Esztergom és Vidéke, 1888

1888-02-12 / 13.szám

még Isten szent áldását lekérnünk mindnyájunkra, hogy atyafiságos szeretetbon egymással tanácskozva, oly megállapodásokra juthassunk, melyek egyesületünk szellemi és anyagi előnyére s nemzeti irányú műveltségünk fejlesztésére s felvirágoztatására maradandó nyomokat hagyjanak !» Üdvözöljük a megyebeli derék magyar mezőváros lelkes intelligencziáját, mely a kultur-egyesület második évtizedébe kiséri s üdvözöljük az egyesület géniuszát, a derék és hazafias plébánost, a ki már tiz év óta bizonyítja legnemesebb hivatása buzgó betöltését. Lelkesedjenek a bátorkeszi olvasó-kör jó törekvéseiért mindazon megyei községek, melyek eddig még mindig nem értették meg a társulás és összetartás üdvözítő igéit ! Lépjenek a bátorkeszi plébános lobogója alá! A bátorkeszi kaszinó. A bátorkeszi polgári olvasókört, mely most érte meg fönnállása tizedik esztendejét, Nemesik Dániel és Bittér Tódor felhívására alapította a hazafias megyei mezőváros értelmisége. 1878 febr. 9-én alakult meg a bátorkeszi kaszinó, melynek védnökségét a környék elsőrangú kitűnősége, Hazay Ernő országgyűlési képviselő elfogadta. Hatvankilencz taggal nyílt meg az uj egyesület csarnoka, a hol, ugy a bátorkeszi értelmiség, mint a kereskedői, iparos és földműves osztály szine java, a polgárság zöme találkozott, A tagok száma tiz esztendőn keresztül rendesen hatvan és nyolezvan között váltakozott. Most nyolezvaunégy tagja van. A legelső tisztviselők voltak: Meisermanu Ignácz elnök, Szende Adolf dr. alelnök, Mendl József jegyző, Stupiczky Glyula másodjegyző, Finitzer Fülöp pénztáros, Nemesik Dániel könyvtáros, Kovács József, Tauber Mór, Kemény Nándor, Kobek István, Fürst Adolf, Csulyak Sándor rendes, Szluka András és Dedinszky Bertalan választmányi pót tagok. Az első tisztviselők közül most a kör tízéves fenállásával együtt jubilál: Hazay Ernő, Meisermann Ign c, Dr. Szende Adolf, Finitzer Fülöp, Nemesik Dániel, Kobek István, Tauber Mór és Fürst Adolf. A bátorkeszi kaszinó tiz év alatt több mi it ezernégyszáz forintot fordított irodalmi czélokra, A könyvtárat nagyrészt Dr. Fésűs Gryörgy pozsonyi jogakadémiai tanár tanácsai szerint gyarapították. A választékos könyvtári készlet közel hétszáz kötetre terjed. A lapok közül a következők járnak: Nemzet, Egyetértés, Pesti Napló, Pester Lloyd, Vasárnapi Újság, Esztergom és Vidéke és a Borszemjaukó. A kör országos jótékonyczélú adakozásokhoz s esztergomi közérdekű intézményekhez szívesen áldozott tehetségei szerint; rendezett azután dilettáns sziuielőadásokat, tánezvigasságokat, majálisokat s helyiségeit átutazó színésztársulatoknak is szívesen átengedte. Szóval a kör buzgóan betöltötte hazafias és kulturális hivatását, a mi a bátorkeszi lelkes intelligeneziának dicsőségére is szolgál. ki A szamár. (Génre.) Egyszer még kis diák korában az utczáu talált egy pénztárczát, mely tele volt bankjegyekkel. 0 mint becsületes jó gyermekhez illik, oda adta a talált tárczát a tanárának, hogy juttassa azt annak a kezébe, a ki elvesztette. A tanára megdicsérte e tettéért. Hanem az iskolatársai kikaczagták és azt mondották rá: Szamár! Et ől a pillanattól kezdve az egész életén keresztül a sírig üldözte őt ez a szó: Szamár! Mikor iskolatársai valami csínyt követtek el s a tanár meg akarta őket fenyiteni, ő reá fogták az elkövetett bűnt, s ő olyan jólelkű volt, hogy inkább elszenvedte a meg nem érdemlett büntetést, sem hogy tanulötársait elárulja. Ekkor azt mondták rá, hogy — jó szamár. Az iskoláit kitűnő eredménynyel végezte el és felment az egyetemre, hogy majd tanár lesz. Tanult is roppant sokat, eszét kiművelte s szellemét kiélési tette. Éjet-napot összetett, csak elsajátítsa mindazt a bölcsességet, a mi - fölös leges az emberi életben. Bújta a könyvtárakat, beletemetkezett a foliausokba, tanuít, dolgozott, jegyzet s irt. Mikor aztán a tudományoktól megittasulva neki ment az életnek, hogy majd bölcseségre tanítsa a világot, nem kapott tanári állást. A világ azt mondta,- hogy neki nincsen szükség bölcseségre. Mikor valakinek elpanaszolta saját baját, hogy 6 milyen sokat tanult és mind hiába, — az a valaki is csak azt felelte rá: — Szamár vagy barátom, miért tanultál Ekkor keresett más pályát, hogy érvényesíthesse mind azt a sok gondolatot, melyet agya termelt, mindazt a képzettséget, melyet évek hosszú során át összegyűjtött magában. A közönség tanítója, a közvélemény vezére akart lenni ós lett újságíró. Irt czikket czikkre, könyvet könyv után, kiírta lelkét, beleirta keble szenvedélyeit is a sorokba, — de a publikum nem értetne meg és most ő mondta önmagára: Szamár! Ekkor kereste a boldogságot a szerelemben. Ez volt a legnagyobb szamársága. Szegény szerencsétlen gyerek. Egy tiszta lélek első szerelmével, egy ártatlan kedély őszinte hitével, egy gyermek rajongásával közeledett a nő felé, kiről azt hitte, hogy vezére lesz majd az életben és egyszersmind jutalma. Szinésznő volt a leány. Rózsának hívták. Szép sugár termet, ragyogó szemek és előkelő modor. Mikor az újságírót megkérte, hogy első fellépése alkalmával irjon róla, szemeiből olyan sajátságos tűz sugárzott az ifjú felé, ugy hogy ez nem hallotta meg az előadáson a gikszereket, és másnap lapjában isenitette a fiatal művésznőt, a ki a színpadon megbukott ugyan, de a nyomtatásban megnyerte a közönség tetszését. Most már a szamár nyakába kötőfék volt vetve, a melynél fogva a szinésznő vezette. Volt valami ingerlő, valami csábító a leány kaczér megjelenésésében. Kitanult mesterkedéssel tudta szítani a szegény fiatal ember szenvedélyét. Egyszer barátságos és bizalmas volt hozzá mértéken felül, máskor meg hideg visszautasító és komor, egyszer forró, máskor fagyos. Es a szegény ember mig a. rejtélyes lány megfej lésen fáradozott, körülötte mind sűrűbbé fonódott a háló, melyben telke elveszett. Szentnek hitte a leányt és azt remélte, hogy szeretni fogja őt; ennek a reményében aztán minden fellépése alkalmával dicsőítő hymnust zengett róla, Mikor aztán egyszer reszkető hangon, félve, remegve, de a boldogságot még is tisztán remélve, megvallotta szerelmét, — Kóra kaczagva megveregette a képét s csak annyit mondott: — Maga kis csacsi! De azért Kóra nem utasította vissza az újságírót, — hiszen van-e szinésznő a világon, a ki visszautasítana egy újságírót?! Kóra sem tette; sőt elfogadta az újságíró kíséretét ha bárhová ment, egy-egy gyöngéd kézszorítást sem sajnált tőle. A szegény újságíró pedig átszenvedte a szerencsétlen szerelem összes kínjait. Mikor aztán végre nagy elhatározással eléje állt Korának s egész ünnepélyességgel — megkérte a kezét Erre már Kóra egész ünnepélyességgel csak ennyit mondott: — Maga szamár! Könyező szemekkel panaszolta el baját jó barátainaki Ezek kikaczagták. — Mit? Te Korát akartad feleségül venni? Te szamár? Hiszen ő már feleségül ment. Kihez? — kérdezte remegve a szerencsétlen fráter. — Hát a —jockey-klubbhoz, — te szamár. PORZSOLT KÁLMÁN. I. (A tanuló-ifjúság tánezpróbája,) Kedden ülte Carnevál berezeg az idei farsang egyik legkedvesebb ünnepét : az ifjúság vigalmat, Együtt volt a város tavasza, midőn az örökifjú Carnevál a fehérhajú tánezmester fiatal, szép növendékeit tánezra kérte. Carnevál legkedvesebb tánezosnőit meg lógják találni farsangi olvasóink a következő nevek közt : Asbóth Vilma, Brutsy Glyuláuó, Büttner R'tbertué, Brunner Ilonka, Diendorfer Sándorné, Eggenhoffer Béla né és Anna, Eötvös Józsefné, Ékesy Edéné és Amanda, Feigler Józsefné, Feichtinger nőv., Ferner Anna, Grosehnó és nőv., Hollyné és nőv., özv. Horváth Iguácznó és Mariska, Horváth Mariska, Hromodáné és nőv., Hulényi Etelka, Ivanovics Béláné, Kaan Jánosné, Kamánfalvy Ilon, özv. Kamenszky Elekné, Kleiukauf Margit, Klinda Irma, Koditekné és Mariska, Legény nőv., Lindhut Anna, Lipthay Jánosné, Marosi czán, pokoli kaczajjal igyekezett szabadságát élvezni. Heves és erőszakos taglejtéseket tett. Az elhaladók őrültnek tartották. — Gyilkolni fogok — monda gondolatban — de most azután az ő ura leszek, a mint hogy azelőtt rabszolgája voltam ! P^s azután . . . azután . . . hah ! mily borzasztón meg fogom majd akkor bőszülni! Egy kávéházban gyorsan leirt néhány sort. Azután ráírta Xavér czimét és elküldötte. De már késő volt. Xavér már otthon volt és elcsodálkozék azon, hogy Cárral a megrendítő esemény óta nem mutatta magát a hotelben. A koldus mit sem szólott neki arról a levélről, melyet titkon a rendőrséghez irt Cárral; igy a fiatal ember minden gyanútól ment volt. Nem is volt ideje a gyanakodásra. Most már volt múltja és a jövőben is remélhetett. A koldus leleplezései még nem emelték ugyan át azokon a lépcsőkön, melyek a kalandos drámákban ilyen esetben érdekes utat Ígérnek. De közel volt hozzá. Családja története nagyon szomoritó volt. Most már volt neve és elhatározá, habár a fekete is ellene beszélt, hogy most ezzel a névvel a nyilvános világba lép. Xavér szerette volna meglátni s megismerni azt a nőt, a ki an}'ja és a ki ugy megkeserité édes atyja életét. Gazdagságot kivánt, hogy egykor Heléna mellé léphessen. Most, mint rendesen, mindenki, ha váratlan szerencse éri, teljesülni érezte vágyait, örömében el is vakult a szeme és jnem látta azokat az akadályokat, melyek közötte és a Rumlirye Örököse között tornyosultak. Igy gondolkozott, zavaros képzetektől elárasztva, midőn kinyílt az ajtó. A fekete koldus halkan belépett, hóna alatt csomagot hozott. — Fiatal uram — monda — itt hozom a sajátját. Ekkor a csomagot az asztalra teve és Xavérhoz fordult. — Tán szemrehányásokat fog tenni, hogy olyan sokáig magamnál tartottam, de én olyan boldog valék, ha lefekvés előtt e drága reliquikra tekinthettem. Különben azelőtt nem ismerte történetét és ezek az emlékek legkevésbé sem érdekelték volna. Xavér kitalálta a csomag tartalmát. Tisztelettel bontá föl és az asztalra rakta azokat az emlékeket, melyeket már megismertettünk a koldus padlásszobájában. — Igy tehát minden itt van, a mit atyámtól birok ! — monda magában. E szavaknál Neptun aggódóan tekintett Xavérra. — Boesásson meg, ifjú uram — monda a koldus. Xavér nem hallotta öt. — Szegény apám — folytatá — milyen ] féltékeny vagyok én minden egyes kincsedre. — Majd visszaveszem fiatal uram — monda a koldus szomorúan. — Mit akar visszavenni, édes barátom? — Ugy gondoltam... Olyan nehezemre esik megválni tőlük, fiatal uram. Akaratlanul szedtem össze ezeket a szomorú emlékeket de . . . A fekete kebléből sóhaj szállott föl. — De most már egészen magányosan leszek a házamban — folytatá — most már semmim se lesz tőle. Ha azt fogom mondani «én jó uram !» míg fog-e ő akko: hallani ? — Tartsd meg ezeket az ereklyéket — monda meghatva Xavér — te inkább kiérdemled. mint én és atyám egyenruhája hü szolgája tűzhelyén jól el van téve. Neptun örömében felpattant. — Hála és köszönet! — kiáltá Ő fel — oh, ezer hála, jó fiatal uram ! Maga majdnem olyan jó, mint ő ! Ekkor egy szolga egy levelet hozott be. Midőn Xavér a levelet olvasta, arczán öröm derült végig, mely a koldus arczán is visszatükröződött. MidŐo Xavér a levelet átolvasta, kétszer háromszor is föl s alá járt a szobában, kezeit dörzsölve. : — Tehát látni fogom őt —- monda magában —• magányosan leszek vele ; majd közölni fogom vele boldogságom, melyet ma az Isten adott nekem. Igen, el fogok menni! Az ilyen alkalmat elmulasztani, őrültség volna. — Neptun ! — szóla azután a koldushoz fordulva — néhány napra el kell hagynom magát. — Engem el akar hagyni ? — kérdé a fekete — és miért ? — Falura megyek. — Követni fogom, ifjú uram. — Azt nem teheted, Neptun. A néger lecsügg-jszté fejét és elgondolkozott. — Ő azt monda,, hogy. vigyázzak önre — kezdé újra a fekete koldus — és én őrködni fogok. — Teljesítenem kell az én jó uram parancsát. Majd uj gondolat villant meg agyában. (Folyt, köv.) A NŐKRŐL S A NŐKNEK. (PeUMböl.) . . . A barátság nappal láthatatlan, Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár. Ha a sírban megszáradt sziveket Mind egy halomra hordanák S meggyújtanák: Ki mondja meg, Hány színű lenne majd a láng ? * Képünket az idő felszántja, De be nem boronálja. * Oh, szerelem, te óriási láng! Ki a világot gyújtod ránk, Aztán ellebbensz ... tán egy perez alatt S örök sötétség és hideg hamuvá marad. * Megfagy a sziv, ha nem szeret És ha szeret, megég. Ez és az baj. E két baj közt Melyik jobb ? tudj' az ég X