Esztergom és Vidéke, 1890

1890-01-01 / 1.szám

E8gniR(J()M XJ1.; ÉVFOLYA M. 1. E SZ ERDA, 1890. JAN UÁRJ ESZTERGOM és VIDÉKE i_ ___ L Városi s megyei érdekeink közlönye, j , J " "r "i'^jßüim K Hlf T'ENK! NT KftTSmK: ' $ Z ERJESZT ÜS E G : HIRDETÉSEK. VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN. BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ 322. SZÁM ALATT, HIVATALOS nunmriem-.m MAOÁN IIIIÍI>KTKNWK : Ml.Ül'']'/,ICní'.SI A |! : iH.vu n l>. ( . MXMIU»>: r««v.«»t illctfí kö-/.l«m«nv«»k kAJilAitilSk 1 szótól 100 »xÄig - frt 75 kr.ij; •"egá.llíijiu.IrtK ftxeriiit leg.jn--j * ' kji.. .,.„ • i: írt kr > — 101) — ä (I ü -1ir 1 fit 50 It f ! I í iíi i v oBii.lr Ii ii. 11 Mi/.ii Hehl elf. ! KÍ. : ; • . : -síií'k!* KIADÓHIVATAL: SJÜÜ-!g : . £ ííí SB • ,— i n«Kje<lévib U írt 80'ír.' SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, »él.v««.lij 80 kr. ;p NYII.TTKIt som »0 kr. __^__^y azáni jm^JMir. |[ Inná a lay IIÍYJU.-LION s JI mn-g.in liifilölósei, a nyilllórlie 8/,f'uit Itö/,- ZZ1 L_ Olvasóinkhoz. A XII. évfolyam küszöbén ismét ki­kérjük előfizetőink szíves bizalmát, me­lyet megtartani- és megérdemelni hírlap­írói feladatunk végső ezé Íja. A helyi érdekek éber szolgálata mel­lett arra iparkodunk, hogy lapunk min­dig irodalmi színvonalon maradjon. A napi eseményekről hetenként kél szer hű krónikát adunk az olvasónak, de a nagyobb fontosságú kérdésekről magva­sabb fejtegetéseket nyújtunk lapunk élén. Küzdünk a város és megye kultúrá­jáért, haladásáért, magyarságáért és jó­létéért. Esztergom összes, tollforgató! lapunk köré csoportosulnak s országos nevü írók és költők keresik fel tárczáinkat. Lapunk XII. évfolyama ugyanazon irányban s ugyanazon kipróbált erők közreműködésével folytatja pályafutását, s igy bízvást reméljük, hogy ugyanazon pártfogással haladhatunk tovább, mely oddig is megerősített. Heteukint ké.szer megjelenő lapunk rendkívüli eseményeknél rendkivüli ki­adásban s többször mellékletekkel bő­vítve fogja szolgálni a nyilvános éleiét. Midőn mai számunkkal városunk ós me­gyénk müveit közönségének pártfogásáért esedezünk, jelentjük, hogy lapunk elő­fizető ára marad a régi: Egész évre . . . . 6 frt — kr Fél évre .... 3 frt — kr Négyed évre . . . I frt 50 kr. Bölcsőnél állok s félve ringatom A kisdedet, ki benne álmodik. Szelíden, lágyan, óva ring karom, Hogy fel ne tépjem zsenge álmait. Az első földi álom büvölén Mit álmodol? —- oh csak aludj, aludj! Idő előtt nem keltelek fel én, Kicsinyke magzat! csak aludj, aludj! Bölcsőnél állok — sírtól jöttem épp', A melybe egy uj holtat temeténk. Bölcső és sir, a kezdet és vég! Mi mindent int e két végzet felénk? Bölcsőben kezdi, — sirban végzi be; Bölcső és sir — eddig a bölcselet, Két pont, a mely közt életünk ive Vonul át a nagy öröklét felett! Bölcsönéi állok meg sirtól jövet Temetkezésről jöttem én ide, Nem is tehettünk rája sírkövet, Csak kis keresztfa jelzi: hol pihen, És kit temettünk? — megtört ősz apát, Kire a sírnak már nyugalma kegy ; Ráírtuk: » Nyugtát itt aluszsza át Ezernj r olczszáz után nyolczvankilencz.« Bölcsőnél állok és emlékezem . . . A multakon borong tekintetem, S mig óva ringat reszkető kezem, Szelíden alszik nyugvó kisdedem. Lelkemben mult — kezem között remény, Mult és jövő a bús jelen ölén: Két nagy világ, mit titkos érzemény Bűvös kezekkel igéz én fölém \ Bölcsőnél állok és emlékezem, Mint husz év óta oly gyakorta már! Jövő helyett a multakat veszem, Hol árva lelkem elborongva jár. Remény helyett fájó emlékezet! Fájó, mert . . . vagy sötétlő képek el! Sirban már minden és a sírkereszt Csak hű bocsánatunkért esdekel. Bölcsőnél állok, egy jövő előtt, Remény kezével fejtem fátyolát, Elgondolok minden remélhetŐt, Mit sejtelmimnek szent sugalma ád. Remény, remény emlékezet helyett! Oh mert a mult csak elfeledve jó, Remeidnek adtam lelkemen .helyet, A mely nem olyan tépő, kínozó! Bölcsőnél állok s vágyva kérdezem: Mély álom ül a kisded képzetén? A béke-angyal játszik-e ezen, Vagy harczi-képek tűnnek fel egén? Áldást és üdvöt látsz-e a jövőn, Vagy tán szemébe bánat-könnyeket? Sión felett kél-e a nap dicsőn, Vagy tán borulni látod az eget? Szeretném tudni; majd ha ébredéi, Mondd el szép kisded bűvös álmaid, Mindegyik egy-egy végzetet fed fel, A mely fölénk szövé hatalmait! Bölcsődnél állok — álmaid felett, A miknek titka újévet föd el, Szeretném tudni ébredésedet: Mosolygsz-e, sirsz-e majd ha ébredéi? KALOCSAY ALÁN. Boldog újévet Esztergomnak! Esztergom, Jan. 1. Bálványimádók voltunk eddig, ne le­gyünk azok az újévben. Imádtuk ön­magunkat, ne legyünk ezentúl bálvá­nyozok. Jól lakhattunk önmagunkkal, el lelhettünk hiúságunkkal, gyönyörköd­hettünk saját kultuszunkban, de az istenért uraim, van mind ennél neme­sebb élvezet is. Gyönyörködjünk már valahára városunk emelkedésében, gyö­nyörködjünk az önzetlenül szolgált köz­ügyek virágzásában. Csináljunk különb kultuszokat. Ne ünnepeljük egymást, mert a hamis glória s a csinált nimbusz megvesztegeti ízlésünket s megbénítja szellemünket. Itt a théma: teremtsünk boldog újévet Esztergomnak! \ * * Emelkedjünk a hasznostól a szép fogalmáig s ne tékozoljunk a nélkülöz­hetetlen kaszárnyáért, vágóhidért, va­súiért több frázist, hanem inkább ál­dozzunk és teremtsünk. Szép a város műveltségének magasabb színvonalra való emelése. Ez lebegjen mindig sze­münk előtt s akkor magasabb conceptiók iránt is lesz érzékünk s uem fogunk például egy Nortíion-kut csodáján bá­mulni. Teremtsünk egy műveltebb nem­zedéket, mint a milyenek mi vaj Akkor talán jobban meg fogják nálunk a század szellemét s nei radunk vissza éppen száz esztei a világtól. Teremtsünk boldog i Esztergomnak ! Tartsunk össze a város javáéi de ne csináljunk szövetséget egyes h<i leső firmák javára. Mert a mit tagadunk a város emelkedésétől, annyit vesztünk a világ előtt a magunk kul­turális ázsióinkból. Legyünk szeré s ne iparkodjunk szalonkabátunk koráitatására, hanem inkább arra, Esztergomot'dekoráljuk szivünk ős szeretetével, elménk minden nemes KEDVESEMNEK. (Születésnapján.) Te félsz ! Te félsz a zord idő kezétől, Hogy majd derült szép homlokod Végig simítja, s ott felejti Emlékéül a ránezokot! Hogy elbágyad szemed sugara S mint a hunyó nap búcsúja Ragyogni fog, de nem leszen már Tüze mely lángra gyújtana . . . Hogy ajkaid varázs mosolyja A mely lebűvöl és igéz, Ha jön az élet alkonya A múltba, semmiségbe vész . . . Hogy hó válladra majd az évek Lerakják ólom terhöket S alattuk már sok szép alakból A multak megtört romja lett . . . Te félsz, ha mindez elmúlik majd S elveszted annyi kincsedet, Nem toglak többé ugy szeretni, Amint eddig szerettelek. Szivemnek égő, tiszta lángja Kialszik és hamu leszen, És nem fogok többé rajongni Teérted édes kedvesem! . . , Né félj! Ne bántson gyáva kishitűség Ne érje árny szép lelkedet, Borulj vállamra s add kezembe A te forró kis kezedet . . . És nézd, dalos könyvemnek lapján E hervadt rózsát ismered ? . . . Hiszen te adtad egykor nékem Mikor id'adtad szivedet . . . Hű keblemen volt hervadása . . . Aztán magányom üdve lett . . . Mi sokszor voltunk hárman együtt ő, én s a tiszta szeretet! Oly szép volt egykoron, virulva, S ma száraz minden kis levél, Délczeg ága összegörnyedt És szirma multakról beszél . . . Eltűnt az édes, kedves illat, A könyvnek lapján sárga lett, És csókjaimtól, könyeimtől A színe, fénye elveszett . . . És lásd! e kervadt rózsa nékem Ma százszor, drágább, kedvesebb, Mint egykor volt a vig zsivajban Hol adta reszkető kezed ! . . . FÖLDVÁRY ISTVÁN. •II t g i ff t a r e s k é p. (.Retoucholatkn karezolat.) Valamelyik egyesületi »tagtarsamnak« (a ki különben szenvedélyes fotográfus és szilaj egyesületi tag) az a hunezut ötlete támadt, hogy jó volna az összes tagokat halhatatlanná tenni néhány száz fotográ­fiában. Mindenki adott már képet, még csak én nem, Nem tudom már micsodás tag lehetek a jó kedvű egyesületben, de hogy rendes nem vagyok, az bizonyos. Mert én csak olyan egyesületekben fejtek ki valóságos buzgalmat, a milyenek sohase fognak meg­alakulni. Ilynek például az esztergomi írók és művészek egyesülete, mentő egyesület satöbbi. Néhány év előtt még hetvenhat forintot fizettem egyesületi tagdijakban. Most seholsem tagoskodom, mert hetvenhat forinttal több könyvre van szükségem évenkint. Hanem hogy mégis adjak fotográfiát, ime lepingálom magamat. Tudom, úgyse teszik rámába. Ne vegyék rossznéven a tisztelt tagtár­sak, de egyszer már csak mégis meg kell okosodnia az embernek, ha mindjárt vén napjaira is, azért kerülnek olyan-sokba a könyvek. Nemrégiben egy ismert illusztrált lap kért tőlem arczképet és kéziratot. Egy cseppet se illetődtem meg ettől a humo­risztíkus gondolattól. írásban kértem, hogy ha van három prenumeráns Magyarorszá­gon, a ki kíváncsi az arczképemre, akkor azokkal majd elvégzem levél utján; külön­ben tartok rá: valamit,, hogy még sohase illusztráltak ,s egyetlen kirakatban sincsen arczképem. Néhány hónap óta összes eddigi fotográfiáimat is meghazudtoltam s most azok közé a ritka adófizetők közé tartozom, a kiknek egyáltalán nincsen képmásuk. Hanem hát azért ne legyünk túlságos szerények. Nem jó tulajdonság ez jainkban, midőn a szerénységet sokan a felsőbb ostobaság salonkiadásának magya­rázzák. Adjunk arczképet a tisztelt »tagtarsak­nak«, különben még ki is golyózhatnak olyan x. y-t, a ki láthatatlan is, meg hall­hatatlan is egyszerre. Hogy ez a nagy szégyen rajtam idehaza valahogy meg ne essék, hát nem bánom, leveszem magern. (Tessék kérem egy kicsit mosolyogni. így. jügy kettő, három . . . Mindjárt meg lesz.) Különös ábrázatú egy agglegény vagyok. Télikabátostul valami hetven kiló. Ismert légvártulajdonos, keresztülvihetetlen ideák hires antikvárja, különben pedig szenvedé­lyes magány zó. Hogy sohase lesz házam, kertem, vagyo­nom és családi kriptám, azt már reges rég tudom, a mióta szegénységi fogadalmat tettem s nem lettem tehetséges ügynök, mint akárhány derék iskolatársam, a ki mai napság már vagyonos ember s osak diszkötétes müveket vásárol a feleség© számára, a kinek már vagy ötszáz drága kötetes müve van — olvasatlanban. A pénzből csak a régi marad hü hozzám, s vagyonom addig tizenkétezer forint — ingatlan Kossuth-bankókban. Lehetnék ezen az alapon tisztességes negy veri nyojezas hon­polgár is, ha nem volnék politikai pogány* a kinek ninos egyedül üdvözítő istene se­melyik párton sem. Mérsékelten szabadelvű vagyok, de azért nem keresem a .függet­lenséget az eszemtől. * Lehetnék derék asztali ars i.s, ; a kinek minden este tizenkettenmondanának valami

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom