Esztergom és Vidéke, 1888

1888-02-02 / 10.szám

KSZTKRGQM, X. KVFOI.YAM. 10. SZAM. CSÜTÖRTÖK, 1888. FEBIiüAR 2. A nyomor iskolája. Esztergom, febr. 1. (k. í. dr.) Nem ismeri az az életet, a ki valaha a nyomor szemébe nem nézett. Ez a fosziányos ruhákban járó szörnyeteg kiméletlenül bánik embereivel. A hol egyszer tanyát ütött, onnan kiűzi a megelégedést, ott mohó falánksággal orozza cl az utolsó falat kenyeret, a család fentartóját megfosztja értelme leleményeitől, elveszi a kenyérkereső gondolatokat, megíanit a kétségbeesésre, fellázit a jómódúak ellen, megirigyelteti a mások betevő falatját, szidalomra és átkozódásra, könnyekre és névtelen fájdalmakra tanit, a melyeket eddig még csak híréből sem ismertünk. A nélkülözés napjaiból az inség keserű heteit szövi össze, a tépelődő családapának, a mint a fűtetlen szobában fájdalmasan nyöszörgő gyerekeket csitítgatja, szörnyű gondolatokat súg a fülébe, az erényt alkudoztatni kezdi a bűnnel s olyan tanokat hirdet, melyektől a becsület ezelőtt undorral fordult el. A nyomor iskolájába járó szerencsétlen emberek azonban lassan-lassan megbarátkoznak a legsötétebb gondolatokkal, melyekre megváltásukat bizzák. Mennél tovább gyötri őket a nyomor démona, annál hajlandóbbak a menekülés eszközeiben nem válogatni. Végre a szenvedő család teje, a ki sehonnan sem kap segítséget, de a ki szégyenli nyomorát koldusbottal kiverni a ház küszöbéről, nem szégyenli szóba állani a bűn csábító rossz szellemével, a ki azután elviszi őt ki a vagyonos világba s fülébe súgja minduntalan : vedd el a mások feleslegét, hogy éhen ne haljanak a porontyaid, hogy meg no fagyjon a beteg asszony s hogy kenyered legyen neked is, a melyért eddig mindeunap imádkoztál. Igy lesz a szegény emberből: gazember. Betöri az élelem ajtóit, hazalopja az éhség csillapító szereit s mindenre gondol inkább csak arra nem, hogy még nagyobb gyalázat is vár rá a nyomor gyalázatánál. A szerencsétlen ember azután a büntető igazság elé kerül. Ott is cserben hagyja az igazi gazemberek furfangja és leleleménye, őszintén bevallja bűnét, beismeri vétkét, de szégyenli elárulni a becstelenség mestereit, bűne munkatársát : a nyomort, a ki megtanította őt a rosszra. Ha a törvény embereinek azután csak paragraphuslátó közönséges szemök van, akkor a szerencsétlen ember súlyos börtönbe kerül s egy család ki vau dobva az enyészet farkasainak. De ha az igazságosztó biró belenéz és belát a megtört ember lelkébe, ha ki tudja találni a közönséges bűnök nem közönséges rugóit, ha meghallja egy nyomorgó család kinos nyöszörgését, akkor szintén büntet, de nem sujt, mert mindenkit vád alá lehet vonni, csak a láthatatlan démonokat nem, a kik olyan ördögi művészettel tudják rossz útra csábítani a nyomor iskolájában megtántorodott embert. Az igazi koldusok ritkán lopnak, ritkán törnek be valahová. Mert a koldulás mestersége napjainkban már bizonyos biztos kenyérkereset. De a becsületes szegénység szemérmes és titkolózó, szégyenlős- és büszke, egész addig, mig be nem következnek a válság órái. Akkor azután nem irtózik a bűntől, de a koldulástól még akkor is. Vannak jószivü dúsgazdagok, a kik gyöngéd figyelemmel látják el vadászterületük vadjait tél derekán, nagy hó idején. Még a madarakat is a tenyerükből etetik, mert az éhség szelídít. De vájjon gondolnak-e ezek a valódi szegény emberekre, az ő napszámosaikra, a kik nem kérnek, hanem szenvednek. A mindennapi rendőri események igazat adnak a költő panaszának : Könnyű a szegényt megalázni, De nehezebb azt felruházni! Emlékezzünk régiekről. (1700. Lévai Borbélyok.) 14-er. Amely czéh nélkül való mesterlegény czéhükbe akarja magát beállítani, elsőben is beköszönvén és magát insinuálván a czéh előtt, akkor egy aranynyal tartozik magát iusinuálni. Annak utánna remekül próbát flastromnak főzni. Elsőben; Deákvillum magnum (talán Diaehylon). 2-or. Spermet. ranarum (Ezt talán a gyógyszerész urak tudnák megmondani, hogy micsoda). 3-or. Egy pintnyire való rendes, jó Algyptiacumot. 4-er. Közönséges zöld és sárga iret. 5-or. Szederjes Deakoriomot. 6-or. Szárasztó rendes fél itczére való fehér iret. Ezeknek megfőzésére terminusul 15 nap adatik ós ez idő alatt azon Succusoknak szokás szerint való megkeverésére bemégyen, az czéhet egybe taztozzék gyűjteni azon próbafőző legény, vagyis személy mind kétszer becsületes ebedet, ételt 's italt készítetni a czéhnek ugy, hogy ha a mestereknek nem teszenék a gazdálkodás (t. i. az ebéd) otthagyván, 12. forintot tartozik leteuni. Quindena adveniente — tizenöt nap múlva — azon mesterember fogjon azon próbának megfőzéséhez és mindaddig, valameddig jól meg nem főzi, czéhestől jelen lévén a mesterek, becsületes étellel 's itallal tartozik gazdálkodni. Mely remek-próba ha nem tetszenék a mesterembereknek 's hibás lenne, tartozik letenni a czéh közé 12 forintot. Mindezek meglévén tartozik becsületes mesterasztalt adni 's a mestereket feleségestől behívni; mely mesterasztal főtt ós sült jó étkekből legyen és jó borból álljon. Ki is ha nem tetszenék a czéhnek és alkalmatos étel 's ital nem volna, tehát 24 forintot tegyen le a czéh asztalára. Másodnap következvén a nemes czéhnek articulusa mellé tartozik megesküdni 's akkor egy-egy aranyat minden mesterembernek letévén beirattatik a nemes czéh társasága közé. NÉMETH VICTOR. FAESAKB: i. (A Zenei Kör estélye jan. 28-án.) A Zenei Körben szombaton este mulatott Karnevál herczeg, még pedig a szakértők szerint szóles jó kedvvel. Nem volt ugyan bőven látogatott ii„EssliirjoiísTiJíkfl"táriiája. (Ovidius „Szerelem művészeté"-bői.) Ha nem eléggé nyájas, nem gyöngéd még a lány, Törj s várj csak egy kevéssé, majd jobb lesz aztán! Az ág is enged v«gre, ha lassan hajlítod, De eltörik, ha durván használsz eröszakot! Folyón is, lám, ki enged, az uszhatik csak át; Ha véle szemben úszol, nem győződ le az árt! Jóság oroszlánt, tigrist megfékez könnyedén, S a bivaly igába csak lassanként ha mén, Mint Atalanta, oly vad más asszony lehet-é ? S a férfi, érdemével, őt is leverheté ! A hölgy kegyetlenségén s balvégzete miatt Miláuion be gyakran sirt ott, a fák alatt! A vállán csalfa hálót szegény sokszor czepelt, És jobbja bősz vadkanra sokszor dobott gerelyt, A nyila Hylaeusnak sokszor hatolt belé — Bár azt a másik ivet még jobban ösmeró ! Nem mondom ón : vadászni maenal erdőkbe menj, Nem mondom azt, hogy hálót czepelj nyakszirteden, Sem azt, hogv tárd ki melled a nyileső előtt — Versem szelíd parancsai könnyen követhetők. Engedj, ha kél vitára; engedve — levered ; A melyet ő parancsol, játszd azt a szerepet ; Mit ő javai, javaljad; mit szid, szidd te is azt ; Ha bármit állit, állítsd, mit ő vitat, vitasd ; Mosolygj, ha ő mosolygott és sírj, ha sir a nő : Hadd SKabja arczodnak a törvényt mindig ő ! Ha elefántesont-koczkát vet tán majd asszonyod: Vigyázz, tenéked mindig rosszul kell játszanod. Ha játszaíok bütyökkel: ne vesszen ő soha ; Nálad sűrűen kell maid kutyának hullnia. Ha járja háborúsdi, vigyázz, hogy seregedet Jól össze-visszaverjék az üveg-ellenek. Kis pálczafeszitette ernyőjét tartsd magad, S ha nagy tömegbe juttok, csinálj neki utat. Kis zsámolyát is szépen az ágy elébe vidd, S add rá, vagy húzd le neki picziny saruit. S bár magad Is dideregsz, ha fázik kedvesed: Kezét a szivoden kell átmelegítened ! Csúfnak ne hidd s ha csúf is, ő szereti azért, Ha te, a polgár-ember fOgod a tükörét! Ki annyi Junóküldte szörnyállatot levert, S just szerző igy a menyre, mit egyszer ő emelt : Tán szüzek körében kis kosarat fogott, Es íinomigatá ott a sok nyers gyapotot. Tyryus vitéze engedt úrnője kertinek, — S te habozol, hogy eltűrd, mit ő eltűrhetett ? Ha szól: „a fórumon légy," korábban menj oda, Mint ő kívánta s mindig jó későn menj haza. Ha bárhová is elküld, akármit abba hagy, Akármi csődület se késlelje utadat ! Ha lakomákon néha éjig marad a leány, Légy akkor is, ha kéri, cselédként oldalán t S mert gyűlöl Amor renyhét: ha tán falura hitt' Gyalog is útnak indulj, ha nem találsz kocsit. Ne bándd, ha rossz idő van és kánikulát se nézz, Se hogy utad' fehe'rré tevé a hóesés. A szerelem csak harez ám, a lusta hagyja el! Ki zászlajához esküdt: ha félénk, soh'se nyer! Nagy, hosszú utak, zord éj, kemény tél, búra bú, Ilyen sok bajjal jár ám ez édes háború ! Gyakran suhintja rád majd a felleg záporát, A puszta föld is gyakran lesz éjjeli tanyád. De hát Apolló is volt Admétus pásztora, S egy piczi kis kunyhóban kellett tanyáznia ! Mit ő tett, kire szégyen ? Vesd félre dölyfödet, S legy bárki,jól vigyázz ám, hogy megtartsd kedvesed ! Dr. RADÓ ANTAL. — REGÉNY. Az „Eszt. Vid." számára francziából fordította : MARISKA. (Tizenkettedik közlés.) IX. A JÓ UF\. A koldus néhány pillanatig pihent. — Ez a fiatal ember igazat szólott — kezdé azután. — Havonként 15 louisdort kap. Én vagyok az, a ki hónaponkint a balkonra dobja azt az összeget. — Ön ? — kiáltá Xavér megilletődve — tehát tudja ? . . . — Majd akkor beszélünk erről, ha magunkra leszünk •— töró meg szavait a fekete koldus, ki gyöngéden fordult feléje. Azután a prokurator elé állott. — Én vagyok az, a ki minden hónapban 15 louisdort adok neki. — Milyen forrásból ? — A magaméból. A prokurator vállát vonta. A néger erősen a szeme közé nézett. — Igen, a magaméból — ismételé újra j — már régóta koldulok. A fekete koldusnak minden mellette elhaladó ád valamit. Ez a íiu is gyakran ád nekem alamizsnát, mert nagylelkű. Ha akarnám, ugy kétszer annyit is adhatnék neki. —• Miért adod neki ezt az összeget ? — Miért ? — kérdé a fekete és arcza minden vonásában csodálat tükröződött — ön azt kérdi, hogy miért adom neki ? Hát először is miatta koldulok . . . Xavér halványabb volt a halálnál. Szive miuden szónál hangosabban földobogott. Kinos gondolat keletkezek benne. A prokurator arczán szelídség váltotta fel -a szigort. Aztán tisztelettel monda: — Maga 'gazát beszél, jó ember. Én elhiszem, habár nagyon is különös a történet. De az ilyen páratlan nagylelkűségnek páratlan inditó oka is lehet. — Ha még többet kellett volna tennem — monda a féket? koldus jósággal — ugy mindenre készen lettem volna. — Maga tehát szereti ezt a fiatal embert ? A koldus hallgatott. A prokurator figyelmesen tekintett reá. Xavér lesüté szemeit, mintha az a szó, melyet most hallani fog, végitélete lenne. — Egyedül őt szeretem a világon — foiytatá a koldus — olyan forrón szerettem, hogy eltitkoltam előle azt a forrást, melyre talán pirulással tekinthetett volna. Olyan forrón szerettem, hogy sohasem mertem kimondani ezt előtte: fiam ! Pedig én az apja vagyok. — Az atyja ? — kérdé majd nem meghatva a királyi prokurator. Xavér a két kezével elfödte az arczát ós erőtlenül rogyott egy székre. — Néger ! Koldus ! — rebegé — oh, istenem! . . . — Ne feddje őt meg — monda a néger a prokuratorhoz — neki is meg van az a büszkesége, mely minden embernek, mikor ilyen fiatal. Holnap bocsánatot fog kérni tőlem,