Esztergom és Vidéke, 1888

1888-02-16 / 14.szám

senki kén ye- kedvétől, tetszés] vagy nem tetszéstől. Tudatát önmagában hordja nem a mások véleményében; nem szorul az sem kard hegyére, sem pajzs védelmére; egyedüli pánczéla a dicsteljes élet, melynek átjárhat a 11 a n a c z é 1 a: feddhetlenségéről a rágalom legmérgesebb nyila is visszapattan. A küzdelem, melyet a becsület az élet viszontagságaival folytat, sokkal kézzelfoghatóbb bizonyítéka a jellemszilárdságnak,mint a világ valamennyi párbaja öszs z e v é v e ! Sokan ellenérvül azt is fel fogják hozni ; hogy minden kérdés elintézését nem lehet a törvény huzavonára bizni. Igaz, hogy törvénykezésünk alapossága manapság sok időt vesz igénybe . . . (Adjunk hálát, hogy azok a régi jó idők elmultuk, mikor az embert jóformán még ki sem hallgatva minden teketória nélkül sokszor talán ártatlanul fölkötötték.) Jól van ez igy. Az igazságos Ítélet megkívánja, hogy minden vád körül a j>rb és contra incidens teljesen lelepleztessék. Ehhez pedig idő kell. Nincs is arra szükség, hogy minden ügyben a bírósághoz szaladjunk. Nem tudnánk mi magunk között egy becsületbiróságot létesíteni ? Van már mindenféle egyesület és intézmény kezdve a tűzoltóintézménytől a rabsegélyző egyesületig. Nem leht'tne minden városban, a hol mindég van elég intelligenczia, egy minden connexiótól ment kifogáslalan komoly férfiakból álló becsületbíróság, mely hivatva lenne a társadalom vitás kérdéseiben döntő Ítéletet hozni ? Nem volna borzasztóbb az illetőre nézve a társadalom nevében hozott elitélés minden kardvágásnál, sőt a halálnál is? Es nem esnék áldozatul az ártatlan és az ártatlannal sokszor egy még ártatlanabb család is a nyomorba, a tönk szélére!... Nem volt ebből még elég?!... Ilyen intézményt csakugyan meg kellene becsülnünk, de segítsen a törvény is, melynek a legszigoruabban üldöznie kellene a párbajosdit. FARSANGI LETELEK. i. (A párkányiak vigalma.) Az újdonság ingerével ható esemény volt a különben csendes visszavonultságban tespedő mezővároska intelligensebb közönségére a szombaton megtartott társas-vacsorával egybekötött táuezestély; minden évben rebesgette néhány vállalkozó szellemű fiatal * menyecske és óhajtotta sok csinos kis leány : csak már mi is kitánezolhatnók magunkat egyszer kedvünkre, mig végre megtörték a jeget és a legnehezebb dolgon, a kezdeményezésen átestünk s bátran állithatjuk, hogy az estély kitűnően sikerült. Az újdonság kapós volt s kilencz óra tájban alig lehetett helyet kapni a csinosan feldíszített termekben ügyesen elrendezett gömbölyű asztalkáknál a kitűnően készített étkek és a jó hegyfarki nedv élvezete után nagy hamar élénk vágyat érzett mindenki a táncz iránt s alig várhatták, mig a főfőrendező ur boscoi intézkedései az éttermet t án cz terem m ó a 1 ak itották. Elénk jó kedvvel s fesztelenül mulattak a határozottan szűknek bizonyult teremben, ropogtatván keményen a kopogós csárdást s carambolozván a tourtánczokban minden lépésben, mindez azonbau nem birta lohasztani a tánczkedvet, szűnni nem akaró újra és hogy volt, nem hagyták nyugodni a czigány vonóit. A négyeseket 24—26 pár tánczolta. A jelen volt hölgyek névsorát a következőkben csak hiányosan közölhetjük, lóvén a mulatság referensének a nevek iránt roppant rossz emlékező tehetsége, miért is bocsánatért esedezik. Jeleu voltak: Schawell Károly járásbiró kedves nejével (Muzsláról), Rogrünné leányaival, dr. Fritzné, Kráhmné leányával, Kaán Károly né, Bihary Petemé, Szalkay Józsefné (Esztergomból), Ivanicsné, Simkóné, Kircz Jónásné és Kircz Józsefné, Wallfisch Lipót né, Haárné leányaival, Kubicza Inna, Holly Torka, Winter Emília, Engelné leányaival, Rosenbergué, Mauthner Adolfné, Milehué, Ullmanné, Vollner Mariska, Oszlik Lujza, Bérczy Pál né, Schillerné, stb. sib. Csak reggel felé kezdett oszolni az első párkányi mulatság víg kedvű közönsége, egy kellemesen töltölt éjj és a fáradhatlan rendező, Klement István ur iránt való hálás elismerését tartván meg emlékül. II. (\ magyar asztaltársaság vigalma.) Első nyilvános estéivé volt az uj egyesületnek hétfőn a Wargha-féle csinosan díszített termekben. A vigalom De ebben a raháhan is csak olyan tolakodó volt a fiatal ur, mint a bálban. — Becsületemre ! — mondotta ő, miközben a koldusra tekintett — ennek a fekete ördögnek fehér szakálla van. Vigyen el az ördög, ha ez nem nagyon is furcsa valami. Még sohasem láttam valami hasonlót. A fekete mindinkább közeiedék és Alfréd előtt állott meg. — John! — kiáltá a fiatal ur. Egy alacsony, kis alsó-normadi emberke jelent meg, kinek angol nevet és angol mellényt adtak csúfságul. — Vedd az ostorodatj! — monda des Ballées Alfréd valódi britt hidegvérrel. Neptun megragadta botját, mely hatalmas fegyverül szolgált volna. Szerencséjére nem kellett azt használnia. Alfréd nagyon jó fiatal ember volt. Csupán csak «szellemes* tréfát akart rögtönözni. — Fekete ördög — monda nevetve — ha John csak két évvel idősebb volna, ugy boxra küldenem veled. Becsületemre mondom. Mondd csak, mit keressz itt ? Vagy csak ugy véletlenül futottál ide, a Rumbryekastélyba ? — Rumbrye ! — szóla a koldus, ki nem birta elnyomni csodálkozását. — Az ajtó előtt szokás koldulni — monda Alfréd — nem pedig az udvarban. Menj csak az utadra! Neptun nem válaszolt, hanem a fehér papírba tett zsebkendőt vette elő és oda nyujtá Alfrédnak. — Mi ez ? — kérdé Alfréd, miközben gondosan fölhúzta a keztyüit, mielőtt a csomaghoz nyúlt volna. — Becsületemre ! — kiáltá a fiatal ember — miután megszemlélte — ez a kendő a marquise-é. Ekkor öt frankot dobott Neptun kalapjáttá és monda : — Ugy-e, fekete ördögöm, ma szerencsés reggeled van. Jó éjt! Neptun legott visszavonult, de nem távozék el, hanem a küszöbön állott meg, a szegletkőre ülvén, mialatt széles szalmakalapját mélyen a szemébe húzta. Néha a félig nyitott kapuból az udvarra tekintett. Most már tudta, hogy hol lakik az a nő, a ki Xavérra hasonlít és kinek neve Xavér anyja nevét viseli. • De még más valamit is megtudott. Ez a hotel Rumbrye nevet viselt. Pedig ilyen nevü kastélyt szándékozik meglátogatni Xavér. Az udvarban a postafogat várakozott. Vájjon egy és ugyanazon tulajdonosa van-e a hotelnek és a kastélynak ? Midőn igy gondolkozók, a Saint-Thomes dAquin templom órája kettőt ütött. A koldus gyorsan fölkelt. Elkésett és azt gondola, hogy Xavér már az uton van. A királyság földleiratában nem volt jártas ; a kirándulás helyeinek depaitementját is elfeledte. Gyorsan vissza akart menni Saint-Germain-des-Prés-re, de midőn bucsuzásul az udvarra tekintett, Rumbrye asszonyságot látta meg egy férfiú karján. Most nem látott senkit sem, csak a marquiset, a ki lejött a lépcsőkön. A koldus elfojtva az örömfelkiáltást, igy szólott magában : közönsége a polgári osztályból telt ki, | honnan szebbnél-szebb táuczos asszonyok I és leányok adtak egymásnak találkozót. A magán jellegű asztaltársaság rendes összejövetelei alkalmából a hivatalos helyiségben egy krajezárnyi bírságot fizettetnek minden idegen szóért. A nemzeti sarcz néhány hónap alatt már tekintélyes kis tőkévé gyarapodott, melyet a tagok jótékony czélra szentelnek. Nemcsak a tagok, de a vendégek is teljesen életrevalónak találták az asztaltársaságot hétfő óta. Első nyilvános kilépése a közönség elé, jól sikerült. Vidám polgári társaságok mulattak Lakatosok nótái mellett s a tánezokat harmincz pár lejtette. A jelen volt hölgyek névsorát a következőkben adjuk: Bauer Ferenczué, Benderek Istvánné, Bárány nővérek, Békásy Terka, Draxler Alajosné, Dudás Anna, Fekete Gézáué, Hofbauer Antalné, Kecskeméthi Mariska, Kitzinger Józsefné, Kovancsek Vilmosuó, Laiszky Jánosné, Liebl Fanui, Lobogh nővérek, Lotti Mariska, Markovics Katicza, Nagy Róza, Neumayer nővérek, Németh Juliska, Nevető Mariska, Ólmosi nővérek, Plattner Jozefa, Renner Hermiu, Roth Toncsi, Sagáth Ilka, Scheicher nővérek, Starkbauer Lujza, Sztachovits Anna, Takács Anna, Teichert Klementin, Vanitsek Rezsőné, Vass Anna, Vichorné, és Etelka stb. A jói sikerült vigalom maradandó emlékéül csinos tánezrendeket osztottak ki a hölgyek közt. Maga a vigalom kedden reggel végződött, mikor már a fölkelő nap bámult be a vidám terem ablakain. III. (A Zenei Kör farsangzáró vigalma.) Kedden este a Zenei Kör tagjai és* vendégei Karnevál herczegot letetlek a trónjáról, melyet olyan sokáig fényesen foglalt el. Ugy kellett azután tróntalanul pusztulnia. A Fürdő-vendéglő nagytermét várakozáson felül álló nagyközönség töltötte meg, mely részt akart venni a farsang temetésén. A farsang temetése azonban nem ment végbe valami drámai hangulat mellett. Vidáman ülték a haldokló berezeg requiemét mindazok, a kik egy bese reglettek. Vadának pedig azok között a következő kedves jelenségek, a kik között, Karnevál berezegnek még meghalnia is édes lehetett: — Ő az ! ~ Midőn pedig a marquise udvarlójára tekintett, tompa, elfojtott hangon kiáltá fel: — u az! Megismerte Xavér titkos ellenségét, Carralt, kinek azért ő is ellensége, mert áruló módon irta azt a bizonyos levelet a rendőrséghez. Most már nem gondolt a távozásra. Megzavarodva és meghatva maradt a helyén. Mit tegyen? Cárral jelenléte fenyegetővé teszi a marquise utazását. Ez az ember csak Xavér kárára lehet. De ha ő már elutazott, miként találja föl a nyomát ? Mint találja föl a Rumbrye-kastélyt, melyet képzelme véres tettek és irtóztató ármányok színhelyévé tett ? Ekkor kétségbeesve tekintett körül és szerencséjére közelében egy bérkocsit talált. Most könnyebben föllélekzett. — Követni fogom őket! — monda magában. E pillanatban Rumbrye asszonyság olyan -könnyedén, mint valami lányka a hintóba lépett. Mielőtt belépett volna, igy szólott Carralhoz : — 31ajd ha magunkra leszünk, eleget beszélgethetünk. De a marquise nem is figyelte meg Alfrédot, ki a kocsi vánkosán dült el. A marquise nyugtalan mozdulatot tett. — Ugy-e, nem gondolta, hogy itt fog találni — monda a nagy gyerek erősen kaczagva — vigyen el az ördög, ha nem utazom magával. Becsületemre; mama. Ács Anna, Barta Arminné, Bartal Iczi, Bergmann Lujza, Brenner nővérek, Buda nővérek, Büttner Róbertné, Csornák Lujza, Drágói Liviuszué, Duka Irma, Dsingiszkán E villa, G-eiger Ilka, Hoffmann Ferenczné, Kaán Károlyné, Klinda Rezsőné, Legény Lajka, Magarányi Gizella, Mattyasovszky Vilmosné, Mezei Gizi, Paál Irma, Palásthy Erzsi, Palkovics Lujza, Perényi Irma, Perényi Margit, Pisuth Izabella és Paula, Reviczky Győzőné, Rogrün nővérek, Spiszár Jancsika, Szalkay Józsefné, Szarkási nővérek, Szecskay Gizi, Szlávy Mariska, Widmann Adalbertnó, stb. A farsang temetése reggeli három óráig tartott. Ekkor föllépett egy bűvész, a kinek azonbau legkevésbé sem sikerült már az eltűnt farsangot visszavarázsolni. A jongleur mutatványai után, hamvazó szerda hajnalán, a boldogult Karnevál fejedelem legszebb udvarhölgyei az esztergomi böjti szélrózsa minden irányában szétoszolván, az idei farsang csakugyan tökéletesen meghalt s szabályszerűit el is temetődött. Vájjon fognak-e sokan az ifjú kora legszebb éveiben oly könnyelműen kimúlt herczegurfi emlékén sokáig eltűnődni ? (Lásd eziránt majd a legfrissebb hymenhireket.) Házi gazdaság. (A gyöngy-tyúkok.) (S: A.) Meleager testvérek vigasztalhatatlanok voltak bátyjuk halála miatt, ezért madárrá változtak, melynek tollazata olyan volt, mintha könycseppekkel lett volna elárasztva. Ezt állítja a monda, tudatván velünk, hogy a régi görögök és rómaiak — azon szárnyast, melyet mi gyöngy-tyuk név alatt tenyésztünk, még az akkori időben már jól ismertek. A gyöngy-tyukok őshazája kétségkívül Afrika, melynek nyugoti részeiben még máig feltaláljuk vad állapotban nem csak őket, de még ezen földrész különböző pontjain és szigetein találkozhatunk a bóbitás, héja, ecset és sisakos gyöngy-tyuk közei faj rokonaikkal is. A mi közönséges gyöngy-tyukunk, miután Amerikát felfedezték, az európaiak által eljutott később KözépAmerikába is, hol nemsokára annyira aklimatizálodott ós elszaporodott- hogy ma mint szabad vad madár éli világát — Azt gondoltam, hogy Helénával és Rumbrye úrral fogsz követni — válaszolá a marquise szárazan. Des Ballées Alfréd egy kis tükröt vett ki a zsebéből és önelégülten nézett beléje. — .Ezer ördög! Rumbrye ur sohasem visz el magával. Ő még a XV. Lajos korából való ember. Azt szeretné, ha bajporozott parókát és kardot viselnénk. Becsületemre, mama, erre sohasem vetemedem. A marquise jó arezot vágott a gonosz játékhoz és be engedé lépni Carralt. — Higyje el — monda Carralhoz az uracs — maga félig sem oly rút, mint tegnap volt. Becsületemre, tegnap olyan volt az arcza, mintha csak a sirból kelt volna ki. A hintó megindult. Midőn a kapu előtt haladt el, mind Cárral, mind a marquise, egyszerre megemlítek a fekete koldust, kinek lángoló szemei a hintóra estek. — Mindig ez az ember! —• monda kelletlenül a marquise, ijedelmét elrejtve. — Ebben a gazban van valami, a mit nem tudok fölfogni — gondola Cárral. Lefebre des Ballées Alfréd mosolyogva mondotta: — Vigyen el az ördög, ha John csak két évvel idősebb volna, hogy meg ne boxiroztattam volna ezt az embert. Neptun e közben a bérkocsihoz lépett. A kocsisnak néhány szót mondott, egy luisdort nyomott a kezébe, azután fölült. A bérkocsi a marquise hintaját követte.