Esztergom és Vidéke, 1888

1888-08-09 / 64.szám

MFr, II5I,I11[ K II F'I'E11K 11J'I' K f"i"S7.FFi VASÁIINAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. f«l évre . uegyeiiév»« KhOI r/KI'KSI Ali Eyy szám ára 7 kr. 6 fit — kr. 1 Í! frt — Ur. i 1 fit no kr. ! Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZF'-UT-AIHIA-UTCZA 317. SZÁM, Imrá » lítp R/MÜHtui rmtút ílluto köziemények kiiMftiiiiftk. KIAOÓHÍVATAL: SZfcCI Iliit IYI-TÉR 331- SZÁM, hová ii lap hivatalos s a magán liiidetésöi, a iiyilltérüe szánt köz. leménvek, clöli/.üf(isi [léuzck és redaiiiálásek iiiíézoinlö'lc. HIRDETÉSEK. IIIVATAI,08 liWMTKWK :\\\ M A G Á N 111 líI >KTll'NK'K 1 szótól 100 azóig — frt 7ő kr.i': megáHapo*l;'iH szerint N'gju 100 — 200 ig . J frt ő0 kr.i ji l^úvoftalikm közölt«Oiek. 80ö-800-lg . 2 frt %» kr. — liélyjg.lij JI0 kr. ! i NYM.'1'TKlí sora 30 kr. Szöleink érdekében. Esztergom, aug. 8. Hétszázötvenezer katasz Irális hold szőlője van Magyarországnak, mely a jóslat szerint a végső enyészeté. A phyl­loxéra mindenhová elhatolt s minde­nütt pusztítani kezdett. Esztergomot sem kímélte. Vidám szüreteink évről-évre szomo­ruabbak lesznek, a szőlőtulajdonosok esztendőrői-esztendőro nagyobb veszte­séggel műveltelik pusztuló tőkéiket. Alig fiz esztendeje, hogy a phylloxé­ra rombolásait észrevettük s a véde­kezés iránt intézkediüiik. Azóta hivata­los kimutatás szerint ötvenezer hold tökéletesen kipusztult, százezer hold pedig most vau veszendőben. Vidékről­vidékre, las an, de biztosan terjeszkedik a szőlők veszedelme, melynek gátat vetni ez idő szerint még nem tudunk. Szőlőink hivalalos védelmezői nem azon gondolkodnak, hogy miként lehetne a nagy pusztuló vagyont megmenteni, hanem megbarátkoztatunk minket azzal a szomorú gondolattal, hogy a pusztulás kikerülhetetlen, a régi szőlőket meg­menteni nem lehet s mig a halálra szánt óriási vagyont pusztulni engedik, uj beruházással, uj telepítéssel, amerikai szőlővesszők meghonosítása által ipar­kodnak a katasztrófát enyhíteni. Vannak kitűnő borászaink, a kik a védekezés ezt az irányát hibásnak, sőt kárhozatosuak találják és azt állítják, hogy nem hatalmas készletet kell fel­áldoznunk az amerikai szőlőfajokért, hanem a meglevő s még el nem pusztult óriási vagyon megmentésén kell gondol­kodnunk. A tokai, neszmélyi, ruszti, szogszárdi, badacsonyi híres bortermelő vidékek régi jóhirnevét nem az amerikai szŐlő­fajok fogják megmenteni. A furmint, a kadarka s a kéknyelő fajtákat amerikai tőkéről aligha lesznek képesek előva­rázsolni. A phylloxéra más országokban is pusztít. Ott van Olaszország, és Fraucziaor­szág, Európa kitűnő bortermeléseivel. Ezekben az országokban már évtized óta nem ellenálló fajokkal akarják a phylloxéra által sújtott szőlőtermelést megmenteni, hanem a veszélynek kitett, sőt már megtámadó! t szőlő vidéknek szénkénegezéssel való megmentése által. Ez a védekezés raczionális módja. Ha a farkasdi or-zágos phylloxéra kísérleti állomást meglátogatja valaki, az ott a szénkénegezésnek nyolcz év óta alkalma­zását nemcsak eredményesnek, de bámu­latosnak fogja találni. A védekezés helyes és egészséges iránya tehát a meglevő, de pusztulással fenyegetett szőlővidékek megmentésében áll, nem pedig abban, hogy a pusztulást nyugodtan nézzük s amerikai szőlőte­leppel próbáljunk szerencsét. Néhány nap múlva Pécs városába (aug. 15-én) az ország első bortermelő vidékeiről képviselőket fognak küldeni az országos kérdés megbeszélésére. Reméljük, hogy Esztergom városa sem fog hiányzani a képviseletből. Sok hasznos ideát fognak ott meg­beszélni a legkülönbözőbb vidékekről összesereglett szőlőtermelők. Esztergom­nak is van oka az ilyen mozgalomból tanulnia s a tapasztalatokat idehaza mielőbb érvényesíteni. A magyar Carlsbad. Mehádia, aug. 6. I. A Cserna patak kanyarulatánál, — hol e pisztrángokkal telt tengerzöld szinű patak elhagyva keleti irányát hirtelen délnek fordul, hogy pár órai futása után a Dunába temetkezzék — igénytelen oláh falu áll, melynek neve világszerte ismeretes, épp ugy, mint Carlsbadé. E falu: Mehádia. Kelet már a bizanczi császárok idejében ismerte, nem ugyan a falut, hanem a közvetlen közelében, a Cserna torkolatánál levő gyógyfürdőket, melye­ket «Ad aquas» név alatt ismertek s nem egyszer kerestek fel Bizancz és Róma császárai. A nyugot csak az utóbbi időkben fordította figyelmét e kies fekvésű gyógy­fürdőkre, főleg mióta az uralkodó pár, József főherczog több izben keresték fel, s mióta az ott már két évadon át időző Bismark Herbert gróf «magyar Carlsbadnak» nevezte ol. Hogy azonban a fürdő, a közelében fekvő Mehádia falutól meg legyen kü­lönböztetve, a volt határőrvidék s je­lenleg Krassó-Szörénymegye, melynek határában fekszik, a fürdőt hivatalosan nem Mehádiának, hanem Herkules-für­dőnek nevezi, részint a fürdő vizének erős gyógyhatását akarva jelezni, e névvel. A temesvár-orsovai vonalon érkezve a Cserna kanyarulatánál bizanczi stylű csinos indulóháznál állunk meg, melynek homlokzatán arany betűkkel ragyog: «Herkules fürdő.» Podgyászainkat a bérkocsikon, vagy omnibuszokon elhelyezve, a Cserna part­ján, jó karban tartott országúton hala­dunk a Cserna völgyében felfelé nyu­gatnak. Jobbról kopár mészhegyek ha­tárolják a kilátást mig a baloldali dom­bokon okszerű müvelés alatt álló szőllők vonulnak el szemoink előtt; mig lá­bainknál suttogva hömpölyögnek a Cserna zöldes habjai s a távolból a csatit primadonnájának édes bús dalla­mát veri felénk a gyöngéden lengedező szellő. Félórát haladtunk, midőn az eddig elég széles völgy, mintha valami óriás gúzsba szorította volna a hegyek lábait, annyira megszűkül, hogy két koesi alig tud egymás mellett elhaladni. Áthajtva a Cserna vashldján, melynek szerkezete a lánczhidra emlékeztet, feltárul előt­tünk a fürdő «majorja,» hol az üdülők a major kertjében tej, vaj, sajt, savó fogyasztása közbon gyönyörködnek a hegyek között felbukkanó nap első su­garaiban, vagy a tűnő nap vérpiros su­gárkül leiben. A majortól egy jó puskalövésnyire a szűk völgy ismét kitárul, s előttünk áll egész pompájában a világ egyik legszebb fürdője. A természet pazarul szórta kellemeit s a művészet fáradhatatlan szorgalom­izJsitirjomísTiiíkilirczija. A BAKTER. — Életkép. — A kik Veszprémben a várat ismerik, azok közül senki sem fogja tagadni annak ré­gészeti szempontból érdekes, de esztétikai, szempontból puszta, kietlen voltát. Az egyetlen várutat, illetve teret, vagy közép­kori, vagy mult század heli épületek veszik körül, melyek közül némelyik ódonságáért s becsességeért megérdemli-e hegyes-völ­gyes bakonyi [városba zarándokló mürégé­szek fáradságát és tanulmányozását. Ott van pl. az elég nagy, két-tornyu székes­egyház ; — kitűnő példánya a középkori építészetnek (nem inerem mondani: reme­keinek.) Ott a Gizella - kápolna, melyet épittetője : szt. István neje neve után ne­veznek igy ; — hat-nyolez négyszögmé­ternyi területű kis helyiség érdekes falfest­ményekkel. A vár nagy része alatt sziizados katakombák ágai járják keresztül-kasul a hegy belsejét, melyek állítólag a szomszé­dos kopár sziklák hói álló Benedekhegy bensejébe nyúlnak. A vár kietlen, kísérteties volta kevésbé szép időben is érezhető, mert akkor egy árva lelket sem látunk az egész területen ; de különösen éjjel kelthet az ottani járká­lás az arra vetődében hely- és kórülmény­szülte félelmeket és rémképeket. Nem csoda tehát, ha Tamás bácsit, a vár éjjeli urát, az öreg bakte'rt is többször előveszi a szur­kolás, daczára minden nappali tamáskodá­j sának és negyedszázados bakterkodásának, mely hivatalának viselése alatt ünnepelte meg már jó régen kenyérfogyasztásának ötvenéves jubileumát. Eredeti bakter-tipus : középtermettel, bo­zontos bajusz- és szakállal, hatalmas csiz­mákkal, ócska gubával és sapkával továhbá a nélkülözhetetlen bakteri védő-támadó eszközzel s jel vény nyel : az alabárddal, végre a bátorságöntő rozzant kézi-lámpá­val (ne tessék kérem félni, hogy elijeszti a tolvajt, mert az oda nagy ritkán ve­tődik.) Nappal csak bátor legény ő kelme a korcsmában, hol ugyancsak tűzzel beszéli, hogy majd elbánnék ő a tolvajjal, rablóval, csak fogna egyet a várban hivatalo kodá­sának közepette ; azért is nem kerül ott tolvaj, rabló, mert félnek tőle. Pedig ha félelemre kerülne a sor, nem tudom: nem félne-e jobban, amint azt már hasonló kö­rülmények közt nem egyszer be is bizo­nyította. Ottani tartózkodásom első hónapjaiban történt. Egy késő őszi éjjelen," a mikor a sötét­séget csakúgy harapni lehetett volna, mint ő szokta mondani. Tamás bácsi ugy tizen­egy óra tájban megkezdi rendes órai sétá­ját és időjelzést kiáltásait a várba felfelé. A vár közepén jár már, midőn egy éjjeli szellő kioltja ócska lámpáját. Iparkodik ezt ismét meggyújtani, de a masina világát csakhamar kioltja a szél. Felhagy tehát a haszontalan törekvéssel, tovább baktat. De halt! — mi ez ? — Nem messziről saját­ságos dobogást hall s nagy fekete tömeget lát, melynek homályos körvonalait a ko­romsötétsóghen daczára minden erőlködé­sének sem képes kivenni. Megállván, a jelenés is megáll. Mi a patvar [lehet ez? Rákiált : «Halt! — ki vagy ?» — Tompa sóhaj és zihálás felel kérdéseire. Előre szeg­zett alabárddal tovább megy, a tömeg is tovább megy a különös dobogással és só­hajtozással ; — ismét megáll, az is megáll. De ennek fele sem tréfa, s Tamás bácsi lódul ugyancsak lefelé, egyenesen a város­házára s ott lélekszakadva beszéli: — Pajtások, egy nagy fekete kisértet van a várban, olyan nagy, mint ez a kapu, dobogva mén tovább, aztán ugy nyög, akár­csak egy kovácsfujtató. Jertek, segítsetek megfogni; de jó lesz puskát is hozni! Elállt a lélekzetük eleinte e beszéden a harcsabajuszú kartárs - drabantoknak, de mint a rendnek hivséges őrei ilyes rend­háhoritást csak nem tűrhetnek ?! — Majd lerántják ők a lepedőt a kisértet bőrébe bujt lelketlen íj esztge tőről! Felkészül tehát kettő közülök: a puskát helyéről leveszik, megnézik jól a töltést, a gyiklesŐt rátűzik, köpenyegüket felöltik, keztyüt húznak, sapkájuk szélét fülökre hajtják s gombolják. Hiába: jó biztosítva lenni minden ellen ; oszt ha jól beburkol­juk magunkat, akkor talán a bátorság is csak nagyobb ! Ekkép lassan felkészülve, végre hatalmas, egyöntetű lépésekben megindulnak, akár­csak a katonafogdosásra indult éjjeli patroll. Azonban meggondolva a dolgot, beszólnak még útközben a tűzoltó-tanyára is-és on­nan is magukkal visznek még egy fizetéses tüzőrt, a ki meg fegyverül egy emeh>do­rongot huz ki a vízipuska egyik karjá­ból. Igy felfegyverkezve hatolnak felfelé a várba. «Ripp van Winkle»-ben a világ egy szín­padján sem adják elő Rip keresését és az azalatt kiállott páni félelmet oly hűséggel, mint embereink azt eredetiben előadták. Szetettem volna látni őket: mint halad elől T amás bácsi a bárdra tűzött rozoga lámpával, tőle jobbra-balra a két szuronyos remegő darabant s végül a dorongot resz­ketve vivő buzgó fizetéses, A kérdéses hely közelébe érve megálla­podnak s hallgatóznak: a szuszogás és sa­játságos dobogás csakugyan hallható, a tömeg nagyjából kivehető. Hadi tanácsot tartván, egysorjába állanak. Tamás bácsi előre tartja lámpával ellátott dárdáját, Mi-, hasznáák szuronyt szegeznek, a tűzör tárna-, dásra készen tartja dorongját s megkezdik a kerito támadást. Lassan haladnak előre ; — egy nyomba kettőt is lépnek. A jelenés ugy tett velők is, mint Ta­más bácsival. Ha mentek, az is haladt do-. bogva odább ; ha megálltak, ez is megállt. Az egyik darabant neki bátorodva rá­kiált : — Halt, mert lövök ! Egy kis ideig néma csend, egyszerre •> — Pfrrrrr! — egy hatalmas s a puszta falak által is visszhangoztatott óriási prüszr szenes volt rá a sötét és halálcsend éjben a felelet, a mit a remegő támadók hasra­vágódása, lámpa összetörése, puska elsülése és segítség utáni kiabálás, ordítás követett, a mit még fokozott a jelenés megvadult ugrálása . , , Rohan ki a cselédség a há-zakból, meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom