Esztergom és Vidéke, 1890

1890-05-11 / 38.szám

Ősi sajátságaiért, de egészben véve mégis egybehangzólag. Oroszország természetesen távol maradt a berlini értekezlettől, de ez az inkább félénkség, mint dacz által diktált elszigetelés keveset fog neki használni ; felszabadította ugyan magát az «rköcsi kötelezettségek alól, melyet az értekezleten rósztvetlek magukra vállaltak, de az erkölcsi kényszer ellen nem védheti meg magát, melyet az összes európai hatalmak egyértelmű eljárása fog gyakorolni az országra. Ha a kiuai fal, melylyel a czári birodalom körülsánczolja magát, még oly mély és hosszú árnyakat vet is, egészen még sem zárhatja el a világosság elől a belépést területére és ki tudja, vájjon az orosz népben a hamu alatt izzó lázadás nem éppen a muukakérdósen fog-e kigyulladni. Oroszország úgyis tartozik még a világtörténelemnek a maga nagy forradalmával, mint minden más állam (ette, előbb-utóbb neki is le kell rónia ezt tartozást. Egy azonban bizonyos : az a körülmény, hogy II. Vilmos császár a munkáskórdóst hivatalosan a német törvényhozás napirendjére tűzte, az európai béke fenntartására nagyobb biztosítékot nyújt, mint az összes frázisok, melyeket dörgő trón beszédében a világbékének szentel. Egy oly probléma megoldásához, minő a munkáskérdés, nem mert az ember komolyan fogni, ha nem hi-sz a béke biztos tartósságában és ha a német kormány a törvényhozástól ujabb óriási összegeket kér katonai czélokra, ugy ez azért történik, hogy még legyőzhetetlenobbül álIIhason az európai békeőrségen. A szőlőlével gomba. (Takács Géza uj füzetéből.) Még zugnak a vészharangok füleinkben, melyek kies megyénket díszítő szőlőlombos hegyeinknek és völgyeiuknek pusztulását hirdetik — s a mely pusztulást a szőlőnövény gyökerén élősködő »phylloxera vasiatrix« merev következetességgel idéz elő és néhány év alatt befejezni is fog, — máris a vészhaugok közé elegyedik egy uj veszedelem rémhíre, mely a pbyloxera által meg nem támadott szőlőtermés tönkre tételét hozza kilátásba, nemcsak öreg hegyeinken, hanem az ellentálló homok területeken, fáradsággal ós költséggel létesített szőlőinkben is, s a mely rémhír folyó év nyarán, megvaló, sulásának előpostáit sút is küldözé, az ország tekintélyes részébe, — a »Peronospora viticola« alakjában. Mig a pbyloxera, évekeu keresztül végzi pusztítását, addig ezeu uj ellenségnek elég néhány hét arra, hogy a gazda szeme előtt fejlődő dus termést mint a sivatag vihara letarolja, megfosztván először a szőlőtőt viruló lombkoszorujától, bogy azután a kifejtetlen, félig érett gyümölcsöt megaszalja, elszáritsa s tönkretegye. Ez a veszedelem, mely a tudományos vizsgálódások szerint, egy neme a gombának, nem a szőlő gyökerén támadja meg e nemes növényt, hanem annak csirája, melyet végtelen parányi ágánál és ekkóp könnyüsógénél fogva, a levegő fokozatosabb hullámzása máris széthord, a szőlő leveleire hullván vagy pedig ön termékenyítésénél fogva ott fejlődvén ki, a szőlőlevél nedvkeringését végző csövecskébe hatol, nedvét kiszívja s iszouyu szaporaságánál fogva, — melyet gomba faja igazol, — rohamosan dul és roncsol annak sejtszöveteiben, behatol azokon át a levél nyelébe, mig végre a nedvkeringóst végleg megakadályozza s az törzsétől elválik, lehull. A folyó év augusztus havának közepén, szőlőhegyeink zöldelő lombjai, — mintha csak a fagyos szentek dermesztő szele dalt volna rajtuk keresztül, — egyszerre lehullatták diszöket: leveleiket, csak itt-ott az éjszaki oldalakon volt látható, mint a sivatag oáza, kisebb területeken zöld lombozatú telep ; népünk ezen sajátságos tünetet » ragyának* verőfényes eső behatásának tulajdonította s megszokott egykedvűséggel nézte végig, ily mértékben még soha nem jelentkező »ragyát,« mélyebben az okokat azonban nem kutatta, melyek e megfoghatatlan eseményt idézték elő, végre megnyugodott benne, mert hisz a csupasz, dísztelen venyige tőkéjén ott diszlettek az áldás fürtjei, máimeglehetős színesen ós éretten, eszébe sem juthatott azou borzasztó esély, hogy ha ez egy hóval korábbau történik, akkor a termés nem a hordóba, hanem az anyaföldre hullott volna, elfonnyadva elszáradva és mily rémítő kárt okozott volna Esztergom megyének, a hol közel 8000 k. hold szőlő terület termése veszett volna el örökre. Szinte látom hogyan csóválja fejét gazdaközöuségüuk nagy része az elmondottak felett, rémmesének tartván ezt, ámde eájdalom éppen ily hitetlenül rázta fejét akkor is, midőn a phylloxérát magyarázgattuk előtte az alig múltban, mint iszonyú veszedelmét az egyeseknek és a nemzeti vagyonnak; sőt még ma is van olyan szánandó optimista, ki a nedves évjárásoktól várja remélli ezen féreg elpusztulását és a mi legfájdalmasabb ujjal mutathatnánk a társadalom műveltebb osztályában kaczérkodó és helyt foglaló oly uri emberekre, akik e balga hitben népünket még öregbítik; pedig hát ez a balga hit, ez a tunya remény, soha meg nem valósulhat, hanem mindinkább megvalósulás felé jut az a régi közmoudás: a ki reménynyel táplálkozik, éhen hal. Elmondom tehát, hogy mért nem szüreteltünk volni Esztergommegyében és általában az ország azon részeiben, hol a Peronospora fellépett, az esetben, ba az juliusbau és nem augusztusban végzi vala pusztító, levélirtó munkáját. Azt hiszem nem kívánja tőlem senki sem azt, hogy a Peronosporának természetrajzi leírásával, annak ős eredetével foglalkozzam ez nem az én fejadatom ; a ki itt akarja megkezdeni a peronosporával az ismeretséget, az vegye elő Milardelt kísérleti értekezleteit, a »"Weinlaube« czimü borászati lapokat, de különösen kiváló tudósunk Sajó Károly müvét, azokból alaposau megtudhatja annak származását, életviszonyait és a többit; én feladatomul csak azt tűztem ki magamuak, hogy lehetőleg a nép nyelvén mutassam ki azt, hogy a ragyának tartott baj, micsoda baj voltaképeu, hogyan kezdi meg ádáz pusztítását, melyek felismertető jelei és természetszerű következményei és végül mikép védekezzünk ellene sikeresen. Színházi szemle. (28. Csizmadia mint kisértet.) A szerdai zóna előadás teljesen megbukott, ugy hogy a darabot meg sem kezdték. A Csizmadia tehát elmaradt s a színpadon kísértetek kezdtek játszani. Valami kísérteties rémdrámát adtak elő s a zsúfolt ház éjféli tizenkét óráig mulatott az előadáson, mely arról volt nevezetes, hogy minden szellem kitűnően tudta a szerepót. (29. A szálai uram leányai.) Csütörtökön majd nagyobb sokadalom veit a szinpadou, mint a színházban, mely rémségesen kongó padok között csak szórványosan tüntetett fel valami szerény töredéket a publikumból. A darab általában tetszett. Az előadást pedig még azok is elég jónak találták, a kik ott nem voltak. Hegyi Aranka mindenesetre vissza fogja varázsolni a strikelő közönséget. HÍREK. — Frigyes főherczeg pénteken délután a bécsi hajóval érkezett Esztergomba, hol a parton ugy a herezegprimás, mint a főkáptalan, a megyei törvényhatóság, az állami hivatalnokok, a város s a helyi ezred képviselői várták nagy közönséggel. A meglehetős néptelen bécsi hajóra az uralkodó ház lobogója volt feltűzve, mig az esztergomi hajóállomás árboczáu nagy nemzeti zászlót leugetett a szél. A daliásan kilépő főherczeget Grivicsics Dániel ezredes fogadta, azután Majláth György gróf főispán üdvözölte, Kruplanicz Kálmán alispán, Helcz Antal dr. polgármester, B. Szabó Mihály főszolgabíró, Andrássy János megyei főjegyző, Reviczky G-yőző főszolgabíró, Földváry István dr. főügyész, Sarlay Ede városi kapitáuy, Barta Ármin megyei t. főjegyző, Perónyi Kálmán dr. szolgabíró, Hamar Árpád megyei jegyző, Palkovits Károly, Feichtiuger Sándor dr., Frey Ferencz és Dóczy Ferencz társaságában, kik közül a három utóbbit leszámítva mindannyian magyar díszben jelentek meg. A főherczeget a herezegprimás nevében Majer István püspök érseki helyettes s a főkáptalan nevében Sujáuszky Antal praelatus fogadta. Frigyes főherczeg nyájas mosolylyal üdvözölte a fogadására egybegyűlt urakat valamint a harsányan éljenző közönséget is s a főispán kíséretében egyenesen a herezegprimás fogalához tartott, melybo Grivicsics ezredessel helyezkedett el. A hosszú kocsisor a főherczeget a primási palotába kísérte, hol a herezegprimás, mint jó ismerőst, a legszívesebben üdvözölte előkelő vendégét. A főherczeg a tiszti kaszinóban vacsorált s tegnap reggel nyolcztól tizenegyig az ezred gyakorlatait szemlélte meg a nagy gyakorlótéren. Tizenegy után a kaszárnya szétszórt helyiségeit szemlélte meg, azután a herezegprimás palotájába hajtatott, a hol már díszebéd várta őt. A diszebédeu a főherczeg kíséretén, a herezegprimás papjain s a tisztikar tíz előkelő tagjain kivül jelen voltak : Majer püspök, Sujánszky, Palás thy, Czibulka, Csáky gróf a főkáptalan tagjai, Majláth György gr. főispán, Kruplanicz alispán, Helcz polgármester, Magos és Villányi. A vendegek száma harmincz volt. A főherczeg a fényes díszebéd után a futárvonattal Pozsonyba utazott ismételten is többször kifejezést adváu tetszésének ugy a herezegprimás múzeumában s a főszékesegyházban látottakról, mint az ezred kitűnő gyakorlottságáról. — Uj cs. és kir. kamarás. Górz alezredest ő Felsége a király kamarássá nevezte ki. A népszerű alezredest minden oldalról szerencsekívánatokkal halmozzák el. — LÖrinczy Kálmán, tanári pályára készült fiatal ember rövid szenvedés után elhunyt. Gyászjelentése a következő : Egger József es. és kir. nyug. százados és Egger Anna mint szülők, továbbá Egger Kornélia és Lőrinczy József mint testvérek fájdalomtelt szivvel jelentik felejthetetlen fiuknak, illetőleg testvérüknek Lőrinczy Kálmáunak f. h. 7-ón reggel 7 órakor rövid szenvedés után életének 35. évében történt gyászos elhunytát. Hült teteme f. h. 9- éii d. u. 4y

2 órakor fog beszenteltetui s a kir. városi sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő sz. mise-áldozat pedig szombaton f. hó 10- óu reggel 8 órakor a Ferenczrendiek templomában fog a Mindenhatónak bemutattatni. Esztergom, 1890. máj. 7. Béke hamvaira! A megboldogult ravatalát Kovács Albert temetkező vállalata állította fel. Tört remények szálltak vele együtt a korai sirba. — A reáliskola államosítása ügyében járt városunkban Klamarik Jáuos min. tanácsos, a ki a reáliskolai helyiségeket pénteken szemlélte meg. Pénteken délután tárgyalt a polgármesterrel is, kinek kijelentette, hogy a szükséges helyiségek kiépítése s a reáliskolának a város által évenkint kijárultatott háromezer frtuak megkettőzése után az állam hajlandó a reáliskolát átvenni. A polgármester kifejtvén a város nagy áldozatait kulturális ügyekben, valamint a phylloxera pusztítás miatt történt általános elszegényedést, az eddigi háromezerötszáz forintnyi föutartási összeghez nem helyezett kilátásba még háromezret, mert azt a város közönsége nem birná megadni. — Erre a miniszteri tanácsos, hogy az állam jóindulatát bebizonyítsa, leszállott a minimumra s évenkint csak ezerötszáz forintnyi hozzájárulási többletet kért, hogy az állam a reáliskolát átvehesse. Ezt az összeget már a polgármester is kilátásba helyezhette s igy alapos reményüuk van arra, hogy a város alsó reáliskolája állami reálisko— Nem halt meg egy sem '? — Csak négy. Tizenkettő többé-kevésbé megsebesült. Munkaképtelenné lett pár hónapra vagy az egész életre. A többi csak elkábult. Irén rémülten mormogta: — Borzasztó szerencsétlenség! Jenő hevesen fordult hozzája. • — Most könnyű jajgatni és sóhajtozni. Akkor kellett volna felszólalni, mikor atyja ma este elkergette a munkafelügyelőt, aki sírva kérte, hogy ne kívánja a munkát tőlük ily veszélyes időben. Nyugodt lehet a gróf ur. Peters nem fog többé alkalmatlankodni neki a kéréseivel. Most máihalott. Jenő iszonyodva tekintett reája. Hátratántorodott. — Mit beszél ön ? Hogy atyám elkergette ? . . . Hogy atyám űzte őket a halálba ? . . . Nem lehet Önnek igaza . . . Nem mondhat igazat ! . . . Jenő megrándult, mintha kigyócsipés érte volna. De a következő pillanatban nyugodtan fonta keresztbe a karjait, reá sem tekintve Irén halotthalvány arczára és vonagló ajkaira. — Sem időm, sem kedvem, önnel e perezben vitatkozni, sem pedig a sértésével foglalkozni. Nem védelmezem magamat a vádja ellen. Jó lesz, ha távozik innen, mert e helyen veszedelmes az ácsorgás. A szél ide fújja a lángot. Szép szibériai boája elperzselődhetik. Menjen vissza az édes atyjához. Az biztos helyre állott. Nyugtassa meg, hogy nem nagy a kára. Nekem is a betegeim után kell néznem. Nyugodalmas jó éjt kívánok! •— s a sebesültek felé irányozta a lépteit. Irén egy-két perczig mozdulatlanul állott a helyén. Minden erejétől és önuralmától megfosztották a kegyetlen, szörnyű szavak, a melyeket Jenőtől hallott. Majd rohanva szaladt az atyja felé. — Atyám, igaz, hogy Peters ma este nálad járt s a munka beszüntetését kérte ? — Nos ? — Igaz ? — Természetesen. De mit érdekel az téged ? És mi közöd az én dolgomhoz ? Én adok nekik kenyeret és hajlékot; rendelkezhetem az életükkel. De te nagyon izgatott és halvány vagy. Itt már ugy sincsen semmi dolgunk. Hazamegyünk. Aki e perezben Irén arczát látta, teljesen kivetkőzve formájából, fénytelen szemeivel, azt hihette, hogy őt is érte a szerencsétlenség. Alig volt ereje fellszállani a lóra. Jenő is látta Őt. Látta, a mint az atyjához szólott s hogy lesújtotta őt annak a felelete. Látta, mint remeg egész testében. Nem bírt uralkodni magán. Körülbelül végződött a teendőivel, a legnagyobb bajon túlestek, nyugodt lélekkel távozhatott. Lovához sietett és felkapott reája. Csakhamar beérte a grófokat, de visszatartotta a lovát, hogy pár lépéssel mögöttük maradjon. Irén mindég atyja előtt járt. Egyre jobban verte a paripáját; ugy látszott, maga sem tudta, mit tesz. Mert a szokatlan fénytől és füsttől különben is felizgatott állat egyre dühösebben neki iramodott. Nem iparkodott fékezai őt, sőt fokozta vad rohanását. (Folyt köv;)