Esztergom és Vidéke, 1888

1888-05-24 / 42.szám

sz. alatt kelt határozat folytán ugyancsak a gőzszivattyú árába történendő fordításával a tartozás leend 1003 frt és 27 kr tehát 0 csász; és kir. Fenségének József főherczeguek, az országos magyar tűzoltószövetség magas védnökének és pártfogójának nagybecsű nevéről elnovezett gőzszivattyú ára, mely 4206 frt 60 krért vásároltatott meg, a közönség méltán elismert érdemlő pártfogása folytán nem sok idő múlva kielégíttetik. A nmlt év folyamán az egyesület pártoló tagjai sorába a következők léptek be: Burányi Gyula, Kollár Mihály, Apa Ferencz, Bellovits Ferencz, Borovicz Mór, Brandveiner Sándor, Bácsik Ignácz, Bares József, Dékány György, Deszáth Józ8efné, Ékesy Adolf, Eggenhoffer József, Einczinger György, Farkas Adolf, Dr. Fehér Gyula, Fekete Géza, Forster János, Feigl Ignácz, Fülöp Manó, ifj. Gogola Ferencz, Horn Adolf, Haubenthaller Jánosné, Hirschhorn Bernáth, Iványi Géza, Kaán János, Kadlecz Ede, Kubina József, Líeb Béla, Milánovits Antal, MerCz Imre, Magyary László, Magos Sándor, Mórás/ József, Mattyasotszky Kálmán, Munkácsi Károly, Mészáros Károly, Paul Sándor, Pleva Ferencz, Pfalcz József, Reiter Jakab, Scheiber József és fia, Storn Márk, Schvarcz Samu, Schalkhász Ferencz, Schneidei Károly, Schnnda József, Spácz Imre, Szyoboda Ferencz, Szoleczky Jánosné, Tiofenthal József, r

l>xnor Ferencz, Varga János, Vargha Benedek, Frey Vilmos, Voisz Mihály, Zalába József. Esztergomi írók. ("Folytatás,) 11. Domokos Jenő. Született Esztergomban 1810-ik évbon- Gymn. tanulmányait elvégezvén, a kegyesrendiek közé, fölvétetett. Mint főgymn. tanár több helyen nyert alkalmazást; többi közt a debreczeni piaristaháznak egyik jeles tagja volt. Tankönyveket irt; ilyenek: 1. Természettan a középtanodák alsó. osztályai számára. 108 fametsz. Budapest, *1875. Zilahy S. Nagy 8-rét VII. f 272. 1. 2. Elemi mértan a középtanodák felső osztályai számára. 1 köt. Arányi Bélával együtt irt a 1876-ban. — II. köt. Háromszögmértan. 1876. és sohase fogja elárulni, ho^y én is érdeklődöm utazásáért. — Soha. — Akkor maradjunk az ön által javasolt jeleknél; arra azonban nagyon kérem, hogy ne kíméljen, ha esetleg valami leleplezni valója lenne. — Minden ugy fog történni. — Tehát Isten önnel. Nemesváry útra kelt, a megcsalt asszony pedig csak most érezte magát egész bizalmasan mardosó fájdalmával s könyezve merengett maga elé. — Nem követtem-e el bűnt, hogy kételkedtem benne ? Szabad-e olyan uton járnom, a melyet most választottam ? Nekem szabad. Az ö szerelme az én mindenem, ehez nekem jogom van s neki kötelessége lesz magyarázatot adni, ha visszatér. Félek és örülök egyszerre s mégis ugy érzem, hogy igaza lesz Nemesvárynak . . . Ebben a perczben nagy duzzogással lépett be édes anyjához a kis Kálmán. — Kedves mamám, Parcival ur azt mondta, hogy föl fog adni engem a papának, mert nem akartam fölmondani neki a tizenkettedik franczia leczkét. — Bizony azt nem is teszi rosszul. — Pedig nem lesz ám igaza, mert én jól tudtam a leczkémet. Hát nem teszi ez le pere a dit la vérité, hogy a papa majd igazságot szolgáltat nekem ? En ezt mondtom Parcival urnák, a ki azonban nem hiszi. — No csak menj vissza és kérj bocsánatot tőle. — Azt már nem tehetem, mama, mert igazságom van. 12. Dr. D u 1 á n sz k y N á n d o r. Született Esztergomban 1829. okt. 15-én. Középiskolai tanulmányait a budai főgymnásiumban bevégezvén, mint az esztergomi fő-egyházmegye növendékpapj a a bölcsészetet Pozsonyban s Nagyszombatban hallgatta, a hit tudományokat pedig 1850-ik évtől Bécsben. Felszenteltetett 1855. nug. 7-én. Segédlelkész volt Ó-Budán azután az Augustinaeumba ment, honnan mint hittudor került ki. Ezután három éven át pest-belvárosi segédlelkész volt, majd tanúim, felügyelő az esztergomi, 1860-tól a pesti központi papnevelő-intézetben, 1862-ik évben pesti egyetemi tanár lett. 1872-ben vall. és közokt. miniszteri oszt. tanácsossá lőn kinevezve 1873-ban pedig esztergomi kanonokká, később sümeghi cz. apáttá 1874. bécsi v. püspök, 1875. jun. 11-én székesfehérvári-, 1877-ben pécsi megyéspüspök lett. 1880-ban valós, belső t. tanácsos, 1882-ben Ferencz József-rend nagykeresztese. Számos czikket, értekezést irt. Jelesen szerkesztette a «Religio»-t 1868—9. évben; azonfelül irt «Ágazatos hittant» (Dogmatica) latin nyelven. 13. Eckert Antal. Született 1856. ápr. 16-án Bajnán. (Esztergomm.) A gymnásiumot Esztergomban a benczéseknél; felsőbb tanulmányait a bpesti m. kir. műegyetemen mint tanárjelölt végezte s ugyanott Stoczek József műegyetemi tanár — most főrendiházi tag — oldala mellett a technológiai phisika tanszékén mint assistens működött, mig 1881-ben a főváros polgári iskoláinál nyert, alkalmazást. Jelenleg a II. ker. polg. fiu08 kereskedelmi középiskolánál mint a természettan és mennyiségtan tanára működik. Két tankönyve jelent meg önállóan : 1. Természettani tankönyv ipariskolák számára. 1882-ben az «Országos Iparegyesülef» megbízásából irta. Ezt mintegy 9—10 íves tankönyv, de gyakorlati érzékkel, meglehetősen önállólag szerkesztve s első oktatásra igen alkalmas. II. kiadása megjelent Eggenbergernél. 1887. 2. Természettan kereskedelmiakadémiák és középiskolák számára. Kiadta a .Franklin-Társulat. 1887. 10 iv. Szorgalmas munkatársa volt az Esztergom és Vidékének, a Budapesti Hírlapnak, melyekben sok ismeretterjesztő czikk jelent, meg tőle; Szépirodalmi — Akkor Parcival ur megbüntet. — Nem akarok ám igazságtalanul bűnhődni. A mint igy beszélgetnek, belép Parcival ur leírhatatlan nyájassággal, ragyogó szelídséggel s a franczia nyelvmesterek páratlan finomságával. Meg fogja, duzzogó tanítványa kezét és igy szól: — Kálmán nem haragudni! Kálmán eleinte a mamára nézett, a mama mosolygott s a fiúcska engedelmesen ment vissza a tanuló szobába. — Milyen könnyen kiengesztelhető s mondta magában a fiatal asszony. — Sokkal nagyobb bajnak vette a kis félreértést, hogysem a papa után tudakozódott volna, Pedig mindennapi rendes kérdése az: nos, mikor látjuk már a papát? Nemsokára. De hogyan látjuk viszont? Vájjon visszahozza-e azt, a mit elvitt: a mi boldogságunkat, a mi nyugalmunkat? Vagy elüzi-e családi szentélyünkből a szeretet angyalát ? Nem fog-e viszály és keserűség az ö nyomában járni ? Most érezte legjobban, hogy milyen igaza volt aggódó sejtelmeinek, mikor a baranyai kastélyt elhagyták. Mit kapott érte cserébe? Egy uj világot a régi üdvösség hiján. Egy uj társaságot, mely szórakoztat, de nem boldogít; ragyog de nam termékenyít. Egy uj otthont, melyben nincsen áldás. Egy uj fészket, melyben nincsen költészet. Tépelődései között az inas egy Jevelet hozott. Kováesné nem birta nyugalmát tovább dolgozatokat közölt a Magyarország és a Nagyvilág, 'majd a Vasárnapi Újság s az Ország-Világban; tanügyieket pedig az Egyetértés, Nemzet i Nőne vei és, Tanáregyes. Közlöny stb. hasábjain. Mint a «Budapes.i népszerű felolvasásokat rendező társulat* titkára, az utóbbi években különböző tárgyú felolvasásokat tartott. (Folyt, köv.) CSARNOK, Falura kell menni 1 (A saison ) — Kedves mama! kétségbeejtően unalmasok már ezek a jour-fixek. — Magam is azt tartom. Tegnap is majd elaludtam. — Hiszen alig jön már egy-két ember látogatóra. — Hja kedvesem, már kezdődik a meleg idő, az az oka ; nem szeret ilyenkor senki sem látogatóba jönni, hogy meleg szobákban diskuráljanak a természet szépségeiről. - De mama, a társaság'nagy része már el is utazott a fővárostól, azért nem jön senki hozzánk. — Bizony, a ki csak teheti, már eddig falun hűsöl. — Teheti. — Hát mi nem tehetjük, mama? — Ezt kérdezd meg a papától. — De ez iszonyú kedves mama, hogy mi itthon a meleg fővárosban unatkozzunk. — Iszonyú ! — Nem tudnál valamit kigondolni, hogy segítsünk a bajon ! — Hiszen csak legalább betegek volnánk, akkor lehetne beszélni az apáddal. De igy ? — Ah kedves mamáin, nekem roppantul fáj a fejem. — A fejed ? szegény kicsikém, a fejed fáj ? — Igen mama, nagyon fáj. Aztán étvágyam nincsen. -— Csakugyan! étvágyam nekem nincs. Sőt néha szédülést is érzek. — Jaj, kedves mama, az nagyon veszedelmes baj, ezzel nem lehet a fővárosban maradni. — Oh, de az apád . . . Az apa belép és füleibe cseng két oldalról az anya és leány egybeolvadó doxetteje : — Falura kell menni! * megőrizni. Mohó izgatottsággal tépte föl a levelet. Az ö irása volt. Hát mégis haza gondol. Oh, milyen édes vigasztalás lenne Nemesváry kudarcza. Gyorsan átolvasta a levelet. Semmi megszólítás sem volt benne. «Intézkedjél, kérjek, hogy bizonytalan ideig tartó távollétemben a baranyai bérlet ügye rendezve legyen. Hivasd ügyvédünket s végezzétek a dolgot legjobb belátátok szerint. Jövetelem napját majd tudatni fogom ...» Ennyi az egész. Egyetlen egy szó sem a régi hangból. Egyetlen egy betű sem a régi melegségből. Eddigi leveleiben legalább mindig csókoltatta Kálmánt, most már arról is megfeledkezik. Mariska tisztában volt sorsával. Érezte, hogy meg van csalatva. A ki igy ír, az igy is érez s a ki igy érez, az már nem szeret. Még egyszer átolvasta a jéghideg levelet, azután zokogva tépte össze s a foszlányokat a kandalló elé dobta. Most kezdett belőle először kitörni a megcsalt asszonyok szörnyű fájdalma, most érezte először égető gyalázatát, megbecstelenítő megaláztatását. Nyugtalanul sietett az ablak elé s kinézett a nyüzsgő fővárosi elevenségbe. Nem látta ott azt, a kit keresett. | Leült azután íróasztala elé s nem volt képes leírni azt, a mit erezett Imi akart neki, de nem tudta, hogy hová. Az összetépett levél a kandalló előtt hevert, de szégyenlette, hogy összeilleszsze. Az ablakok nyitva vannak, de a zöld redőnyök le vannak eresztve, ugy hogy a vakító napfény ne hasson a szobába. A szobában minden csöndes. A vastag szőnyegek elfogják a léptek zaját. Különben mindenki lábujhegyen lépked, csak hogy zajt ne költsön s ne háborgassa a — beteget. Az ablakhoz közöl kényelmes támlásszókben, vánkosok közé temetve ül egy fiatal leány. A fehér arczán már látszanak a halál rózsáinak bimbói. Vékony ajkai félig nyitva, epedni látszanak —-nem csók, hanem — levegő után. Keble lassan s csak alig hallhatólag piheg. Mellette ül az anya, aggódó szemekkel vizsgálva lánya minden mozdulatát. És a leány merengő tekintete, mintha, gondolat nélkül függne a levegőben, a körülte állókat észre nem látszik veuui; szomei előtt egy rég nem látott alak elevenedik meg: ott lejt a bálterem közepén az ő hangján, a zene szól . . . a párok összehajolnak és a keringőnek vége, hossza nincs . . . Az anya halkan fölkel leánya mellől s kimegy a szomszédszobába. Ugy fogja az orvos kezét s csak néma tekintetével kérdi: Van-e még remény ? Az orvos egy darabig gondolkodik, aztán egyik vállát felvonva, csak ennyit mond : — Falura kell menni. A papa az íróasztal mellett ül s bevételeinek és kiadásainak számolgatásával foglalkozik. Felesége és leányai ott ülnek körülötte. — Ah milyen meleg van! — sóhajt a legidősl) leány, Mariska. — Valóban, — duplázik rá Jolán. — Iszonyú unalmas igy az élet, szól Sarolta. — Én már alszom, felel Irón. — Én kétségbe vagyok esve, — rebegi Bellus. — Igazán sirni szeretnék, — erősité Juliska. Az apa föltekint, körülnéz s foga között dörmögi : — Hát még én ! — Végre megszólal a mama is. — Szegény lányok! milyen haszonBesietett férje dolgozó-szobájába s levelet irt az ügyvédnek. Engedelmeskedni akart annak, a ki megcsalta. Azután becsöngette Rudolfot, a ki zavart álmélko. dással nézett az izgatott úrnőre. — Menjen el Vizkeleti ügyvédhez. Az inas elsietett. Azután megint visszatért szobájába, hogy az összetépett levél foszlányait összeállítsa s megtudja, hogy honnan jött az a végzetes néhány sor. De a foszlányokat már nem találta a kandalló előtt. Becsöngette a komornát s az öreg cselédet. Egyik se járt a salonban, egyik se vitt el onnan semmit. Mariskában föltámadt a gyanú Rudolf ellen. Ez az uj gyanú nem engedte nyugodni. Besietett a cselédszobába s a mit eddig még sohasem tett, kutatni kezdett az inas holmiai között. Az összetépett levelet gondosan összetapasztva meg is találta a cseléd ládájában, de nem vette el* hanem még több fájdalommal tért vissza salonjába. — Ezt a levelet Adlerné diktálta s a hűtlen cseléd az ő bűntársa! — igy sóhajtott föl, mikor határtalan szenvedései között azt jelentették, hogy itt van az ügyvéd. — Vezesse János a képviselő szobájába s mondja, hogy rögtön nála leszek. Előbb azonban küldje ide Rudolfot, de térjen vissza vele maga is. Vigyázzon erre a gazemberre. . . . A vén cseléd nem tudott hová lenni ámultában, de azért pontosan teljesítette a fölháborodott asszony parancsolatait. (Folyt, köv.)