Esztergom és Vidéke, 1888

1888-06-17 / 49.szám

nevét, a. kiállítandó tárgyak részletes felsorolását, annak árát, eladó-e, igen vagy nem és a tárgyak kiállítására vo­natkozó esetleges kívánalmakat. ( A be­jelentési iv kitöltését, mindennap a délelőtti órákban az ipartestületi jegyző is megteszi.) 7. A tárgyak helyét annak mikénti elhelyezését a kiállítási bizottság esz­közli. 8. A kiállítandó tárgyak ériéke vagy eladási ára, ugy a kiállító segéd vagy tanonez iparában foglalkozásának év­száma az iparkószitmónyeu feltünte­tendő. 9. A tárgyak eladását a kiállítási bizottság közvetíti, s a megvett tárgyak a kiállítás befejeztével azonnal elvihetők. 10. A kiállított kiválóbb tárgyak készítői, az ipartestület kebeléből ki­küldendő szakértő bizottság véleménye alapján kitüntetésben részesülnek. A kitüntetés nemei: 1. Elisnierőmoklevél, 2. pénzjutalom. Az elismerő oklevelet a kiállítás védnöke, az ipartestület el­nöke és jegyzője írja alá. 11. A kiállitás befejezte után 48 óra alatt el nem vitt tárgyak, nyilvános árverés utján eladatnak s az ekként befolyt pénzösszeg felében a kath. ipa­rosítják önképző- és betegsegélyző-ogye­sületo alaptőkéje gyarapítására fordít tá­tik, másik felében pedig a tanonczok jutalmazására a városi pénztárban kezelt alaptőkéhez csatoltatik. Esztergomi írók. (Folytatás.) 21. G r a e f f e l J á n o s. Született Esztergomban, 1833. évi ang. 6-án. Középiskoláit u. itt elvégez­vén, mint esztergomi fő o. m papnöven­dék Bpestre küldetett a hittudományok hallgatására; fölszonteltetett 1856szept. 15-én. Rövid ideig volt segédlelkész, azután nagyszombati főgymn. tanár, majd Hidassy Kornél után igazgató lett. Érseki convictusi kormányzó, tiszt, ka­nonok, sz. széki ülnök is lön. A nagy­szombati fogymuásinainál 30 évig mű­ködött. 3888. évi febr. 12-én pozsonyi kanonoknak nevezte ki 0 Felsége. Müvei: 1. A szeretet gyöngyei. Budapest. 1855. Mint növendékpap négy társával fordította. 2. Adjutorium nostrnm ni nomine Domini! seu Selecta pietatis exercitia. Sub tuum praosidium confugimns (kép­pel) Tirnaviae Typis Sigism. Winter. 1858. 8-rét, XIV és 663 1. 2- ik kiadás. 1864. 8-rét, 36 sztb. rs 748. 1. 3- ik kiadás 1881. 8-rét, 36 szl. és 504. I. 3. Ugyanaz. Két hasábos magyar­latin-szövegü kiadás. 1881. 8-rét, 18 osztl. és 314. 1. 4. Függelék az «Adjutorium Nost­runi» czimü imakönyvhöz. 8-rét, 52 és 2. 1. 5. A sas vári háromszázados nagy bucsujárat. Nagyszombat, 1865. Ny. Winter Zs. 8-rét, 222. 1. Irt több bírálatot és néhány érte­kezést : pl : A phil. tankönyvek czélszerü szerkesz­tésének szervezető. A «popule meus» kifejezés helyessé­géről a classicusok nyomán. Tanod. Lapok. (Folyt, köv.) Iskolai jutalmak. Esztergom, jun. 16. A tanév berekesztése alkalmából azt a helyes és méltányolandó szokást kö­vetik iskolai hatóságaink, hogy az óv folyamán kiváló szorgalmat tanúsító ta­nulók közt jutalomtárgyakat osztanak szót. — E tárgyak rendeltetése, hogy egyrészt a kitüntetett ambitióját ki­elégítsék és tevábbi kitartásra sarkalják, másrészt pedig társait hasonló törekvésre és nemes versenyre buzdítsák. A jutalomtárgyak helyes megválasz­tása azonban ép oly lényeges, mint maga a jutalmazás ténye s mi sem képes veszélyeztetni a kitűzőit ezé11, mint ha az iskolai érdemek elismerése oly alakban történik, mely az észszerű elvekkel ellenkezik s a mely talán az ellenkező eredményt képes előidézni, mint a melyet a kitüntetéssel elérni szándékoztunk. Egyes iskolákban ujabban azon el­járást követik,hogy a szorgalmas tanulók­nak szánt jutalmakat postatakarék pénz­tári betétkönyvecskék alakjában osztják szót. — Ez újítást legmelegebben üd­vözölhetjük. — Az ily postatakarék­pénztári betétkönyvecske a takarékosság erényénok syinboluma, s mi sem kívá­natosabb mint ez erényt már jó korán az ifjúság lelkébe belecsepegtetni s igy előkészíteni oly tulajdonság gyakor­lására, melynek az életben kitűnő hasz­nát vehetik. — Az iskolai takarék­pénztárak létesítésének egyik főindoka Eszter sziveién lakott. Ha Nemesváry ér­zelegni kezdett, akkor egy érzéketlen asz­szonynyal volt szemben, a ki a távollevővel Deszélt s a ki mindig érette rajongott, mi­kor az elkésett szerelmes már le akart bo­rulni. A mikor a boldogtalan asszonyt adta, akkor mindig megtalálta Nemesváryt maga előtt a ki pedig boldogulni akart. Boldogulni szerelmével, szépségével ifjúsá­gával és vagyonával, mint már a mibe az ilyen kopott világfiak bele tudnak bo­londulni. Eszter még sohase foglalkozott egész komolyan Nemesváry diszkiadásban meg­jelent érzelmeivel. Mert akkor talán igen is nevetségesnek találta volna. Neki szük­sége volt erre az emberre, ha mindjárt ügyetlen szerszámnak is, de mindenesetre szerszámnak tartotta maga mellett. Hatalmas ügyetlenségei szerelmi vallo­mások voltak. Elfogultsága, zavara, sőt ostobasága ugyanegy forrásból fakadt. A szerelem tiszta forrásából, a hol azonban nem egyszer csúnya hüllők is laknak. De leginkább bizonyította s elárulta sze­relmét véghetetlen tehetetlensége, sőt gyá­moltalansága. Nemesváry nagyon czinikusau szokott bánni a nőkkel, különösen azokkal, a kiket meghódított. De Eszterben valami szentet csodált, valami fenségest tisztelt. Káprázott szemei nem látták benne azt a csábító asszonyt, a ki egy házasságtörés drámájában lépett föl néhány óra előtt. Nemesváry olyan kész volt a bocsánattal, a milyen kész Eszter kezének és szivének elfogadására. Behozták a theát. Eszter észrevette a meghatott gavallér elérzékenyülését, a mely csupa boldogsággal volt kihimezve. Csintalan játékot kezdett vele. Mulattassa legalább, ha már nem ér­dekli. — Mondja csak édes barátom, volt már maga szerelmes? — kérdezte, mikor igé­zően ragyogó fekete szemeivel gyermekie­sen mosolygott s tündöklő fehér fogai va­lóságos nevető gyöngysorok voltak. Nemes­várj' a kis arany kanállal kezdett tanács­kozni. Nem soká elmélkedett. Ilyen válságos perezben minden hóditó rabszolga ezt szokta válaszolni: — Még nem! Eszter kaczagni kezdett, csengő színarany vidámsággal. — Es rá fog még érni a kárpótlásra? Nemesváry megint az aranykanálra nézett. Előkelő nyugodtságot szeretett volna hamar­jában valahonnan kölcsönözni, de nem si­került. — Rá, szép asszony, ha meghallgat. — Beszéljen, édes barátom. — Vannak perczek, midőn . . . — Mjdön érzelmeinket kifejezni szavakat nem találunk satöbbi. Tudja mit édes bará­tom, igy kezdődik a szerelem nyelvtana a bakfischeknél. És igy ömleng minden fiatal ember, mielőtt rossz verseket kezdene.írni. Beszéljünk esak a szerelem prózáján. Hát mit akar maga? — Azt akarom, hogy szeressen. — Edes Nemesváry, ön visszaél egy ki­csit tanácsommal. Ne beszéljen kérem pa­rancsolómódban. Ehez csak a férjeknek van joguk — néha. — Tehát szeretném, ha szeretne . . . — Ez már valamivel enyhébb óhajtás. 1 mindenütt azon törekvésben keresendő, hogy az ifjúság még az iskolában ta­nulja meg a takarékosságot ismerni és elsajátítani; s igy látjuk, hogy ez in­tézményt mint pádagogiai rendszer egyik kiegészítő alkatelemét tekintik és al­kalmazzák. — Vannak ugyan sokan, a kik részben az iskolai takarókpénztárak körül követett eljárásnál, részint más okoknál fogva az intézményt nem tart­ják a pádagogiai elvekkel összeegyeztet­hetőnek, de nem hiszszük, hogy még azok is megtámadni volnának hajlan­dók magát az elvet, t. i. a takarékos­sági szellem emelésének és fejlesztésé­nek szükségét. — Az iskolai takarék­pénztárak legnagyobb ellenségének se lehot kifogása az ellen, ha ily takarék­pénztári könyvecske a tanév végén és az érdemek jutalmazása fejében adatik. Mert a betétkönyvecske nem pusztán jutalom s pedig oly jutalom, mely nem törékeny játékszer vagy üres tárta'mq képes könyv, hanem a reális élet oly tárgya, mely természeténél ós tartal­mánál fogva a jutalmazottra nézve valódi értéket képvisel s mely felette alkalmas arra, hogy a jutalmazott előtt meg­erzékiise a takarékosság eszméjét és e felett való komolyabb elmélkedésre és ennek alapján a gyakorlatban való ér­vényesítésre rábírja, mert egészen biz­tosra vehető, hogy az ily jutalomban részesült tanuló gyarapítani is fogja a betétösszeget. E helyes szempontok vezérelték köz­oktatásügyi lelkes miniszterünket, midőn a közmunka- és közoktatásügyi minisz­ter ur kezdeményezésére a magyar pos­l ata karékpónzt árral idejekorán fe 1 hivta a hatásköre alá tartozó nevelésügyi té­nyezők figyelmét s a midőn ujabban is az illetékes iskolai hatóságokat annak a czélszerüségóre figyelmeztette, hogy az iskolai jutalmakat lehetőleg postataka­rékpénztári betétkönyvecskék alakjában nyújtsák az arra érdemes tanulóknak. — S hogy a miniszter ur üdvös intentiói a gyakorlatban megvalósíthatók legye­nek, a kir. postatakarékpénztár igazga­tója külön rendeletben utasította a közvetítő postahivatalokat, mikép a ki­tűzött czél elérésében segédkezzenek. — Maga az eljárás igen egyszerű. — Az iskolai hatóság vagy tantestület által megbízott tanító a jutalmazásra szánt összegeket a közvetítő hivatalnál már előzetesen lefizetvén, a betétköny­vecskék ezen összegekről - mint első betétekről — a tanító által kijelölt — Szeretem is, ha valamivel szerényebb. De mondja csak édes Nemesváry, hogyan szeretné, ha szeretném ? Akarja, hogy jó barátnője legyek; akarja, hogy még több? — Hogy mindenem legyen! . . . — Ne ragadtassa el kérem magát! — Nem bifok tovább magammal! Nemesváry leborult a kaczér bálvány előtt s összekulcsolt kezeit a suhogó selyem­ruhára tette. Eszter gyorsan fölállott s nevetve mondta: — Ne ismételje kérem azokat a régi fogásokat, melyekkel a mindennapi nőket szokás elbolonditani. Keljen föl édes bará­tom, mert nagyon megdöbbenne a komor­nám, ha ilyen jelenetet látna az ártatlan thea csészék között. Nemesváry térdein csúszott Eszter elé s megragadta apró kezeit. Nagyon nevetséges volt. T- Legyen elég a vallomásokból, édes barátom. Felelni akarok önnek, de szüksé­gem van egy kis komolyságra. Nincs deri­tŐbb jelenet, mint mikor egy férfiú egész komolyan egy nevető asszony* előtt térdel. Lássa, én sokkal józanabbul fogom föl a szerelmet. Üljön le kérem, szépen ide mel­lém s gynjtson rá egy cigarettere. Nemesváry engedelmeskedett. Nagyon megnyilallott valami, nem annyira a szi­vében, mint inkább kopott lábaiban, a mint fölegyenesedett. Eszter kínálta meg cigarettel. — Ez a helyzet már sokkal méltóságo­sabb. Igy már nincs mitől tartanunk. Lássa kérem a komorna elöl nem lehet elzárnia kulcslyukakat. Hiszen ón meg fog érteni ! engem . . . névre állíttatnak ki, a betótkönyvecskék törzs ós nyilatkozat-lapjain azonban az aláírásra szánt hely üresen hagyatik. — Az igy kiállított betótkönyvecskék az illető tanítónak átvételi elismervény ellenében kiszolgáltatnak, mely elismer­vényen minden egyes betétkönyvecske száma, az első betét és a megjutalma­zandó neve pontosan kitüntetendő. — Az átvevő tanitó köteles azután gon­doskodni arról, hogy a betótkönyvecskék törzs- ós nyilatkozatlapjai a jutalma­zott ak által akkor, a midőn azok nekik kózbesittetnek, aláírassanak s a személy azonosságra vonatkozó, esetleg még hi­ányzó adatok is kitöltessenek, mig a kivágott nyilatkozat-lapok az átvételi elismervény ellenében a közvetítő hiva­talok által lesznek átszolgáltatandók. Látni való, hogy s postatakarókpénz­tár szervezetébe nagyon is beilleszthető a betétkönyvocskék kiállitásának ez a módja, mely egyszersmind czáfolatául szolgál azon tévhitnek, mintha a posta­takarékpénztári intézetbe való beléphe­tés felettébb meg volna nehezítve. — Tekintve ezen körülmény s főleg a kitűzött nemes czólt, bízvást remélhető, hogy iskolai hatóságaink az év folyamán magukat kitüntető növendékok szor­galmát már ez idén a postatakarék­pénztári betótkönyvecskék épp oly al­kalmszerü, mint hasznos ajándékával fo gj á k meg juta! mazui. CSAENOK. A német császár életéből. Esztergom, jtm. 15. Rövid idő alatt második császárja hunyt el Németországnak: Vilmos után III. Frigyes a ki a császári koronát csak ez óv márczius 9-ike óta viselte. Nagyon rövid idő ez arra, hogy neki mint császárnak életrajza lett volna, hiszen alig adhatott ki pár rendeletet és már elragadta a halál. De mint trónörökös eseményekben gazdag életet élt le, melyről számos könyvet is írtak már. Nem volt már valami nagyon fiatal ember, mert 1831 okt. 18-án született a potzdami királyi palotában, a me­lyet méltán nevezhetnénk a Hochen­zollernek családi születési helyének, mert majdnem minden herczeg itt szü­letett. Még az uralkodók jelleme is job­ban függ a nevelőjüktől — s azért nem egészen érdektelen tudni, hogy — Várva várom válaszát. — Hát csak várja. De kérem, hogy velem azon a régi bizalmas hangon folytassa, a melyhez már mind a ketten hozzászoktunk. Önnek tudnia kell, mint jeles világhóditónak, hogy sohasem tanácsos elárulni egy asszony­nak azt, ha szeretjük. Hát ön nagyon is elárulta. Jól van. Nincs asszony a világon, a kit még a visszautasított szerelem is gon­dolkodóba ne ejtene. Hát még olyat, a milyen például a magáé! Nemesváry türelmetlenül füstölt. — Tudja mit édes barátom, nekem egy kis gondolkodásra van szükségem. Maga nagy dolgokról beszél s azt egy cigarette füst alatt nem lehet elintézni. Megkérem tehát hogy várjon. De azután arra is, hogy r a holnapi lapokban meg legyen irva Ko­vácsné távozása. Megemlítheti az okot is, el kell * mondani, hogy Vizkelety ügyvéd már megindította a válópört és meg kell Íratnia az eseményt olyan formán, hogy Kovácsné az egész világ előtt rá legyen kötelezve arra a lépésre, a mire készül. Megteszi ? Nemesváry nem sokáig gondolkodott. Rögtön készen volt a végzetes válaszszák — Megteszem. Nagy összeköttetéseim van­nak a napilapok szerkesztőségeivel. Egészen a kegyed parancsa szerint fog történni. Holnap ország-világ megtudja, hogy Ko­vács Lászlóné eltűnt s megindította már a válópört is, mert meggyőződött róla, hogy a férje elidegenedett tőle . . . — Jól van, édes barátom . . . Csak men­től feltűnőbben/ Ne kímélje az én nevemet sem. Akarom, hogy bele legyek keverve a botrányba. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom