én tette le a harmadik szigorlatot (az erkölcstan és lelkipásztorkodástanból) a bécsi tudo­mány-egyetemen, szép sikerrel. — Samassa egri érsek a Csáky-teie rendelet ügyében a magyar kormány megbízásából Rómába utazott. Minthogy a magyar kormány az érsek csat­lakozását a szabadelvű párthoz kétkedve és bizalmatlanul fogadta ő tettekkel is be akarja bizonyítani, hogy a kormány őszinte hive ós ezen kellemetlen ügy­ben a római szentszék előtt se­gítségre akar lenni s arra hangolni a szentszéket, hogy mondja ki, miszerint a Csáky-féle rendelet összeegyeztethető az egyház tanával. Ugyanezen ügyben jártak Bécsben a herczegprimás és Schlauch nagyváradi püspök is. — Majer István püspök, mint ér­seki biztos elnökölt a főgymnásium nyolezadik osztályának megtartott hit­tani vizsgálatán s az elért eredméuy fölött legteljesebb megelégedésének adott kifejezést. — Tichy Antal czimz. kanonok es tardoskeddi plébánost ő Eminencziája a herczegprimás az érsekújvári kerület­ben esperessé nevezte ki. — Folkusházy Sándor tótmegyeri plébánost az érsekújvári kerületbe es­peressé nevezte ki ő Eminencziája. - Schulberg gróf komáromi tábor­nok a trachomas betegek megszemlélé­sére kedden városunkba érkezett s be­ható szemle utáti még aznap vissza^ utazott Komáromba. Az előkelő vendég a Fürdő-vendéglőbe szállott. — Villanyi Szaniszlo főgymn. igaz­gató névnapja alkalmából a főgymn. ifjúsága intézeti ünnepséget rendezett, melynek meghívója és programmja ez volt: Meghívó az esztergomi főgymn. ifjúság által főt. Villányi Szaniszlo főgymn. igazgató ur tiszteletére neve­len kézzel is megsimogatom a kis béres gyermekeket. — Ama bizonyos becsülés, a melyről ön beszél, olyan, mintha a lovas a paripáját vérig sarkantyúzza s azután egy darabka czukorral akarja a fájdalomért kárpótolni. S ugyebár, az ölebet is megsimogatja puszta kézzel ? Irén félrefordult s csalódott, lemondó mozdulatot tett a kezével. — Nem győzhetem meg a szavaim igaz­ságáról. Sajnálom, ha el nem hiszi a sza­vaimat. De tisztelem a fájdalmát s talán az ön helyében én is igy gondolkoznám. Isten önnel! Felugrott a nyeregbe, mielőtt felsegít­hette volna. Szeretett volna felelni utolsó szavaira, de mig az adandó választ fontol­gatta, Irén megrántotta a kantárt s vissza sem tekintve, elvágtatott. Csakhamar eltűnt az erdő sűrűjében. Jenő sokáig utána nézett. Azután egy-két lépést tett előre. Ott állott a vízesésnél a csipkebokor mellett. A kerék forgott és kristálytiszta víz­cseppek hullottak róla. Egyik a másik után lomhán, egyhangúan. Sokáig elhall­gatta a csobogásukat. Üj, meglepő hangon szólottak azok ma a lelkéhez. S e hang még sem volt ismeretlen; hallotta már valamikor, igen régen ; talán a gyermek­korában. Most is csak susogtak, de nem azt a kegyetlen, zord szót, a melyet a mi­nap; lassan, fájdalmasan mormolták : soha! Hűvös szellő remegett a levegőben. Lassú hullámzásba hozta a patakot. S a patak mélyéből csodás, zsongó hangok jöttek a fülébe. Dallamos harangzugás-í'éle, amely­től valami névtelen, hatalmas érzelem szállta meg a szivét; vágy, epedés, valami isme­retlen boldogság után. Sohasem érezte magát még oly elhagyottnak és szerencsét­lennek, mint e pillanatban. Néhány varjú repült fel a közelében s rekedt károgással szállott fel a levegőbe. összerezzent s eltávozott a zugótól. Futó felhő vonult át a nap felett s rö­vid időre árnyba borította a földet. A lelkét is setét fsejtelem kapta meg s minden áron igyekezett kiragadni magát az előző perczek behatása alól. Azt hitte, sikerült neki. összeránczolta a homlokát és ökölre szo­rította a kezét. Mindennek ez az őszi idö az oka. Bete­ges elérzékenyülés fogta el őt is tőle. El­lágyult, mint valami ábrándos gyermek­leány. Vagy a szép grófnő mai csodálatos Madonna-arcza babonázta meg talán ?Akár mi tette, szégyenlheti magát érette. Újra megrázkódott, mintha e benyomásokat akarná lerázni magáról. Tehát ezért küzdött annyit ? A győze­lem küszöbén akarja gyáván feladni a ti­zenkétéves harezot? Mi oka volna erre? Vájjon nem olyanoknak találta-e a grófot és a leányát, amint képzelte ? ... És ha nem is volnának olyanok, nem ég-e most is az a sebhely a homlokán ? Miért habo­zik hát az utolsó csapás megtételével ? Hiába égette volna az a vad láng éveken át a szivét ? . . . eloltsa most, mielőtt elpusztította vele azt, aki tulajdonképen felgyújtotta. Egyetlen szavába kerül, hogy a lábai elé boruljanak a büszke nagyságok és ö habozik e szó kimondásával ? Nem, nem ; lehetetlen. Ilyet csak egy őrült te­het. Hisz egyetlen ily perez kárpótolni fogja annyi évek keserűségeit és fájdal­mait. Azt hitte, megnyugtatta háborgó lelkét és legyőzte pillanatnyi gyengeségét. Hogy helyre van állítva a váratlanul megzavart egyensúly a bensőjében. És nem vette észre, hogy ami vihar e pillanatban a lelkén átvonult, csak utolsó erőlködése volt a zivatarnak, a mely szivében oly sokáig dühöngött s annál nagyobb és rémesebb a csend és nyugalom, a mely beáll utána. Az annyi éveken át folytatott küzdelmek eredménye, az ellenkező szél egyetlen fu­vallatára, mint kártyavár, összeomlott és a gonosz démon örökre elhallgatott a lel­kében, mikor oda egy más, hatalmasabb istenség költözködött be. VI. Mindenki aludt még a tiszttartói ház­ban. 'Már az udvaron éi a cselédlakokban is teljes csend és setétség uralkodott. Egye­dül a Jenő szobájában {égett még világos­ság. A kereveten ült, valami nyitott könyv feküdt mellette, de ő nem nagyon forgatta a lapjait. Mélyen elgondolkozva nézett a lámpa lángjába. De egyszerre felrezzent a gondolataiból. Tompa, erős dübörgés reszkettette meg a levegőt. Minden tárgy megmozdult a szo­bában s az ablaküvegek csörömpöltek, mint földrengéskor, vagy mintha valahol a kö­zelben a villám csapott volna le. Felrán­totta az ablakot. Csendes őszi éj volt oda­künn, az ég tiszta, csillagos. A dördülés ismétlődött, egyre hatalmasabban, két-há­romszor egymásután. Felkapta a kalapját és az istállók felé rohant. Már itt is mindenki talpon volt s rémült arczczal futkosott fel s alá. Gyorsan a kőszénbányákhoz emberek \ Hamar a lovamat! — kiáltott reájuk s felnyergeltette a paripáját. Maga is segített az embereknek s pár perez múlva már útban volt a bánya felé. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy onnan erednek a dörgő hangok. Már az első hallatára eszébe jutott, hogy alig pár órával előbb beszélt a fbányafelügyelö­vel, a ki nagyon komolyan és hallgatagon ment a bánya felé. Panaszkodott neki, hogy most járt fenn a grófnál, de hiába való volt az utja. Arra kérte, hogy szüntesse be néhány napra a munkát a Gotthárd-tárná­ban, mert a bányalég nagyon felszaporo­dott s a jelekből ítélve, robbanástól lehet tartani. De a gróf megtagadta a kérelmét. Ostoba, gyermekes félelemnek, henye munkakerülésnek nevezte az aggályoskodá­sát. Sőt éjjel-nappal megfeszített erővel kell dolgozniuk — mondotta — mert ha a kijelölt határnapon nem lesz a kellő mennyiség kiaknázva, tetemes veszteséget szenvedne. — Nem jó vége lesz a dolognak ! — mormogta a becsületes öreg ember s fel­sóhajtott. Nem adok neki huszonnégy órát, történik valami. De ha ő parancsolja, mit tehetünk ? . . . Engedelmeskedni kell . . . Szegény gyermekeim. Holnap jtalán már árvák lesznek ! . . . Szerencse fel, ifiuram ! — s eltávozott. Tehát csakugyan nem voltak alaptalanok az aggodalmai! . . . (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom