Esztergom és Vidéke, 1889

1889-02-10 / 12.szám

b) Ezen érzelmeket, valamint tántorithatlan hűségünket és szülői nagy bánatunkban való legbensőbb részvétünket tolmácsoló hódolat e'jes felirrt intéztessék a nmgu belügyminisztérium utján 0 cs. és apostoli királyi Felségéhez, legkegyelmesebb Urunk, Királyunkhoz és Felséges Királyné asszonyunkhoz. c) A város közgyűlése és tisztikara testületileg vegyen részt a fenséges trónörökös lelki üdveért a város kegyúri plébánia-templomában mai napon tartandó gyászistentiszteleten. Ha ezen javaslatokat helyeselni méltóztatnak, azokat egyhangú haiározatkép mondom ki.» Erre Takács Gréza főjegyző a következő részvétizatot olvasta fel : Császári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk és Királyunk' Felséges Királyné Asszonyunk ! Az első apostoli király bölcsőjót ringató ős Esztergom, a mély fájdalom súlya alatt szivben megtörve járul Felségtek gyászba borult trónusa elé, megpecsételni a jobbágyi hűség és tántorithatlan ragaszkodás azon érzelmeit, a melyek el nem évülnek a felséges uralkodó Ház iránt, annak sem örömében, sem bánatában, — sohasem. A nagy csapás, melyet a kéri el hetién sors Felségtek szülői szivére mért akkor, midőn Rudolf csász. és királyi Fenségét, a népek szeretetével átövezett, reményeink megvalósulásában egyénisitett trón és korouaörököst kiragadta a felséges család és a szerető népmilliók köréből, mélyei megrendiíette ezen kir. város közönségét, a mely közönség csak nem rég volt oly szerencsés Ot körében üdvözölhetni s iránta ragaszkodásának, hűségének, szeretetének és tiszteletének benső érzelmeit kitüntetni. S ma a leglovagiasabb herczeg, a legnemesebb keblű emberbarát néma teteme fölöttsiratjuk a megmérhetlen veszteséget, mely a hazát Felségtekkel együtt érte. Vigaszért, enyhülésért imádkozunk az éghez Felségtek számára mi, a kiknek magunknak is vigasztalásra oly nagy szükségünk vau a megrenditő esemény után; de annál igazabbak, bensőbbbek fohászaink, mentül inkább érezzük és tudjuk azt, hogy Felséges Királyunk drága életére és erejére mily nagy szüksége van a monarchia népmillióinak és különösen a megpróbáltatások földjének, szeretett hazánknak. A nagy szenvedések közben leljék Felségtek vigaszukat, az égieken kivül, ama biztos tudatbau, hogy a Felséges család vesztesége feletti bánatban osztoznak Felségtek jogara alatt élő népek, kivétel nélkül; és bármily emésztő legyen is a keserv, a megpróbáltatás e nagy napjaiban a trón és az uralkodó család iránt nyilvánított szeretet, részvét és hűség ünnepélyes fogadalmai nyújtsanak arra enyhítő balzsamot. Fogadják császári és apostoli királyi Felségtek Esztergom szab. kir. város közönségének hódolatteljes részvétét és örökölt hűsége kifejezését a megszokott királyi kegyelemmel. Kik is a legmélyebb alattvalói hódolattal maradtunk Felséges csász. és apostoli királyunk és Felséges Királyné Asszonyunknak Esztergomban, a város közönségének porai mellett s a haza nemtője lefordított fáklyával könyezve áll a rideg sírbolt felett, melyre a uemzet hullatja gyászoló könyeit; a köny és fájdalom egy óriási érczszoborrá keményedik a siratott hamvak felett, mely évek hosszú során át hirdetni fogja, hogy ama sírboltban: a nemzet halottja van. Valamely életnek becsét, értékét és nagyságát, vagy annak kialvása esetében szánó könyekre s kegyeletes emlékezésre méltó voltát nemcsak a mult és jelen szempontjából, hanem egyszersmind a jövőre való tekintetből és reményteljes számításból is lehet és kell megítélni. Megőszült hajfürtökkel, hosszú óvsor terhével a váltakon, zajos múlttal is lehet mélyebb nyomok hátrahagyása nélkül sirba hanyatlani. S azért, hogy a százados terebélyes tölgy nagyobb zuhanással, inkább érezhető rázkódással dől alá ama szépen fejlésnek indult, reménynyel kisért, az előbbinek helyére szánt, sudár-hajtás hervadasa is lehet 1889. évi február hó 7-én tartott rendkívüli közgyűléséből legalázatosabb szolgái : Esztergom sz. kir. város közönsége.» * * * A helybeli ev. reformátusok imaházában tegnap d. e. 10 órakor tartották meg az elhunyt koronaörökösért a gyászistenitiszteletet, mely kizárólag a helyben állomásozó 26-ik gyalogezred protestáns vallású tiszti és egyéb tagjait illette, a mennyiben a protestáns vallásu polgárok részére ma, febr. 10-én d. e. 10 órakor szintén fog e czélból egy gyászistentisztelet tartatni. Az emelkedett szellemben lefelyt istenitisztelet a jelenvoltakat teljesen meghatotta; a miben a gyönyörű imát nem is említve, legnagyobb része volt a Nagy Sándor helybeli ev. ref. lelkész, mint egyúttal tábori lelkész által elmondott gyászbeszédnek, melyet egész terjedelmében mutatunk be: «Gryászoló gyülekezet! Egy közös nagy fájdalom gyűjtött össze bennünket a buzgóság e hajlékába; s nekem ugy tetszik, mintha a szelek szárnyain éjszak ós dél, kelet és nyugat felől szomorú gyászdalok verődnének füleimhez; mintha a paloták és kunyhók ormain lengő gyászlobogókra a halál halvány betűivel eme gyászos szavakat irta volua fel: a nemzetnek halottja van! A nemzetnek halottja van! Rucfüf trónörökös nincs többé. Hamvai már ott nyugszanak a Családi sírboltban ősei lólekreható és megrenditő. Tisztelt gyászoló gyülekezet! Mai ünneplésünknek, melyet a kegyeletnek szentelünk; ez órának, melyet hazánk szépreményű elhunyt Rudolf trónörökös ő Fensége emlékének áldozunk, nézetem szerint a most mondott szempontból igenis vau indoka s ez oldalról tekintve válott ez kötelességünkké. 0 reá gondolva, nem azt siratjuk a mi ő már volt, hanem azt, a mivé lett volna ő ugy, a mint elindult; a mivé tette volna magát igyekezetével amaz erő birtokában, a melyet a gondviseléstől s környezetétől örökölt. S az ő halála azért hat reánk fájdalmasan, mert benne a jövőre vonatkozó, kedvesen táplált és takargatott reményünket kellé feladnunk; mert elköltözésével alapos reményünk lett összetörve; mert fájdalmunkban nemcsak az a keserítő, hogy vele az uralkodó család egyetlen férfi tagja szállott a sirba, hanem igenis az, hogy benne a Felséges családnak oly sarját vesztettük el, ki örökölte a család nagyságát, erényeit; kinél felismerhetők voltak amaz alapvonások, melyek a jellemnek, a hatásra hivatott egyéniségeknek szoktak lenni alapvonásai. Engedjétek meg, hogy csak egy párt említsek föl; és pedig mindnyájunk kegyeletes emlékezetének tárgyául s talán sokaknak közülünk tanúságul s követésreméltó például is. BESZÉLT TOVÁBB GÉPIESEN ANÉLKÜL, HOGY RÁJA FIGYELT VOLNA. — RÓZSÁID OLY KELLEMESEN ILLATOZNAK ARTHUR; TUDOD MIRE EMLÉKEZTETNEK? . . . JEGYVÁLTÁSUNK NAPJÁRA. AKKOR ÉN IS ÉPEN ILYEN RÓZSÁKAT SZEDTEM A KERTBEN . . . ESETLEG SZOBÁDBA VETŐDTEM, AZ AJTÓ NYITVA VOLT, A RÓZSÁK IS VELEM VOLTAK. ÍRÓASZTALODON % «GY KIS REZEDA-CSOKOR DÍSZLETT . . . ARTHUR ÖSSZERÁZKÓDOTT. EREZTE, HOGY VALAMELY KINOS FELFÖDÖZÉSNEK NÉZ ELÉBE, DE NEM SZÓLT SEMMIT, HAGYTA ŐT BESZÉLNI TOVÁBB. AZ PEDIG CSAK BESZÉLT ÖNTUDATLAN, LÁZAS GYORSASÁGGAL, EGYRE-EGYRE HALKABB, ELHALÓBB HANGON, MINTHA CSAK TUDTA VOLNA, HOGY EZEK LESZNEK UTOLSÓ SZAVAI. JÓ SZELLEME SÚGTA MEG NEKI, HOGY Ö E FELVILÁGOSÍTÁSSAL TARTOZIK FÉRJÉNEK . . . — BIZONYÁRA SAROLTA TETTE AZT ODA . . . A JO SAROLTA! — FOLY tata TOVÁBB. AZ IGÉNYTELEN VIRÁGOT KIDOBTAM AZ ABLAKON, ÉS HELYÉBE AZ ÉN RÓZSÁIMAT TETTEM ODA ... ARTHUR E SZAVAKRA OLYAN LÖN, MINT A FEHÉR FAL, A VÉR ELHŰLT BENNE. — MIÉRT IS VETTÉL EL ENGEM? — SZÓLT HELÉN BÁGYADT TEKINTETET VETVE ARTHURRA. SAROLTÁVAL TALÁN BOLDOGABB LETTÉL VOLNA. JENŐ IS OLYAN NAGYON SZERETI ŐT . . . BOCSÁSSATOK MEG ARTHUR . . . SAROLTA . . . AH! . . . HELÉN VÉGLEG KIMERÜLT; HIRTELEN ROSSZULLÉT VETT RAJTA ERŐT, S IGY ARTHUR NEM ÉRT RÁ SAJÁT GONDOLATAIVAL TÖRŐDNI . . . SZÉP ARCZA HELÓNNEK KIKELT VONÁSAIBÓL, EGÉSZEN OLYAN VOLT, MINT EGY HALOTT. ARTHUR GYORSAN CSENGETETT. DE HELÉN TÖBBÉ NEM JÖTT MAGÁHOZ, ÖNKIVÜLETBE ESETT. CSAK EGYEZER MÉG, VAGY UGY, KÉT NAPRA J REÁ ESZMÉLT FEL EGY PILLANATRA ÉPEN AKKOR, MIDŐN SAROLTA FÖLÉJE HAJOLVA ŐT CSÓKOLGATÁ s KÖNYEIVEL ÁZTATÁ. •— ISTEN VELETEK! . . . BOCSÁNAT . . . NYÖGÉ KÍNOSAN, s EVVEL MEGSZŰNT ÉLNI, LELKE ELSZÁLLT A — TÚLVILÁGRA! . . . * , * * VADROZSAK KÖZT, KEDVESEN, MINT A REGEBELI «BÁJVIRÁG» HERCZEGNŐ, UGY FEKÜDT OTT KOPORSÓJÁBAN. SZÉP, MOSOLYGÓ SZEMEI NEM NYÍLTAK MEG TÖBBÉ AZ ÉLETNEK, MELYBŐL ÖVÉIVEL KIENGESZTELŐDVE, MEGIGAZULVA TÁTÁVOZOTT . . . AZUTÁN SOK IDŐ MULT EL, CSAKNEM EGY EGÉSZ ÉV, MIDŐN A HÓDFALVAI KASTÉLY A SÖK KESERV ÉS BÚ UTÁN ÚJRA — ÖRÖMÜNNEPRE VIRRADT. ARTHUR ELJEGYEZTE MAGÁNAK SAROLTÁT. ESETLEG ÉPEN AZON GYÖNYÖRŰ VADRÓZSABOKOR TÖVÉBEN, OTT A KERT VÉGÉN ESKÜDTEK EGYMÁSNAK ÖRÖK HŰSÉGET, MELYET HELÉN OLYAN NAGYON SZERETETT, ÉS MELYET A TERMÉSZET MOST ÚJRA GAZDAG VIRÁGDISZSZEL RUHÁZOTT FEL. SAROLTA SZEMEI KÖNYBEN ÚSZTAK — A BOLDEGSÁGTÓL. HOSSZÚ HAJFÜRTJEIVEL PAJZÁNUL JÁTSZOTT A SZELLŐ, & A NAP VÉGSŐ SUGARAI ARANY-GLÓRIÁT VONTAK FEJE FÖLÉ. UGY ÁLLT OTT, MINT EGY MEGDICSŐÜLT, KI MOST VESZI EL MÉLTÓ JUTALMÁT — HŰ, ÖNFELÁLDOZÓ, NEMES SZIVEÉRT . . . — DE SZABAD-E NEKÜNK AZ Ő ELVESZETT BOLDOGSÁGA ROMJÁRA ÉPÍTENI SAJÁT ÉLETBOLDOGSÁGUNKAT ? — KÉRDÉ SAROLTA MEGINDULÁSTÓL RESZKETŐ HANGON HELÉNRE GONDOLVA. — IGEN DRÁGA SAROLTÁM, SZABAD — VÁLASZOLT ARTHUR ÜNNEPÉLYES MEGHATOTTSÁGGAL, Ő MAGA KÍVÁNTA (

EZT IGY, MIDŐN UTOLJÁRA BESZÉLTEM VELE. Ő VOLT AZ, KI A TE REZEDA- j CSOKRODAT KIDOBTA, NEM IS SEJTVÉN, HOGY MILY VÉGZETES JELENTŐSÉGGEL VOLTAK E VIRÁGOK REÁNK NÉZVE ... A TÖBBIT TUDOD . . . IGEN, ÖNTUDATLAN VÁLASZTOTT EL MINKET EGYKORON HELÉN, MOST TELJESEDJÉK UTOLSÓ ÓHAJA A MEGBOLDOGULTNAK, AZ ő ÁLDÁSA LEGYEN RAJTUNK ... SAROLTA NÉMÁN NYUJTÁ ODA KEZÉT . . . FELEDVE LÖN MINDEN SZENVEDÉS, A JELEN PILLANAT BOLDOGSÁGA GAZDAG JUTALOM VOLT AZOKÉRT ... AZ ENYHE ESTI SZELLŐ PEDIG SZELÍDEN CSÓKOLGATÁ A VADRÓZSA-TŐ KARCSÚ ÁGAIT; A MOSOLYGÓ VIRÁGOK CSÖNDESEN HULLATTÁK ALÁ ÉKES SZIRMAIKAT A BOLDOG PÁRRA — MINTEGY ÜDVÖZLETKÉNT A TÚLVILÁGBÓL. — Vendéglős-bál. Febr. 21-én a helybeli vendéglősök a néhai Warghaféle helyiségekben zártkörű tánczvigalmat rendeznek, melyre csakis vendégeiket hívják meg. Az egész uj firma alatt rendezendő vendéglősbál mindenesetre igen látogatottnak és sikerültnek ígérkezik. — Farsang a szomszédban. Az érsekújvári vivó- és torna-egyesület febr. 16-án az Arany oroszlán vendéglő nagytermében tánc^estélvt rendez, melyen bizonyára az egész vidék előkelősége találkozót fog adni egymásnak. A rendezőség harinincz tagból áll, Beléptidij személyenkint két, családonkint 4 frt, Bizonyára nincs könnyebb, nincs valami kényelmesebb, mint mások által ültetett s mások gondozása által dúsan virágzóvá lett fa árnyékában pihenni; nincs könnyebb, mint a mások által szerzett érdem édes álmu párnáin pihenni: aztán elgondolkozni hosszan, komolyan, hogy milyen nagy emberré lettünk akaratunknak ellenére; minő magas, előkelő állás jutott osztályrészünkül csak ugy — szépszerével, csupáu születésünknél fogva . . . minő köteles valami — az a tisztelet, hódolat, mely ily szépen jön egymásután helyünkbe! Soha ferdébb s bűnösebb felfogását és magyarázatát a nagyságnak! S hány rep kénytermészetü ember él mégis közöttünk, ki önerejének tulajdoni tja azt, ha magasra jutott —- ott a faderekán! Gyászoló gyülekezet! A korán és váratlannl elköltözött trónörökös, Rudolf 0 Fensége jellem első sorban azért volt s nagygyá épp azért leendett, mert bírt a valódi nagyság helyes fogalmával. Születésévei a legmagasabb raugot: királyi méltóságot örökölt, s már ifjú lelkével fel tudta fogni azt, —• minek felfogására sok embernél egy élet is kevés, — hogy a valódi nemesség és méltóság a sziv nemességében, a gondolkozásmód emelkedettségében, a lélek aristocraticusságában áll; hogy minden ember annyit ér, a mennyit önmaga tesz. Belátta azt, hogy a kinek sok van, attól az írás szavai szerint: sok kívántatik. Akárhány ember jár itt közöttünk kevélyen, felfuvalkodva, anélkül, hogy tudnók: miért?! Anélkül, hogy tudnók mi alapon! Azt hiszi, a világ 'értté van s annak dolgai körülte forognak, magasan szállongva, mint a pehely, melyet a könnyelműség szele kapkod el, vagy könnyen úszkálva a felszínen, mint az üres hordó. Megnézed érdemét? íme hasztalan keresed azt. — Fontolgatod lelki súlyát? íme könnyűnek találod azt. Vizsgálod születését, társadalmi helyét? S ime az elsőt önmaga is szégyenli, az utóbbit meg nem érte el. Gyászoló Gyülekezet! A korán és váratlanul elköltött magas halott jellem épen azért is volt, mert szerénységével bizony! sok lélekben könnyű embert szégyeuithetett meg közöttüuk. Belátta azt, hogy az igazi műveltség sohasem kevély. A szép, az igazi érték iránt fogékony lelke a költővel tartott: „Bár szebb a kert büszke rózsája, liljomja. Az én vi'ágom: a szeréuy kis ibolya." Gyászoló Gyülekezet! Egy ilyen nemes lélek idő elet ti elvesztése bizonyai a megérdemli a szánó, a fájdalmas könyeket s a kegyeletes megemlékezést. S bár ha idő előtt elvesztettük is az ifjú trónörököst; tartsuk meg e rokonszenves alakot lelkileg hű és kegyeletes emlékünkben. És te elköltözött nemes lélek; hazámnak, nemzetemnek romba dölt reménye : legyen álmod szelid és csendes, találd fel elvesztett boldogságod ott a túlvilágban, hol nincsen csalódás, nincsen szenvedés. Mi pedig, kik elvesztésed felett az igazi részvét könyeit sírjuk, mindenkor kegyelettel emlékszünk meg rólad; emlékedet szivünkbe zárva ott leled, pihenj csendesen — Isten veled! Amen. A beszéd után következett kenetteljes ima elhangzása és a XLI-ik zsoltár 5-ik és 6-ik versének eléneklése után a jelenvoltak meghatottsággal távoztak az egyszerűségében is fenkölt gyászünnepről. A városi közgyűlést a polgármester a boldogult trónörökös azon imaszerű szavaival fejezte be, hogy : Isten áldja meg imádott hazánkat! Ekkor a képviselők és tisztviselők a