Esztergom és Vidéke, 1888

1888-08-19 / 67.szám

Városunk királyi szülöttje ünnepén. Esztergom, aug. 19. A hajdankor leghíresebb és legműveltebb két nemzete a római és görög évenként hét számra tariák nemzeti ünnepeiket. A legújabb korban a német és franczia rendelték az év egy napját nemzeti ünnnepül, évszázadok óta szentel egy napot évenként a magyar nemzet nagyrészt* is nemcsak egyházi, hanem nemzeti ünnepül. Holnap augusztus 20-ika a nagy nap, István első magyar király, apostoli szent király emlékezetére rendelt ünnep virrad reánk. — Nem a nemzet egy részének, hanem az egész nemzet, sőt a magyar állam minden rangú és rendű lakosa megszentelt ünnepének kell e napnak lennie. Méltóbb alakja ünnepeltetésre nincs a magyarnak első szent királyánál, nincs senki, kihez az utódok,anéltó Icegyeletét annyi nagy s a nemzet életére kiható fontos események kötelékei csatolnák. Imádá s-sze rü áh i tat magasztossá gáv al gondolunk e napon a dicső nagy alakra, kiben a legszebb erények a tökély oly magas fokán állottak, hogy nem tudjuk: -az embert, a keresztényt, a királyt, vagy a nemzet apostolát tiszteljük-e benne inkább. Az ő nagy alkotásainak tulajdoníthatjuk és köszönhetjük, hogy közel egy ezred év viszontagságai és «vérzivatarjaisután még «él nemzet e hazán» és a magyar állam a művelt népek sorában megállta helyét. Közel 900 éve élt, alkotott, sőt teremtett apostoli buzgalommal nemzete boldogilására és rakta le a magyar birodalom szilárd alapjait a nagy király. A keletről indult nagy népvándorlás hullámai lecsendesültek s a népek Európában lassan-lassan nemcsak elhelyezkedtek, hanem legnagyobb részök a keresztény vallás tanaival, szelídebb erkölcseivel megismerkedve kalandozó s hódító természetükről lemondtak, országuk és nemzetiségük megszilárdítása és biztosítására törekedtek. Midőn a hazát kereső magyar nemzet Európa közepén a Duna és Tisza síkjain megjelent s azt elfoglalva birtokába vette, az itt talált, valamint a szomszéd népek is már a keresztény vallás erkölcsi hatása alatt bizonyos műveltséggel birtak; a faji, nyelvi rokonság kötelékül kivül a keresztény vallás köteléke a különböző népeket egy család tagjaivá egyesité s a béke áldásait biztositá. A magyar nemzet, mint scythák királyi törzse, idegen és jövevénynek tekintetett, idegen volt fajára, nyelvére, idegen vallására, erkölcseire, szokásaira nézve a már itt állandóan megtelepült népek között s irigyelt az elfoglalt szép és gazdag országért. A királyi törzs választott királyának, az első magyar királynak érdeme, legfőbb érdeme, hogy nemzetét a keresztény vallás felvétele által az európai népcsaládok kötelékébe bevezeté, ez által a faji és nyelvi külömbség okozta idegenkedést megtörte. Azonban nemzetének biztosítására, birodalmának késő századokra való megszilárdítására elegendőnek ezt nem találta, apostoli buzgalommal, látnoki ihletséggel a keresztény vallás legfőbb őreit gazdagokká, az alkotmányban IdterjedtTjogkörrel felruházva, hatalmasokká tevé. Kegyelmes volt a meghódított népek irányában, meghagyta nj^elvöket és nemzetiségüket, nem olvasztotta be őket a nemzet testébe, de nemzete alkotmányos jogait kiterjeszté reájok is, fölemelve őket magához, s elődei alatt folytatott véres harczok által megfogyatkozott nemzetének, népének számát szaporitá ; a meghódított, de le nem igázott népek egyesült erejét biztositá a magyar faj számára. Az első magyar király valódi királya, apostola, majd szentjévé lett e nemzetnek, üljük meg tehát emiékezelének nagy ünnepét a legnagyobb magyar király emlékezetéhez méltó komolysággal. Esztergom üljön ünnepet háromszorosan, mert szent királya 900 évvel ezelőtt itt született, itt keresztelkedett meg és apostoli, munkás, szent életét itt élte át nemzete nagygyá, boldoggá tételére. Történelmi emlékeink az ezredév viszontagságai alatt romokká levének, legyen egy nap, szt. István király napjának évenként ünneplése e nemzet minden egyes polgárára ünnepnap, melyen ismételve ünnepélyes fogadást tart, hogy a legnagyobb király által biztosított haza felvirágozására, tehetségéhez mérten, munkálkodni kész. Az esztergomi uj izr. imaház. Esztergom, ang. 18. (B. Gty.) A helybeli izr. hitközség f. hó 21-én nagy ünnepélyességgel készül felszenteltetni uj imaházát. Ez alkalommal nem tartjuk feleslegesnek, ha e lapolvasói előtt e*zen valóban a város diszeül szolgáló monumentális épületet tüzetes leírásban ismertetjük. Az alig 27 éwg iW.llt régi zsinagóga az alapfalak rossz építése folytán hatósági szakvélemény alapján lebontatott s az izr. hitközség nagy áldozatokkal, aránylag rövid idő alatt, emeltette az uj templomot. Ki kell emelnünk, hogy a hitközség ezen leudkivüli áldozatkészségére fő befolyással voltak Dr. Weisz rabbi buzdító hitszónoklatai, ki különösen hangoztatta, hogy a hitközség a kor igényeinek megfelelő imaház nélkül fenn nem állhat. Városunk ezen diszépülete Banmhorii Lipót budapesti műépítész terve szerint készült és ezen első önálló munkája e fiatal művésznek minden tekintetben csak dicséretére válik. Tervező az épület architektúráját, a mennyire a szerény financziális körülmények az . architektúra kifejtését megengedték, «mór-arab» ízlésben tartotta. A zsidóknak épp ugy mint phönicial rokonaiknak, nem volt saját emlékszem architektúrájuk s ha ma az idők folyamán mégis egy látszólag sajátos typus fejlődött ki a zsinagógák építésénél, ugy ez távolról sem zsidó-eredetű, hanem egy tévesen nevezett »zsinagógaAíJsstcrjoitóHíliftárciája. SZÉNI ISTVÁN HAFJÁfi. Zugó harangok hirdetik Szent István ünnepét, Dics-himnuszt zeng sok millió E hónban szerteszét; Kárpátoktól-Adriáig E napon ünnepel, Egy szent őzéiért lelkesül fel Minden magyar kebel. Esztergom ős várfokáról Béke-zászló lobog, Keresztények kebelében Haladó sziv dobog; Sok ezren zarándokolnak Maglátni é helyet, A hol dicsőült királyunk Szent István született. Szikla-kápolna magánya Ismét megnépesül, Szent helyének látására Zarándoknép örül !. Leborulva imádkoznak S áldják a menny Urát, Hogy ezer éven keresztül Megvédte e hazát. Oh nagy Isten, — esedezünk: Hallgasd meg népedet, Kik megörizénk keblünkben A honszeretetet! — Oh szent István patronusunk, Kérjed az ég Urát, Hogy tovább is áldja-védje Hű népét s a hazát! — SINKA ENDRE. Vulkanu ur felesége. (Vége.) Most áz egyszer a burgonyából nem született sem tragédia, sem komédia. A jobboldali szomszéd, a nyugalmazott alezredes a saison végéig minden áldott nap a table d'hotenál udvariasan megkérdezte : — Parancsol nagysám egy kis burgonyát? Mindössze is az a roppant változás támadt az egész évad alatt, hogy a saison végére e bizalmas beszéd mellé még egy másik is járult, a mi már mindenesetre nagy haladást mutat. — Tisztán szokta inni nagysád a bort, vagy vízzel keverve ? Hanem a borjuszelet f! a borjuszelet nagy haladást tett, mert a borjuszéletből csinos kis komédia kerekedett, a miről egész HerkulesfürdÖ sokat beszélt és mivel az egész fürdő beszéli, ez vala a legkitűnőbb mód arra, hogy a férj, bár egy kissé a dolog öt is érdekelte volna, mitsem tudott meg róla. Az ismeretség tehát a szép Anicza és Ervin között a börjuszeleten kezdődött és aztán keresztül menve az egész étlapon, majd a divat kérdésein, a fürdöpletykákon, a napi eseményeken, végre eljutott odáig, a hol a társalgás művészete és érdekessége kezdődik, midőn egy férfi és egy nő nem harmadik személyekről, hanem csak egymásról vagy egymást érdeklő dolgokról társalognak és midőn a kölcsönösen növekvő rokonszenv a társalgásban mindig bizonyos emelkedést, előrehaladást és közeledést tud felmutatni. Ervin és Anicza ismerettségében az első határkő, mint már emiitettük, a borjuszelet volt. A második határkő volt a velős croquette, midőn is Ervin a tálat átnyújtván szomszédnőjének, a tál alatt egy villamos kézszorítást váltott a szép asszonynyal. A harmadik határkő a poulardnál volt, midőn a kompótos tálat átnyújtván Ervin, egy alkalmas czélzást tett az édes compótról az édes csókra. . Negyedik határkő volt a jardinette, a midőn már tál nélkül szorította meg Ervin a szép asszony káesójat, természetesen az asztal alatt. Igen rövid, időközben felállították az ötödik batárkövet is, a mikor már Ervin az asztal alatt egy levelet csempészett Anicza kezébe. A mi ezután következett, oda már nem is lehet képzelni határköveket, azt csak igy . . . pontok között beszéljük el érdekfeszítő rövidséggel. A legközelebbi table d'hotenál Vulkanu Vazul ur egyedül jelent meg. Midőn kérdezték tőle, hogy neje talán elutazott, Ő egykedvű rövidséggel csak annyit válaszolt, hogy rosszul érzi magát, nincsen étvágya . . . Hanem azért Vulkanu Vazul ur kifogástalan étvágygyal temette cl magába a beafstakeket és borjú szeletnek hosszú sorát. ! Másnap és harmadnap ismét egyedül jelent meg Vulkanu ur és a szomszédok kérdezősködésére kétségbevonhatlan nyugalommal 'mondotta, hogy a felesége nem képes a table d'hotehoz magát kocsiján elvitetni, azért otthon étkezik, — mert különben is beteg. — Hanem azért kitűnő asszony az én feleségem, tette hozzá, nem követeli tőlem, hogy én is otthon étkezzem, mert tudja,hogy ón mennyire szeretem a table d'hote-okat. A table d'hote közönsége körébén a szép Anicza betegsége nem igen' keltett nagy részvétet, mert hamar észrevette mindenki, hogy a table d'hotu-tól nemcsak a szép Anicza maradt el, hanem csodálatos módon Széplaki Ervin ur is . . . Minden fürdőhelynek a főpletyka-gyára tudvalevőleg a table d'hote, a menu toldalékául igen hamar kitaláltak itt is egy pikáns históriát a szép Aniczáról. De hát a férj nyugodtan ette tovább is az ö beafteakjeit, sdnki sem szólt semmit. Es végre is az mindig a férj

; dolga, hogy a feleség hol eszik és mit iszik ? . . . Hanem azért a jobb oldali szomszéd, már tudniilik a nyugalmazott alezredes ur a ki csak a burgonyáig és a vizzel kevert borig jutott, nem nyugodott meg addig, mig e dolognak nyitjára nem jött. Az egyik table d'hote-nél aztán elmaradt az alezredes is. Titkon elsompolygott a Vulkaini ur lakásához, meglapult az ablak mellett és elkezdett hallgatózni. Pohárcsengés, készörgés és kaczagás hallatszott ki az ablakon át. Sőt egyszer.-egyszer olyan artikuláratlan gyanús habgokat vélt hallani, a melyeket