Esztergom és Vidéke, 1888

1888-10-11 / 82.szám

Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: .szi:

;

:!rr-AiniA-u rczA :>,v7. SZÁM, tmv» ;t l:t(.i n/.i'llnini

1 i tts/nr, illető köy.h'mmiy<>)•' 1;iiI>\ KIADÓMVATAL : SZÉCHV:IIYI-TÉR :.Í.:Ü. SZÁM, lnivá a liivalitlitK s .'i iii:ig;ín liiiiltiléwui, ;i nyilllúrlio n/jMit l(özl«iiitíiiy«li, <'lőli/.(!luKÍ |»iíir/,i'k éw n;i;l:uii:íl;ÍNol; iufó/.c.inlőK'. Társadalmi sarcz. Esztergom, okt. 10. A téli saisou kezdőt ével a szuiitijadozó egyesületi élet is megélénkül, az egyesületi csarnokok megtelnek, az egyesületi könyvek forgalomba kerülnek, szóval a társadalmi élet szűkebb határok között s szétoszolva némileg felfrissüh Be ugyanekkor sorra jelentkeznek a n«gy nyári álmot kihevert egyesületeit

1 beválíatlaii nyuglái s megkezdődik nem a társadalmi adózás, hanem a társadalmi sarcz. Alig Tan ágazatosabb családunk, melynek feje éveukiut 25 — 50 frtot ne fizetne társadalmi sarcz fejébe, sót Tannak családfők, a kik közel száz forinttal kénytelenek évenkfnt a különféle egyesületeknél viselt közbizodalinás tiszteleti állásokat 'megváltani. Hát ilyen terhet sem az állam, sem a község nem követel tőlünk, pedig mind a kettőnek igenis komoly inteneziót Tannak, inidón az évi adót reánk róják. Ilyen rendkívüli, sőt természetellenes sarczot csak egy meghasonlott társadalmi .élet róhat ki, mert az összetartó inkább enyhili, mint fokozza a nélkül is ' túlterhelt adózásunkat. Régi átka már az esztergomi "társadalmi életnek, hogy a legközösebb törekvésű egyesületek leginkább szétválnak egymástól s hogy ezt a szétválást a nagyérdemű közönség köteles megfizetni és fon tartani. Itt van a Bal- ós zenekedvelő-egyesület, melynek ellenlábasa a Zenei Kör. Ugyanaz a programúi, de más alapszabályok, más pénztár. Mindkét zenei egyesületnek legalább is-háromnegyedrészben közös közönsége van, melynek -kétszer kell ugyanazt megfizetni. Ott vau azután a két tűzoltóság. Egy a város területén, egy a testvérvárosok területén'. 'Ha nem lennénk tizenötezernyi lakosságból álló kis város, bizony szükségünk lenne több tűzoltóságra, de szerény népességű kis városunkban, a hol minden félesztendőben kondulnak meg a vészharangok, két tűzoltó-egyesület fölösleges. A kétfelé adózó közönség ismét fizeti a súlyos sarczot. » Van azután Kereskedelmi Társulatunk és Kereskedő Ifjúságunk egyesülete. Minden fiatalabb főnök mind a kettőnek tagja s mind a kettőbe fizeti a társadalmi sarczot, holott egyesülve, csak a kereskedelmi érdekek nyernének legtöbbet s a társadalmi sarcz valamivel megfogyna. Nézzünk a nép körébe. Van egy olvasókör a király városon s van egy a megye területén. Nemes hivatásu mind a kettő, de ha megtekintjük a fentartók névsorát, akkö'r megint azt látjuk, hogy dupla sarczot ró ki

1 az össze nem tartozás s a szétvonás szelleme. 1 Ott van végre az az egyesület, a honnart egyenesen Ábrahám kebelébe szoktunk fölvétetni : a temetkező-egyesület. Ebből is van kettő, pedig ha egy lenne, megkevesbednék a társadalmi sarcz s az egyesület sokkal tehetősebb volna. Nem folytatjuk a példazódást. Meg van a társadalmi élet minden vonalán a meghasonlás, az összetartozó erők elkülönülése s az összevaló törekvések szétválása. A közönség pedig fizeti a sarczot, hogy a, nem természetes állapotok továbbra is fenni áradjanak. Itt az egyesületi saison.- Hassanak oda a tostvérlörek vésü egyesül etek, hogy .könnyítsenek valamit a túlterhelt közönség társadalmi adózásán s egyesüljenek egymással. A mily mértékben növekszik az összetartás, olyan arányban fogy majd a sarcz s emelkedik a társadalmi élet a felvirágzás felé. A múltból. (Iparuuk és kereskedésünk félszázad előtt.) II. A kereskedést illetőleg ha hanyatlott is egyrészt, de másrészt emelkedett. Frei Vilmos maga és elődje, ugy id. Bisi tzki vasárusoknak földszinti házban sötétes bolti üzlete, csekély személyzettel, hova fejlődött ki, mostani nagyszerű berendezésével, és nagy szemé lyzetével pedig a vaskereskedés Marosi József tekintélyes kereskedésével szaporodott. így vagyunk a fűszerkereskedőkkel is ; egynémelyikének berendezése Pestre is beillenék; a régi berendezés meg éppen különös volt, nem voltak állványos fiókjaik, hanem állványaik teli gömbölyű iskát nlyákkal, ha a, Hahrer bácsi- gymnásiuni általelleni boltjában, mint a féle • deákgyerekek sárga ezukrot vagy egyéb nyalánkságot kértünk, leemelte az állványról a fekete gömbölyű nagy skatulyát, felkörmölte' a tetejét és ugy adhatott. Rőfös meg más nem volt, mint Spandraft és egy Venis nevezetű cseh ember, ki tisztán vásznat árult mint a gyáros megbízottja, most ez is van untig elég. Esztergom város nem csak arról nevezetes, hogy polgármestere mesterember volt, hanem arról is, hogy tanítója Helisher fazekasmester volt, ki mint mesterember arról volt hires, hogy akós fazekat tudott csinálni. Különben legtöbb tanítványa akadt a német polgárságból, mely túlsúlyban volt, gyermekeiket mind hozzá járata, mert n számtant erősen és jól tanitá. Ha a, közleményt iró urak a múltra m u tat II a k, egy ből-másból jólétet kö vefckeztetnek, akkor a városnak' nem előnyös oldalát is fel kellett volna tárni, hogy a mostani és jövő nemzedék az ös$swháso^itás^-?*~*r lcü#rrbséget; megtudja tenni. Azért én jónak lálom, azt is megemlíteni, hogy a városnak nem volt több három tanítójánál, kettő fiu, egy lánygyermekeket tanított. Nem volt zárda sem a királyi, sem a Vízivárosban, nem volt női nevelő intézet egyéb mint a Nedeczky kisasszonyoké, de az sem volt egészen nyilvános jellegű, mert többnyire bentlakók 6—7 lányka herczeg Kopácsy prímás által adva oda és fizetve, csak hat osztályú gymnasinma vott. Utczai világítását 1834-ik év körül kezdették 60 db olajl ám pávai és ha a szél nem oltotta el, láttunk is egy Ilona naplójából. (Töredék.) A lámpa kétes fénye reszket, s bágyadt világa sötét hieroglifeket rajzol a szoba fehér falára. Enyhe nyári szellő susogva lebben át a nyitott ablakon. Azt mondják, hogy! «ábrándozás az élet megrontója* óh nem! boldog az, ki ábrándozni tud, mert nem kell annak örökké a sivár valóságban élődnie. j Az ábránd az emlékezet csöndes dajkája,, mely elaltatja a jelen fájó gyötrelmeit.! Regél — a tündérvilágról, hol örök a tavasz j — a boldogság virul, hol szárnyra kelt vágyak hazát lelnek s a szív feledve csalódásait, újult érzelemmel öleli át elveszett üdvét s a halvány arezon az öröm rózsái virulnak újra, a kihullott könnyek Összegyűjtve egy jótékony szellem által, drága gyöngyként a remény zöld koszornja közé fonva, kiérdemlett babérként köritendik a sokat szenvedett homlokát. Tudjuk bár, hogy ez csak rege, tudjuk, hogy ez tán sohasem valósulhat; — mégis jól esik hallani, legalább, — ha csak pillanatra is, — feledteti a sivár valót. Mint, kis leányka is ugy szerettem a mesét. Áhítattal csüggtem dajkámnak mesemondó ajkán, ki mesélt ilyenkor aranypalotákról, tündér-kertekről s szinte elszomorodtam, ha a mese véget ért. Órákig is elüldögéltem a kertben s néztem a csillagokba, dajkám meséjén gondolkozva. Oh mennyire vágytam én ama tündér világba s Örömest haltam volna meg, hogy oda eljuthassak, melyet már akkor sem találtam összegyezŐnek azzal, a melyben* éltem ! Midőn e valósulhatlan álom eltűnt s a gyermekből nagy leány lett; a keserű tapasztalás megtanított arra, hogy a remények és yágyak teljesülése, csak a mesék világában létezik. De én azt hiszem, hogy nekünk, embereknek mindig kell, hogy legyen valami óhajtani, kívánni és fájlalni valónk, ez már életünkkel jár — s mindig nagyobb űrt tölt be sziveinkben az, a mit óhajtunk, vagy fájlalunk, mint az, a mit elértünk. Az emberek legfőbb vágyai mindig teljesületlenek maradnak. Vannak emberek, kikkel a szerencsétlenség velők születik. Már hólesőjüknél-el van végezve, hogy küzdelem és szenvedés közepett vonszolják át kinos életüket. Ha tán egy pillanatnyi boldogságot ért, — mert minden szenvedés között is jut mindenkinek, ha csepp is, a boldogság kelyhéböl, mert «mig az ember boldog nem volt, addig meg nem halhat», — mit ér mind ez? Drágán fogja azt,megfizetni, iszen védés és sok titokban kihullatott könnyekkel. A boldogság helybébe ürmöt kever " az\ érdek, korunk ez utált, sötét szelleme. Ilyen csillag alatt születtem én. is! Azok, a kikért élnem kellé, rég a sírban pihennek mind s az élet elveszti becsét, ha nincs miért és kiért élnünk. Vannak pillanatok, midőn szívesen dobnánk el az életet, ha nem tudnók, hogy ezen életre másnak is szüksége van, hogy ezzel nem rendelkezünk szabadon, ez- visszatartja az önmaga ellen forduló kezet. De nekem senkim sincs, kinek ez unott élettel használni tudnék, csak itt bolyongok czéltalanul, mint a vándor, kit csak ösztöne vezérel még. mely sejteti, hogy van mégis egy hely, hol békét és megnyugvást talál hányatott életére . . . a sir, hol egyesülni fog szeretteivel. En is valék boldog egykor. Eletem nem volt mindig ily szeretetlen, ily rideg. Egy lény volt e sötét élet felderítő napja, ez volt vezércsillagom. A sors mostohasága hitemet és bizodalmamat az emberek és Isten iránt feldúlta s csak kételkedni tanított bennök s ez, mint a hosszú őszi éj dere nehezedett érzelmem fejlő bimbójára. De Isten megelégelte szenvedéseimet s egy uj tavasz kezdett fejleni szivemben, megismerem Öt. Szemében ragyogott nemes, jó lelke s onnan olvasam, hogy érzelmének üdvözítő forrása nekem örök boldogság. Magasztos s fennkölt szelleme imádattal tölte el lényemet* Ajkának varázs-hangja, melylyel, szerelméről szólt, mint bűbájos zene cseng még most is fájó lelkemben és mégis . . . mégis ! De nem ... ne engedd Isten, hogy őt vádolva, bűnt kövessek el! Jó volt ö, szerelme az égben született, de gonosz volt a világ, melynek legnagyobb öröme, mások.boldogtalansága.Egyedüli bűne a gyöngeség volt, mert nem mert megküzdeni a világ előítéleteivel s a fényes jövővel kecsegtetés megingatá jellemét, elhitették vele, hogy a szerelem akadályul szolgál minden nagyra és magasra törekvésnek, pedig mi magasztosabb a szerelemért törekvésnél? Lemondja mindketten, ö elment messze, de magával vitte két élet boldogságának átkát. Fényes álmai két élet boldogságát semmisítek meg. Vagy talán csak egyet, — az enyémet. Hisz ő feledni látszik a multat s talán boldog is? Es miéit ne? Hiszen feledni emberi dolog, s mi lenné az emberiségből,:"lia feledni nem tudna? csakhogy e jótéteménytől a sors üldözöttek meg vannak fosztva. S 'bűn-e az, ha a virág, mely őszszel elhnllatá'szirmait a szép tavasz megérkeztével újra virulni kezd ? Bün-e, ha a sziv feledve régi bánatát,csalódását uj szerelemre ébred? Avagy tahin csak szerepül szánta azt neki a sors, hogy a boldogságot játszsza? Mert az élet színpadán mindenkinek meg vau a szerepe s ép oly dicsőség jól játszani azt itt, mint a sokat jelentő deszkákon. Itt magunk készítünk magunknak babért, míg amott a méltánylás keze növeli, melyet az irigység égető napja gyakran elhamvaszt, pedig ép ugy nyugodni tér az, kinek csak néhány szó szerepe volt, mint, ki országokat felforgató király szerepét adta. Saját életem hozam áldozatul az ő boldogságáért. Miért szenvednénk ketten egy átkos élet gyötrelmeit? Csak egyszer hallanám ajkáról e szavat: «én boldog vagyok* ez édes csepp volna fájdalmam tengerébe, melytől megédesülne az! Az első szerelmet sírig tartónak mondják, — s kérdem száz ember közül volt-e csak egy is, ki hü maradt volna első szerelméhez? Bizony nem hiszem. Az elsÖ szerelem egy esábos Jabyrinth ajtaja előtt álló angyal, ki csábos hangjával s menyei mosolyával igyekszik magához lánczolni a sejteni kezdő szivet. De a varázs kevés ideig tart, mert a távolról csábító suéni ének hangzik, mely