Esztergom és Vidéke, 1890

1890-12-14 / 100.szám

ESZTERGOM UL ÉVFOLYAM. 100. SZÁM. VASÁRNAP, J8 ( J0. DEOZEMBER 14 w •": . • . , i Városi s megyei érdekeink közlönye, j 1 M^T.i]i:!. í n:i.iiic IÜJT'ISHK INT K§T^ün • jí SZE KKESZTÖS É 6 : II HÜ)"E T E S E K. ~ = VA8ÁMNAP j_S_CSÜU)íiU)KÖN. PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT HIVATALOS IIIKDICI-KHICK >.\ \ MAOÁN• niuimmmu Ml MM''!'/• K'l'l'lKI Ál? : li«i»á * i»p B»,«ll»tmi r«H/fl! illeti" lt<i/,it*mt*»f *b lf «il-UiiHUk 1 8'/.ólól 100 Hr.ói^ — fit 75 In.; [ m»g»lt*|»0tjfa szerint hgjii fi ,««•» 4t 6 fit — lit. I l/lAn/ŰTTÜATAI . J00-200 ig . I fit 50 kr.i j l»iiy»8i.Mmii bffftfflutnek. fel évre 3 írl - kr. |i KIADuHI V A ÍAL : »w> -ÍIIK) ig . »rr.tSBbr.lj . B«K)-«iline '. I '. \ ..... . I fit BO kr*. | SZ fí'.C I 1 K11 Y I -T R 3'3 I • SZ Á M. líéív-K-lij «i> Ur. j N VIK'ITRM mttk íO kr. 'I J 0. ^^ f ^ tt> & tH ? kt. ji hovii n lítp Iiivn.íitloK H ;i miíjíMii liinltittWi, a n yillleilm trthiít HH&- I ' |j leiM«íuy»k, ol("li'/.(>.lnsi péuv.nk ús iwt'-liininliisülí iii!v"/,tMnl<"k. |j Népünk erkölcsei. Esztergom, decz. 13. Nem tartozunk azok közé, kik a vá­rosi és falusi paraszt összehasonlítása után ítélet kép hirdetik ki, hogy a vá­rosi paraszt erkölcstelen, neveletlen, duhaj ; mig a falusi jámbor, szelíd, és békés. De azt mi is megengedjük, hogy a városi paraszt osztály nem vág össze a falusival. Mind a kellőnél meg van a magyar nép okosságának természete, de a falusi pór csak tegnap felszaba­dult jobbágy, a ki még mindig nem igazodik a maga szabadsága szerint. Szeretjük a népet nemcsak azért, mert minden nyerscsóge mellett is több benne a poézis, mint a tanultabb osz­tályokban ; hanem azért, mert minden egyszerű képzettsége mellett is tisztáb­ban és romlatlauabbul beszél magya­rul mint mi, acensalivus cum iufinitivo és germanismnsokban szülelett, ormót­lan nyelvérzókü tanult emberek, a kik már az iskolákban kezdtünk kitanulni az igazi magyarságból. Nyelvünk, népköltésünk, szokásaink és erkölcseink forrásai még mindig nem ott tündökölnek, a hol legtöbb az is­kola, hanem ott, a hol még legnaivabb és legjobb a nép. Ilyen szemmel nézve a népet, annál jobban fog fájni, ha erkölcseiben rom­landóságot találunk. A művelődés meg­csiszolja az indulatokat és szenvedé­lyeket, de az egyéniséget és az eredeti­séget is. Népünk indulata és szenvedélye erő­sebb, mint a pallérozott osztályé ; de fájdalommal kell hozzátennünk, hogy törvénytisztelőié primitívebb, n i á so k megbecsülése csekélyebb ós köztisztes­ség érzéke hauyatlóbb. Alig tíz-tizenkét napról három rémes krónika áll előttünk. Mind a három az esztergomi városi nép társaságából. Az egyik paraszt agyonüti a felesé­gót, a másik agyonsznrja a cziinborájái, egy bajádon pedig gyermekgyilkossági kísérletet követ el. Mind a bárom eset a törvényszék itéleto elé kerül. l>o van a társadalomnak is Ítélő­széke, mely ő felsége a közvélemény nevében fogalmazza ileletét s mely gyorsabban és sokszor szigorúbban ítél. Ez az Ítélőszék már elítélte a feleség­gyilkost s a cziinboraölőt valamint a magzatirió hajadont is. ítéletét azonban körültekintéssel hozza meg és azt mondja: hogy az j esztergomi nép erkölcseit megjavítsuk s hogy hasonló véres eseménynek ne le­gyünk gyakoribb tanúi, adjunk a nép­nek jobb nevelést, több iskolát, kü­lönb felügyeletet s mindenekfölött neme­sítő sziv képzést. Népiskoláink elégségesek, de a fel­nőttebb néposztály számára nincsen iskolánk. Sokszor hangoztattuk, mi­lyen égető szükség volna egy föld­míves iskola, vinczellér intézel, házi­ipar iskola, a hol a nép hasznos fog­lalkozást tanulna s elszoknék a tétlen­ségtől és korcsmázástól, mely minden baj kútforrása. Azután bánjunk a néppel embersé­gesebben. Száz és száz példa van előt­tünk, hogy az uri ember a paraszt em­berrel paraszt modorban bánik el s azzal nyugtatja meg lelkiösineretét, bogy a milyen a matéria, olyan a mo­dor. Ez még a mult századba való né­zet, mikor a paraszt csak azért szüle­tett, bogy ne áiíjon üreson a deres és a robotnagy. A durvaságot csak fokozni lehet durvasággal: de legyőzni egyedül jósággal és szelídséggel. Törődjünk többet népünkkel s ak­kor nemcsak árnyoldalairól lesz fogal­munk. Esztergom nyomorultjai. Esztergom, dec?.. 13. II. Gondoskodott a közgyűlés továbbá arról is, s ez talán valamennyi hatá­rozatai közt a legfontosabb s legmély­rebatóbb, bár a mi bnmanus felfogá­saink szerint tulszigorn, mert erőszak­kal elragadja a szülőtől a gyermekét de azért az akkori viszonyokhoz mérve mégis indokolt, mivel a gyermeket, a szülő sorsától csak így lehetett meg­menteni, hogy »a Koldusoknak Gyer­mekei, ne hogy a kolduláshoz üdéjén korán hozzá szokván, dologkerülőkké és igy a Köz-Társaságnak terbévó vály­lyanak, a Bírák állal elszedett essenek, és Járásbéli Fő Szolga-Bíró Urak ál­tal teendő Intézett mellett, akár azokat felvállaló kebelybéli akár más Helység­ben Gazdáknak örökbe, vágyba talán már az alkalmas kort is elérték, szolgálatba vagy mesterségre alkalmaz­tassanak. « »Enné!fogva, a világtalan Koldusokra nézve szorossan lilalmazlatof t, hogy gyermekek által vezettessenek, hanem, mivel mégis bizonyos napokon kérege­tés végeit a házanként való eljárásra szükségek volna, Vezetőnek más Koldus­társa rendeletessen, a vezető gyermek pedig a fenn irtt mód szerónt alkal­maztasson.« A házankint való kéregetés, bármely község szegényeinek, csak három napon keresztül volt megengedve heten kiút úgymint hétfőn szerdán és pénteken. De e napokon sem volt szabad, mint a közgyűlés kifejezi magát »a szem­közt jövőket alamizsnálkodásra untatni.« Vasár- és ünnep-napokon azonban a Szent Mise és Litánia alkalmatosságá­val megjelenhettek »az egyház pitar­jában« és résztvehettek »uz adakozó jó Keresztények untat ás vagy kérés nélkül való öun tettzéses alamizsnálko­dásából.* Oly kikötéssel mégis »hogy az ollyatéu Koldusoknak, kiknek tekóu­tete, nyavalyája vagy testi láttzatós sérelmei miatt undorodást, vagy leg­inkább a gyengébb érzékenysógüekben, főképpen pedig viselős Asszonyokban irtózást is gerjeszthetne, kint a közön­séges helyeken, úgymint uttzákon, Szent Egyházakban (a hol magokat eltakarni köteleztetnek) szerte-szétt tévelyegni s uyavalás testeit mutogatni örökös bé­zámttatásnak büntetése alatt óva légyen.« A járási főszolgabíró minden község­ben egyet koldusbirónak nevezett ki közülük, Ennek kötelessége volt a töb­biek felelt felügyelni, a betegeket a község bir ájának bejelentenis ellenőrizni HULLÓ CSILLAG... Hulló csillag, te lelkem átkos képe, Szomjúhozó vágy hajszol untalan, Mesgyéd bevesz a ködös messzeségbe, Futva magános árván, úttalan! Mik kandi szemtől óva eltakarnak, Előlem nem a rojtos fellegek — Kicsillan éke szétzilált hajadnak, Mint egymagádba járod az eget. Sejtelmes, borús, néma éjszakákon, Mikor a metsző szél arczomba csap, Bár pillám fáradt s elkerül az álom, TJgy elnézem én megtört sugarad! És végigrezdül halovány orczámon . . . — Tarlott barázdán késő őszi fény — Hogy emlékembe lopva újból fájjon A kínsajtolta köuybe fult remény. És nézlek hosszan sötét, büszke csillag, Tekinteted mig hirtelen kigyúl; Kóválygó, pisla mécsek elhamvadnak Szemednek gyújtó villanásitul .... « És gyászolóan bús ravatalodra Háborúinak az örök csillagok ... Mig engem üld, bány-vet az élet sodra : óh, hogy tevéled meg nem halhatok! DOKTOR FERENCZ. á rössa törtenete, A rózsa — jelen időnk legdivatosabb virága, kedvencze a világ legműveltebb nemzeteinek, vadon állapotában elterjedve, található csaknem az egész földtekén. Szép természetes virágával egyenlő mérvlien éke­siti Ázsia, Afrika legkülönbözőbb vidékeit, s el van terjedve egész Európában. Mind­amellett, hogy a földrajzi beosztás a rózsa különféle fajait majdnem az egész éjszaki földgömb honosává teszi, némely fajok vidékenként mégis jobban díszlenek s job­ban el vannak terjedve. Vannak rózsafajok, a melyek csak bizo­nyos kisebb körben kedveltéinek s tenyész­tetnek, mig más fajok, mint a csipkerózsa (Rosa canina), mely hazánk egyes vidé­kein, a hegyeken ugy mint a lapály okon oly nagy mennyiségben találtatik, elter­jedtségükre nézve a földgömb egy negye­dével sem érik be, s találhatók még Ázsiá­ban és Afrikában is. Különös és figyelemre méltó tény, hogy Ausztráliának természetes módon tenyésző rózsája nincs, de nem található vadrózsa egyenlítőhöz közel, sőt az attól délfelé hajló tájakon sem. Európa, Ázsia, mérsékelt égöve alatt mindenütt bőven található a vad rózsa, melyből származtak körülbelül az összes eddigi előállott, óriási számú és bámulatra méltó, gyönyörű színezettel ékeskedő, kerti nemes rózsa-alfajok. Még jobban széttekintve, Észak-Amerika hegyein is találunk rózsát, melyek csúcsait Örökös hó fedi: továbbá Grönland. Kam­csatka, Izland rideg tájain, s igen érdekes fajok találhatók Szibériában is. Forduljunk ellenijén a melegebb éghajlat felé s felfedezzük, hogy Mexikó, Abyssinia, China. Persia, India, Egyiptomnak is vannak rózsái, sőt még a nagy Sahara sivatag legszélsőbb határán is találtatik egy rózsa­faj, mely a fáradt utasokat ernyős füzéres fehér virágával lepi meg; mely valóban gyakran csak r — — született, hogy elvirüson a magányban' A puszta légbe árasztva édes illatat." Hanem hogy tulajdonképen melyik nép volt az, mely a vad rózsát eredeti termé­szetes állapotából a jelenlegi kultivált föld lakójává tette — mindig csak gyanitás marad. Kétségtelen, hogy valamikor a legrégibb' időben a természetbúvárok, a füvészek figyelmét vonhatta magára, kik bizonyára, mint egyik feltűnő- tárgyát a természet­rajznak, a növényvilágnak, vagy pedig állítólagos gyóíy tulajdonságánál fogva vet­ték figyelembe. Kövessük figyelemmel a növénygyüjtők legelső ídökbeli foglalkozásmódját, fáradal­mait, képzeljük el, hogy miképen gyűjt egy ilyen szenvedélyes füvész, hogy szedi össze és gyűjti egybe a természet legkü­lönfélébb s legelsőben legfeltűnőbb ado­mányait; ily módon közel lehet a talány megfejtése s elképzelhetjük, hogy legelőször csakis a legszebb s leghasznosabb növények gyűjtettek össze, melyek közé a rózsát is számithatjuk. E körülményből azt következtethetjük, hogy a virágok királynéja, a rózsa neme­sítése bizonyára egy nagyon régi időre nyúlik vissza, és kétségen kivül igényt tarthat a rózsa valamint kora, ugy szép­sége, különfélesége, jó illatánál fogva is kegy el e tes figy e 1 m ü n k re. Babylon hires kertjei, melyek, a mint gyanítani lehet, Krisztus születése előtt már 2000 évvel léteztek, drága kincseik közé számították a rózsákat. Természetes, hogy ez csak gyanitás lehet, habár a való­színűség ezen föltétele csaknem megerő­síttetik, midőn a szomszéd Persiáról tudjuk, hogy annak rózsái mindig hireesk voltak. A szentírásban olvassuk »ki a vadont megélénkíti és a sivatagot virágoztatja, mint a rozsa«, olvasunk ismét »Saron és Jericho rózsáiról«. Kétségbe vonták, vájjon a virá­gok, melyek az ó-testámentum fordításaiban szerepelnek, a mai korban létező virágne­vekkel megeuyeztek-e ? Tény az, hogy a jerichoi rózsa, egy kis fehérvirágu növény a keresztesek közül, a mi rózsánktól nagy­ban különbözik. Habár e kérdés eldöntése nagyon nehéz és kényes dolog is, annyit mégis megjegyezhetek körülbelül, hogy az emiitett országokban azon időben vadrózsák nem voltak, nem elég bizonyíték arra, hogy ott azért nemes rózsák se lehettek volna és ha csakugyan állana is ezen eset, mégis bevitethettek oda más tartományokból ró­zsafajok. A bölcsesség könyvében a II. szakasz 7—8. versében a következők állanak : »diága borral és kenetekkel töltözzühk és életünk virágát ne mulaszs/ukel. Ékesítsük magún-, kut rózsákkal még el' nem hervadnaV'*; eb­ből kitetszik, hogy a görögök és rómaiak közönségesen bevett szokása: magukat nagy ünnepélyein és különféle alkalmakkor víra-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom