Esztergom és Vidéke, 1889
1889-06-29 / 52.szám
Tôdése és ifjú ereje száza.dnn’k több évi izedén keresztül az egész világ figyel- inét, sőt bámulatát tudta bilincselni. Tudományunk uralkodó ágai és materiális irányban kezdett haladni. Ez az áramlat pedig olyan teremtő erőt, érzett m igában, hogy nem riadt vissza a legnagyobb rombolásoktól sem. Az eszmények oltárkövéből üzleti csarnokokat épített s a költészet czége alatt, közönséges kereskedést alapított. Ez a győztes áramlat, mindent elsodor, a mi útjában áll, vagy nem alkalmazkodik hozzá. A vallásbeli kételkedés magvai, melyeket a XVIII. század franczia philosophical hintettek el, évtizedek múlva a forradalmak vérével táplált talajból dúsan kikeltek. Kezdték megtámadni a főn séges hagyományokat s az örök tekintélyeket. Kezdtek kételkedni a vallas alapjaiban s az alapok teremtőjében : Istenben. Korunk még tovább vitte. A mi századunk már nem a kételkedés, hanem a tagadás százada. Tagadjuk mindazt, a mit vegyi alkatrészeire bontani nem lehet ; tagadjuk mindazt, amit a bonczolókés nem ismer, mert izeire nem szedhet; tagadjuk mindazt, a mit megérteni és megmagyarázni képesek nem vagyunk. Ebben a merev tagadásban nincs határ s a tárgyak közt nincsen különbség. Bizonyos modern pogányság fejlődött ki. Isten és vallás elavult, hagyományok. Csak a tudományban vannak az örök igazságok s csak általa az örök üdvösség. Pedig a tudomány a maga fönséges tanaival föllelkesíthet nagyszerű alkotásokra, rávihet hatalmas vívmányokra, elősegítheti a legrohamosabb és legváratlanabb fejlődést, de elvégre is olt- hatatlau szomjúságot, örök fáradozást s emésztő munkát, okoz. A művészet, a szép, jó és igaz eszméinek szentháromságával ellenben valódi gyönyört és boldogságot gyümölcsöz, koszornjában kevesebb a tövis, alkotásai pedig maradandóbbak. Vallásos lyráuknak tehát sem a kételkedés, sem a tagadás kora nem kedvezhetett. Ha a múlt, századot a kételkedés, s mostani századunkat a tagadás korának neveztük, akkor a legközelebbi jövőt, aggódva nevezhetjük el a közöny korának. Az előharczosok száma napról- napra nő s ezek talán maholnap már se nem kételkednek, se nem tagadnak, hanem fásult cyn'sinussal térnek napirendre a vallás és erkölcs örök törvényei fölött. Hogy hová fog ez vezetni, az előre látható. A lelkesedés eszményi czélokért olyan szükséges alkotórész az emberiség szellemi életének fen tartásához, mint földtestüuknek a napsugár melegítő ereje. Ha egymásután meghűlünk mindaz iránt, a mi a világtörténetben halhatatlanok erénye volt, akkor szellemi világunkban a közöny megdennesztő hidege a napsugár lassú eltűnését fogja jelenteni. A hol kihalnak az eszmények, ott nem teremnek eszmék és törekvések. De a hol eszményekért lelkesülnek, ott a vallás eszméje sohasem lehet száműzött s ott a vallásos költészetet előkelő rang illeti meg. Ezen vészesnek ígérkező áramlatok ellen a költészetnek is megvannak a maga fegyverei. Es a vallásos küllé- ,szelnek annál több vigasztalásra és erősítésre lesz szüksége, mennél nagyobb azok száma, a kik a kétségbeesés utolsó perezeiben menedéket keresnek a vallás szerető karjai között. Nincs tehát okunk kétségbeesni, mindaddig az emberiség boldogságán, a inig a vallásos költészet hangjai teljesen el nem halnak. KŐRÖS Y LÁSZLÓ DR. Megyei közgyűlés. (Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága 1889-ik évi július hó 2-án tartandó rendkívüli közgyűlésén felveendő tárgyak jegyzéke.) I. Jelentések. 1. Az esztergomi-füzitői vasút létesítésének előmozdiiása és ellenőrzésére, valamint a vasút létesítésére a vármegye által adandó összeg mennyiségére s annak beszerzési módozataira véleményes jelentés adásával a 412/1888. sz. közgyűlési határozattal megbízott küldöttségnek jelentése. 2. Az alispánnak hivatalos jelentése arra, nézve, hogy Ivanovics Béla vármegyei levél tárnoknak a Főispán ur Ö méltósága beegyezésével 1889-ik évi július hó elsejétől július hó 31-ig szabadságidőt engedélyezett. 3. A vmegyei t. ügyésznek f. évi június 4-én 3311. sz. a. kelt jelentése Magyary László esztergomi lakos és utódai, nemességének kihirdetése iránt. II. Kérvénye k. 4. Deseő Leó t. fő- és vmegyei alszáinvevŐnek 6 heti szabadság idő engedélyezése iránti kérvénye. 5. Percnyi Kálmán dr. közigazgatási gyakornok és t. szolgabirónak kérvénye 6 heti szabadságidő engedélyezése iránt. III. Levelezés. 6. Bars vármegye alispáni hivatalának f. évi 4980 sz. a. kelt átirata, mclyíyel az ottani törvényhatósági bizottságnak az 1888. 7-ik t. ez. 18. §-a értelmében a, marhahajtó utak megállapításai- vonatkozólag 75. sz. a. kell, határozatát, rokonszellemü intézkedés végeit megküldi. Esztergomban, 1889. évi június hó 24-én. alispán helyett ANDRÁSSY JÁNOS, Esztergommegye főjegyzője. Iskolazáró ünnepi beszéd. (Mondotta Dr. Feieh linger Sándor kir. tan. a reáliskolában, jun. 28-án.) Kedves tanulók! Ma midőn az iskolai zárüunepóly érzelemeirnnek nyilvánítására kedves alkalmat nyújt, nem tagadhatom meg magamtól, hogy ezen sz. kir. városi tanintézet tisztel telesére szavamat ne emeljem fel, mely 32 év, tehát fennállásának egész ideje óta, városunk culturalis, és polgári életével szoros összeköttetésben állt; mely haza- fiúi és tanulmányi szellemtől átihletve, áldozatkész polgáraink, nagynevű bíboros Herczeg Prímásunk, és dicső alkotmányos kormányunk gondoskodásától vezéreltetve, nemes fela,dalának mindenkor teljes erejével megfelelni törekedett; mely a gondjaira bízott tanuló ifjúságot, az említett évek bosszú során át, buz- góan őrizte, ápolta, nevelte ; a hazafias és vallásos erkölcsökben és közhasznú tanokban nemzeti szellemben oktatta és fejlesztette. Ezen tanintézet, elejétől fogva a mai napig hivatásának magaslatára emelkedve — felfogta és megértette a XIX. század szellemét és átórezvén, miszerint az idő a maga folyásában megállítani nem lehet, a haladást, tűzte ki zászlójára, és haladott, és halad folyton, lépésről lépésre, a század dicső jelszavait mindenkor hangoztatva: Isién! Király! Haza ! Tudomány ! Művészet ! Ipar ! Azért kedves tanulók ! legyetek hálás szívvel e tanintézet és annak vezetői, elöljárói és alapítói iránt, kik lehetségessé teszik, hogy a kiszabott és korotok föl fogásához alkalmazott tantárgyakban a kellő kiképeztetést megnyerhetitek. íme ez iskolai év alatt is, mennyire tágult ismeretetek köre! ismét sok szépet, hasznosat," nemeset hallottatok és tanultatok. Megtanultatok lelkesülni a szépért, a magasztosért; lelkesülni a szív nemesitő erényekért, a hazafias eszmékért, az irodalomért; és igy egy lépcsővel ismét jobban kiemelkedtetek ama lelki sötétségből, melyben még ki nem mivolt telketek fogva volt. És mindezen szellemi jótéteményekért, melyeket e szent falak közt nyertetek, és melyekért hálásoknak lenni tartoztok, viszonzásul mit kívántak tőlelek, elöljáróitok és tanáraitok? Nem egyebet, minthogy teljes odaadással és szorgalommal éljetek azon tanulmányoknak, melyekre jövőtöket alapítani fogjátok. Es örömmel tapasztalom, hogy közű- let ek a legnagyobb rész, a hozzátok csatolt várakozásoknak megfelelt, iskolai kötelességeinek eleget tett; az érett munka és fáradság között töltötte el ; és ezek arczán látom az örömérzet kifejezését tündökölni és méltán, mert egy évi sürgős tevékenység után ismét közelebb jutottak kitűzött czélukhoz. A tanuló ifjúságnak érdekei előmozdítására, a gondos város atyái ez évben sem mulasztották el a tanulókat jóakaratai figyelemmel kísérni, sőt a szegényebb sorsunkat és jelesebbeket kisebb jutalomban is részesíteni. Kik e becsülésben részesülnek, nyerjenek önérzetükben és becsvágyban és ne nézzék a jutalom csekélységét, de az elismerésben és kitüntetésben találják meg jutalmukat a kifejtett szorgalomért és buzdítást mentsenek a további és még fokozottabb igyekezetre. Mielőtt az iskolai évet lezártnak nyilvánítanám, még egy áhitatos, szivem mélyéből jövő kegyeletes fohászom van, egy végső nagy fohászom ! A nagy természet örök alkotójához a Magyarok nagy Istenéhez ! Áldja meg országunkat, Magyar hazánkat békével és sokszerü áldásaival! Tartsa meg sokáig igen sokáig felséges fejedelmünk I. Ferenez József koronás Királyunk drága életét ! Vigasztalja meg mélyen megszomoritott atyai szivét és enyhítse annak kimondhatatlan fájdalmát és megmérhetlen gyászát ! OLVASÓ-ASZTAL. — Jókai M ó r újabb regényeiből Révai testvérek kiadóhivatala (BudapesNémán hallgatták a jó barátok a szerencsétlen elmebeteget, pedig annak inkább a szive beszélt, az a megtébolyodott szív, melynek őrültségére csak gyászos példák vannak, de nincsenek terminusok. Annyit azonban mindaketten beláttak, hogy Kálnai elveszett. Nyugalma, szelleme, lelke össztörött. Már csak a hang az övé, de nem a gondolat; csak a beszéd, de nem a tartalom ; csak a forma; de nem a lélek. Róza szobájához értek. A szomorú kísérők nem mertek belépni, pedig nyitva hagyta utánuk az ajtót a szerencsétlen Kálnai. Az egyik ápolónő gyermeki örömmel futott a jövevény elé. — Csakhogy itt van ! Ezerszer is emlegette másfél óra óta! Hogy is tudott olyan sokáig elmaradni . . . Róza föl akart emelkedni az örömtől, de nem bírt a fájdalomtól. Szólni akart, de elmaradt a lélekzete. Egész üdvözölve nézett reá. Kálnai megfogta gyémántos kis kezét. Az olyan forró volt, mint a tűz. És sokáig némán nézte a haldolkló Magdolnát, a ki alig bírta elsuttogni ezt a kérdést: — Meghalt? Igaz? — Meg — felelte Kálnai s a lázasan ragyogó szempár változását várta. De nem kétségbeesés sugárzott ki onnan, hanem boldogság. —• Itt maradsz ? — Itt. — Mindig? — A mig lehet. — Úgyse tart már sokáig . , . Meghalok ... — Légy nyugodt, édes. — Meghalok, meghalok . . . meg kell halnom. Megérdemlőm, hogy ilyen fiatalon és igy haljak meg . . . itt a kórházban. .. — Ne sírj, Róza . . . — Utoljára látsz sírni, de ezek az utolsó könnyek nem hazudnak. Ez a töredelem szentelt vize .... Ha meghaltam, ne felejts el , . . — Pihenj, édesem, majd holnap máskép lesz. — Ne áltass . , . Érzem, hogy meg kell halnom. Oda van a tüdő, meg a szív ... a többi már előbb meghalt . . . Ám legyen meg , . . Csakhogy mellettem vagy az utolsó órában. Róza túl világi átszelt emültséggel mosolygott. Kálnai megdöbbent, mikor meg- simitotta homlokát. Jéghideg és feliér volt, mint az alabastrom. A kínos köhögés már vívódás volt. A tüdő rohamosan pusztult s az élet szemlátomást fogyott belőle. Kálnai, a keresztüllőtt szivü szerencsétlen fiatal tudós, nem bírt tovább uralkodni érzelmein s ráborult a haldokló Magdolnára. Kétségbeesett zokogása még néhány perezre visszatartotta a haldokló életét. Beregszászy és Verebélyi lehorgaszottt fővel, szomornan nézték a megrendítő tragédia utolsó jelenetét. Az orvos már nem is találta szükségesnek, hogy ott legyen a megmenthetetlen betegnél. Az ápolónők már a hullára várakoztak. Róza megint szerzett annyi erőt, hogy néhány suttogó szót mondhasson. — Meggyóntam minden vétkemet . . . a lelkiatya megáldott és imádkozott értem . . . Most még neked kell megg.vón- noin . . . bocsáss meg . . . el tán torod ta m tőled . . . hűtelen voltam . . . megcsaltalak ... de megtértem és megszenvedtem . . . bocsáss meg ... és ha eltemetnek . . .ne engedd, hogy édesanyám mellé temessenek . . . nem lenne nyugalma miattam... bocsáss meg . . . bocásss . . . meg. . . Az utolsó szó már nyitva maradt ajkaira fagyott, az utolsó tekintet már megüvegesedett, az utolsó lehelet már elhagyta a szép testet. Róza meghalt. Szépen, nyugodtan, megengesztelődve Istenével és kedvesével és annak karjai között, a kit egyedül szeretett valaha. Kálnai zokogva csókolta meg legutoljára s a szép halott megfagyott mosolylyal nézett reája. Akkor azután Yerebélyi és Beregszászy elvezették a hullától és karjaikkal támogatták, hogy össze ne roskadjon. Az ápolónők lefogták a halott szemeit, letörölték szép homlokáról az utolsó halálküzdelem hideg verítékét, felkötötték alabastrom állat s összekulcsolták a kezeit a mellén. Az orvos pontosan följegyezte a halál pillanatát, ridegen vizsgálta az örökre elnémult szivet, azután kiadta a parancsot: — Egy óra múlta a lmllakamrába kell szállítani. Kálnait nagy nehezen el tudták vezetni a kórkázból. Éjfél utánra járt már az idő. A hulla most már úgysem az övé. Az a bonczolóasztal zsákmánya. Neki csak a haldokló jutott, de az az övé volt egészen. Szomorú némasággal érkeztek haza s az éjét virrasztással töltötték. Nagyon nehéz munka volt Kálnait vigasztalni. Egy ember, a ki leszámolt a világgal és önmagával, az már nem sokat hajt a vigasztalásra. Hiába tékozoltak arra minden szép szót, hiába erőszakolják arra az enyhülést. Mintha homályosodni kezdett volna agyveleje, tompa kábnltsággal nézett az ürességbe órákon keresztül s mintha kővé vált volna szive, nem könyörült meg rajta egyetlen jótékony érzés sem. A barátság ilyenkor hőstetteket van hivatva elkövetni és az elkésett apostol proletár társai el is követtek mindent, hogy Kálnait megmentsék. A keresztüllőtt szivü ember már élettelen szobor volt Róza ravatalánál, melyet a kórház kápolnájában állítottak föl. És még ridegebb fásultsággal kisérte ki a darabokra metélt hullát a temetőbe, hogy Róza végső akarata valósuljon. Eltemették a Rókus kórház hulláival sorrendben, nagyon messze attól a sirtol, melyben édes anyai szív poriad. Nem lesz annak az örök nyugalma megbolygatva... Az eltévedt leány hamvai nem fogják megrabolni az anyai sir nyugalmát. A többi nem érdekelte Kálnait. A lapok hasábokat Írtak a rákospalotai katasztrófákról, in diszkrét tudósítók a gróf özvegyének határtalan gyászáról is megemlékeztek, sőt akadt olyan reporter is, a ki a kerczegnő vagyonát és szóróimét a
