Esztergom és Vidéke, 1890

1890-01-16 / 5.szám

nem bír hivatalos jelleggel, mégis a bi ni Játot határozattá emeli azon reményben, hogy a bírálatban kifejezett eszmék az általános igazságügyi helyzetet és a javaslatban kifejezésre jnloit irányi ismételvén, tán némileg járulni fognak ali hoz, hogy valahára érvényesüljön azon befolyás, mely a gy a kork ti jogászokat hason javaslat-termékek létrehozásában megilleti. Irodalmi levél. (A ,,Hét"-röl) A »HéU-ből, Kiss József nj hetilapjából, megjelent a második (f. hó 12-1 ki) szám is, s ezzel a lap most már benne van a rendes kerékvágásban. Az olvasók minden vasárnap rendesen a kezükItöz kapják az uj közlönyt, melyet sajtó és közönség oly [kiváló és fényes fogadtatásban részesített. Mint értesülünk, a lapra már eddig is oly nagyszámú előfizető jelentkezett, a mi valóságos ritkaság a magyar hírlapok történetében. A közönség egyszeribe megérezte, hogy a »Héi« nem a rendes chablon követője akar lenni, hanem uj és eredeti Jirányt óhajt képviselni a magyar hetilapok között. A második szám egész sorát hozza az érdekesnél érdekesebb közleményeknek. Az első czikk Dóczy Lajos pompás elbeszélése : Miss Mary, mely — a költő szerint — »regény két fejezetben« s egy angol társalkodónő képében megjelent »bérlő kisasszony« viszontagságos és megható történetét adjat elő egy magyar mágnás család körében. Mint Dóczy minden művében : e bájos elbeszélésben is finoman olvad össze a költő találó iróniája mély, szinte magával ragadó érzelmekkel. Szemere Attilától a »Hét« a Csáky Albin grófné nagy feltűnést keltett »Szalouélet«-ére közöl szellemes választ, mely azonban valószínűleg még több, hasonló czikket fog maga után vonzani. A mag'yar szalonok kérdésében ugyanis a »Hót«-től várja a közönség, hogy az érdekes és fontos kérdést tisztázza. A czikk, a melylyel a közoktatásügyi miniszter nagy műveltségű neje a kérdést az nj lapban megindította, az időszaki sajtó hasábjain már amúgy is nagy port vert föl, Justh Zsigmondtól, ki jelenleg Kairóban van, »Afrika feie« czimmel hangulatos tárcza vau közölve, mely a nagy tengeri hajó födélzetéről ragyogó, szingazdag képet fest. Költemény három is van az uj számban : Carousel Ábrányi Emiltől — az idei Peiőfi-íársasági közgyűlés egyik legérdekesebb pieee-e, — Noémi, a szerkesztő Kiss József tollából s Hintán egy fiatal vidéki asszonytól : Szalay Fruzinától. Ebben az utóbbiban annyi gracziöz báj s annyi finom rythmus van, minőt a hölgy-poelák költeményeiben esak a legriikább esetekben lehet föltalálni. Közli ez a füzet az Ambrus Zoltán Carmela czikkének folytatását s Munkácsy Mihály kiadatlan levelét 1865ből, mikor a nagy festőnek még az óráját és gyűrűjét kellett becsapni, hogy Bécsből hazatérhessen. Ez a levél a nagy festő életéhez rendkívül érdekes adatokat tartalmaz. Vau eleven Heti Krónika, szellemes csevegésben, nagy irodalmi rovat, s több különböző apróság. A czimlap ezúttal Teleky Samu gróf, a kitűnő Afrika-utazó egy jelmezes arczképet közli, mely a grófot érdekes keleti pongyolában tünteti föl. Szóval e füzetben is tömérdek az olvasni való s ini az uj lapot minden olvasónknak teljes megnyugvással ajánlhatjuk. A lap előfizetési ára egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr s egyes számok 20 krjával kaphatók. Az előfizetési pénzek Hornyánszky Nándor akad. könyvkereskedésébe (Akademia-uteza 4. szám) küldendők. Farsangi levél. (A kath. legenyegyesiilet jótékonyczélu vigalma.) Vasárnap este a Fürdő vendéglő nagy termében rögtönzött ügyes kis színpadon két kurta bohózatot adtak elő a ii kath. legény egyesület tagjai sok jó igyekezettel. Ugy a rendezőt, mint az előadókat buzgóságukért elismerés s Takács Jánost nem mindennapi dilettáns képességeért dicséret illeti. Bevezetőnek az egyesület dalos köre énekelt két kardalt, melyet meg kellett ismét el niök. Volt egy német duo is, melyben Takács k. a. a főszékesagyház uj altista énekesnője mutatta be, nem nagy terjedelmű, de igen rokonszenves hangját. A vendégek sorában láttuk Sujánszky praelatust, Csáky gróf apátkanonokot, Rapcsák primási főorvost nejével és Dienes Mariskával, a szemináriumi tanári kart, az udvari papokat, a plébániák kéviselőit sfb. A szép szánni közönség farsangoló része azután tánezra kerekedett s vidám kedvvel járta. A jótékony ezé In vigalom igen szép anyagi sikerrel jutalmazta az egyesületet, melynek tevékeny elnökét, a ki az est sikerét oly fáradatlanul előkészítette, Probás/Zka Ottokár drt, a közönség lelkesen megéljenezte. Esztergomi levél. (Válasz egy meghivó'-a.) Kedves uram. Tartson ügyes stiliszlának, a ki kör mönfönt ürügyeket tud összeszedni el maradására ; tartson ügyetlen, kiállha talián vagy neveletlen embernek, a ki csak meg akart tisztelni meghívásával Csak ne tartson olyannak, mint azol a többiek mind, a kikkel vidám társasága, tökéletesen meg van elégedve. Én azért idehaza, íróasztalomnál — bocsásson meg vérré vált felfogásomnak —• boldogabb vagyok egyesegyedül, mint maguk minnannyian összevéve, mert érzéseimet és gondolataimat Iszabadon és zavartalanul szentelhetem Ieszményeimnek. Ezt a gyönyört nem adja meg nekem semmiféle olyan tárfsaság, a hol az irodalom és művészet kérdései megfeji hetetlen hyerogliphek s a hol egy fényes inggallér meg egy cziíra bók épen annyit ér, mint egy jó gondolat vagy egy szellemes mondás. Különben sehová se járok ünnepi ebédekre és vacsorákra, mert azok három napra kizökkentnek világomból. Ha lehetetlen kikerülnöm* a rangos meghívást, akkor gondoskodom róla, hogy legutoljára unatkozzam a fényes társaságban. Ez még eddig mindig fényesen sikerült. De önnel szemben nyíltabb és határozottabb lehetek, uram. Irtózom a névnapi estéktől, bankettektől, sőt még a báloktól is, ahová pedig kötelességemből megyek, mert odahaza hagyott lelkem türelmetlenül vár vissza. Legjobb csak nekem idehaza, itt egészen magamé vagyok. Tartson megfoghatatlannak, különösnek, furcsának, az teljesen mindegy. Hanem ne hivjon meg többször. Büntessen meg azzal, hogy ne élvezzem társaságát. Hogy ne halljam ellenállhatatlan gavallérok szellemeskedését s nagyképű vezérczikkfelmoudó urak bülcseségeit. Hogy ne gyönyörködjem a távollevők vivisectiójában s a jelenlevők négyszemközt való leszólása ban. Hogy el ne ragadjon többször a legújabb bécsi fiaikerwalze r, melyet 3 olyan hatalmas viharral szoktak kiverni a társaság zongoráján. ) Hanem hagyjon odahaza az ón tár- saságomban. írók és művészek közt, a i kik kilépnek előttem mű veikből s édes - gyönyörbe ringatják lelkemet. Átkozzon - íróasztalomhoz, a hol leírhatatlan élvezetet találok s a magamé vagyok egészen. A hol nem szólnak meg inggalléromért, a hol nem találják különösnek, inikofeszményeimért lelkesülök. És higyje meg, uram, hogy ez lesz • legőszintébb örömem. J Nem illeszkedhetem én sohase olyan .társaságba, melynak egészen más nyelve, J gondolatai és eszményei vannak, mint nekem. Ha már nem értjük meg egy, mást, ne értsük legalább félre egymást. Önök nem nyernének semmit egy unatkozó emberrel s én biztosan vesztek valamit, ha idehaza nem maradok. Illetlenség, neveletlenség, de őszinteség és igazság. AUCÜN. Aphorismák a theáróf (A Báli Emlékbfíl.) A sör az embert ostobává, a hot idévajjá, a pezsgő rakonczállanná, í konyak vakmerővé, a kávé locsogóvá, f a thea szellemessé teszi. * Minden csésze thea egy-egy szavazat a kévésnénikék ellen. * Nemhiába örökzölden terem a thea. mert nagyon sok örökzöld gondolatot is termeszt. * Kvan-tang, Kiang-si és Csi-kiang sinai tartományok termelik számunkra a legkitűnőbb theát. Csakhogy nem mindig mi iszszuk meg a levét. A legtöbb tokaji bor is például Csehországban terem. * A thea kezdetben olyan medicina volt, akár az ángya : a herbathea. Most is orvosság az unalam ellen. Talán azért ismételi meg legtöbb agglegény a theájál, mert a második csészét, a felesége elől issza el; a harmadikát pedig talán azért találja legédesobbuek, mert azt az anyósától tagadja meg. * Egyetlenegy csésze thea néhány esztendő alatt .megrögzött agglegényekkel népesili be a világot. Két csésze (ügyepár pillanatra szinte elérzékenyült, elgongolva, hogy a természet ezen bámulatos remekét, parányiságában, fenséges alkotását egy durva ütéssel tönkre fogja tenni. Eh, semmi irgalom, meg kell halnia! A következő perezben a csapó agyonütötte a szegény ártatlan piczike legyecskót. Még egyet ugrott felfelé, aztán leesett az ágyról és élettelenül terült el a szőnyegen. . . . * Adolár közönyösen fülére húzta a takarót és ezúttal nem bízva magát a szakácsnéra, elfújta a lámpát. A szobában korom sötét lett, csak az ágy fölötti falon látszik egy világos négyszög, mozgó alakokkal: Az utczai gázláng sáppadt fénye s az ablak előtt bólintgató akáez lomjainak árnyéka. Mintha szellemek játszanának kódfátyol képeket. Az asztalon ébresztő órája ketyeg monoton tik-takka

1

, álmosan . . . — Szerkesztő ur kérem! hangzik mellette vékony csilingelő hangon. Fellegh meglepetve üti fel fejét, vájjon ki szólíthatja; közvetlen az ágy mellett hallatszott a hang. — Fellegh ur kérem! TJjból?! Semmi kétség engem szólitnak. Ki az hó? — Én vagyok, a kis légy, a kit az imént agyon tetszett ütni. — Ah ön az! Hát nem halt meg? — Meghalni ? ó az nem megy olyan,' könnyen. Csak elszédültem egy kissé. — Ugy ? Én pedig azt hittem, hogy alaposan helybenhagytam. Nos mit kivan ? 1 — Csak tiszteletemet óhajtottam tenni. Ón azonban balul fogta fel szándékaimat és kicsit gyöngédtelenüt viseltetett irányomban. — Mondja ki nyíltan : gorombán. (Udvarias kis legyecske !) — Nos tehát gorombán. Hanem őszintén szólva, nemcsak a vágy, hogy önt lássam, hozott e helyre, de egyúttal szerettem volna tudni novelettem »Az eldugott levek sorsát is. Tudja a Szépirodalmi Figyelő csak vasárnap fog megjelenni, s idáig várni a szerkesztői üzenettel nagyon unalmas lett volna. — Hát maga irta »Eldugott levelet« ? Ugyan ledorongoltam. — Igen, olvastam az imént. Ittam is belőle. Azt üzente: »Eldugtuk, hogy senki meg ne lássa,* És ez nekem fáj, nagyon fáj. ön rövid ismeretségünk alatt kétszer bántott meg. Egyszer a légycsapóval, egyszer meg a tollával; ilyenformán meggyőződött arról, hogy kegyed ugyan nem az ( az ember, a ki még a légynek sem árt. j Mikor az előbb a légycsapóval egy kicsit i megütött, az is fájt, ámbár én okot önnek ez eljárása épen nem szolgáltattam . . . — Az ördögbe is, mit csipkedte az orromat ! — ... de hát isten neki. kihevertem, föl sem veszem. Hanem mikor érzékeny írói keblemet ily epés szerkesztői üzenettel | sújtja, ez igazán rosszul esik. — Hallgasson meg. Én rendes körülmények közt rö- i főssegéd vagyok Mössmnernél a koronaher-' czeg.utczában. Szabad óráimban beszélyke! író és jelenleg légy. j — De hallja tovább történetem. Vasárnap ' délután van csak kimenőm, máskor reggel héttői este kilenczig az üzletben mérem a barclietot, brüsszeli csipkét, meg az ispabánt és tiloséit selymet. Kollegáim kimenőjüket arra használják, hogj

r a lóversenyen a totalisateurön játszanak, vagy a városban korzóznék a Dulcineájukkal. Én pedig tiz árkus papirost meg egy üveg tintát vásárolok a heti keresményemből, hazamegyek kis hónapos szobámba és ott föl és alá sétálva várom, mig megszáll a géniusz. Mikor aztán ihletve érzem magamat, leülök és novellákat írok. A hajnal első sugarai már sokszor leptek meg ily foglalkozás közben. Hanem szülötteimet a mult hétig még nem látta halandó szem. Ekkor történik, hogy a háziasszonyom lánya, egy sensitiv, vékony hajadon, a ki szobámat takarítani szokta, megleli a végzetes novellát, a mit már ön is ismer. Rendesen el szoktam várni, de most .künn feledtem véletlenül az asztalon. Nagyon megtetszik neki, órákig elsír a hősnő szerencsétlen sorsán és rávenni iparkodik, hogy küldjem be remekművemet a Szépirodalmi Figyelőnek. Mily badar gondolat! — szólék, de tűnődni kezdtem: Mért ne közölné; nem lehetnék-e én is híres íróvá. Végre elhatároztam, hogy igenis beküldőm. Letisztáztattnm egy kollegámmal, ezért fizettem három forintot, bepakoltam egy hófehér levélboritékba, ajánlva adtam fel, nehogy elveszszék a postán és azután a legnagyobb izgatottsággal vártam az eredményt. Volt a szerkesztő urnák már nég? király a kezében a ferbliben? mikor halommal áll a pénz a bündelt, besszerelt ezukasszában, s aztán az ellenfél három disznót mutat ki és alapos a remény, hogy a negyedik disznó is nála van ? Tett már száz forintot a Metallistra s aztán ez a tribün előtt fél orrhosszal hátrább szaladt el mint a Blaskovics Pajzánja? Volt-e mái.' becsukva valaha a felebarátja feleségének szekrényébe, mig odakün a férj egyre azt hajtja; »Megölöm, csak kerüljön a kezembe! Tisztára gulyáshussá aprítom a gaz csábitót! Nem? No hát akkor nem is tudhatja, milyen félelmet állottam ki a novellám sorsa miatt. A kíváncsiság abajgatására változtam át légygyé és repültem be az ön ablakán .. • És ön engem megölt . . íme ez az expositió — szólt a kis légy, s vésztjóslóan zizegtette szárnyait s mereszté szemeit — most jön a kifejlet, ön engem vérig sértett írói becsületemben. De nemcsak engem, hanem még sok más szerencsétlen társamat, a száz meg száz letorkolt novel lairót. E szavakkal körülrepült a szobában & egyszerre csak annak mindenik zugából ezernyi ezer légy, dongó, szúnyog, darázs, méh röpült elő, s mikor Adolárt fülsiketiöt dongásukkal halálra rémitették, rászállottak és hegyes fulánkjukat kéjelegve szúrták vonagló testébe . . . * Mikor Adolár reggel felébredt, csak ugy folyt róla az izzadság s ugy érezte magát, mintha fejjel beleesett volna fölül a rotácziós masinába és egy félóra múlva jött volnu ki belőle alul. Első dolga volt az ágy előtti szőnyegre pillantani, hát bizony a kis legyecske még most is csak ott feküdt élettelenül . . . NÓGRÁDI JENŐ.