Esztergom és Vidéke, 1888

1888-12-16 / 101.szám

Germanizálók. Esztergom, deoz. 15. Legtöbbet és legsikeresebben germani­zálnak nálunk a zenével. Vannak «zon­goratanáraink> (milyen olcsó czim ez nálunk!), a kik már évtizedek óla fog­lalkoznak zongoratanitással és sörfogyasz­tással s növendékeik megtanulnak ler­chenfeldi jargonban «kedélyeskedni». A tisztességes kenyérkereset minden módja meg van már nehezítve, de a házioktatásban sem átalános műveltség sem kifogástalan'szakképzettség, de leg­kevésbé valami úgynevezett módszer homályos sejtelmével is alig bíró «zon­goratanárok» minden küzdelem nélkül jutnak elég tisztességes keresethez. Első kvalifikácziójuk mindenesetre a német szó, melylyel elég durván sok­szor^ megszégyenítik a családban ural­kodó magyar szellemet, mely hisz a magyar irodalomban s a magyar mű­vészetekben. De honnan ismernék ezek a napos házitanitók a magyar szellem alkotásait? Egész életükben azon ipar­kodtak, hogy meg no tanuljanak ma­gyarul, hanem hogy ostoba és tájéko­zatlan észrevételeikkel tegyék nevetsé­gessé a magyar «betyár poézist» a magyar «zsivány irodalmat* s a ma­gyar zene «czigányságait.» Ezt már be­hozták magukkal s mindennap iparkod­nak hirdetni is. Es hirdetik zsenge eszű magyar fiuknak, a kik magyar szellemű iskolákba járnak és serdűlő magyar leánykáknak, a kik valamikor hivatva lesznek a magyar irodalom és művészet számára magyar családi kört, otthont teremteni. A szülők pedig nagy elnézéssel vagy hanyagsággal hagyják gyermekeiket garmanizálni. Nagyon csalódnak azok, a kik azt hiszik, hogy ezek az urak Mozart, Beethowen, Mendelssohn, Schubert és Wagner ivadékához tartoznak. Nem ér­nek föl a nagy német géniek felfogá­sához, de fölérnek a magyar szellem lerántásához annál inkább. Mozgalom indult meg a fővárosi zene­tanárok körében, hogy az országszerte elhintett veszedelmes germauizáló ele­mek ellen erélyes akcziót indítsanak. Megkövetelik első sorban is a zongora­tanítótól a teljes szakvizsgálatot s mint­hogy fontos pozicziót tölt be: az álta­lános műveltséget épen ugy, miut a magyar oktatás nyelvét. Addig is, mig az az örvendetes moz­galom megérik s mig helyitársadalmunk azon úgynevezett «zongoratanárai», a kik Magyarországot még mindig nem akarják elismerni «magyar országnak*, sőt germanizálásuk mellett még a ma­gyar iskolák üdvös hatását is koczkáz­tatni merik, skartba kerülnének, legye­nek családi köreink féltékenyebbek arra a szent kincsre, melyet nemzeti szel­lemnek és magyar nyelvnek nevezünk s óvják gyermekeiket a magyartalan methodusoktól. Azok az úgynevezett «zongoratanárok», a kik éveken keresz­tül sem képesek már csak hálából is megtanulni magyarul, azok valószínű­leg arra sem lesznek képesek, hogy éveken keresztül valakit tisztességesen megtanítsanak zongorázni s igy már nagyon is itt van az ideje, hogy elle­nük erős rendszabályokhoz folyamodjunk. A pénzvilágból. Budapest, deez. 15. A pónzpiacz szorult helyzete nem en­gedi, hogy a tőzsdeviszonyok legkevésbé is javulnak, sőt ellenkezőleg az árfolya­mok majdnem mindenuap csökkennek. Azokat a mozzanatokat, melyek talán kedvező hatást idézhetnének elő, figye­lembe se veszi a tőzsde, mig másrészt minden kedvezőtlen mozzanat iránt rend­kívül érzékeny. A forgalom majdnem teljesen pang, mert a drága pénz igen megnehezíti az üzérkedést. Arra, hogy ebben az ebben az évben javulhatna a helyzet, igen kevés remény van, de szerencsére ebben az esztendőben már csak néhány napot kell átküzdeni, és alig szenved kétséget az, hogy az újév­ben élénk üzletre és jelentékeny, emel­kedésre fogunk szert tenni. Járadékok igen nehezen engednek ár­folyamukból és e téren csak csekélyek a csökkenések. A többi befektetési ér­tékek mint elsőbbségek és záloglevelek meglehetősen szilárdan tartják magukat. Bankrészvényekben csendes az üzlet és különösen a két hitelrészvény jóval csökkent is, mig a többiek alig változtak. Közlekedési vállalatok részvényei kö­zül a magyar garantirozott vasutak rész­vényei igen kedveltek és valamivel ja­vultak, mig a magánvasutak csökkentek. Iparvállalati értékekben igen kevés üzlet van jobbára alacsonyabb árfolya­mok mellett. Egyes malomrészvények azonban emelkedtek. Sorsjegyek szilárdak, különösen a nagyobb sorsjegyek drágultak, de a kis sorsjegyek is emelkedőben vaunak. Valuták és érczváltók kevéssel rosz­szabbodtak. Vasutunk ügye Komáromban. Az Esztergom-íüzitői vasút ügye Komáromban nem megy olyan simán keresztül, mint nálunk. Az állandó választmány —- mint komáromi közlé­seinkből tudják olvasóink — majdnem ! oppozicziót foglal el a vasúttal szemben. De annál yalóbbszinű, hogy a holnap !megtartandó Komáromvármegyei tvható­jsági bizottsági ülés kedvezőbben és j okosabban fogja fel az ügyet, mely Komáromnak is csak előnyére fog szol­gálni. Nem kerülte el eddig egyetlen moz­zanat sem figyelmünkéi, mely a vasút létesítésével össze van kapcsolva s igy az érdeklődő nagy közönséget azon legújabb koma romi értesítéssel tájékoz­tatjuk, mely a Komárommc'gyi Közlöny legutóbbi számában jelent meg: Azóta, —- írja komáromi laptársunk, hogy az esztergom-füzitői vasútvonal kiépítésének eszméje fölvettetett s annak kivitele körül Esztergomban megindul­tak a tárgyalások, több izben és több irányban láttuk megvilágítva a szóban forgó vasút kiépítésének ügyét. Minden oldaláról indokolva volt annak szük­ségessége, s amaz előnyök, melyek az­által közgazdasági sz-mponlból Eszter­gom és vidékére nézve kilátásba he­A LEMONDÁS ELÉGIÁJA. Elmentem a templom előtt Harangoztak éppen, Imádkozni, ha betérek T Jól fog esni nékem. És betértem, áhítattal Az oltárhoz lépve, De nem tudtam imádkozni, Ah, nem tudtam mégse ! Rá néztem az oltárképre S elfogott a bánat, Keserű köny árja mosta Halovány orczámat. Elgondoltam, hogy bár milyen Szerény volt is vágyam, Teljesülve^eddig soha, Még sohasem láttam. Imádságom nem jutott fel Talán még az égbe,] Oh, pedig hőn imádkoztam Kezem összetéve ! Most már nincs mért imádkoznom, Nincsen semmi vágyam, Hisz ma-holnap meg lesz vetve Hideg, síri ágyam. És a hideg nyoszolyában Nem gyötörnek vágyak, Nehéz, kemény hanták alatt, Az álmok oly lágyak ! LITHVAY VIKTÓRIA. L Y B 1 A. — Rege. — A kéklő hegyek egyik oldalából törhette ki egykor a föld mélyében forrongó láva azt a sziklatömböt, melyet egy kristály tó vize ölelt körül. A sziklatömb üregeit a szárnyas egér és a halálmadár egész serege töltötte be ; és éjjeli zsákmányuknak biz­tosabb helyet alig is találhattak volna. Példájok azonban nem kerülhette ki Dénes lovag éleslátását, ki éppen a germá­nok elleni harczból győzelmesen visszatérve, kisded csapatjával a kéklő hegyek rengeteg erdein keresztül vadkant, nyargalóezot űzve, léptetett büszke arabs paripáján hazafelé, kastélyában epedő szép neje keblére. Éppen a viszontlátás örömei dagasztották vértezett mellét, midőn gyermekes arczu apródja éles füttyentése után egy nyarga­lócz csapat csörtetett a közeli tó tükrére. Csak egyet csillant Dénes lovag fénylő kopjája és a nyargalóczbak bőgve iramlott a vérében fürdő gyilokkal czélja felé. Utána vágtatott Dénes lovag is és látta, a mint a nyájasan mosolygó tó locsogó babjai a parton haldokló nyargalócz sebeit moso­gatták. — Szép egy állat, — mondja hízelgőn az apród. — De még szebb e hely, e bérez, mit a természet azért emelt, hogy tetejéről Dénes vára nézzen alá a tükrébe, — szólt büszkén a vezér. És nem sok időbe került, mikor a tó ölelte bérez tetején emelkedett a vár, mely­nek most is látható tornyából büszkén nézte le Dénes a tehetetlen ellenséget. A várból mozgóbidon jártak a csaták meze­jére és a vadászatokra, mig ottbon a szép Lydia még gyönyörűbb leányával az alsó udvar valóságos paradicsommá alkotott tá­gas kertjében számlálta a hosszú napokat, nézegetve a homokóra lassan ereszkedő csillámszemeit, igy várva a viszontlátás drága perczét. Már hervadó szirommal ta­kargatta be a kert ágyait az őszi idő, mi­dőn végre a kürtök lelkes harsonája tudtul adta a rég nélkülözött férj hazaérkezését. Dicsőséges visszatérés volt, s igy még örömteljesebb volt a kedves, a biztos ott­honban a várvavárt együttlét. A büszke várúr győzelmi koszorújába minden csata a dicsőség ujabb virágát tűzte. Vagyonilag is hatalmassá lön. De ekkor, mikor éppen boldogságának és ha­talmának tetőpontján állott, a bevehetetlen vár ormán a balálmadár vihogott, mig a vitéz férj megtört alakja és gyönyörű leánya könyező szemekkel egy menyezetes (ágy mellett állva várták a szép urnő végső le­heletét. A halálmadár a sziklatömb barlangjába bujt, midőn a bíbor hajnal első sugarával a vártorony keresztjére pislantott; nemso­kára egy csengő harang síró bangja a szép urnő halálát hirdette. ... A büszke vár harczias lármája el­csendesült ; az erdő vadjai nyugodtan jár­hattak a tó vizére, nem bántotta őket semmi. — Éppen ugy nézett ki minden, mintha kihalt volna a vár minden lakója. Pedig debogy. Ott lakott még a néma vár búskomor ura kedves leányával, ki még szebb volt, mint anyja, csakhogy hófehér arczának feslő rózsái korán hervadni kezdtek. Ha láttál harmat után mosolygó rózsa­bimbót és ha láttad azután a déli nap hevétől elhervadni ; ha láttál erdő szélén fehérlő liliomot és azután láttad az áradó patakot, midőn azt beszennyezve magával elragadta; ha láttál májusi ibolyát és illa­táért gyilkos kezeddel letépted ; és ha hal­lottad a vadgerliczét haldokló párját siratni, elképzelheted a lányka szenvedéseit, ki hű kedvesét, atyja büszkesége miatt elvesztette s igy szerelme tárgyától megrabolva her­vadni kezdett; lelkét titkos gondolatok gyötörték és bánatát tetetett vígsággal dndolta. • ­Titkos gondolatok '. Bűnös gondolatok ! Vagy bűn-e az, ha lelke hitét vallva, atyja parancsát megszegi ? Hü szive sugalta: nem! . . . Ráhallgatott. És nemsokára, mikor a kis örvös galamb Lydia gyönyörű vállára ült, különös mosoly lebegett ajkai körül ; kezébe fektette a hű galambot és a levélke, az áldott kis levélke ott a ham­vas-szürke szárnyak alatt hirt, örömhírt hozott neki Deliről ! Vígan dalolt, ugrándozott, azután a szár­nyas postával felsietett a magas toronyba, fel a fekete zászló alá, mit baljával átölelve tartóit, jobbjával a reggeli szellő susogó hullámaiban csipke kendőjót lobogtatá, Mit susogott a szellő '? . . . Szerelmet. Az„Esatsrgomés VidskB^tárcaája,

Next

/
Oldalképek
Tartalom