Esztergom és Vidéke, 1888

1888-06-14 / 48.szám

kénsavas moszszel (gypsz) trágyázza meg talaját, melyek a beszerzésükre fordított költséget többszörösen fizetik vissza. A tápnövények legnagyobb részének, főleg a kalászosoknak és a tengerieknek továbbá a mészen kívül még sok fel­oldott kovasavra van szükségünk, melyet a növényzet a talajban levő mész,­bomok- és agvagrészekből sziv magába, miről eléggé tanúskodik az emiitett nö­vények vegyalkata, mely szerint a buza,­rozs- és árpaszalmák hamujában átlag 60% kovasav vau, a zab hamujában 50% «• kukoricza szárábau 30%, — mely hamukból ennélfogva, egy kevés ömlesztővel, üveget is lehet olvasztani. A kovasav azonban a nehezen oldható ásványok közé tartozik, melyből a vizben oldékony rész a talajbau kevés van jelen, a vizben nem oldékony kovasavból pedig a levegőnek és légköri csapadókoknak •szénsav tartalma csak igen csekély részt bont fel. A gyakori szántásnak és esők­nek termékenyítő hatása főleg abból áll, hogy a föld ismételt forgatása s a nedvesség által a felső földkéreg több szénsavval jön érintkezésbe. — Az uga­rolás jó eredménye is főleg onnan szár­mazik, hogy a gazda két év alatt meg­szaporított kovasavat gyűjti össze egyszeri termésre. A kovasavnak, egyik leghatékonyabb oldószere a mész, kivált égetett állapot­ban (mészéleg.) Ezt naponként tapasz­taljuk az építkezéseknél, midőn a ho­mokkal kevert mész oldalból álló fal­ragaszt (Malter) szemünk láttára szilár­dul meg kőneniü anyaggá ; ezt a mész idézi elő, mely a homok felülelét fel­oldva véle kovasavas mésszé alakú! át. Ilyen a mész hatása a talajban is, csakhogy nagyon megoszlott és a növény­élet igényeinek megtelelő kisebb mér­tékben. Az oldható kovasav, mely a növényzet állal a talajból felszivatik, nagyrészben visszaadható a tőidnek, ha a termelt szalmatrágyázásra fordittatik. Az alföldi gazda tehát azon alternatíva közt áll, hogy ha szalmáját eltüzeli, akkor meszet kell vennie, hogy uj szalmát termel­hessen, ha pedig a szalmát a földnek visszaadja, akor kőszenet kell vennie, hogy tüzelhessen, tehát minden képen reánk szorul. Ezekből megitélhotő, hogy az alföldi vidékeknek mily megmérhetetlen mennyi­ségű mész szálliimányokra vau és lesz állandóan szüksége. Igaz, hogy a mész­nek a földjavitásra való használatáról lalt a vonaton. Alig fordultunk meg a ko­csival, a vonat már útnak indult. — Jól van, János. Hozzon be nekem egy theát, azután lefekhetik. Kovács László tanácstalauul tépelő­dött, vigasztalanul küzködött s reményte­lenül nézett a jövőbe. Nem volt hite a kibontakozásban, de önmagában sem. Tör­hetetlen helyzetet teremtett s azt már most mindenestül el kellett fogadnia. Az ő müve volt a teljes szakadás, a rombolás. Az öreg cseléd, a ki már évtizedek óta szolgálta Baranyát s a legválságosabb ese­mények tannja volt, behozta a theát, az­után megállott s mint a kinek valami nagy mondanivalója van, alig várta már, hogy mikor kezdjen bele. Kovács László megállott a véncseléd előtt s jóságosan kérdezte: — No János, hát el tudta volna maga valamikor gondolni azt, a mi most történt ? — Hát még azt, a mi a héten történt! — egészítette ki a hű jószág. — Oak nem történhetett valami szo­morúbb ? — Bizony történt, nagyságos uram. Vé­gig kellett néznem mindennap a nagyságos asszony bánkódását s még magam is sza­porítottam a szenvedését, mert nem tudok kazudni s mindig azt hoztam hírül, a mi igaz. — Es mit tartott ő igaznak? János alig mert felelni. — Más úriasszony ,'nem is vette volna annyira a szivére, de a mi nagyságos asszo­nyunk egészen másként érez. — Hát mi történt e héten? — Mindennap ugyanaz. Bánkódás és előadott elvek még csak a gazdasági szakkönyvekben taníttatnak és a gyakor­latban csak gyéren vannak alkalmazás­ban, de már nem meszszo van az ide, a midőn a szakképzettség terjedésével és a mezőgazdaság előhaladásával azok hovatovább, annál nagyobb mértékben, érvényesülni fognak. Tekintsük most már közelebbről azt a kérdést, hogy mily mértékbon va­gyunk képesek a mészre szoruló vidékek ebbeli szükségletét kielégíteni s azt haszuuukra fordítani? A mi vidékünkön a mészégetésre való leglcsóbb és legjobb tüzolő anyag a kőszén rajta fekszik a, mészkő vön, a hol mészkő van (másodkori), ott a kő­szén nincs messze; az égetett mész olcsó előállításában tehát Anina, Ajka s Pécs vidékeinek kivételével, velünk az országban egy vidék sem versenyez­het, a mész tisztaságára s a fogyasztó­vidékekhez való közelségre nézve pe­dig versenytárs nélkül állunk. Mész égetésre jó a legrosszabb palás szén és a szónpor is, (Lösch,) mely másutt alig értékesíthető, nálunk pedig felhasznál­ható egy nagyobb értékű tormék elő­állítására, mely a vasúti közlekedés segélyével, az ország minden vidékére, minden időben, nagy tömegekben, a leg­olcsóbban lesz elszállítható. A mészégotés ugyan kicsinybon nem 1,a gy jövedelmet ad, egy pár szekér mész eladásából nem lehet meggazda­godni, miként ezt a környékbeli mész­égető tótjainknál tapasztaljuk. A magyar ember nem is nagy hajlandósággal bir a tűzzel és a kővel való bánásra. A tüzet legfölebb csak molegedésre főzésre és szalonna piriiásra valónak tartja, a kövot pedig leginkább egymás fejének beverésére szereti használni. De azért a mészégotés nem megvotendő foglal­kozás kivált ott, a hol nagyban űzhető. A külföldön, sőt már hazánkban is sok tudományosan képzett nri ember és részvénytársulat foglalkozik vele, sok család virágzó jólétének ezen üzlet képezi alapját és a mi fő ; sok munkás kéznek ad az haszonhajtó foglalkozást és sok embernek kenyeret, a ki kölöu­beu ennek szűkében volna. BüRÁNY JÁ N OS. Párkányi levél. Párkány, jun. 13. (A. D.) Ha valamely városról is azt mondhatnók, a mit asszonyról szokás mondani, hogy t. i. az a legjobb, kiről szenvedés lakott itta nagyságos ur helyén. A ki ide talált jönni, az mind azt beszélte, hogy a nagyságos ur már nem is kerül többet haza, mert t összeadta megát egy szép asszony nyal. En sohase hittem, de nekem se hittek. A nagyságos asszony sokat sirt, nagyon kétségbe volt esve s majd mindennap el kellett mennem az ügyvédért. Mindig veszedelmes az, mikor egy fiskálisnak kell megvigasztalnia egy boldogtalan asszonyt. De csakhogy már idehaza van . . . — Nagyon is megkéstem. — De még jóra fordulhat minden. — Hogyan gondolja ? — Hát ugy kérem, hogy majd csak el fognak hallgatni nálunk a félrevert harangok. — Ki veri azokat félre ? — Adlerné és Nemesváry ur leginkább. — Bizonyosan tudja? — Bizonyosan. Hiszen egy hét óta mást se tettem, mint folytondsan kémkedtem. — Hát mondta a nagyságos asszony, hogy nem akar velem találkozni? — Nem mondta. — Hát mondta Kálmánnak, hogy nem fog többet visszatérni Budapestre? — Azt se mondta. — Mit szólt, mikor megkapta a sürgö­nyömet? — Nem szólt semmit, csak sirt. — Itt volt ma Vizkelety ügyvéd? — Kétszer is. — Akkor az ő terve szerint történt minden. ^ — Bizony igaza lehet, nagyságos uram. — Hát majd holnap reggel megmondom, hogy mit csinálunk. legkevesebbet beszelnek, ngy a mi kis városunk nagyon is jó hírnév­nek örvendhetne; mert bizony nagyon keveset beszélnek felőle. De hát ritkán is történik nálunk holmi emlitésre­niéltó esemény, legföllebb egy-két be­törés és ugyanannyi táuczmulatság. — Az ilyen eseményeket azonban el kell hallgatnunk, attól félvén, hogy az előb­binek elbeszéléseért mogharagudnának ránk a tisztelt betörő urak, az utóbbiért pegig a tisztelt — rendező urak. Jelen esetet is csak azért mondom el, hogy bebizonyítsam, miszerint mi •is haladunk és iparkodunk kedves anyánknak, Esztergom fővárosnak, méltó lánya lenni. Ne tessék azonban hinni, hogy máris elértük Esztergom nagyságát, mivelődését; oh nem! Mert, mig Esz­tergomban gazdag polgárokat ölnek meg, szolgabíró kat lopnak el — akarom mondani — meg; addig nálunk meg­elégszenek avval, ha szegény cselédeket fosztanak meg — ruhájuktól. Maga az eset pedig a következőképen történt: Lakott egy házban egy iczike-piczike szép cseléd — persze, hogy vászon volt az istenadta—ki rávetette szemét egy másik cselédre, ki azonban — kőből volt. Minthogy phizikai tény, hogy a vászon hamarább gyulád meg, hamarább fog szikrát, miut a kő: a mi cseléde­inknél is ugy történt a dolog, hogy a vászoncselédnél csakhamar kigyuladt a szerelem lángja, mig a másik, — egy 17—18 éves kocsis gyerek — kemény, hideg maradt, mint a kő. A szegény kis lányka sokáig törto a fejét, miként lehetne azt a kőszivü kis legénykét meghódítani, meglágyitani. Egy napon, a mint az ablakot tisztogatja, meglát egy öreg czigányasszonyt. Szerelmetes szivecskéje nagyott lüktet. «Meg van; ez segíteni fog bajomon ! » —gondola — és magához szólítja a czigányasszonyt. Elmondja neki szive fájdalmát és kéri, segítene rajta. A czigányasszony előszedi a kártyát! szétrakja, meg-meg összeszedi és végre kisüti, hogy a lányka bizony nagyon szerelmes abba a kis kocsisba; a kocsis őt nem szereti és csak nagy bajjal lehetne őt meghódítani. A lány kér, könyörög, tegyen meg mindent, csak hódítsa meg számára annak a gye­reknek a szivét. A vén róka csak csóválja ravasz fejét és végre igy szól: «No jú ván, ides súgám, meglesek mindent;deehhezs adjál ide legsebb ruhádbúi öt darabot, A vén cseléd megvigasztalódva vonult vissza. Kovács László neje salonjába ment. Olyan néma, olyan kihalt volt a lakás, mint még sohase. A visszatért ember letette a lámpát neje Íróasztalára, azután leült a sophára. — Milyen fogadtatás! De hát nem méltó-e hozzá? Különbet óhajtott volna, de érdem szerint, még ilyet se érdemelt. Elismerte vétke súlyát, de még mindig nem kelt pár­viadalra lelkiösmeretével. Csak már egyszer kitörne kettejök között az a jótékony küz­delem, mely kiűzi a befészkelődött ördögöt s megtisztítja a lelket. — Szegény Mariskám! — sóhajtotta fel hangosan, midőn az üres fészekben körültekintett. Pedig mennyit beszélhetnének a sálon néma falai, annyi sok szenvedés szemtanúi. Az íróasztalon néhány rózsa hevert. A thearózsák bizonyára azok közül valók volr tak, a melyek a boldogtalan asszony szive fölött vannak most is. A visszatért ember odament az Íróasz­talhoz, fölvette a rózsákat és megcsókolta. Azután megnézte azt a levélkét, melyet a rózsák eltakartak. Neki volt czimezve. Az eltávozott asszony tehát még se ment el bucsúzatlanul. Ezt a levelet kereste a visszatért ember, ezért jött most ide. Majd megmond ez minden s vagy össze­töri még jobban, vagy visszaemeli őt ismét meny r országába. Remegő kezekkel olvasta át a levelet. Nyolcz szó volt mindössze. Méltó válasz, teljesen illő felelet az Ő rideg orsovai sürgönyére. nzstág mogkezsdem. » — A lányka na­gyon megörült; már imádott legénye karjaiba képzelte magát és átadta a czigány asszonynak a kért tárgyakat és ráadásul néhány hatost és türelemmel várta a jövőt. — Néhány nap múlva eljön az öreg és keserves hangon igy szól az epedő lányhoz: »Jáj ides súgám, mákács egy leginy ázs nagyon, nem akár ázs engedelmeskedni. Adjál hát még öt earab ruhát, Májd olhozsom a leginy nyel egyitt.» A szegény lányka már félni kezdett és igy szóit a vén ravaszhoz: «Jaj, édes nénémasszony, ón i félek magától; hátha nem hozza vissza sem a ruhát, sem a legényt! » — A czigányasszony méltó felháborodással visszadobta neki a ruhát. «Na hát itt ván á ruhád, legyen ruhád, de seretüd nem les subá!» Ez a csel használt; a lányka előkeresett még öt darab ruhát ós átadja néni tőjének. — Néhány nap múlva ismét eljött az öreg és igy szólt: «Jaj édes súgám, ázs á leginy még mindig mákácskodig. Ázs tán ázs én urám, a «Táltus» - - ki mindent tud — megtudta, hogy te nem hizsel bennem, hát nágyon megharagudott. De há még öt dáráb fehir ruhát ádzs és ázszsál bejárunk tizsenöt falut akkor ázs a mákács leginy ugy csúszik lábáidhozs, mint á kis kutya.» A szegény lányka összeszedte utolsó ingeit és átadta a czigányasszonynak. Az rögtön el is indult a tizenöt faluba — erre akár én is megesküszöm — de hogy mikor jön vissza — ezt már magam sem tudom. A szerelmes lányka sokáig várt, de sem czigány, sem ruha, de még kocsis sem jött feléje. Végre elbeszélte egyik ismerősének, ez nagy szemekkel nézett reá és végre ez is bevallotta, hogy Ő éppen ugy járt. Es a mint a cseléd­kaszinóban — a kút mellett — rebes­getik, még nagyon sok lány van, a kit a ravasz czigányasszony ily módon rá­szedett QBAMOK. A nihilisták postása. (Vége.) A czár dühöngött, az őrség tisztei remegtek. Minden ajtóra jutott ember, s a legkisebb neszre ezer szurony állt döfésre készen a czári palotában ; de hasztalan, a mindennapi levél pontosan megérkezett. Az első napok, lótás-futása után «A keleti expresse vonattal ma éjjel el­utaztam Baranyára.» Semmivel sem több, csak annyival, hogy nem volt benne a hazugságból semmi. Hát nem talált méltónak arra, hogy szemrehányásokat tegyen? Kikerült, kitért utamból, nem akart mentséget elfogadni. De mégis megmondja, hogy hol találkoz­hatom vele! Megmondja, hogy hol bocsát meg vagy hol vet a kárhozatra . . . Ilyen k ; nos töprenkedéssel tépelődött a visszatért ember az eltávozott -asszonya sza­lonjában. Igy virrasztotta át az éj hátralevő részét. Elvesztett boldogsága kisértetett nála. Ez a kisértet pedig nem engedte, hogy az álom balzsamot öntsön vérző szivére s hogy elfeledtesse vele legnagyobb veszteségét. Nem a boldogtalan feleséget, a ki még visszatérhet ; de a becsületet, mely ritkán szokott visszafordulni oda, a honnan már egyszer eltávozott. (Folyt, köv.) A NOKROL S A NŰKNEK. A nő inkább a halálnak engedi át ked­vesét, mint barátnőjének. * A bocsánat majdnem közöny ; ha igazán szeretünk, nem bocsátunk meg. A jegyes féltékenysége hódolat, a férje sértés. A szerelem kér, a barátság ad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom