Esztergom és Vidéke, 1890

1890-06-08 / 46.szám

RSZTülIGPM XIL ÉVFOLYAM. 46. SZÁM. VASÁ RNAP, 1890. JUNIUS %. ^^^^^^^S ^^^^ ^^ ^^^ ^^^^ ^^ ^^i ^^^^^ ^ ^^ ^ ^ II^ ^^^ ^^ ^ ^ ^| ^|^ ^^^^ ^^^|^ ^ ^^ ^^ ^^^ ^ ^ ^ ^^ ^^^^^ ^^^^ g ^^^^ ^^ ^ ^ ^ ^^ ^^^ ^ ^ ^^^ B ^^^^^^^ •• :'.' •'•,. •' _j L Városismegyei érdekeink közlönye. f! . 1 MRaitóilK IIG-I 'SNKINT KÉTSZR^- J ? . S Z E R K E S Z fFs E G : THÍDTTTSTK"^ VASÁRNAP ES CSU I OKI OKON. PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT HIVATALOS imtwímsiíK JIAWÁN MIIÍOKTR'NKK I«'.I.<)K|'/.K.TIOSI A |{ : liiivti f» 1 Í*.|> H7,«ll«uii i-é»/.t»t illető l{i»/.|nmniiv«lí kiililomink. I| szólót 100 K/.ÓÍJ< — fit ?"> kr.HÍ MMí í< ! '" í, l M), ' , '' fi ***tónt legju : ti<Á«K ÖVI« . . 6 frt l<i. i/ • A n rTiTíYfA T A I . 100 — 200 ig . I frt 50 kf.il i láiiyo«iM»wi közöl l.«tn e k. fél é\.« 3 fit - kr. IVlAUUHIVA IAL . »OO-MO-ig . %itt ?K kr.iíi ,— i; u«K5«d«vi« I írt »0 kr. j SZÉCW5N Y KTÉR 331. SZÁM, B*lj«g<tij 80 %r. 11 NYII.TTKIi «..r«. SSO Ur. -..' L- ^ My arflnt ata 7 Kr. U»vÜ a lap hivatalim s a magán liinl«lései; a nyilUérbe s/int kB«- ——-„„^ ZU Éjszaki fény. Bécs, jun, 6. Békeakcziót! A legújabb párisi események, a nihi­lista szövetkezet felfedezése és elfoga tása, mely szövetkezet sokat, talán már mindent elkészítet t^ hogy Oroszország­balt forradalmat iuszczenáljon, mely a czár meggyilkoltatásával kezdődnék, a legújabb párisi események tehát minden­esetre értésükre adják az orosz hatalom­birlalóknak, hogy valamit kezdjenek, a mi megváltsa Oroszországot elszigetelt­ségéből s újra összeköttetésbe hozza azt a művelt Európával. Most azonban mi sem oly igen al­kalmas as e czélhoz vezeíő proczedura előmozdítására, mint az, ba Oroszország egy határozott békemanifesztácziót tesz. Oroszország közeledése a hármas szövet­séghez és különösen az osztrák-magyar monarchiához kétségen kivül a leg­szívesebben tekintetnék a közvélemény által egy ilyen manifesztácziónak. Innen a magas politikáuak fennérin­tett általános tendencziája északi irány­ban, innen különböző birok ós jelenté­sek közelálló eseményekről, melyek mind Oroszországnak vélt közlekedését hoz­zánk, tartalmazzák. Igy szt.-pétervári vezető körökben határozottan uralkodik az a szándék, hogy a pétervári külügyi hivatal élére az idevaló nagykövetet, Lobanov her­czeget hívják meg, ki az itteni udvar­nál persona gratissima és határozott ba­rátja m o u a r c h i á ii k n a k. Továbbá itt is hitelt aduak annak, hogy sikerülni fog Károly Lajos fő­herczeg s elsőszülött fia, Ferencz Fer­dinánd főherczeg trónörökös északi utazásának egy elhajlást adni az orosz főváros felé, a mi körülbelül egyenlő lenne a német császár álal tervezett, most azonban alig lehetséges három­császár-találkozással. Dicsőséges királyunk szívesen tenné kezét a czáiéba, kivel ő, mint ember az emberrel igen rokonszenvez; de családapai kötelességei jelenleg tökéle­tesen igénybe veszik őt, eltekintve attól, hogy a delegácziók is itthon tartóztat­ják. A világbékét előmozdító minden utazásra szívesen vállalkozik, ha tető alá helyezte az 1891. évi közösügyi költségvetést és férjhez adta leányát. Ugy látszik azonban, hogy a czár a legsürgősebben szorítva van egy béke­mauifesztáczió megtételére s miután ő, könnyen érhető okok miatt, nem hagy­hatja el birodalmát, mielőtt a leg­újabb nihilistaterv oroszországi össze­köttetéseire nézve is megvizsgáltatott s tisztáz látott volna, igy hát egyelőre a főherezegek látogatása leune a be­vezetés a Ferencz József császár és ki­rály lyal való találkozáshoz. Ha minden ugy lesz, mint feltétele­zik, akkor a három-császár-íalálkozás a legközetebbi három hóna^ alatt okvet­len megtörténik. Hogy az a hármas szövetségre semmiféle veszélyt nom rejt magában, sőt inkább annak áldásdus gyümölcsekéut tekintendő, azt nem kell bővebben magyarázgatni : a hármas szövetség minden körülmények közt fenn­marad a maga teljes integritásában. A tekintélyről. Szob, jmi. 7. I. (P.) Sajnos dolog az, hogy az ember gyakrau azzal a mi erkölcsi és anyagi hasznára vállaudott volna, aunyira vissza él, hogy ép az lényeges kárára válik. Szemére hányjuk a régi kornak, hogy az osztály-, a kaszt rendszer által a társadalom, mintegy cövekes korlát'al vette körül önmagát; ós fennen, hir­detjük mauap az »egyenlőség« szülte vívmányokat, melyek iedöntve a kor­látokat a társadalmat mintegy egygyé olvasztották. Igaz ! a múltnak e téren voltak — a mi felfogásunk szerint — kinövései, S minden józan gondolkodású ember csak örülni tud annak, hogy az embereket elválasztó sok korlát, vagy meglazult, vagy egészben is ledőlt; de ne örüljünk feltétlenül neki! Nem tudom mi volt jobb, vájjon a régi válaszfalak rideg­sége-é, avagy a mostani »egyenlőség« kinövései ? Annyi bizoiryos, hogy a mostani nagy egyenlőség egy nagy hibát szült, azt t. i., hogy igen meg­lazult, ha végkép ki nem veszett a tekintély tisztelete. Az egyenlőség esz­méjét, nem találták fel a »modern nepboldogitok«, ez nem a »nagy(?)« franczia forradalom szülötte; ennek szülője az Isten fia, a ki először han­goztatta, hogy Isten előtt nincs személy válogatás; és már a zsidó pharizeusok is magasztalóhg mondották az Üdvö­tőuek, hogy O nem nézi az emberek »arczát«. Igen ám, ez áll az emberről az ő lényéről szemben Istennel; köztünk pedig azért, mert mi egy Atyának levén gyermekei, egy család tagjai, tehát egyenlők vagyunk. De ez nem zsírja ki azt, hogy egy ember tulajdouainál fogva ne külöubözzék a másiktól. Mellőzve több e tárgyhoz szóló anyagot vegyük csak fontolóra a » hivatali* azaz elöl­járói tekintélyt, és kérdezzük meg, váj­jon a modem nézetek megférnek-e azzal ? nyert a társadalom azzal vala­mit, hogy itt annyira meglazította a köteléket? Azt mondom, hogy semmit sem uyert, hanem igen is sokat vesztett, első sorbau különösen nálunk, hol a nép legnagyobb része az »egyenloseg« tiszta fogalmával nem bir még, a mely nép a »leereszkedes« és a »lealacsonyi­tás« fogalmait csakhamar összekeveri, ós a »tekintélyt* a »szemelytol« elvá­lasztaui nem tudja, és mihamar a sze­mély esetleges hibáit a tekintély rová­sára kizsákmányolja. Mit nevezünk itt tekintélynek § Azou tiszteletet, melyet bizonyos ember saját személye számára is követelhet, mert az elöljárói tiszt személyéhez vau kötve. Addig, mig szent Pál szavai szerint a »potestas«- azaz hatalom Istentől szár­mazottnak tekintetett, az azt viselő személynek is kijárt a tisztelet, mert a hatalmat viselő személy, az Istennek, mint a világ láthatlau igazgatója lát­ható közegéül tekintetett. A pogányok fejedelmeiket »isteuitettek«, az ó szö­vetségben a király nem istenittetik, de az »Ur felkentjeuek« neveztetik és ezt a fogalmat a kereszténység is megtartja. Az Isten mint a világ fenntartója Az f ,É8ztergom is Tidűb"támája. A VÉN HÁRSFA. (Az imént elhunyt jeles egyházi költő hagyatékából.) Átellenes szomszédom egy vén ács, nézem őt, Hozzáfogott kivágni fáját a ház előtt. Megszólitám: Hej szomszéd, mi les/,? Mibe kapott? \ Házától e fa sok vészt, sok orkánt felfogott! Megállt s mig a munkától egy kissé szünetel, Majd én reám, majd a vén hársfára néze fel. És baltájára téve kezét szép csendesen, A fához támaszkodva imigy felel nekem : E fát születésemkor ültette jó apám, Zöldéi, virágzik egyre vagy hetven éve tán, Vig esküvőnk napjára kedves menyasszonyom Zöld gallyat róla tépett ókitni kalapom. Sok vendéget hittünk meg, hajlékunk szűk vala, E hárs alatt folyt hát le a vidám lakoma. — Fiunk lett nemsokára, no volt is örömem: Nevét a hárs héjába véstem be gőgösen. A hársfa nőtt ós diszlett, a gyermek férfi lett, Csatán a honvédek közt ott harezolt kősileg, Hárs ága ékítette csákóját a csatán, Vérét kiontá hiven te érted szép hazám! Sírjára a kereszthez a fát e hárs adá, Rajt irva áll, hogy éltét hónáért áldozá. Möm és én megsirattuk, de sokszor a fiút, Sírjára is e hársról akasztánk koszorút' Igy oda vannak immir a boldog szép napok ; Szegény nőm a fiúért csak sírt, csak bánkódott. Örülni nem tudott már, de én sem, én sem ah! Terhét, buját levette az Isten végre ma. Szomszéd, hát elkezdem ma kivágni ezt a fát, Belőle faragom ki, jó nőm koporsóját. Megmértem, még egyet kiad a másik fele, Majd azt i.s elkészítem s engem tesznek bele. SZÜLIK JÓZSEF. KÉRDEZTEM AZ ÉJSZAKÁTÓL . . . Kérdeztem az éjszakától, örökösen miért gyászol? Kicsoda az ö halottja, Kiért könyjét, harmatkönnyét ugy hullatja? Az éjszaka felsóhajtott; A faág mind összehajlott; Sugtak-bugtak ott felettem, Amit mondtak, Dem értettem, de éreztem. Akit gyászol az éjszaka, Senki más, mint árva maga, Kerüli a nap világát, S könnyeivel neveli a föld virágát. SZÁVAY GYULA. L@?éi a hangversenyről. Esztergom, jun. 4. A szerdai hangverseny páratlanul áll valamennyi hangversenyünk történetében. Először is egyszerre négy kiváló vendég­művész lép föl, másodszor június negyedike és harminczkét foknyi hőség a teremben. A nagy terem összes lantos székei azon­ban pompásan be voltak töltve. A legszebb közönség gyülekezett össze. Ott volt a pri­mási udvar, a főpapság s áz előkelőség minden osztálya képviselve. Es a nagy terem kicsinek bizonyult, mikor Kuliffay Bella zongorázott, mikor Maleczky Vilmosné énekelt s mikor Strümpf­ler hegedült. Mert nagyobb lelkesedés, erő­sebb tapsvihar még nem hangzott a te­remben. Mindenki megelégedve távozott és senki se vette zokon, hogy a hosszú programmot folytonosan megtoldották s az utolsó rész­let majdnem tizenegy órakor végződött. A terem ventillátorai pontosan le vol­tak záródva s igy az afrikai utazások összes reminiszczencziáit átizzadta a lelkes kö­zönség. Óriási virágcsokrok várták a művésznő­ket s átalános érdekeltség között nyilt meg az ajtó, midőn Strumpf Jer és Salvy kiléptek. Strümpfler másod magával jött s hitvestársát, mesés értékű és hangú karcsú hegedűjét gyöngéden szorongatta kebléhez. Salvy néhány művészi szögletességü meg­hajlás után rögtön letelepedett a zongorá­hoz, kinek udvarolni kezdett. Mikor az­után mind a ketten szóhoz juthattak, a közönség elnémulva gyönyörködött Strümpf­ler pompás játékában, melyben nemcsak bevégzett technika, hanem művészeti tem­peramentum, szellem és szív is volt, A milyen igénytelenül és szerényen szórta a remek hegedű kincseit, annyi élvezettel szedte azokat a közönség. Salvy hasonló művészi igénytelenséggel, de annál több biztossággal és sikerrel kalauzolta a hege­dűszót a zongorán, mely az ő ujjai alatt nem szenvedett, hanem beszélt és magya­rázott. Alig hangzottak el az első duo pompás szavai, a közönség sokáig és lel­kesen tapsolt a programmkezdő művészek­nek, a kik duóban, de kurtán és igényte­lenül hajtották meg magukat. Tapsvihar fogadta Maleczky Vilmosné előkelő megjelenését. Az opera kiváló tagja magával hozta pompás hangját és hóditó mosolyát, disztingvált előadását és intelli­gens felfogását, mely nemcsak a színpadon, hanem a pódiumon is mindig rendelkezé­sére szokott állani. Rubinstein dalait éne­kelte érczczel és színnel. Ismeretes con­cert-dalok ezek. Nagyon gyakran lehet hallani, de ritkán gyönyörrel. Maleczkyné tudta a módját, hogyan kell az érzelmes zeneköltőt hiven visszaadni. Alig végződtek el e takaros dalok, elkezdődött a publikum lelkesedésének concertje. Az a viharos, disz­harmóniában, zűrzavaros nagy symphonia, melyet lehetetlenség volna megörökíteni s mely mégis arra való, hogy megörökítse a művésznő elröppenő dalainak hatását. Sokáig tartott ez a zenebonás concert, mig végre lassan-lassan lecsillapodott. A mű­vésznő ekkor nlár óriási csokraival reges- . rég elhagyta a pódiumot, hogy helyet adjon Chopinnak és Kuliffay Izabella kisasszony­nak. Chopin a halhatatlan, láthatatlan.ma- . radt, de hallható volt. A sugár alakú, megnyerő megjelenésű, minden posetól és hatáshaj kaszástól telje­sen divatmentes művésznő az első üdvözlő tapsok után rögtön előidézte Chopin vi­lágfájdalmas zenéjét, mely teli van bánatos hangulatokkal, méla panaszokkal és meg- . ható közvetlenséggel. Ekkor éreztük ismét azt, hogy minden művészetben van valami bűvészet. A ki nem Cud megigézni, elbű­völni, érzelmeinkkel és gondolatainkkal; tetszése szerint rendelkezni, az nem leket

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom