Esztergom és Vidéke, 1890

1890-05-08 / 37.szám

ESZTERGOM Xll ÉVFOLYAM. 37. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1890. MÁJUS J. tl n Városi s megyei érdekeink közlönye. P j • J IIBTEMJHNT KÉTSZRR • S Z E RKESZTTS E 6 : ~|~ H I R DTT E S E 1(7 VASÁRNAP E8 CSU T ORT OKON. PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT HIVATALON IIIIÍKKTKSIOK MAUÁN IÍIKDKTWNKU Kl.Őirr/.l'VnílHI Ml • »H.í.i !< í%p núiUtM' réH'/.ét lllütS ii»v.l.'.i».»iiv«l' ltiil.loii(J«l{. U szótól 100 H-AÓÍJJ - frt 75 kr'j ; »•»**fís»Il«.jM>t|Í'»B H/.tíiiut legj» i félévre S fit -- ki. KlAÖUmVAfÄU.: jgöO-SIlQ-ig . g frt Slí k.r.|[; . negyedévié" I fit W kr. SZFJC! 1 ISI 1YI-' 1'fcR íí-'i I • SZ A M, Bélj-iolij 30 kr. j j NYII/I'TWIÍ «ora s50 kr. _ E|jy^azém^ára 7 kr. l,

(

i

V

.j ;i j.,^ hivatalos s a magán liii<l«téftoi, a, nyilnérlie ny,Íút kör.- 1 • . II lumenjük, t'löli/ulesi néii'/.ek és nxtlauialatiok inle.y.<Mi<li">k. A munkáskérdés. Budapest, máj." 6. A munkások universalis májusi ünnepe mögött daczára azok általános osztentátiv fogadkozásainak, hogy ezúttal nem szándékoznak konkrét czélokat követő tettlegességeket elkövetni, sokkal veszedelmesebbet gyanítottak, mint a negyedik rend szolidaritásának egyszerű demonstrálását és nagyon meg is Tannak elégedve a dolog békés kimenetével. A mindennap más helyen kisebbnagyobb hevességgel fellobbanó strike-? mozgalom nem fog általánossá fajulni s európai jelleget ölteni, sőt bizton számitanak rá, hogy az .sehol sem fogja lokális sajátságát elveszteni s minden egyes helyen az ottani 'specziális viszonyoknak megfelelóTeg fog megoldatni s kiegyen üttetni. De a legnagyobb megnyugtatást azon mozzanatban hiszik, hogy a félt mozgalom alkalmából az összes európai államok közelebbi érintkezésbe léptek egymással a nagy napi kérdés felett gondolataikat és nézeteiket kicserélték és hogy ezen alkalommal kitűnt, mennyire okvetlen s feltétlen mindenek felett állónak taríja minden állam, minden kormány a belbéke fenntartására való tekintetet, ugy, hogy jelenleg egy állam sincs Európában, mely őszintén nem irtóznék attól, hogy az általános helyzetet valamely külügyi kérdés felvetésével komplikálja. A status quo szigorú fenntartása az általános jelszó s minden igazságot nélkülöző üres álmadozás az, ha e pillanatban azt híresztelik, hogy történik valami a Német- és Francziaország közti viszony vagy a bolgár probléma megoldása tekintetében, vagy bármely más nagyobb kérdésre vonatkozólag folyton behatóbb megegyezés eszközlése végett. A hol nehézség, differonczia, ellentét létezik, a jelen pillanatban nem akarnak egyebet a hatalmak, mint modus vivendit, a mi semmiben sem prejudikál, de a nemzetközi béke folytonosságát biztosítja s a kormányoknak helyet s időt enged, hogy ki-ki a maga beikérdéseit rendezhesse. Ez utóbbi tekintetben a sok sürgöny váltás folytán egyebek közt kiderül az a jellemző és emberiességi szempontból igen örvendetes tény is, hogy mindenütt kivétel nélkül a legjobb akaratú irányzat uralkodik a mnnkásvédelem iránt és most már kétségtelen, hogy Európa minden müveit [államában le fogják vonni az utolsó berlini értekezlet eredményeiből a konzekveneziákat. A fiatal német császár merész kezdeményezése tehát valószínűleg nemsokára meg fogja teremni áldásdus gyümölcseit. A kereskedöifjak. Esztergom, máj. 7. A kereskedöifjak egyesületét kezdettől fogva mindig néhány derék oszlop mentette meg az elzülléstől, mert volt olyan idő, mikor maguk a főnökök is szívesen látták volna az egyesület feloszlatását. Azóta nagyot változott az egyesület sora. Most már nem annyira a leendő kereskedők, a segédek, hanem a fiatal főnökök játszszák a szerepet és igy az egyesület a legjobb uton tart. Oltósi Lajos feledhetetlen buzgósága valamikor hires társadalmi eseményeket teremtett az egyesület által. Frey és Schönbeck, Aldory dr. és Brntsy Já{nos az egyesület zászlóját nem egyszer mentették meg. Most egész uj nemzedék vette át az egyesület vezetését. Szívesen üdvözöltük az ujja alakulást s szívesen támogatjuk a közérdekű törekvéseket. Mert az uj szervezet bizonyára tökéletesíteni s érvényesíteni fogja az egyesület valódi czéljait. Műveltséget alapítson az egyesület első sorban tagjai számára szakkönyvtárral s kiválóbb becsű irodalmi müvek beszerzése és tanulmányozása által. Adjon irányt a fiatalabb nemzedéknek a kereskedelem tökéletes megmagyarosilására s nyisson őszi és téli tanfolyamokat földrajzi, számtani, természetrajzi és könyvvitel tani ismeretekre. Nemesítse a kereskedő segédek izlélét és érzületét társas összejöveteleivel, nemes szórakozásaival, melyekből a kártya meglehetősen hiáuyozhatik. Yégül tartsunk össze a segítségre szoruló és betegségbe esett tagok érdekében, mert az egyesület teljes czimében ez a hivatás is elég érthetően van jelezve. Ilyen irányú működés mellett az egész közönség szívesen fogja üdvözölni az ujjá alakult egyesületet, mert annak czélját és hivatását mindenki nemesnek és szükségesnek találja. A zenetanitásról. (A rossz hangszerkezelés oka.) (Sz. B.) Azon mély gyökeret vert rossz zenetanítás, illetőleg rossz zongorázás, s az evvel gyakorta együtt járó betegségek okainak kutatása s oly methodus kidolgozása, mely mellett a hiba nem jő létre, volt két évtized óta kitűzött feladatom. Feltüntetni óhajtom a rossz zongorázás, valamint a zongora-betegség okait, továbbá azon módszert, melyet e hibák elkerülése végett alkalmazni kell : A rossz zongorázás oka az, hogy a tanuló elméjét (az elemi zeueoktatatásnál) nem fejlesztik ugy, hogy az figyelmét képes legyen mindazon különböző tettekre, melyek a hangszerkezelésnél előfordulnak, kiterjeszteni. A hangszerkezelósnél ugyanis többféle teendőt kell egy és ugyanazou időben végeznünk. E teendőket pedig csakis az esetben végezhetjük jó) és szabályszerűen, ha figyelmünket képesek vagyunk minden egyes teendőre kiterjeszteni. Vagyis az elmének oly módon kell kiképezve lenni, hogy az képes legyen mindazon agyszerveket egy időben működtetni s azokat szakadatlanul kormányozni, melyek a hangszerkezelésnél szerepelnek, mivel az elme e nemű kormányzása nélkül a játék észnélküli, tehát gépies lehet csak. Mivel pedig ily figyelem megosztásra, a zenotanitásnál nem fejlesztik a gyer— Elbeszélés. — (Az Eszt. és Vid. számára irta : Munkácsy K.) (8. foljtatás.) Leszakított nehánj

r vadvirágot s csendesen tépdeste a szirmaikat. Miről gondolkozott, maga sem tudta ; talán semmiről. De mikor összetépte a kis virágokat, szánakozva nézett reájuk. Szegény virágok ! — suttogta. Majd hirtelen, idegesen felkapta a fejét. Mintha álomból ébredne. Meg jobban behúzódott a bodzabokor alá s az erdő felé tekintett. Nem csalódott a sejtelmében. A hangok, a melyek a fülét megütötték, csakugyan lódobogástól származtak. De hogy megijesztette őt az erdő csendjének váratlan megzavarása ! Sebesen vert a szive s a vér elöntötte az arczát. összerezzent. Az erdei ut szélén két lovas lett láthatóvá. Az volt, a kit gyanított. Irén, de a báró is vele. A szép grófnő arcza halvány volt és kedvetlennek látszott. Nem is csodálkozik ezen. ő szellemes nő s a báró szánalmasan együgyű ember. Valóban nem érti, hogy fogadhatja el a társaságát. Vagy annyira sivár a lelke, hogy nem keres egyebet a leendő férjében, mint kék vért és aranyakat . . . Egészen mellette lovagoltak el, a nélkül, hogy észrevették volna, Csakhamar eltűntek a malom megett és ö újra egyedül maradt. Végig terült a gyepen ... A szemét fáradtan behunyta. Valami fájdalmas, de kellemes érzés szorította össze a szivét s mélyen felsóhajtott. Hogy mi bántja, nem tudta (megmondani magának. Szive üres volt és teljesen nyugodt. Oly rég nem érezte már ezt az állapotot, hogy teljesen átadta magát a varázsának. Újra lódobogás hallatszott. Bizonyosan visszatérnek a lovaglók ... De csak Irén jött vissza. A malom közelébe érve, meglassította a paripáját. Ugyanott, a hol a múltkor. Majd leszállott róla. Egy vadrózsabokor állott a ruhája mellett s rajta néhány kései rózsa. Letépte őket, a keblére tűzte, mialatt komoly, elmélázó arczczal, mozdulatlanul nézett a habok közé. Jenő felemelkedett a földről; ugy sem maradhatott volna észrevétlenül. Előlépett a bokor mellől s Irénhez közeledett. Az avar zörgött a lába alatt s Irén észrevette, hogy nincsen egyedül. Mintha összerezzent volna ! . . . Feléje fordult. — ön az Zarándi? ^Megismertem a lépéséről. — Ugyebár, nem valami gyengéd léptek ? Megismerni rajtok, hogy nem csak a parketten jártak. — Éppen nem, de oly jellegzetesek, hogy lehetetlen félreismerni . . . Erre lovagoltam s megláttam e pár elkésett virágot. Elteszem magamnak az idei év emlékéül. — És csak egyedül ? . . . A báró ur hová lett? Irén kedvetlenül vállat vont. — Nem tudom. Elment . . . Hát látott minket ? — Igen. Jó darab ideig hevertem amott a bodzabokrok mellett. Pihenni jöttem haza s pihenek is igazán. Tétlenül heverészek napokon át . . . Ott lovagoltak el mellettem . . . — Bocsásson meg, hogy megzavartuk a magányában. Sokat járok ide s elszoktam attól, hogy itt emberekkel találkozzam. Ha tudom, nem ébresztem fel a merengéséből. JenŐ komoran nézett reája. — Oly vad embernek tart tehát, akinek a társalgást csak a békákkal, vagy a szerbtövissel engedi meg. Irén kedvesen felnevetett. Jenő ugy vette észre, hogy a nyájas mosoly egészen átváltoztatja az arczát. S azokban a nedves őzszemekben nem látszott most semmi büszkeség és hidegség. — ön, mint orvos és szenvedélyes természetbúvár bizonyára jobban elmulat azokkal, semhogy szívesen venné a háborgatást. Ne mentegesse magát! Hiszen maga mondotta a minap, hogy rosszul érzi magát a körünkben. Ugy látszik, szakított is vele. Jenő szinte megütődve kérdezte : — Miért gondolja ? — Nem láttuk azon este óta. Atyám hiába állíttatta fel mindennap a zöld asztalt s Alice néném hiába panaszkodott a migrainjéről. ön nem jött. Jenő mentegetni akarta magát. Irén oly várakozásteljesen tekintett reá. De nein mosolygott többé. S igy újra Irén volt, a Szihalomy grófnő. — Oly emlékek merültek fel akkor s oly vihart támasztottak a lelkemben, hogy jónak láttam elkerülni azt a helyet, mint a hajós a veszélyes szirteket — szólott s a hangja újra a régi tompasággal hangzott. Irén szomorúan s némi zavarral tépdeste a csipkebokor leveleit. — Valóban nagyon fel volt indulva akkor. Olyan setét volt az arcza, a milyenek azok az emlékek lehetnek. De mégis nagyon kegyetlenül beszélt. Majdnem megijedtem öntől. Ugy beszélt a boszuról, hogy méltán remeghet az, a kit illet. Nagyon mély és súlyos lehetett az a seb, a mely érte. Talán nem is tudna megbocsátani annak, aki okozta ? — Jenő merően, setéten reászegezte a tekintetét, mintha a lelke mélyéig akarna hatolni vele. Irén nyugodtan kiáltotta. — Megbocsátana-e ön annak, aki kíméletlen kézzel, kegyetlenül széttépné mindamaz illúziókat, a melyeket osztálya felöl a minap nekem elmondott és sárba tiporná azt, aki most a lelkében a legmagasabb polezon áll ? Irén habozás nélkül, komolyan válaszolt: — Azt hiszem soha ! — Az az illető egyéniség tőlem is azt rabolta el, ami előttem a legbecseáebb volt,, az élet ifjúságát, a sziv jóságát és melegét. En sem bocsáthatok meg neki soha. Tompán, kimért lassúsággal hangzottak el utolsó szavai s inkább megtörten, mint indulatosan hajtotta le a fejét. — ön engemet, ugy látszik, teljesen félreértett a minap barátom. Azért, bogy az osztályunkat védtem, nem Ítéltem el az önökét, ön pedig bizonyára ezt hitte. Szeretem a miénket, mint édes testvért s az önökét becsülöm mint jó barátot. Nem tartozom azok közé, a kik irtóznak a paraszttól, mert vörös a keze és darócz a ruhája. Legyen meggyőződve, hogy keztyűt-