Esztergom és Vidéke, 1888
1888-12-06 / 98.szám
A ki figyelemmel elolvassa azon tanulságokat, melyekot a legközelebb legördült félszázadnak modern eszmeáramlatai véstek az európai nemzetek évlapjaira, az ba külföldi, ugy irigykedve, ha magyar, ugy lelkesedő-rajongással telik el azon tudat által, hogy a Mindenható végtelen bölcsesége midőn a nemzetek jelenét és jövőjét fejedelmeik szellemi életében irta meg előre: a magyar nemzetet azon felette ritka kegyben részesité, hogy oly fejedelmi férfit vezete a fényes magyar trónra, ki e helyen legdicsőbb elődeihez minden tekintetben méltónak bizonyitá magát, ki nemcsak képes volt a nemzetközi politikai és anyagi érdekharczokból győztesen vezérelni ki nemzetét, ki nemcsak öregbitó az ezredéves alkotmány erősségét, kiterjesztő azt s beleillesztő abba a nemzetek üdvére nélkülözhetlenné vált modern vívmányokat, de képesnek és késznek vállalkozott a jelenkori ezerféle gondszaporitó kérdések megoldása után azon óriási munkára, melynek elvégzésére szinte emberfeletti tevékenységi hatalom látszott szükségesnek. Önszántából, tisztán lovagias nemzetünk iránt való ragaszkodásból vállalkozott azon több százados mulasztások pótlására, melyek az elerőtlenedés zsibbasztó államkórjával lepték meg a közel múltban már-már kihaló magyar generatiót. Nagy és nehéz szerep volt mindig az uralkodók szerepe, ép azért látjuk a világtörténet lapjain megörökítve, hogy e szerepet jól csak igen kevesen bírták betölteni. A legújabb félszázad alatt e terhes szerep nem vesztett súlyából, sőt ellenkezőleg: szinte aránytalanul megnehezült s ma hasonlithatlanul több életbölcseséget követel viselőjétől egy-egy bonyolult mozzanat alkalmából, mintáz előduralkodók patriarchálisán egyszerű viszonyai közt egy század alatt. A magyar uralkodónak pedig kétszeresen nehéz volt a szerepe. Ezért kétszeres az érdeme is, ezért végtelen a nemzeti hála is, mely személyét glóriával övezi. Nem túlzás, ha állítjuk, hogy nincs a földkerekén még egy uralkodó, a ki oly boldog, oly tisztelt, a nemzet öszszes rétegei által egyaránt oly odaadólag magasztos lenne, mint a mi fejedelmi házunk felséges feje. Uralkodói erényekben gazdag személyét nem hirtelen támadt pillanatnyi népszerűség hamar tűnő fénye környezi. Hosszú évtizedek érdemeiből sugárzik elő örökemlékezetre jogosult népszerűsége s általános szeretete. Mikor örömtől dagadó kebellel látjuk, hogy Európa uralkodói közt tiszteltebb, boldogabb, az uralom gyakorlásában bölcsebb, igazságosabb nem található: nagyou természetesnek tartjuk azou következményt, hogy a nép iránta való szeretete, tisztelete, uralkodói bölcsesége iránt való bizalma napról-napra rohamosan növekszik. A Mindenható előregondoskodó bölcsesége oly napokban vezérlé trónjára felséges uralkodónkat, melyek csakhamar ráutalták Őt az uralkodás bölcsészetének legmagasabb fórumára. Nehéz és végzetes viharokból vezeté ki Őt népe is. Az Ő helyén százezrek leroskadtak volna az ifjú váltakra súlyosodé viharos elemek nyomása alatt. Ő nem hogy le nem roskadt, de megfékezé s eltávolitá az igazságtalanság terére tévedt elemeket. Hogy össze nem roskadt, az impozáns alakban tünteti elénk lelke rendithetlen erejét, erólyót; hogy a lehető legrövidebb idő alatt felismerte a nemzeti geniust, az szelleme magas szárnyalását, örökíti meg, késő nemzedékekre hagyva annak emlékét, hogy a gyermekifju mily g3^orsan tájékozta magét a nehéz bonyodalmak közt, mily éleslátással különbözteté meg a nemes eszközöket a nemtelenektől, hogy mint nyerte meg nemzete vonzalmát s hogy az isteni kegyelemből nyert jogok gyakorlatában mikénc önállósodott meg s miként lett nemzete jövőbeli nagyságának alapvetőjévé, miként vált az emberiség magasztos hivatásának fáradhatatlan szolgálata közben a jelenlegi s jövendőbeli fejedelmek mintaképévé ! Midőn az Adria partjaitól a Kárpátok csúcsáig terjedő honi föld határai közt, emelkedő paloták és kunyhók lakosságának hálaérzetét, karöltve a fővárosi sajtóval, egyhangú lelkesültséggel siet tolmácsolni a vidéki hírlapirodalom s beszámol a magyar'haza.magyar, német, szerb, horvát, tót, orosz és örmény ajku lakosainak uralkodónk felséges személyét magasztaló lelkesűltségéről: felmerül szivünkben annak a fenséges höIgyálakuak dicső képe, ki a magyar nemzet második védszeutjének tekinthető. Mindenikünk érzi, hogy ez: a mi felséges Királynénk. A nemzeti hálaérzet legendaszerü dicsfénynyel veszi körül, alattvalóinak milliója, ifjú és agg bámulja Ot. Az, hogy az uralkodói jóság megnyerte a nemzet vonzalmát, kizárólag fejedelmünk érdeme; de az, hogy a nemzet megnyerte uralkodója szivét, kizárólag fenkölt lelkületű királynénk érdeme! Jogosult tehát az, hogy a nemzet szivében egyre mélyebb gyökeret ver Erzsébet királyné iránt való hála ós szeretet s hogy őt széles o hazában a magyar nemzet őrangyalának tekinteni megszoktuk. Világmissió teljesítésére kijelölt uralkodók közül is csak igen kevesen találták fel azou hivatottsággal biró uralkodótársi támaszt, melyre az uralkodónak mint fejedelemnek és családfőnek nélkülözhetleu szüksége vau élete viharaiban ép ugy, mint erőgyüjtő béke csendjében. Királynénk a női és hitvesi erények miutaalakja gyanát tündököl előttünk és példaként áll a magyar nők előtt megmutatva, azt, hogy miként lehet a nő legközvetlenebb családi körénok boldogitásán kivül hivatása szerint kisebb vagy nagyobb körnek lelki üdve! Mindazok, kik hazánk üdvét szivükön hordják, a felséges uralkodópár ünnepe alkalmából a sziv legbensőbb szentélyéből küldenek imát a Mindenhatóhoz, hogy tartsa meg dicső uralkodóiz ) ,Es!terjöi!iís!iiÉ l 'tárczája. Az alföld egyik állomásán kinyitja a kannibális külsejű portás a második osztályú várótermet és fülig széthúzva a száját kiált: — Csaba, Szeged, Szabadka, Budapest felé beszállani. A passagerok jobban megrémülve a portástól, mint a vonatindulástól, törtetnek kifelé. Szép őszi délután volt, sokan utaztak. A kalauzok, mint ilyen esetben rendesen, alig tudtak eleget tenni a közönség kívánalmainak. Egyiknek «nemdohányzó», másiknak «dohányzó», harmadiknak «külön szakasz», nagyediknek «hölgycoupé», az ötödik indulást kérdezett, a hatodik érkezést Szegedre, Bécsbe, Parisba, egy pláne azt kérdezte, hogy mikor fognak a léghajók járni Budapestre ? mert a vasút neki már csigajárás. Oh, boldog alföldiek emlékezzetek vissza, mikor még hat ló sem birt elvonszolni a szomszéd faluba ! — gondoltam magamban. Ilyenek az emberek. Elégedetlenek lesznek a világ végéig ; azért olyan bajos dolág vasúti konduktornak is lenni. — Harmadik osztály hátul — kiáltja maga elé a szolgálatában kifáradt kalauz, nem is nézve az újonnan érkezők felé. — Hallja-e Louis (nem tetszett eléggé a magyar Lajos) mit gondol ez a kalauz, hogy mi a harmadik osztályba ülünk ? — Másodikat nyisson, — parancsolgat) durván a megszólított férj. Minek nézi az embert maga, mi ? — Hát embernek, — felel röviden a kalauz s oda sem nézve nagy uri vendégeire, kinyitja a kupét. — Mit gondol, kivel van dolga ? — pattog beszállás közben az érdemes ur, felsegítvén előre imádott hölgyét. — Hát utassal. i— De miféle utassal ? — Ahhoz semmi közöm ! — Maga neveletlen paraszt, goromba pokrócz, — kiabálja éles hangján az orrcsiptető üvegén át tüzes szempillantásokat szórva a különben nyápic alkotású czilinderes ur, kinek minden tekintélye ez utóbbiban összpontosult. — Maga a parasztnál rosszabb, — volt a phlegmatikus recontra. — Ki ? Én ? — Igen, mert a paraszt azt nem bántja, aki őt nem bántja. — Hallatlan ! Louis ! Hagyja el! — szól a megrémült nö. Férfi : Feljelentem ! Kalauz : Azt teheti. Férfi : Ez már mégis sok. Kalauz : Bizony sok uram, ilyen utasokkal bajlódni mint ön. Férfi : (elkeseredésében gyenge hangszálainak teljes kifeszitesével, mely olyan han got adott, mint egy elromlott orgonasíp.) Panaszkönyvet ! A kalauz becsapja az ajtót, harmadszor csengetnek, a mozdony fütyül, a vonat indul s magával viszi'a dühöngő utast. Az elkeseredés kráterje azonban nem fér meg egy olyan szűk világ rejtekében, mint a milyen a mi utasunk, hanem kitör és a keskeny zöld kupé falait ostromolja. Jaj annak, akit ott talál ! Csakhogy a kit most ott talált, nem olyan ingó, bingó virágszál, mint a vele szemközt ülő fiatal nőcske, mely egy gyenge fuvalatra megremeg, hanem egy erős férfi, ki olyan nyugodtan pihen a kupéban, mint a szilda a hegy oldalán. Igen, azt gondolják kedves olvasóim, hogy ez bizonyosan egy tőrül metszett phlegmatikus angol, ki Londonból jön Máramarosba petróleumot keresni. Igaz, nem sokat különbözik tőle; jól megvan hízva, mintha legalább is tiz milliónak haszonélvezője volna, kövér arcza simára van borotválva, a bajusza rövidre nyirva, mint a haja, melyből még egy szál sem látszik hiányzani, vastag ujjai között egy még vastagabb szivar van, melyből éppen olyan szürke füst karimázik fölfelé, mint a milyen színű a haja és a bajusza ; nagy barátságos szemeiből azt lehet olvasni, hogy ő nem sokat törődik az egész világgal. — Disznóság, skandalum, köpedelem, élhetetlenség stb. stb., szép czimekkel illeti most már a dühöngő utas az egész vasúti igazgatóságot. A kövér ur kinéz az ablakon, mintha nem is értene ebből semmit. — Ami újságíróink is minden haszontalanságot összeírnak, csak az ilyen dologban nem konfidensek, nehogy e szabadjegyet reszkírozzák. A kövér ur még erre sem felei, hanem összekulcsolja vastag ujjait és a két hüvelykkel szélmalmoz, miközben vastag felleget fuj szivarjából a kocsi fedele felé, melyet aztán ugy megbámul, mintha annak physikai okát kutatná; hogy miért száll fel a füst. — Louis, ez nem magyar ember — súgja a menvecske. — Én is azt hiszem. Magyar ember már szólt volna valamit, — súgja most a féij. — Beszéljünk egy kissé francziául, —vélekedik a menyecske. — Nem tudok semmit, — szól bosszúsan a férj. — Majd megsúgom én, hogy mit felelj. Szeretném tudni, hojíy kicsoda. — Fait-il du vent ? — kérdé a menyecske jobbra balra kacskarintván a piros száját, majd hegyes orrát széttágitva, mint egy kis fújtatót, csakhogy francziás legyen a hang. — Felelj : Non, il fait un calme parfait. — Hagyj békét. — Annyit sem tudsz francziául, hogy megérts, ha kérdem : fuj-e a szél ? És nem tudod rá mondani: nem, csendes idő van. Hogyan lehet az, hogy a Kenderkényi famíliának nemes sarja nem beszél francziául ? — Elfelejtettem. Maga is el fogja felejteni. — Angolul se beszél? Ez bizonyosan angol. He is a good looking old man. (ő jó kinézésű öreg ember.) Az öreg ur nem felelt, annál jobb ízűt nevetett magában. A menyecskét a kíváncsiság azonban nem hagyta nyugodni s azért egy. nemzetközi asszonyi cselhez folyamodott : ledobta
