Esztergom és Vidéke, 1890

1890-08-31 / 70.szám

bimg der sonstigen Denkwürdigkeiten von Gran. Verfasst von Ludwig Gryőrffy. A füzetet több illnsztráczión kivül az első lapon a herczegprimás sikerült arczképe díszíti. — Zeneiskola. A dal- és zeneegye­sület zeneiskolájában a beiratások szept. 4-ig mindennap d. e. 9—12-ig folynak az egyesületi helyiségekben. Az nj tan­évet csütörtökön kezdik meg. — Az állami közigazgatás ügyé­ben Szapáry Gfyula gróf miniszterelnök terjedelmes memorandumot dolgozott ki, mely az cgésB közigazgatási reformra kiterjed. A .miniszterek, kiknek kezeik közt van már a memorandum, legköze­lebb fogják azt tárgyalni. A törvény­hatóságok refonnálására, illetve a me­gyei közigazgatási szolgálatnak állami közegekkel való re forrná lására vonat­kozó törvényjavaslat már elkészült. A kormány a községek és városok köz­igazgatásának reformjaival csak a tör­vényhatóságokéi után fog foglalkozni. A kormány tebát már legközelebb tá­jékozni fogja az országgyűlést az állami közigazgatásról. KÖRÖSI LÁSZLÓ dr. Hirdetmény, melylyel az Ipolysági takarékpénztár igazgatósága közhírré teszi, bogy jövő 1891-ik évi január 1-től kezdve 1-ször, azon betétek kamatlábát, a melyek legalább egy évig benthagyat­nak, 5 V* száztóliról 5%-ra; 2- szor, az 50 forintot meghaladó váltókölcsönök kamatlábát 7% száztóli­ról 7 száz tó lira ; 3- szor, a jelzálogi kölcsönök kamat­lábát 7 száztóliról 6 és í / 2 száztólira szállította le, és pedig az utóbbit a mí'ir fenáló kölcsönökre is kiterjedő hatály lyal. Hederváry Antal igazgató. H 1 R PETES EK. gyümölcsbor-, szőlő és bogyóboroknak, legújabb elő­nyösnek bizonyult szerkezettel, Üvegmázas vas vagy fa vezetővel. Működése és jósága utolérhetetlen. Évi forgalom 1000 prés a gyümölcsmalmokba. 460 munkás. 250 arany és ezüst éremmel kitüntetve. Különgyár prések és gyümölcsénékesitő apparátusoknak. PH. MAYFARTH & Co. Bécs II, Frankfurt a. M., Berlin N. C3^* Ügynökök kerestetnek. Ingyen és bérmentve küldünk szót katalógust és a következő czímű füzetecskét: „Der Beerenobstbau, Gemüsebau und Verwerthung." BóremoiOB folytán kényszerítve érzem magamat, ksstyl- és bitsser-bletemet a Hatvani-utcza 18. szám alól Kerepesi-ut 14. szám alá, szemben-a »Feher ló* szállodával áthelyezni. Az alant jelzett árakat, legjobb minőség­ben., raktáraim átköltözése és átalakítása miatt & beszerzési, amennyiben saját gyárt­mányaim, az előállítási áron alal adom el. *Gkeó keztyüket liölgyek és uraknak 30 krtól fölf. Szürke szarvasbőr keetyfik et - - - 50 krtól fölf. Kutyabőrböl 90 krtól fölf. Éltes és fiatal férfiaknak oktatásul ajáultatik dr. Müller gyógy, tanácsosnak ujonan és többszörösilett kiadásban megjelent irása a megzavart ideg- és nemi rendszer, valamint annakalapos gyógyításáról. Bérmentes szétküldés borítékban, 60 kiért levélbólyegekben. Bendt Ede, Braunschweig. Yan szerencsém a nagyérdemű hölgyközönség b. tudomására adni, miszerint a g£ női szab(íság^| tökéletes elsajátítása végett Berger Lajosné budapesti elsőrendű és jó hírnek örvendő czégnél voltam, boi alkalmam volt a szabásban és trüszirozásban, valamint a toilettek ízléses elrendezésében magamat teljesen begyako­korolni, úgyannyira, hogy képesnek érzem magamat, a leguagyobb igé­nyeknek is megfelelhetni. Tehát a n. ó. hölgyközönség b. figyelmébe s pártfogásába ajánlom mltermsmet, Ssioht&yl-tir 33. ssám, melyet a legjobb munkaerővel megnyitottam. Tisztelettel Hegyváry Francziska. 1 frttól fölf. 75 krtól fölf, Stefánia svéd 3 gombos kivarrott Glacé Sarah, hosszú keztyü - - ­Sérvkötöket orvosi tekintélyek által legjobbnak elismerve Szarvasbőr lovaglónadrág - - - ­„ vánkos „ takaró ------ 10 Gummi esőköpenyek 2 Irrigateurök - - - 1-50 BeMeg/ö készülékek Mindennemű fecskendők Suspensorium - - - ­Pinczértáska - - - ­Haskötők és egyenestartók Nagy raktár mindennemű különlegessé­gekből, nadrágtartók, gamasnik, valamint minden e szakmába vágó czikkekből, mé­lyen a beszerzési áron alul. Yidéki meg­bízások utánvét mellett foganatosíttatnak. Q p T Y 'W SLs «A» »A» «JL> ÁJX %K» keztyű- és sérvkötő-gyáros, Budapest, IV. Hatvani-utcza 18. sz 90 krtól fölf. 12 frttól fölf. 1.50 „ „ 1 8 k-tól 20 „ 50 „ 1-50 ,. Legolcsóbb bevásárlási forrás a »harorn kék csillaghoz. KÖNYVES IQHR KERESKEDÉSE Esitergom, Síéehonyi-tór §11* §a» a# írteslti a tisztelt szüláket, tanintézeteket és a tanuló ifjúságot, bogy az iskolaidény beálltával ujonan és dnsau felszerelt raktárában mindennemű ii hues heiyboll taamié^ikb©,: továbbá papír-, rajz-, írd- és összes iskola-szerek a logjutinyosabbaii és legjobb minVoégbon kaphatók. L'aptulajdouos és kiadó : Tábor Adolf. • ^ Nyomatott Tábor Adolfnál. Van szerencsénk a n. é. közönség b. tudomására hozni, miszerint Esztergomban, Szenttamás 38. szám alatt (a Szatzlauer-féle ezukrászda átellenében) egy kézmű, kanavász, vászon, pargét, divatkelmék, minden­nemű rövidáru, valamint jobb minőségű m ki- ós gjenárÉ-Élst nyitottunk. Üzleti elvünk, csakis alkalmi vétel utján, nevezetesen csődtömegektől és nagyobb partiban kéz alatt megvásárolt áruk gyors és igen olcsó eladása. Miután e téren szerzett bÖ tapasztalataink és az áruk bevásárlásánál eszközölt legnagyobb elővigyázatunk folytán mindig csak a helybeli piacz­nak megfelelő igen olcsó árukat vásároljuk meg, előre is biztosítjuk a n. é. érdekelt vásárló közönséget, hogy szükségletét fenebbi legdúsabb vá­lasztékú czíkkekben, egyedül nálunk fedezheti, a lehető legolcsóbban számitott szabott ár mellett. A n. é. közönség tömeges látogatását kérve, maradunk Esztergom. 1890. augusztus hóban alázatos tisztelettel „Legolcsóbb bevásárlási forrás 11 a »harorn kék csillaghoz.« 2^*" Kartonmaradékok a saison elmultával gyári áron alul adatnak el. Legnagyobb választék mindennemű rövidárukban. 3 5" n. CD =J =5 CD 3 c: CO IM PJ =T O­i CD* CO o N a" CD­t/3 M cp_ ŐT­CD O s s_ c« CO a OS s I— 1 CO • CD E « >* Ol N CO -CP i£ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom