Esztergom és Vidéke, 1890

1890-04-27 / 34.szám

RSZTIiimOM X II ÉV FOL YAM. 34. SZÁM. VASÁRNAP, 1890. APRIL 27. u _j_ Városi s megyei érdekeink közlönye. f[ Mir«.IEÍJ3Nn< IIEMUSNKI^r^ÉTSZRiFí: SZERKESZTŐSÉG: H I RD "ETÉ: S EK7 VASÁRNAP ES CSU TORI OKON. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ 322. SZÁM ALATT, ! HIVATALOS HIIUHÍTIOSIOK íi AHAN IMIMHÍTKNUK KI)VI'/• I'ICf? 1 Álí : ""*"» ,l l:i|> H7.ell«n»i lenzet illtiti" liö/,|fim(iiiv«i' kiililHiulftk. 1 s/.ólól 100 n/.óig ~±-ftt tn krj h*».Hgií|l&}t«<|rtH szciinL legjn . «**«» évi« 6 frt - kr. 1/ 1A n SllTwA T AI • : 100-200 ig . I írt »0 kr. jjj UmjWa.ai, ki»-,«U e t,,«k. • fái évre . . 3 frt - kr. , KIADÓHIVATAL. 8öö-8f)0-ig . I frt W kr.j íj . — i neg.ve.levi« I frt HO kr. SZ&CI ÜCN Y 1-TfcR í$3'i- SZÁM, BéljwHJ 80 kr. S|{ NVILTTKIf N »ra 30 kr. __ ] ^Uy 8*ÁHi ara 7 kr- 1 hová a I<i|> hivatalim M a magán liinlutéHei, a iiyilllértie H/,áut liö/.- ' ^ ~~~ _ . II ItiiiiúiiYok. ol(">liy,tilósi nény.i'li ás rtiulamalások inliv/.ainlßk. II I! Királyi tábla. Esztergom, ápril 26. (S. P.) E b. lapok uiolsóelőtti szá­mábau közölve volt azon, közönségülikre nem a legkedvesebb hir, bogy törvény­kezés tekintetében, a kir. táblák deceu­tralisatiójaról szóló törvényjavaslat sze­rint városunk — mint a komáromi kir. törvényszékhez tartozó terület — az alkotandó győri kir. táblához csatol tátott. Ez tény, s Esztergomra nézve eléggé leverő, mert a helyett hogy a főváros­hoz oszlatott volna be s annak foly­tonos emelkedése s az azzal való gya­koribb hivatalos összeköttetés által ki­sebb-nagyobb lendületet remélhetne, a Győrhöz való csatolás által az eddigi provinciális ni veau még alább szál littatott. A hírlapi közlés ugy tüntette föl e dolgot, mintha csak az ügyvédek talál­nák sérelmesnek és saját foglalkozásuk szempontjából hátrányosnak ez intéz­kedést, a mi azonban fölöttébb téves és legkevésbé döntő, meglévén az ügy­védnek akár Győrre, akár Budapestre utazik a maga honoráriuma, döntő azonban magának a nagy közönségnek érdeke, melyuek vállaira ezon természet­ellenes intézkedéssel ujabb indirekt ter­hek rakatnak s a melyek súlya majd csak a sokszor hangoztatott szóbeliség­ezeu most alkotolt keretekben való tovább fejlesztésével lesz kiválóan érezhető. Hogy a kir. táblák deceutralisatiója a perjog reformjának alapvetése, a felől senki sincs kétségben, ámde Esztergom holyzete, mely a törvényhozás által két évtized óta, ha nem is szándékosan rontatott, de ok nélkül elhanyagol tátott ezen reform müvelelek során csak új­ból rosszabbodni fog, mert eddigelé csak törvényszékével szemben szorítta­tott oly zsák utczába, hogy azt az év nyolcz hónapján át meg nem közelít­hette s a jogkereső közönségnek egy­szer Párkánynál, egyszer meg Uj-Szőny­nél kellett téliidőbeu átkelni a zajló Dunán hogy Budapesten keresztül Ko­máromba juthasson vagy 3 napi költsé­ges kocsi útra magát elszánnia, ezen­túl törvényszékétől és kir. táblájától lesz elzárva csak azért mert a minis­teri körző Győrnek nagy területet akart kiszabni s mert egyik baj a másikat vonzza: Esztergom a komáromi törvény­székhez tartozik. Ez tehát az olcsó igazságszolgáltatás! Hiszen a kecskeméti ember a magy. államvasutou könnyebben és olcsóbbau juthat Győrbe, raiut az esztergomi téli időben ! Megfoghatatlan előttünk a ja­vaslat indoka, mert Esztergomból elő­ször Bp estre kell utazni, a hol az ember minden dolgát egy elsőrangú kir. törvényszéknél és kir. táblánál ké­nyelmesen elvégezhetné, miféle ok ve­zérelheti tehát a kormányt arra, hogy a polgárokat már most még Budapest­ről egy Győrig tartó hosszú és költ­séges útra utalja, kényszerítse. Ez az intézkedés tarthatatlan, ter­mészetellenes és várnunk, keresnünk kell a correctivát, mely azonban Búként nem fog kínálkozni, s összetett kezek­kel azt nem fogjuk elérni, levén nagy igazság a példabeszédben, hogy »Néma gyereknek anyja sem érti a szavát!» Az ügy sürgős, nincs mit habozni s felhívjuk városunk intéző köreinek, de első sorban a vármegye figyelmét, hogy tegye meg haladéktalanul a lépéseket, és juttassa közönsége szavát a kor­mányhoz, aggályainknak adjon kifeje­zést az igazságügyminiszterelőtt, amíg nem késő. A mi baj Esztergom városra, kétszeres baj a két járásbeli községekre, mert azok lakosai még nagyobb áldo­zatokra lesznek utalva. Ha már önálló törvényszék nem jut is Esztergomnak, a correetivára meg­adja a módot a javaslat 4. §-a, mely szerint a járásbíróságok területét a mi­nister átoszthatja más törvényszékhez, válaszszuk ós kérjük a két rossz közül a kisebbet, hogy csatolja az esztergomi járásbíróság területét a budapest-vidéki kir. törvényszékhez s ezzel a bpesti táblához, igy legalább egy modus viveudit teremt részünkre addig is, a míg a törvényszók visszaállításának órája ütni fog ! A birtokjövedelmeztetés. in. (Sz. J.) Visszatérve ismét a bérbe­adáshoz, a mennyiben az illető tiszt nem rendelkeznék elegendő tőkével a birtok kezelése vagy esetleg a még szükséges befektetések megtételére, akkor ahhoz őt a birtokos könnyű utou hozzájut­tatná. Es ezen, kezdetben kölcsön adott tő­kék kellő elhelyezésére és biztossá té­telére kiváló gondot fordítani ismét a centrális tisztség feladata lenue. Az igy igénybe vett tőkék után aztán kiki még bizonyos csekély pro mi 11 ét fizetne, miáltal a centrális hivataluokok fizetése bár csekély részben, megtérülne, de meg a ki legjobba.il igénybe venné a földtulajdonos tőkéit és a tőke gondo­zása miatt a hivatalnokokat, az legjob­ban is meg volna fizetve. Mindezt természetesen csak lelkiisme­retes egyénekre lehetne bízni. De nem roppant nagy-e a tőke, melyet ma gazda­tisztekre bizuak ? A hol nagyon sok esetben még személyes garanti i sincs. A bizalom ilyetéu előlegzésére csak addig volna szükség, mig a bérlővé vált gazdatiszt valami csekély tőkét nem szerezne, ha más által nem is, de a talaj fokozatos javítása által ; pedig ez már nálunk Magyarországban sem utolsó tényező, mert a tagosítások után majdnem kivétel nélkül zsaroló gazdál­kodást folytattak a nagybirtokon, leg­alább is egy ideig. S itt eljutottunk azon kritikus pont­hoz, midőn a földbirtokos azt gondolja hogy az a tőke, mely hosszabb-rövidebb ido alatt bérlővé vált gazdatisztje sze­rez, a régi rendszer mellett az ő vagyo­nát szaporítaná. Pedig csalódik ! Mert ez a tőke a szabadabb gazdálkodás, a megfeszített munka s a kitartóbbá vált szorgalom gyümölcse. Azon munka és szorgalom, melyet önző századunkban fizetésemelés és kellő procentuatióval fokozni ugyau lehet, de odaemelui, hová azt a bérlői függetlenség sokszorozza — soha. Ez emberi termószetünben fekszik. Tekintsük az emberiség mivelődéséuek történetét. A függetlenné válás volt mindig a főczél. la kijön... Ha kijösz majd a temetőbe Keresni, édes, hantomat, Mikor a hideg síron ezer Csillagszemecske fölfakad: Ne verd le gyöngyét a rózsának, Mint a szélben meg-megremeg, Hallgass a szellő fuvalmára, Hogyha még szeretsz engemet! A virág szivem porán hajtott; A szellő szálló sóhajom, A harmatcsepp az én ki nem sírt, El nem zokogott — végdalom. DOKTOR FERENCZ. Vaááss & vsrsmb§E. — Elbeszélés. — (Az Eszt. és Vid. számára irta : Munkácsy K.) (5. folytatás.). — Atyám, Zarándi ur van itt — szólott az atyjához, aki az egyik ablakmélyedésben állott s kinézett az ablakon. A gróf sza­vaira hirtelen megfordult s nyájas mosoly­lyal jött Jenő elé. Barátságos leereszkedés­sel nyújtotta feléje a jobbját. *TT* Hozta Isten ! . . . Atyja tehát szíves volt átadni a kérésemet. Igen köszönöm, hogy felkeresett. Elég nem szép, hogy ezt csak most s csak formaszerű meghívásomra teszi. Ma tudtam csak meg az édes atyjá­tól, hogy idehaza van. Cousinem betegsége s háziorvosunk távolléte alkalmul szolgált arra, hogy magamhoz csalhassam. Ugyebár, ha a hegy nem megy Mohamedhez, Moha­med megy a hegyhez . . . Szép közmon­dás, de nem szép elv. Hiszen tudhatta volna azt, hogy leghívebb emberem fia, a ki iránt gyermekkora óta mindég a leg­nagyobb érdeklődéssel viseltettem, minden­kor szívesen látott vendég a házamban. Jenő meghajtotta magát. — Nagyon lekötelez méltóságod a ke­gyességével. Szavai csupán udvarias formaságként hangzottak, s nem mint alázatos öröm­hangok. Kristóf gróf azonban nem látszott észrevenni. — De ha nem tudom, ki áll előttem, bizony meg nem ismertem volna ! De ne csodálkozzék ezen. Vézna, czingár fiúcska volt, mikor utoljára láttam s ma egy kis Hercules, aki a fejem fölött átnéz — s vállára téve a kezét, mosolyogva nézte őt végig, majd folytatta : — Hanem mig mi itt csevegünk, Alice cousinem türelmetlenül várakozik önre. Vezesd csak leányom a ta­nár urat kedves betegünkhöz. Nézze meg kérem; azt hiszem, semmi fontosabb baja sincsen. De nagyon érzékeny, nyughatatlan természet, minden kis gyengeség ágyba dönti. Nyugtassa meg kissé ! Azután, ha ugy tetszik, hosszasabban ^elcseveghetünk. Irén feléjök közeledett s anélkül, hogy Jenőre tekintett volna, néhány termen át­ment. Majd halk kopogtatás után belépett egy félreeső szobába. Jenő követte őt. Harminczöt-negyven éves nő feküdt itt az egyik sarokban ' elhelyezett menyezetes franc7ia ágyban. Amily ügyesen tudott pipere-asztala czikkeivel elbánni, felületes szemlélő könnyen vagy tiz évvel fiatalabb­nak tarthatta. Vörhenyes szőke haja érde­kes pongyolasággal széthányva feküdt a zöld selyem paplanon. Sovány arcza alig látszott ki a sok csipkebodor közül. Szürke szemeit áhítatos elmerültséggel függesztette a menyezet zöld függönyeit tartó bronz­angyalkára. Feje felett a »belle jardiniere« képe függött. A nyílt kandallóban tűz lo­bogott s a márványlapján óra ketyegett. A franczia alcovének két elmaradhatlan kelléke. Csak mikor egészen a közelébe értek, emelte fel bágyadt lassúsággal a fejét. — Ah, bon soir, kedves uram, bon soir — válaszolt kísértetiesen halk, vontatott hangon a Jenő üdvözletére. — Ah, mily nehezen vártam már önt . . . Remegtem, hogy nem fog eljönni. Pedig nagyon beteg vagyok. Óriási migrain és bronchitis kínoz. Idegeim .tulfeszültek, üterem rendetlenül ver. Csak hallgassa meg kérem. Nemde ? És e mellett lélekzetem felette rövid . . . Azt hiszem, nagy fokú lázban vagyok. Jenő szótlanul, de figyelmesen teljesítette az orvosi megfigyeléseket, mialatt a beteg, mint tizenötéves ártatlanság, pirult és szé­gyenkezett. S miután Jenő nem szólott, beszélt helyette. — A mell hörög . . . ugyebár ? . . . A jobb tüdő van megtámadva! Párisi or­vosom konstatálta ezt. S monsieur Gibaret okos ember. És az érverés . . . 85—901 ugyebár? . . , Magas fokú láz. Mondjaj kérem, nagyon veszélyes a bajom ? . . .! Ah, hogy a fejembe nyilallott! . . . Ide- j geim, idegeim < , , ezek öhiek meg enge-1 met! . . . Nos, rossz indulatú a baj, ta­nár ur ? Jenő kissé elmosolyodott, majd kellő nyugalmat iparkodott magára erőltetni.J. — Legkevésbé sem, 'grófnő. Majd írok fel valami csillapító szert. Holnap bátran elhagyhatja az ágyát — s ajánlva magát, távozni készült. — Köszönöm, köszönöm, édes barátom — rebegte Alice grófnő meleg, érzelmes hangon s végtelenül hálásan emelte a sze­mét Jenőre. És jöjjön el, kérem, holnap is­mét. De mondja kérem, [nem volna jó, ha este pár csepp morphiumot vennék csilla­pítóul? — Jenő tagadólag intett a fejével. Ah, tehát nem. Teljesen önre bízom ma­gamat. Adieu, édes barátom. Mikor már az ajtóban voltak, újra meg­szólalt : — Apropos, kedves orvos ur, el is fe­lejtettem megkérdezni, használhatok-e szo­bámban chyppre parfümöt ? . . . Nem tu­dok meglenni nélküle. — Bátran, méltóságos asszonyom, de csak keveset — válaszolt Jenő egész ko­molyan. Irén már ekkor künn volt a szo­bából s boszankodni látszott, hogy ily hosszura nyúlt a vizsgálat, a mely alatt szótlanul, unatkozó arozkifejezóssel állott az ágy mellett. A gróf a szomszéd szobában várta őket s karonfogva vezette Jenőt a társalgóba. — Nos, mit szól betegünkhöz ? — kér­dezte. — Éppen nem veszélyes a baja. Csupán futó gyengeség. Egy kevés mandolatejet irck fel neki esi!lapító gyanánt. — Oly baj, a mi kedves rokonunkat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom