Esztergom és Vidéke, 1890

1890-01-26 / 8.szám

Elszegényedésünk. Budapest, jan. 25. Minden esztendő uj terhet ró a nppre, de egyik sem hoz nj örömet és kereset* forrást. Szőlőhegyeink bonígait tönkretette a phylloxera, iparunkat megbénítja Bécs és Budapest, kereskedelmünket pedig elsorvasztja a kétségbeejtő közlekedés. A tanultabb osztály, az intelligeuczia, konyérgondokba merülve viaskodik iiz é'e tol családjáért s önmagáért. Minden vonalon átalános a panasz. A földmives zúgolódik sorsa ellen, az iparos a szerencsétlen viszonyok ellen 8 a kereskedő az átalános lespedés ellen. Es a diplomatikus ember alárendeli magát mélyen lesújtó végzetének, lemondva minden nemesebb gyönyörről, élvezetről, örömről, melyekről valaha első küzdelmeiben, mikor még egyedül ti vett, álmodott. Ha összeolvasunk a koldusokat, kiderülne, hogy van vagy másfélezer, a. mi szomorúan gazdag százaléka tizenötezernyi lakosságunknak. A nyilvános koldusok szörnyű légióját, egy-egy temetés után lehet látni s pénteken érezni leginkább. A megélhetés eszközei rendkívül alsórend fiak és hézagosak. Nincs gyáriparunk, a hol az emberi erőre és ügyességre szükség lenne. Nincs háziiparunk, mely százféleképen foglalkoztatná az elkallódó néposztályokat. Szóval végzetes állapotban sínylődünk. Évek óta áhitozzuk már a vasul építést, a kaszárnyaépitésf, de mindhiába. Szegényeinknek munkátlanul, keresetlenül kell elpusztulnia. Az átalános elszegényedés sötét kérdését pedig meg kell oldanunk. A népnek munkát, bizalmat, és jövőt kell adnunk, de nem a kávéházak asztalainál, hanem a zöld asztaloknál. Esztergom sohase volt szegényebb boldogtalanabb, mint most, mikor minden századik ember nyilvános vagy titkos koldus s mikor néha hét számra se lelik meleg éleire, j Pedig seholse lehetne szebben megoldani a szegények kérdését mint épen nálunk a főpapság jótékonyságával, melylyel oly sokan visszaélnek. Csak többet tennénk s kevesebbet beszélnénk. Nemzetnevelés. Budapest, jan. 25. ^Bocsássátok hozzám a kisdedeket*, monda Jézus, midőn a megváltandó emjberiség számára feltárta örök jósággal [és kegyességgel telt, szívói. És azóia jellemző, talán legjellemzőbb ismertető j<'gye maradt a keresztény társadalomnak az, hogy a, gyermeknevelésnek fundamentumán épült fel. »B<>csássá!ok hozzám a kisdedeket,« mondta az Isten fia, mert a földi gyermekeket az állati élet salakjától lehetőleg tisztán tarlani és a mennyei atya trónjának lépcsőihez lehelőleg átszellemülten felvezetni akarta. Valódi keresztényi és igen emberies népnevelési politika az, melyet Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi miniszter a magyar törvényhozás előtt sajátjaként kifejtett oly népnevelési politika, mely a, köteles kisdedóvást, a még egész fiatal, az értelemre észlelési és megkülömböztetési képességre csak épp most ébredt gyermekért való állami gondoskodást választotta alapjának. És ha az épp oly mélyen érző, mint magasan gondolkodó miniszterre lárczája politikájának ilyetén alakítására való elhatározása körül női anyai sziv, ez a legdrágább eszköze az Isteni szeretetnek és jóságnak szintén befolyással volt : az mindkettőjüknek csak nagy becsületére válik. Az "ő, a szellemdus és gyakorlatias férfinak conceptiója világosan és élesen felöleli azt az igen tekervényes és messze szél ágazó ösvényt, a melyen a szellemi befejezettséghez, el kell vezetnie az oktatásnak a már gondolkodó gyermeket, a viruló fiút, a férfias érettség felé üdén sarjadozó erővel növekvő ifjút; ha csak még az ösztönnel csiráző gyermekvilág felnevelésére és előképzésére a helyes ulat e nő, az anya ösztöne jobban helyesebben megtalálja, mint a legnagyobb férfi bölcsőség. Hogy gróf Csáky, reudkivüli értelmességével és elme élével gyorsan otthonossá lette magát a vallás- és közoktatásügyi tárcza minden ágában és hogy éleslátásával a nép-, közép- és főiskolák körül minden hézagot és hiányt felismert, melyeket el kell hárítani, azt bebizonyította a költségvetéssel egyidejűleg beterjesztett évi jelentése; gróf Csáky budget beszéde alkalmából olyannyira köz meggyőződéssé lett az, hogy beszéde alatt és után a képviselőház minden oldaláról a legőszintébb, legmelegebb tel szésnyi I a t k o z a iok repüllek a miniszter elé és a napilapok is teljesen egyetértenek bivataloskodásáuak dicséret ében. Csáky az államnak a népnevelésről való gondoskodását nem a népiskolával, hanem a kisdedovó-intézetekkel akarja megkezdeni és e tárgyban organikus törvényt nyújt be. Ez a legmagasabb fokú alkotás, reform ; ez politika a legmagasabb hazafias és emberies szempontból. Pártoljuk a hazai ipart. Milliókra menő öszegeket dobunk ki éven kint külföldi fényűzési czikkekért nem törődve azzal, hogy pangásban levő hazai iparunk lendületet nyerne, ha csak részben is általa fedeznénk szükségleteinket. . Pedig már régebb ideje, hogy a külföld is elismerte hazai iparunk verseny képességét sőt bárhol vett is az részt a tárlatokon, mindig kitüntetéseket hozott magával haza. A farsang közeledtével tehát kérjük a t. közönséget, ne rendeljen a külföldről drága tánczrendeket mert ilyeneket kaphatnak a legegyszerűbbektől kezdve a fényűzés legniagasb igényeinek megfelelőbbekig. Morzsányi József diszinüvesüuk ugyanis Budapest, IV. ker. kigyó-utcza 8. sz. a. készít és szállít tánczrendeket mindenféle kiállításban s a legolcsóbbakat is selyem bojttal, arauyo/ott kampóval és nyomtál vánnyal látja el. A tánczrendek ára minőség szerint 20, 25, 30, 35, 40, 45, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 frt. száz da rabon kint. Mintákat szívesen küld Morzsányi ur, sőt ha tudatják vele, hogy mily bálra izjsitcrjciiisdliilckslarcíája. DAL. Éneklő madárrá Szeretnék én válni, Szőke angyalomnak Ágya fólé szállni. K

;

s virágcsokorrá Szeretnők én lenni, Szerelmes kebelén Édesen pihenni. Vagy pedig gyöngy gyanánt Hó nyakán epedni; De legislegjobban ; — Szeretője lenni. OY. S. VSrSsmarty utolsó éveiből. 1839-ben láttam előszór Vörösmartyt. Ez év nyarán mint oatetl. kezdő iró, szárnypróbálgatásul néhány apró dolgozatot küldtem be vidékről az akkori legtekintélyesebb lapba, az »Athenaeum«-ba, melynek hatalmas szerkesztőségi triumvirátusát Bajza, Vörösmarty és Toldi Ferencz (akkor még Sehedel) képezték. őszszel berándultam Pestre s első dolgom volt, hogy

7 e nagynevű szerkesztősége*", mely eközben mar beküldött müveimet is közölte volt, meglátogassam. Vörösmartyt nem találván a szerkesztőség helyiségében, lakására, a Kalap és Zöldfa utczák sarkán levő Jankovics-házba mentem. Lakása az emeleten, egy hosszú udvari folyosó végén volt. Ajtaján kis palatábla függött, mely távollétében kőzte és látogatói közt bizalmas közvetítőül szolgált. Két kis szobáttói álló lakás volt, a melybe beléptem. Az előszobául szolgált udvari helyiségben hű sateIlese hajdani-iskolatársa, a jó Sallay fogadott, ki a délutáni órákban rendesen nála szokott másolgatni. A pipafüsttől homályos utczai szobában Zalán futása s Cserhalom koszorús költőjét kezében hosszúszárú selmeczi pipával találtam Íróasztala mellett. Asztalán s a többi bútorokon, még a padozaton is könyvek, iratok hevertek szerteszét. Azzal az egyszerű szívességgel fogadott, melylyel abban az időben hazaszerte minden magyar ember viseltetett a fiatalság iiánt s a mely a nyíltságot, a közeledést védtelenül megkönnyítette. A bizalmas »öcsém«, »b.ityam« megszólítás rendesen már az első találkozáskor áthidalta a kor, rang- és tekintélyadta különbséget. Vörösmarty s átaIában a többi régi, nagynevű irók, a legkevésbé sem zárkóztak el előlünk, kezdő irók elől, a tekintély rideg bástyái mögé, a fiatal adeptusra buzditólag hatott a kollegasásnak az a bizonyos neme, mely elismerő, bátorító s útbaigazító szavakban és tettekben nem fukarkodott. Rövid időzés után, határtalan tisztelettel s mondhatnám a legnagyobb kegyelettel eltelve, távoztam. A kép, melyet e találkozás után róla szívembe s emlékezetembe zártam, mily sokban eltért a gyermekes képzelödéssel előre alkototttól. Nem csoda! Hisz eddig csak a költőt láttam s tanultam ismerni műveiben és most az egész embert latiam a maga egyszerűségében, nyugodtságával s csöndes beszédével, mely a tenger sima felszínét s mélységét juttatá eszembe. Még egy érdekes estémről akarok megemlékezni, melyet vele töltöttem a rémuralom, az ostrom-állapot iszonyú korszakában, Vörömarty lelkét már Debreczenben léte alatt hazafias aggodalmak szállták meg. Nem volt többé a régi ember. Már mutatkoztak rajta némi jelei a búskomorságnak és apatbikus hangulatnak, melynek később martalékául esett. A vesztett és nyert csaták zaja közt » Szózat«-inak reményei és balsejtelmei visszhangoztak lelkében. S midőn szabadságharezunk leveretett, alig találkozhatott valakivel, ki azt ne mondotta volna neki: a jóslat teljesült, a.nagyszerű halál bekövetkezett. Bár ingerülten tiltakozott az ellen, hogy ö nem ily halált értett, hogy ez még nem halál, mindig elkomolyodott ilyenkor. Hosszas bujdosása közben egészsége is sokat szenvedett s az a néhány soros költeménye, melyet akkor irt, igen hiven kifejezi kétségbeesett hangulatát. Hazafiúi mély bánatát családi csapások is tetézték. A családjáról vett első tudósítás egyik kis leányának haláláról szólt. Nemcsak lélekben lön beteg, de testben is. Vérkeringési zavarokban szenvedett, melyeket a hányatott és rendetlen élet idézett elő. Ekkor határozta el, hogy bujdosásának, a »pro pátriám fugimus«, keserves időszaknak, véget vet, hogy Pestre megy s jelentkezik a katonai törvényszéknél. -Kevés idő multán Haynaulól, több képviselőtársaival együtt kegyelmet nyert s osaládjával együtt Baracskán telepedett le, hol egész 1853. tavaszáig lakott. Ez időszakban többször ellátogatott a fővárosba s rendesen fölkereste Va.hot Imrét, kinél a régibb s fiatal irói nemzedék s a vidékről beránduló vidéki közönség is meg szokott fordulni. Ünnep volt előttünk az ő megérkezésének napja s Vahot Imre mindig gondoskodott egy-^gy barátságos összejövetelről ilyenkor, hogy a lélekben és testben megtört költő kissé szórakozzék s földerüljön. Egy ily összejövetelről szólok most, mely Vörösmarty jelenlétén kívül azért is emlékezetes, hogy ez alkalommal ismertük meg a legszebb »bús magyar nóták« nagy mesterét, Patikárus Ferkót, kinek hegedűje a szomorúság legnehezebb napjaiban »sirva, vigasztalt* bennünket. 1859-ben néhányan az irodalom mon-. kásái közül már visszaszállingóztunk a fő-, városba, azzal az eltökélt szándék kar hogy ha a kardot már ki is csavarták vitéz hon-, védeink kézéitől, megmaradt még a mi. fegyverünk, a gyönge toll, melylyel folytatni fogjuk a harezot. A rendőrség bilin-, csei közt keserves küzdelem volt biz az, de mind a mellett is, hogy nem volt ered-* ménytelen, Prottmann hatalmas rendőrfőnöknek az a kijelentése is bizonyítja, mely szerint: »Ha azt akarják: — úgymond — hogy ne legyen több baj az egész országban, engedjék meg, hogy összeszedhessem itt a fővárosban lézengő szegény irka-hrkászokat, »elküldöm őket Péterváradra, s azzal csend és nyugalom lesz az egész országban. Mivel a rendőrség még ártatlan összejöveteleinket is gyanakvó szemekkel kisérte ESZTHJIKÍOM XII. ÉVFOLYAM. ' 8. SZÁM. VASÁRNAP, 1890. JANUÁR 26 ESZTERGOM és VIDÉKE u ^ is Városi s megyei érdekeink Közlönye- fl Mpáll?J,n:HH< MBTENKINT K?:TS7.F*.n

: SZERKESZTŐSÉG : H 1 R í) E TE S EK. VASÁRNAP E8 CSÜTÖRTÖKÖN, BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ 322.- SZ*ÁM ALATT, HIVATALOS IIIIMIKTKNNK Iji; \IAO\N IIIIM>KTK.SKÍ, | KI.0V1 '/f?TWIHI á II •' " l*p res/,«! illfjt.0 kÖ7.i<MiiMiiy«tk kiililAMilftk. | szótól MID ni.iig • írt 9ö krjí; •"«g.-tliJ»-|>«)'t«ÍH náttlut logjw ;| <**H, év.« . 6 írt - kr. in An rum/AT A l . ' ' • 1110-20» ig . I frt r,» kr.il: ii.,y..>»,M.»., k«*«H«'"«k. jl félévre . . .... S fi* •- kr. KIAUUHIVA l AL . *m» fino-tg .' % írt »5 kr.: ; ,.— »%•*<"« '. .' I fit «0 kr.' | SZÉCH UH Y I-T&R í&|. SZÁM, H«l

TMí<

.lij Hi) kr. íj) NYII.TTKK 20 kr. j _| JrUJLÜiA-'

11 &

rit ? kr. jj Imvá a lap liivalaloN s a mri-güii liiidolúnoi, a nyiHlárbe B/.áttt köz- _ __ZIZ J II taniónvok tilőli/.elm\ tteii/,ck ÖN I"öiilaiiialánok inló/.einlfík.