Esztergom és Vidéke, 1888

1888-12-13 / 100.szám

Bpest vidékének felfödözése. Esztergom, deoz 12. Egy igen életrevaló uj egyesület van alakulóban, melyet nekünk esztergomiaknek is örömmel kell üdvözölnünk, mert nekünk is kijuhat a felfödöztetésből. Esztergom remek környéke is benne van a fel fedezendő látványosságok között s igy kiváló fontosságot tulajdonitanunk a derék egyesület hivalásának. A hozzánk beküldött felhívást ez oknál fogva lapunk élén mutatjuk be olvasóinknak. Rég érzett hiány, — ifja a közel száz aláírással dicsekedő első felhivás — hogy a turisták hazánkban, különösen annak szivében, a fővárosban, támogatásban nem részesülnek. Ez annál sajnosabb, mivel a turistaság ugy az egyes egyénre, mint egész országokra üdvös hatással van, miként ezt a modern államokban fennálló turista-egyesületek fényesen igazolják, melyeknek működése a társadalom minden rétegében a legmelegebb pártolást találta. Ezren és ezren vannak a külföldön, kik a szellemileg és testileg edző turistaságot űzik, mely fogékonynyá teszi őket a természet szépségei iránt s megismertetve hazájoknak eddig ismeretlen tájaival, keblökben a [hazafiság szent tüzét is éleszti. De a turistaság ezenkívül a tudamánynak is nagy szolgálatot tesz és nemzetgazdasági szempontból egyes országokban kiváló tényezővé vált, mint példa erre Svájcz, melynek éven kin ti turista forgalma az ujabb időben már milliókat meghalad. Habár a magyarországi Kárpát-Egyesület a turistaságot hazánkban máitöbb év év óta műveli, ez azou lendületet, melyre hazánknak annyi szépségben bővelkedő vidékei méltán jogosítanák, még korántsem érte el. E sajnos jelenség okát abban kell keresnünk, hogy a Magyarországi Kárpát-Egyesület, a turistaság iránt hazánkban még uralkodó közöny folytán, csekély anyagi erejéből hazánk gyöngyét, a Magas Tátrát sem képes eléggé mivelni, még kevésbé képes arra, hogy hazánknak egyéb szép vidékeit áldásos működésének körébe vonja. Részint a Magyarországi Kárpát-egyesület ezen nemes törekvéseinek támogatására, részint pedig egyáltalában a turistaságnak hazánkban való fejlesztésére s terjesztésére, nemkülönben a főváros bájos környékének, különösen a Szent-Endre — Visegrád—Esztergomi, vagyis a Pilishegységnek, s egyáltalában a fővárosi közönség részére vonzó kirándulóhelyükül kínálkozó hegyvidékek, minők a Börzsönyi vagy Nógrádi hegység, a váczi Nagyszál, a Gerecse, Vértes és Bakony megismertetésére, feltárására s hozzáférhetővé tételére szükségesnek tartanok, hogy a KárpátEgyesületnek a fővárosban vagy annak környékén tartózkodó tagjai és egyáltalában az ügy iránt érdeklődők az anyaegyesület alapszabályainak értelmében Osztálylyá (fiókegyesületté) alakulnának. Czélunfc-megvalósifására időszaki közlönyt tartunk szükségesnek, mely ugy a turistikáról általában, mint különösen a hazai turista-mozgalmakról közölvén ismertető czikkeket, a Magyarországi Kárpát-í%yesület tagjai között eddig alig fennállott érintkezést közvetítené, s e mellett a közönségnek a főváros környékén kirándulásokra kínálkozó, eddig teljesen elhanyagolt s alig ismert kies tájakat írásban és képekben bemutatná. Hogy ily kirándulásokat lehetővé tegyen, Osztályunk gondoskodnék a jutalmazó pontokra vezető utaknak útmutatókkal, jelzésekkel való ellátásáról s jókarban tartásáról; kiváló pontokon tájékozható táblákat állíttatna fel, messzelátókat, a szükséghez képest menedékházakat építtetne. Gondoskodnék arról, hogy minden községben legyen megbízott képviselője, nagyobb helyeken helyi bizottságot, alakitana, mely az Osztályt munkálatainak foganatosításában helyismeretével támogassa, egyúttal a kiránduló közönségnek útbaigazítással, tanácscsal szolgáljon s őrködjék, hogy a kirándulók vendéglősök, fuvarosok, kalauzok részéről zsarolásnak vagy másféle zaklatásnak ne legyenek kitéve. A nyári évadban az Osztály hazánk legszebb tájaira kirándulásokat rendezne, nagyobb társas kirándulások alkalmával gondoskodnék mérsékeltáru menetjegyekről s a szükséges ellátásról. Télen felolvasások által tájékoztatná a turistaság iránt érdeklődő közönséget s a szükséges eszmecsere, a tagok közti érintkezés fen tartásának czéljából társas összejöveteleket rendezne. Kiadna uti kalauzokat vagy a szükséghez képest tájékoztató füzeteket, forgalomba hozná a vidék szépségeit feltüntető képeket s gondoskodnék turista-térképek szerkesztéséről. Csereviszouyba lépne bel- és külföldi rokon egyesületekkel s azoknak kiadványait, valamint a szakba vágó legjobb munkákból összeállítandó könyvtárt a tíigok használatára bocsátaná. Végül közlönyének hasábjain tért nyitna minden szakunkba vágó kérdés megvitatására s a tagoknak készséggel szolgálna felvilágosítással s tanácscsal. A Magyarországi Kárpát-Egyesület tagsági dijához (2 frt), melynek fejében a tagoknak az Egyesület Evkönyve jár, az Osztály saját költségeinek fedezésére csak 1 frtnyi pótlókot csatol, minek fejében a tagok az Osztály időszaki közlönyét kapják s az emiitett összes kedvezményekben részesülnek. Ezen csekély-dij módot nyújt bárkinek, hogy az Osztály tagjává lehessen s s egyúttal azon reményre jogosít, hogy a főváros és környékének közönsége nagy számmal sorakozand Osztályunk zászlója alá. A fögymnasium. A pannonhalmi szt. Benedek-rend néviára az 188

8

/

9- tanévre már megjelent s érdekesebb adatainál fogva Esztergomot is közelebbről érdekli. Az esztergomi székház ós főgymnasiuni rövid történetét a névtár a következőkben mondja el: A szók ház egykor a pálos-rend birtokában volt, melynek el törül tetése után azt Esztergom városa a kir. kamaraizJáerpíslW'tárczáia. A cseithei i-keresi. — Elbeszélés. — Zapletál Wenczel különben igen csöndes természetű ember. Naphosszat elül — akár a delphii jósda — háromlábú székén és szerényen «kezeli» a dikics meg «ár»-nak nevezett, a folytonossági hiányokban szenvedő lábbeliekkel folyton hadilábon álló szerszámokat. Elfütyürész órahosszat s elpipázgat két óra hosszat mellette s csak olykor szól oda «öregének», a kire még az irigy ember sem foghatná a tisztaságot. «Fairontot» csak öreg este csinál magának. Akkor t. i., mikor az arasznyi ablakon már csak sötétség szűrődik a «ponk» felé. Este nem szokott dolgozni. Petróleumra nem telik. Még amúgy is mesterség a foldozó mesterségből megélni. Hogy engedhetne meg hát magának ilyen fényűzést, ilyen pazarlást ? ! . . . E helyett elmegy inkább a «czéhbe.» Az «Ipartörvény» országos menyköve, ha alapostól főiforgatta is e hasznos, de sok tekintetben czopfos intézményt, megmaradt ez mégis a mai napig ib, ha másutt nem, hát a pohárnál, a hol is mindenki brúder. Wenczel ur az est beálltával a brúderek közt volt található. Ott eldisputált, elpolitizált, mint afféle verga ; s mondhatni, bámulták azok. a kik még annyit sem tudtak, mint ö. Leggyakrabban a könnyű módon való meggazdagodásról beszélt. Szidta Fortuna asszonyt, hogy üres marokkal nyitott be hozzá. Sorban vette a legnevesebb üzletembereket, bankárokat meg a fösvényeket s apprehensiv hanghordozással monda, hogy a Gondviselés a földi javak elosztásában még sem járt el egészen méltányosan. (Valószínűleg azért, hogy ő vele a következő eset történjék s nekem legyen miről tárczát irnom az «Eszt. és Vid.» t. olvasóközönsége számára.) Wenczel ur szerint az üzletemberek csalók ; a bankárok élelmes gaz náczió ; a tösyények pedig lelketlen uzsorások. Ő a meggazdagodás ezen nemei egyikét sem tartja a tisztességgel megegyezőnek. Ő becsületesen akar meggazdagodni, tisztességes módon s ezen mód a kincskeresés. A kincs utóvégre is oly jószág, a melynek nincs nrn. hacsak nem az — alvilági. Zapletál Wenczel ur Csehországból szakadt ide golyhó korában. Nem csoda, hogy a föld gyomrába kívánkozott, Azonban ko ántsem azért, hogy mindhétig ott maradjon. Égy ügyes bányász veszett el Wenczel úrban — a csirizes tál mellett. Csejthe ősrégi, manap már romban heverő váráról sok mende-monda kering a nép száján. Félő áhítattal közeledik a zsarnokság és asszonyi vérszomj ezen barlangjához azon halandó, a kit utja kénytelen-kelletlen arra visz. A völgy ben lent, nem hallik az ökreit nógató szántóvető füttye, sem a marokszedő leányok vidám éneke s csak itt-ott szólal meg a magányos juhpásztor furulyája, vagy egy hörcsögöt hajszoló juhászkutya nyivákolása. Kihalt a táj ; erdőnek nincs sehol még nyoma sem s csak törpe bokrok tenyésznek a kopár hegy oldalán ; de még azokat is elkerüli a dallos fülemile madár. Átkos e hely azóta, hogy egy gyönge, de gonosz nő megtagadta nemének szivlágyságát. Kincs — igy tartja a monda — temérdek arany van elásva a várrom területén. Csakhogy a kincsőrzö fenevaddal nem tanácsos ám kikötni. Sok ember próbált már szerencsét, de vakmerőségeért ott hagyta a fogát. A vár kincsőrzö szelleme nagyon is személyválogató. Nem minden halandó <<áll» a szeméhez. Éppen kétszáz néhány esztendeje, hogy egy tenyeres-talpas molnárlegény részesült azon szerencsében, hogy ő van kiszemelve a^megmérhetlen kincsek urává. Látomása volt, éppen holdtöltekor. A vár asszonya, uszályos fehér ruhában, méltóságteljes lépéssel közeledett feléje s megértette vele a reá várakozó szerencsét s ezért cserébe nem kivánt egyebet, csak azt, hogy ujholdkor a várhoz kimenvén, várjon addig, mig a gönczölszekér rúdja lefelé fordul; boruljon akkor a földre s várja be őt, az úrnőt, a ki majd egy irgalmas csók által föl fog oldani a már ezer éves átok alól. A mint ez megtörtént, egy kígyó fog közeledni, szájában hozva a kincses bolthelyiség kulcsait. Remegés nélkül vegye ki a békés indulatú kigyó szájából a kulcsokat, de a saját — fogával. Az első föltételtől, már t. i. a csóktól, nem riadt volna vissza a molnárlegény, d§ a másik kettő szeget ütött a fejébe : «Egymagában megjelenni oly elátkozott helyen ! . . . azután meg oly érintkezésbe lépni egy kígyóval, a milyen csóknak is megjárja — ellenségek közt! . . . brr.» A molnárlegény letett ezen tervéről. Megmaradt továbbra is a lisztes zsákok mellett. * * * A klepsidrán, a mely az uszályos nő megjelenését jelzi, éppen az utolsó homokszemek peregtek le, midőn Wenczel ur pityökosan hazatért s mély álomba, merült. Víziója volt. Éppen olyan, mint a molnárlegénynek. Melle zihált, lélegzete el-el akadt; kinos nyögés tört magának utat kebléből, mire azután keeves életepárja is fölriadt s egy szerelmetes oldalbadöféssel a prózai élet öntudatára vezérelte kedves felét a víziók aranyos világából. «Asszony te ! — szentuccse, nem hazugság, amit mondok ! Tudod ... az asszony . . . a kígyóval . . . a . . . gönczölszekere . . . molnárlegóny ! Holla asszony, gazdagok leszünk még, vége a nyomorúságnak!* S ismervén Wanczel ur lelkületét, egy csöppet sem csodálkozhatunk azon, hogy azon éjjel többé le sem huuyta a szemét, hanem boros fejével, ugy amint lehetett, tervre tervet kovácsolt. Ismét elmúlt néhány nap.