Esztergom és Vidéke, 1889

1889-11-14 / 91.szám

kai masabb időben nézzélí meg, részben, mert egészségük ugy kívánja, hogy a hidegebb hónapokat enyhe hőm érsek alatt, a földközi tenger partján töltsék. A közönség e kétféle szükségletének kíván megfelelni a magy. áll. vasutak v/irosi menetjegyirodája, midőn decz. hó 21-én kirándulást rendez Olaszor­szágba olyformán, hogy abban egyenlő előuyuyel és haszonnal vehetnek részt a touristák, mint az üdülni, gyógyulni szándékozók. Az utazás időpontjául a jelzett czólból legalkalmasabb a decz. 21-ike, amely által egyúttal gondos­kodva van arról, hogy aki a karácsonyi ünnepet Rómában akarja tölteni, még idejekorán oda érhessen. Az utazás ugy vau tehát kombinálva, hogy akik csupán a Riviérára akarnak menni, tehetik azt is, mig akik hosszabb kör­utat akarnak megtenni, azoknak is se­gítségére lesz a városi menetjegyiroda. Ami az együltes utazást illeti, termé­szetes, hogy minden utazó a lehető kényelemmel lesz ellátva, de azon es­hetőségre számítva, hogy lesznek be­tegek is, akik az utazás fáradalmait csak teljes kényelem mellett birnák ki, a meneíjogyiroda a szükséghez képest egy vagy két »waggon liis-t« csatol aj különvonathoz s oda is lesznek jegyek váll hatók. Magának az utazásnak terve az, hogy az egész társaság külön vo­naton indul Budapestről decz. 21-én s együtt utazik Fiúméba, illeiőlegAbba­ziába. Itt a társaság feloszlik, s megy kiki akár külön, akár csoportokban Olaszország valamelyik irányában, a melyekre nézve a meneljegyiro'ía egyes körutakat állított egybe s rendkivül mérsékelt áron bocsát a touristák ren­delkezésére. E körutak érintik Abbázián tul Bormonsot.Velenczét,Milánót,Turiní, Florenczet, Genuát, Romát, egy felől ; vagy összeálliiható az utazás ugy, hogy a lourisia utazhatik Rómától Nápolyig is; esetleg Velenczéből egyenest a Riviérára, megy s meglátogatja, vagy hosszabban tartózkodik San Remoban, Nizzában, Monté Cáriéban, A kiadandó jegyek bármerre szóljanak, használhatók bárminő, tehát gyorsvonatokon is. Min­den érintendő ponton a menetjegyiroda helyezi el az utasokat s gondoskodik teljes ellátásról akkép, hogy az utas még itthon megválthatja jegyét, beje­lentve, hogy pl. Velenczében hány napot óhajt időzni Nizzában mennyit vagy Rómában vagy Turinban, s azt is, hogy milyen minőséget óhajt az ellátásban? Az utas igy jelentékenyen olcsóbban jut az elszállásoláshoz, és nincs kitéve azon kellemetlenségeknek, hogy megérkezve valamely helyre, fo­gadóról fogadóra kelljen mennie lakást keresni, ami tehát télen, haute saison­ban, bizonyos nehézséggel jár. Az eset­leg megmaradó ellátási jegyeket a me­netjegyiroda csekély, kezelési százalék­le vonásával visszaváltja. A részletek felől a legközelebb megjelenő programúi fog felvilágosítást nyújtani, amit bár­kinek kívánatra megküld a in. á. v. menetjegyiroda Budapest, Hungária szálló. í~I 1 FY D EJ . .T E S E) .KL. Szent-Anna-utcza 315. sz. alatti ház szabad kézből eladó. Bő­vebb értesítés ugyanott a ház­tulajdonosnál. níl.Iíl.nS N'/.l'iKKIíS'/.TO : I) r. K 0 !í Ö N V h ÁS 'A h Ó. A LEGJOBB n-30 Harmonikák és hangszerek kaphatók Trimmel N. Jánosnál, Bécs, VII. Kai­serstrasse 74, Egysoros harmonikák 3, 4, 5, 6 frttól 20 fttt* ; két­soros harmonikák 8, 10, 14, 16, 20, 25 frttól 30 frtig; orchester harmonikák aczél­hangokkal, csalt egyedül ál­talam készítve : egysoros 16 és 20 frt, Írótsoros 35 és 45 frt, 3-soros 58 és 68 frt. — Ariston 20, 25, 28 frt. — Forgató orgonák 8, 11, 15 frttól 1000 frtig. - Cziterák 32 húrral 11, 16, 24, 30 frt Azonkívül iid iden létező hangszerek, u. m. hegedűk gordonkák, fló ák, madársip stb. Árjegyzékek ingyen és bérmentve. Védjegy. Máriazelli gyomor cseppek. legbiztossabb gyógyszer minden gyomor bajnak. TJtóIérhetlen hatásu az étvágy­talanság, gyomor gyengeség, Imsaös lehelet, savanyu í'elbö­fógés, szél rekedés, (Kolika) gyomor hurut, gyomor égés, gyomor homok és dara képző­dés , túlságos elnyálkásodás, sárgaság, undor és hányinger esete i ben, megszünteti a főfájást (ha aa a gyomor elrontásától származik) gyomor görcsöt, ke­mény székiést, székrekedést, az étel s itallal turterhelt gyomrot kitisztítja, elűzi a bélférgeket, s gyógyít lép, vese, máj és aranyeres bántalmakat.— Egy üveg ára, használati utasítással együi 40 Kr. kettős üveg 70 Kr. Központi széfküldési raktár. ~*-ády Károly gyógyszertára Kremsier (Morva ország). Ovás! A valódi Máriazelli gyomor cseppek sok félékében utánoztatnak s hamisitatnak, S ezért valódiak gyanánt csak azok fogadtassanak el, melyek üvege, egy vörös, s a fenti védjegygyei ellátott papifba van csomagolva, s melyek mellékelt használati utasításán a% is fel van tüntetve, hogy az Kremsierben, Guzek H. könyvnyomdájában nyomtatatott A Keményszéklés és székrekedés ellen, évek óta legjobb hatá­riaknak bizonyult labdacsok ,tS, sokféle képen hamisitatnak, tehát ezek vételénél is vigyázni kell a fenti védjegyre s Brády Károly, Kremsleri gyógyszerész név alá írására, melyek minden eredeti dobozon láthatok. Egy doboz ára 20 Kr., egy tekercs 6 dobozzal 1 Irt. A pénz előleges beküldése után, 1 tekercs 1 frt. 20 Kr., 2 tekercs 2 frt. 20 Kr., 3 tekercs 3 frt. 20 Kr. ért, csomagolás és postabér mentesen küldetik meg. A Máriazelli gyomor cseppek és Máriazelli labdacsok nem titkos szerek, a gyogyható, anyagaik­nak összetétele, minden használati utasításban feLvan sorolva. A Máriazelli gyomorcseppek és Máriazelli labdacsok kaphatok Párkányban : Kogrün Ede, — Vörös­várott: Tordy István gyógysz.-nél. Máriazelli Labdacsok. Rövid használat után, mint fogtisztitószer nélkülözhetlen. c A fftfiak í Uj amerikai , ICJT GLYCERIN F 0G-C R E N E < (egészségügyi hatóság által megvizsgálva.) £ 0 ) W ff F. A. Sarg's Sohn & Co. : Hl csász. kir. udvari szállítók Bécsben/ Kapható gyógy- és illatszerüzletekben stb. — I db. 35 kr. — Esztergomban Heischmann Ferencz üzletében, c FÖFP ?W Anatherin „szájvize" Él IJ Hü W Hü Hü a legjobb és leghatásosabb valamennyi szájviz közt. Kegyven éves Jé II) Száj- és fogbetegségek, mint a fogak meglazulása, fogfájás, gyuladás, daga­nat, vérző foghus, kellemetlen szájbüz, fogkö-képződós a legbiztosabban ei­hárittatik s meggyógyittatik a világhírű B m pnpp-féle Anatherin szájvíznek •II) Hü W Hü Ü naponta való használata által (Tetemesen nagyobb palaczkokban 50 kr, I frt és I frt 40 kr) mely óvszerül svolgál mindenféle fogfájás és szájbetegsóg ellen, jónak bizonyult torokóblögetö az idült torokbajoknál és nélkülözhetlen az ásványvizek használatánál s a Dr. POPP-féle fog­pástának egyidejű használata mellett, mindenkor egészséges, szép fogak nyerhetők. Dr. POPP­féle fogplomba, az odvas fogak kitömésére.' Dr. POPP-féle növény-szappan, mindennemű bőr­küteg ellen, különösen fürdők számára. Dr. POPP-féle napraforgó virásolaj-szapnan. Vénus­szappan, a jelenkor legjobb s legfinomabb pipere-divaíszapp anai és a bőr finoraiiasa tekinteté­• ben felülmúlhatatlanok. Arolf • Anatherin-fogpásta szelenczókben 1 frt 22 kr, illatos foepásta 35 kr, fogpor 63 kr, **' **** • fogólom 1 frt, növényszappan 30 kr, napraforgóvirág olajszappan 40 kr, Vénus­szappan 50 krajezár A hamisított Anatherin szájviz megvételétől, mely a vegyelemzés szerint a fo­gakra káros hatással van, mindenki határozottan óvatik. E szerek kaphatók ugy Budapesten, mint a vidéken az összes gyógyszertárak­ban, illatszertárakban, gyógyfüketeskedésekben és finomabb üzletekben. Brünni kézmü-posztó áru-szétküldési ház HDT^IQ TVTXT A X> Ti qpTf^HHrr^ X>JZaXv.JLNI XXJtxSXXJ X JLwXJLu/ 18 Krautmarkt — BUÜNNBEN — Krautmarkt 18 szétküld utánvét mellett: Női szövet igész gyapjú, minden uj divatszinben, dupia széles 10 méter 8 frt Niggi loden a legújabb Őszi és férfirnbákra duppla szé­les 10 méter 4 frt 50 kr. Fekete terno szász gyártmány, duppla széles 10 m^ter 4 frt 50 kr. Ragusa divatszövet, dnppla széles, jelmez-ruhákra, minden sima színben, stráfos és koezkás, 10 méter 9 frt Volapük-flanelij legújabb minták, 60 cm. széles 10 méter 3 frt 50 kr. Flanell-fejkendők y ö ii y Ö r ü dessinek 3 drb 1 frt. Ruha-pargét legdivatosabb dessinek 10 méter 3 frt. Női Jersey-derék (zeke) selyemgombokkal es sújtassál minden színb., teljes, nagy, 1 db 1 frt 30 kr. Kalmük legjobb minőség 60 cm. széles 10 m. 2 fit 70 kr. Kettős velourkendő 9|4 teljes, 1 darab 3 frt 50 kr. Egy nagy téli kendő 9|4 na^y, sima és koezkás 2 frt. Juta függöny török minták, egy teljes függöny 2 frt 30 kr. Egy juta-készület 2 ágy- és asztalterítő rojttal 3 frt 50 kr. Munkás ingek rumburgi Oxfordból, teljes, nagy 3 db 2 frt. Egy rips készület áil 2 ágy és 1 asztalteritőből selyem rojttal 4 frt. Szabályos ing teljes, nagy, 1 darab 1 frt 50 kr. Szabályos nadrág teljes, nagy, 1 darab 1 frt 50 kr. Női ingek erővászonból, csipkézett szegélylyel 6 db 3 frt 25 kr. Férfi ingek saját gyártmány, fehér vagy színes 1 db I-őd 1 frt 80 kr, II-od 1 frt 20 kr Hollandi futószőnyeg-maradékok 10-12 méter hosszú pgy maradók 3 frt 60 kr. Házi vászon 1 drb 30 rőf 4|4 4 frt 50 kr 1 drb 30 rőf 5|4 5 frt 50 kr Kingvászon jobb mint a vászon, 1 db 5[4 széles 30 rőf 6 frt Kanavász 1 db 30 rőf lila frt 4.80, db 30 r. vörös frt 5.20 Czérna kanavász 1 db 30 rőf, lila és vörös 6 frt Chiffon 1 db 30 rőf I-őd 5 frt 50 kr legjobb minőség 6 frt 50 kr Egy lótakaró Jegj. gyártm. 190 cm- hosszú, 130 sz., frt 1.50 Egy fuvaros takaró 190 cm. hosszú, 130 cm. sz. 2 fit 50 kr. Oxford valódi mosó, jó minőség, 1 db 30 rőf 4 frt 50 kr. wm- Posztó-áruk gyári-raktára. Brünni szövet-maradékok téli öltözékre, egy maradék 3.1 méter, egy teljes férfi-öltönyre 5 frt. Télikabát-szövetek egy maradék 2.1 m., egy teljes télikabátra fekete, barna vagy kék 5 frt 50 kr. Alkalmi bevásárlás ! Felöltő-szövetek legjobb minőség, 2.1 méter egy teljes fel- 1 öltőre 7 frt. Brünni posztó-maradékok 3.1 m., egy teljes férfi-öltönyre 3 frt 75 kr. Felöltő-szövetek legjobb minőség, 2.1 méter egy teljes fel- 1 öltőre 7 frt. Minták ingyen és bérmentve. JÖ ÁRUÉRT ÉS PONTOS SZÁLLÍTÁSÉRT KEZESKEDVE LESZ. — ELEGÁNSAN KIÁLLÍTOTT MINTA­KÁRTYÁK 400 .DESSINNEL A SZABÓMESTER-URAKNAK BÉRMENTETLENÜL KÜLDETNEK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom