Esztergom és Vidéke, 1890
1890-11-23 / 94.szám
'rolyné, Marossy József né, Szvoboda Romáimé, Szecskay Kornélné, Hamar Árpádné, Perényi Heuriknó, Thausz Győzőné, Franki Mórnó, Sehawarz Józsefné és Tillmann Jeni, Rencz Mari, Kecskés Ilona kisasszonyok ; fér dl ago k közül pedig : Hamar Árpád, Perényi Béla, Vargha Dezső, Majer János, Majer Sándor, Frey Ferencz urak. Az elnök megnyitván a közgyűlést, terjedelmes évi jelentésében előterjeszté az egyesületnek ügyállását, valamint évi működését; előterjesztetett az elnök és pénztárnok állal a számadás, valamint a segedelmezések kimutatása. A közgyűlés ezekből megelégedéssel éri ette, hogy ugy a részvét, mint annak következtében a segélyezés eléggé örvendeztető. Az egyesület jó!evői közt az első hely megilleti kegyolmes főpásztorunkat Primás ő Emiiieneziájál;, Id a legutóbbi szt. karácsony alkalmával is régi szokásaként háziszegónyeink közli kiosztásul 300 frtot lett álal egylet rendelkezésére. Természetesen a közgyűlés forró báláját ikiatta jegyzőkönyvébe. Nyomban a helybeli főkáptalan iránt nyilvánult liálaérzete, mely a 4500 frtos (Szabó Jó/.sef és Majer István féle) alapítványt épp oly gondosan kezeli, a mily készséggel átszolgáltatja enuek évi kamatait 225 frtot. Nem csekélyebb hálával fogadtatott azon tudósítás, hogy boldogult Ábrányi Alajosné született Lnczeubacher Anna asszony az egylet rendelkezésére 100 frtot hagyományozott; Cseruy Antal alesperes és nagyrispényi plébános ajándékképpen 15 frt 63 krt ós alapítványul 100 frtot áldozott; pénzintézeteink közül a helybeli takarékpénztár 20 frtot, kereskedelmi s iparbank 25 frtot, a párkányi takarékpénztár 10 frtot, gr. Csáky Károly kanonok ur 5 frtot szíveskedtek ajándékozni, kiknek nemes szivüségót a közgyűlés jegyzőkönyvbe beiktatni határozta, valamint azon lelkes honfiaknak is, kik az újévi üdvözletektől! megváltás állal az egylet pénztárát 178 frt 75 krral gyarapítani szíveskedtek, nevezetesen Kruplanicz Kálmán kir. tanácsos, alispán ur, Helez Antal polgármester ur, Földváry István ügyvéd ur, dr. Kőrösy László és Haan Rezső lapszerkesztő urak, Palkovics Alajos ós Ho If mann Ferencz jegyző urak, Perger Lajos plébá-nos ur, Sr. Remigia zárdafőnöknő, Buzárovits könyvkereskedése, ugy az egyesület elnöke Majer István és pénztárnoka Perényi Béla uraknak a megváltási gyüjlőivek elfogadása és forgalomba hozataláért meleg köszönet szavaztatott, egyúttal határoztatváu, miszerint a fön tisztel tek ily közboldogságra ható buzgóságra a jövőben is föl kóréndők. Nagy örömmel értesült a közgyűlés gr. Csáky kanonok ur azon ajánlatáról, miszerint édes anyja, gróf Csáky Karolina ő móllósága sajátkezűi eg készített 40 db gyermekruhafélét egyletünknek jelesen a városi óvodában tagjai által rendeztetni szokott szt. karácsonyi ünnepély alkalmára szentelni méltóztatott. A nemes tett jegyzőkönyvben fog hálával megörökíttetni. Az előterjesztett számadásokból kitűnt, hogy az évi jövedelem 1992 frt 95 krra rúgott, az egyleti év folyama alatt házi szegényeink 1237 frt 74 kr segélyben részesültek, mely összegből a királyi városiaknak jutott 587 frt 80 kr, a vízivárosi szegényeknek 124 frt 30 kr, a szeuttamásiaknak 213 frt, a szentgyörgymezeiknek 199 frt 40 kr, városon kivül lakó megyeieknek 95 frt 95 kr, szegények gyógyszereire 10 frt 29 kr. A szűkölködőknek kivált téli időbeu ós szorultságukban mindenesetre szép segítség. Elnök ur előterjesztette a segélyért! folyamodásokat 231-et ugy a tagok által ajánlottak névsorát, kik számára a közgyűlés ezúttal négyszáz frtot szavazott meg. Legvégül alapszabályok értelmében az egyesületi tisztviselőknek választására került a sor, s közakarattal 3 évre újra megválasztattak Majer István püspök elnökké, gr. Csáky Károly alelnökké, Perényi Béla pénztárnokká, Hamar Árpád jegyzővé, Pongrácz Zsigmond ügyészszé, Reviczky Gábor és Hamar Árpád számvizsgálókká; kiknek a gyűlés eddigi fáradozásaikért köször | netefc szavazván a jólétieket követő megelégedés áldásával befejeztetett. Hontmegye történetéből. i. (Körlevél a törvényhatóságokhoz, Kossuth Lajos orazágos adományoztatása iránt.) 992. sz. Tisztelt Polgártársak ! Kedves Barátink s Atyámfiai! Nemzeteknél ugy mint egyéneknél a háladatosság egyik főjéllemző vonás. És ha egyesek bálával tartozuak, menynyivel inkább nemzetek jólievőik iránt, kiknek élete, működése, nem egyes szüíckörü családra, de kiterjed magára a nemzetére, milliók jólétét tűzve ki boldogitási czélul. Egy ily honboldogítót Kossuth Lajos polgártársunkban adott hazánknak a magyarok Istene. Mit s mennyit tett ő zsurnalisztikái és politikai pályáján, ugy a monarchia mint Magyarország jólétének előteremtésére, az ellenkező érdekek kiegyenlítésére, s a szeretett közhaza felvirágzására : mindezt Önök tisztelt polgártársak épp ugy tudják mint ini, s még azoknál is, kik netán tetteinek hosszu sorát, vagy részleteit feledték volna, fenmaradt feledhetetlenül mégis emlékezetükben egy gondolat, szivekben egy érzés s ez : hogy Kossuth Lajos a magyar nemzet örök hálájára érdemes ! De valamint egyesek, ugy nemzeteknek is a hála érzetét nemcsak szavakban, de tettekben is minden időkben kifejezni szokásos volt. Emberi gyarlóság-e ez, avagy lelki magasztosság? nem kívánjuk vizsgálni. Nagy nemzetek példája az utóbbi mellett szól s a lörténelem lelkesedéssel jegyzé föl, hogy Görögország Prytanaeumot emelt az élőknek, Francziaország Pantheout a holtaknak. Nem bírván azonban a mi kis hazánk amazok hálaintézményeivel : a mienkkel beérnünk s mindenek előtt hazánk ama nagy fiáról gondoskodnunk kell. Jól tudjuk mi, kedves barátink s atyánkfiai, hogy ^z általunk megjutalmaztál ni kívánt férfin jolen és jövője lángelméje mán is eléggé biztositva van ; de tudjuk azt is, hogy ő ólteórájáuak minden perezét a haza közcsaládjának javára szenteli s alig fordíthat egyet saját szeretett családja anyagi jólétének emelésére. Ismerjük mi tisztelt polgártársaink ama férfiú szerénységét is, hanem ezen körülmény pillanatig sem tart vissza szándékunktól, mert ismerjük egyszersmind jellemét, gondolkozását. Tudjuk, hogy ő seminő magánembernek — legyen az király vagy koldus — lekötelezettje lenni nem akar, de nem hiszszük, hogy egy ily lélek ne kívánjon lekötelezettje lenni a magyar hazának ! Ennek lenni kötelessége minden honpolgárnak. j Mi tebát országgyűlési képviselőink 'által indítványozni fogjuk Kossuth Lajos nagy hazánkfia érdemeihez méltó (s utódainak szolgálandó országos megadományozását: ebbeli indítványunknak hasonló értelembeni pártolására kedves barátink s atyánk fiáit hazafiai rokon érzel tel kérjük. Kelt Ipolyságon, Hont vármegye állandó választmányának márczius 27-én tartott üléséből Önöknek, 9zive» barátai s atyafiai ; HONTMEGYE KÖZÖNSÉGE. II. Hontmegye bizalmi végzése az első magyar miíiistei'iumuak. 1299. szhoz. Indítvány tétetvén az iránt, miszerint ugy végzési leg, mint föliratilag jelentené ki Hontmegye közönsége, az összes magyar minisztérium iránti hazafiúi bizalmát; Hontmegyének minden osztályt képviselt bízott mán y a Tekintetfel arra, hogy a minisztérium oly népszerű és jellonitisza egyénekből áll, kiknek köszönhető nagyrészt, hogy vau e hazának ministeriuma ; ós Tekintettel arra, hogy enuek létezése még sokkal rövidebb életű, mintsem hosszabb időt igénylő uagy tetteket felmutatni képes lehetne,* s az eddigiek, yalamint működése, ugy az összes hazára, mint e megyére nézve is a legtisztább hazafiság bélyegét hordják magukon ; S miután tettei vagy rendeleteinek nem kedvező eredményeit is, nem szeplőtelen hazafiságuk vagy jóakaratuk hiánya, hanem a hazánkat ép ugy mint egész Európát vészszel fenyegető vihar okozá ; végre Tekintettel arra. hogy mi is kedves hazánk évezredes hajóját nem a vész hullámain, hanem a legközelebb biztosságot; nyújtó partén óhajtanok megerősbiteni, mielőtt az a végkép elnyelései fenyegető tenger hullámaira bocsátatnék : Ugy mindezeknél fogva Hontmegye közönsége, az összes magyar ministerium eddig a haza éz megye javára irányzott tetteiért, föliratilag és jegyzőkönyvileg köszönetet szavaz, iránta őszinte hazafiúi bizalmát nyilvánítja, s ezt a nyilvános lapok utján is közzé teszi. Kelt Ipolyságon, 1848. május 24-én. hatok tőle rilág csúfjára ?) azon szándékkal, hogy mihelyt kikapom elsején a fizetésemet, visszacsempészem az égető tartozást, elindultam a müvelet végrehajtására, amit ngy hivnak, hogy: télikabát méretes. Az utón gondolkozni kezdtem ! Nini, hát muszáj nekem ezt a szabónál csináltatni ? Nem vehetném-e készen ? — vagy ott, a hol az uraságok tót levetett férfiruhákiH vesztegetik ? Az ám, ez okos gondolat. Még tán marad is a pénzemből. Elbaktatfcama Petőfi utczába s ott beteltem a becsületes Lielienduft Náthánhoz. Ez megvette a rajtam levő kabátot öi forintért s aztán igy szóltam hozzá: — No Lielienduft ur, az én bundám már »nrasagtöl levetett férfi-ruha« lett, hát most adjon nekem egy másikat, olyat, a milyent nálamnál valami különb ur vetett le. — Náthán nem szólt egy szót sem, csak mellénye zsebébe dugta a bal keze hüvelykét, kidülleszfcette a mellét és miközben diadalmas mosoly ült kampós orra szegleteibe, jobb kezével az átelleni falra mutatott: ~ Tulán ez?! Oda néztem. Meglepetésemben hátratántorodtam. A fal kellő közepén ott függött Lielienduft szemefénye, boltjának büszkesége: egy. isteni, egy fenomenális télikabát. Nem mondom el, hogy milyen pompás hódpréminel volt meggallérozva, süppedő vadmacska-irhával kibélelve, vitézkötésekkel megteremtettézve. Mindez olyasvalami földöntúli dolog, hogy jobb az olvasó képzelmére hízni; — Elszédülve kérdem Lielienduffctól: — Aztán hogy ez a-kabát ? Először kicsinylőleg végignézett, ha érdemes vagyok-e ilyen gyönyörű darab ruhára, aztán dölyfös hangon válaszolt, jól megropogtatva minden betűt. (Bizonyosan el akart ijeszteni a nagy árral; sajnált volna megválni a bundájától). — Harmincz forint. — Ide vele! Itt a harmincz forint. Náthán elsápadt erre a rohamos ajánlatra. Töprenkedett magában kis ideig. Bizonyosan igy érvelt: Zsidó vagyok, az tény; de becsületes zsidó; a mit egyszer megmondtam, az meg van mondva. És ideadta a kabátot. Aztán igy szólt; — Ugy gondolja meg a tekintetes ur, hogy ezt a kabátot gróf Z. csínáltatta Londonban. Csak mikor megérkezett, látta a gróf, hogy a szerencsétlen angol nyuszt helyett hód prémet varrt rá. Mérgében odaajándékozta az inasának. Ez a szegény Ördög meg (mit csináljon vele, ö csak libériában járhat, ö nem czibil) eladta nekem, — Azt mondom, megbecsülje hát a tekintetes ur! Mikor kimentem üzletéből, ugy vettem észre, hogy könycseppek ragyogtak szemeiben. Kiállt az ajtóba és utánam, akarom mondani a kabát után nézett hosszan, merengve ... * Tehát az enyém lett; az én jogos, elvitázhatatlan tulajdonom. Haha! Milyen kéjesen csiklandó érzés, a mint a gallérom mögé bújnak a prém apró szőrszálacskái. Mintha mindegyikből kis villamszikrák ugrálnának a nyakamba, aztán átmelegítenék az egész testemet. Egy ilyen bunda és nincs miért remegni akár a Szibériába való exportálástól. Még pénzem is maradt. A Kálmus tiz forintja. — Mégis csak karácsonyfa lesz ebből. Örömömben, és mivel épen szerda volt, a mikor meg van engedve a lumpolás, kávéházba mentem. Már épen be akarok lépni egynek az ajtaján, a kerepesi-ut végén, a hol minden héten egyszer törzsvendég vagyok, a mikor eszembe jut, hogy talán még sem illik uj kabátomhoz ilyen népszerű helyre jártom. Sarkon fordultam és betértem a Fiúméba. Egy pinczér előzékenyen segített levetkőznöm. Olyan félve emelte meg a nehéz bundát, mintha tudná, hogy miiyen büszke vagyok rá. Odaakaszlattam magam mellé, mert hej, hamar gazdája akad az ilyen klenódiumnak ! — Feketét parancsol a nagyságos ur ? Nagyságos ur! Ezt is először hallottam életemben; hanem mód nélkül jól esett' mondhatom. — Feketét? Nem; hozzon egy nagy theát. (Csak nem traktálhatom pikkolóval egy ily pompás bunda tulajdonosát!) Hanem nagyon gyorsan vége lett a dicsőségnek. Az én ütött : kopott alsó ruhám bizony, senkinek sem imponált. Az orrom elől kapkodták el az újságokat, oldalba böktek billiárd-dákókkal, leöntöttek kávéval, szóval kezdtem magam rosszul érezni és tudatára jöttem, miszerint mindennek az az eka, hogy imponáló bundám és én külön külön leledzünk. Nem is időztem tehát soká, hanem beburkoltam magam vele és hogy Viilami hasznát vegyem, egy párszor ártatlan tüntetésből végigjártam a kávéházat, mintha valakit keresnék. Ismerőseim barátságosabban fogtak velem kezet, mint máskor, barátaim dicsérték a szabómat, műértő dandyk utánam néztek, sőt még főnököm is kegyeskedett egy hangos »atászolgája«-val megtisztelni a szokásos halk »jonapot« helyett. Mindez rendkívül büszkévé tett, ugy, hogy a mikor fizettem, a »nagyságos ur« egy hatos borravalót adott a hajlongó pinczérnek. Nem tudom, nagyon meleg volt-e a kávéházban, vagy a szokatlan nagyságú pour-boir adás fűtött ugy alám, de roppant kihevültem, jlyan könnyűnek éreztem magam, mintha repülni tudnék. Röstelem komoly megállapodott hivatalnok létemre bevallani, hogy egyszerre csak azon veszem észre magam, hogy egy opera áriát fütyörészve polka-lépésben szelem az uteza hosszát. Nedig Istenemre, még soha operát sem hallottam. Hanem a vak verklis szokta délutánonként csavarni az udvarunkon. Nagy jó kedvem támadt, Könnyelmű elragadtatásomban majdnem széttártam a kabátom szárnyait, mikor idejekorán eszembe jutott, hogy a sok ki- és begombolgatás nagyon koptatja a gomblyukakat; és inkább tűrtem a hőséget. Utam egy czimeres palotánál vitt el. A foyer előtt díszruhás portás állott. Tárva nyitva a nagy szárnyas kapu, felül minden ablak kivilágítva, nyüzsgő szolgasereg, elŐrobogó fogatok, melyekből fényes ruhájú hölgyek és elegáns urak szállnak ki. Bizonyosan theaestélyt ad a ház gazdája. Mikor a kapus előtt elmegyek, ez rám néz s aztán alázatos hátgörbitéssel tiszteleg. Ez mágnásnak nézett. Végigpillantottam magamon. A télikabát teljesen átváltoztatott. Előkelően meggőr.
