Esztergom és Vidéke, 1890

1890-02-16 / 14.szám

KSy;rHK(iOM XII. ÉVFOLYAM. 14. SZÁM. VASÁRNAP,'1890. FEBRUÁR ÍSMGOfésWÉKE HilviH wm mMvmWWv W isifii W wmmr HMM n | Városi s megyei érdekeink közlönye. „ Mfró.na.RMlK NIH'EHK'lNT KKTS7.KTÍ~ I SZERKÉTFTOSEG : HIRDETÉS E K~ VASAKNAP ES CSU TORI OKON. BOTI YÁN-UTCZA. VIOLA-HÁZ ^22. SZÁM ALATT, II IN v-ITALON IIIIÍM<:TKNI<:K : m Wkuxu IIIIM»I<;TIÍJNI<;K ! V.V\7,\t'Vl«'«S I Á I? • »...VH » l» v MX4>li<.iiii THw/.rtt ill,.l<". l<ö/.l"m..iiv<»i» lnil,I.H(,)("»ic | I 8/.ÓIÓI 100 «-/.öi* • frt 7» kr.v MiMjíiillajHiiliÍH H/.eriut l"gj«i-! I •«««» «v., '. . 6 írt - kr. in nn fVf jT\/A T A! • | 100 20(1 ig . | írt W).' fr.H] k8»»ll«t..«k. j í«l e\ie ... 8 fit - kr. KIAUÜMI VA í AL . LßM 800-ig . * írt SS­kr.fi . U»KÍ'»4Í«VI« '. '. '. '. '.'.!! I fit no kr! ! 8ZÉ:CH El l Y I l HÍR •">:'>!- SZÁ M, »ély-K<l!j_m kr! j j NVii.TTKif S.MM. ao kr. .11 ,_j Eyy 8tflni^r»^7 Jkr . j htefá st l»p hivatalon H K fflfttfiín hii ,l<(lt>sf>i, :I, nyilllmbe s/.ánl liü'/,- 1 • í! leintíuyok, «l(Uiy.«l«NÍ péir/.i'lt e*t r«t*l:ttii;tlitH»k iiité/;einlC>k. jj Esztergom ébredése. Esztergom, febr. 15. A polgárság legtevékenyobbik része gyülekezet tartott a város fejlesztése érdekében. Erről az emlékezetes moz­galomról mult számunkban adtunk je­lentést. Ma, inkább a mozgalom er­kölcsi jeleni őségéről s a városházi ál­lapotok ról elméikedünk. Igen dicséreles az a lelkesedés, mely a mozgalmat megteremtette ; mert ez azt bizonyítja, hogy van még közélet s van még jó érzés városunkban. Ha­sonló mozgalmak mindig üdvösek, mig a higgadtság medrében maradnak s mig áldozatul nem ejtik a tisztviselők dekórumát. Ez nem is történt meg. A ki figye­lemmel kiséri Esztergom nyilvános éle­tét, az fogja tudni, bogy nagyon nehéz az esztergomi népszerűséget sokáig meg­tartani, mert a közönség sokszor szeszé­lyes, változatosság-kedvelő, fnlkövetelő 8 olykor programmtalau igényekkel s kifejezetten vágyukkal laboráló. Ezek után igen természetes, hogy könnyen elegedéi lenekké, bizalmatla­nokká válnak az emberek, sőt még azok is, a kik csak gyakorlati eredmé­nyekből s nem eszmékből és gondotok­ból Ítélkeznek. A szerdai mozgalom azonban nem a tisztviselői kar ellen irányult. Micsoda 1 logikája is lett volna, ha azok ellen! tüntet, a kiket alig félesztentendő előtt! teljes bizalmával megajándékozva, tiszt-! viselőkké választott. Az igen dicsére­tes mozgalom első sorban is serényebb! munkát, gyorsabb eredményeket és sza­bályosabb ügymenetet sürgetett s ezekre első sorban is a városi képviselőket azután a tisztviselőket sarkali a. Követel a század, kövelel a város, követeibet a képviselet is fejlődést, ba­ladást, tevékenységet, munkát. Önma­gát Ítélné el a város, ha a haladás erényeit nem követelné meg épen azok­tól, kiket teljes bizalmával a város élére állitolt s a kiktől minden jót remél. Nem bizalmatlansági szavazat volt ez a mozgalom a városi tisztviselők ellen s éppen nem a fényes tehetségű pol­gármester ellen, a kit kivétel nélkül m ind a n ny i an sze r e tü n k. Kifáradt emberektől hiába követelünk életerős munkát. Mindennapi tehetsé­gektől hiába kérünk eszméket és gon­dolatokat. Olyan polgármestertől, mint a mi­lyenünk most most van, lehet várnunk, lehet rom élnünk a legjebbat és a leg­üdvösebbot. Értse meg a városi mozgalomból, hogy az csak serkentő akart lenni, éb­resztő és buzdító szándókkal. A milyen tiszta jó akarat s önzetlen szeretet ve­zette a polgárokat, midőn városunk ér­dekében tanácskozásra gyűllek össze, annyi munkakedv és felbuzdulás ki­sérje ezentúl a polgármestert s a vá­rosi tisztikart. Értsük meg egymást. Minden erőnk és tehetségünk legyen a városé s keressünk jutalmat és üdvöt a szenvedélyig fokozott tevékeny­ségben ! i Törvényszékünk a mult évben. A komáromi kir. törvényszék feldolgo­zott az 1889-ik évben összesen 28,527 ügy darabot, mely között volt 13,672 drb telekkönyvi, 8874 polgári, 4403 fenyítő, 1561 elnöki és 17 fegyelmi ügy. A lelkiismeretes, odaadó munkát jel­képező oly számok ezek, melyek közö­nyösen, hidegen hagyhatják ugyan a laikust, de a méltánylás és elismerés érzel ével töltik el a jogászt, az ügyvé­det és mindazokat, a kiknek érdekeit érinti és leendőjük van a bíróságnál. Ezen roppant ügy hal mázzal szemben a rendelkezésre álló munkaerőt kell különösen figyelembe vennünk. Ha te­kintettel vagyunk arra, hogy a komá­romi kir. törvényszék 9 bíróból áll, kik kikül 2 telekkönyvi biró, 1 vizsgáló­bíró, 1 bűnügyi referens ; hogy a pol­gári ügyeket végző birák közül 2, va­lamint gyakran a vizsgáló biró is a hétnek 2—3 napján tartandó bűn­ügyi vég tárgyalásokon vaunak elfog­lalva, melynek tartama alatt ügydara- j bot el nem intézhetnek, ugy elismeréssel ' kell meghajolnunk a komáromi törvény-! szék kiváló munkaereje, szorgalma és' példás kötelasségtudása előtt. A nagy ügyszám elintézése, igaz már magában véve is érdem, de hatványozzai és igazi érdemmé azt az elintézésnek' mikéntje teszi. Erről persze nem beszél a kimutatás, de szólhat az, tudja az, | a ki folytonos vagy gyakori érintkezés-1 ben áll a kir. törvényszékkel, tudja! az igazságot kereső közönség, melyben ! a komáromi törvényszék a legjobb hír­névnek örvend. Ily dicséretes szorgalom és ambiczíó mellett a komáromi törvényszéknél ma már nincsenek 2—3 és több ? s ügyek és a régi restancziák is mindegyik osztálynál fel vannak dolgozva. Nagy érdeme vau abban a törvény­szék erélyes és tapintatos vezetőjének Pulay Géza, tszéki elnök urnák, ki fá­radhatlan munkássága-, kiváló tapinta­tosságával s megny<rő egyéniségével nemes példányképeül szolgál a birói karnak. Csakis ily vezérlet, a jeles munkaerőkkel kapcsolatosan hozhatta meg e kedvező eredményt és állapotot, melyet a mily örömmel registrálunk, épp oly örömmel adunk kifejezést a komáromi törvényszék iránt a közvéle­ményben is nyilvánuló elismerésnek. Esztergom tájszépségei. (Felolvasás a Kárpát egyesület budapesti osztályának felolvasó estéjón febr. 8-án ) (E1-.8 folytatás.) Az esztergomi nép és népmesék rövid ismertetése után a dömösiekre térünk. Dömösnek igen érdekes reminiscon­tiái vannak még az Árpádbázi első ki­rályok idejéből. Itt lakott, a visszhan­gos és fölséges kilátású hegyek kö­zött első Béla királyunk, a kit az ár­mányos halál Döntősön keresett föl. Vagy a trón omlott reája, vagy maga a királyi kastély. Annyi bizonyos, hogy Dömösőu halt meg váratlanul, titokza­tosan 1063-ban. Béla és elődjei királyi kastélyának helyét többen a dömösi Arpádvára vagy Pádvára tetejére teszik, a hol még most is igen nagy faragott alapköveket lehet találni. A javát min­denesetre lehömpölyögtetfék a dömö­iz M IsitGrpmtóIíiíkG"tár2iája. Egy ábrándozónak. Ha elmosódik majd a kép, Mely lelkemet betölti rég, És dalaimban fénye vész És álomkép lesz az egész ; Lelkem sóvárog uj tavaszt, Uj mámort, a mely dalt fakaszt, Uj lázat, harczot, küzködést: Ám jöjj és vágj szívemen rést! Elhulló piros vére majd Mesés, csodás virágot bajt, S virágból titkos rengeteg Szövődik sziveink felett S homlokod minden hajnalon TJj fény nyel koszorúzhatom. De most, de igy — szép asszony, lásd ! Miért, minek csaljuk egymást? Adjak egy fonnyadt levelet Élő virág helyett neked ? Bókoljak rimre ? gondolod Hogy a bók sikerülni fog És hozzád méltó is leszen ? Rajongó, bájos gyermekem ! Oh, ne hadd megcsalni magad! A költő adjon lángokat És szenvedélyt, mely égbe tör, Mely lázit, rombol, tép gyötör : De ál-gyémántot, mostoha Dalt, ne fogadj te el soha ! KISS JÓZSEF. 4 báesi msnyasssonya. (Vége) Jelenléte zavarba hozta Zoltánt ; mintegy öntudatlanul tekintett a szürke égboltozatra és a lombjukat vesztett fákra s kíváncsi volt, hogy mi lesz Ilona kisasszony ment­sége, amiért öt és Erzsikét magukra hagyja. A következő tiz perez alatt Erzsike sza­kadatlanul csevegett, Ilona nyugodt volt. Zoltán pedig komolyan és aggódva szem­lélte őt. VégT-e elhallgatott Erzsike, a ne­velőnő körültekintett 1 és szivéből kívánta, hogy tovább is beszéljen. Zoltán felfogta, hogy látogatása elhibázott vállalat volt ma délután. — Mindkettőjük el van foglalva—szólt ismét mentegetöleg. Elrablóm idejüket ? Mondják meg nyíltan, ha igy volna. — Nem — viszonzá Hona kisasszony. Erzsike munkája nem fontos, én pedig . . . távozom. Szép idő van s bevásárlásokat kell tennem. Tudta, hogy mentsége nem a legjobban sikerült s látta, hogy Zoltán arczát egy­szerre pir futja el és szomorúan nézett utána, midőn távozott; könyek ragyogtak szemében és nehéz sóhaj [szállt föl keblé­ből, midőn kiment a szobából s az ajtó bezárult mögötte. Kalapját vette s pilla­natig megállt a tükör előtt, midőn azt föltette a fejére. Szomorú, könytől ázott arczának látása élénken emlékezteti őt az éles ellentétre a szép arczczal, melynek vonásait nem ismerte ... a Zoltán által szeretett bájos leányka arczára. Óh, az nem fog sirni sobasem, boldog lesz Zoltán sze­relmében J Künt hideg volt s a magányos séta a metsző keleti szélben, igen bosszúnak tet­szett előtte. Nem akart előbb hazamenni, mig Zoltán nem távozik onnan. A téli délután már elmúlt, midőn visszatért ismét az iskola szobába; a gáz égett, a függö­nyök le voltak becsátva s Erzsike egyedül volt. — Zoltán csak nagyon kevés ideig ma­radt itt, — szólt a leányka hévvel. Nem találkozott ön vele, Ilona kisasszony ? — Nem, én a piaczról jöttem — vi­szonzá Ilona ; ő nem azon az uton tért vissza. — Azt hiszem, hosszabb lovaglást akart tenni, — szólt Erzsike. Ugy tartom, igen sivár volt. — Sivár ? — ismétlé Ilona, kérdőleg és sajnálkozólag pillantva Erzsikére. — Igen, nagyon sivár .. . . Ma nem volt egy szó mondanivalója sem, én pedig nem juthattam hozzá, hogy kérdezzem. Azt hiszem, menj^asszonya kikosarazta, sőt meg vagyok arról győződve. Kérdeztem tőle, hogy megnősül-e hamarjában s meg­raondhatjuk-e azt Juli néninek, de azt mondta, hogy talán sohase nősül meg. Lassan multak a napok. Ilona mind hal­ványabb halványabb volt s abbeli törekvé­sei, hogy vidámnak tettesse magát, néha hajótörést szenvedtek. Két vagy három izben lovagolt be Zoltán Hatvanból, de mindig komolyabb s halványabb arczczal érkezett s még búsabb, sötétebb hangulat­ban távozott. Zoltán boldogtalan volt, ezt észrevehette a legfölületesebb szeniiélő is. Januarius hó egyik délutánján Ilona egyedül volt otthon. A magányos, hideg szobában ült a zongora mellett s szórako­zottan tekintett az előtte levÖ hangjegyekre. Egyszerre gyors léptek zaja közeledett az üveg-házból. Ilona gyorsan fölkelt a zon­gora mellől, hogy észrevétlenül távozzék, de Zoltán már a teremben volt, komor mosolylyal lépett hozzá s kezet nyújtott neki. — Nincs itthon senki, Zoltán százidrs, — magyarázta gyorsan, mialatt kezét az övében tartotta. Zoltán szeme sugárzott, a mint Ilonára tekintett. — Itthon van Ön, — szólt nyugodtan. — Nem akar ön a leánykák elébe menni ? — kérdezte Ilona. A városmajorba mentek s itt lesznek mindjárt. — Nem türelmetlenkedem — viszonzá Zoltán. Megengedi, hogy itt maradjak ? Csakugyan az ön kedvéért jöttem ide. Re­méltem . . . reméltem, Ilona kisasszony, hogy egyedül találom önt. Ilona a rosszul égő kandallótűz előtt állt s lenézett a szőnyegre. Nem talált illő feleletet ; arcza fellángolt ós keze resz­ketett. Zoltán szenvedélyes szeretettel s mély gyöngédséggel tekintett reá, nem remélt ugyan sikert, de mégis szerencsét akart próbálni. A bizonytalanság rosszabb mint a sikertelenség, tudni akarta a leg­rosszabbat vagy a legjobbat, a mit az élet fen tartott számára. — Valóban önt akartam meglátogatni Ilona kisasszony — szólt. Meghallgat engem ? Ilona hirtelen föltekintett s mondani akarta, hogy nem hallgathatja meg, de lehetetlenség volt. Ha csak mosolygott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom