Esztergom és Vidéke, 1888

1888-05-20 / 41.szám

kereskedelemügyi m. kir. Ministeriumlioz beterjesztette. Külön lenyomat a « Közgazdasági Értesitő»-ből. Budapest, 1883. Pesti könyv. ny. részv. társ. 4-rét, 40. lap. Mező gazdasági szaklapokban: Svéd,Norvég- és Dánországi út. Angol,Belga- és Németországi tanulmányi ut síb. (Folyt, köv.) Tűzoltóságunk. (Niedermann Jó/sef titkár jelentése a májm 8-án megtaitott közgyűlésen.) I. Tisztelt közgyűlés ! Ha végig lapozzuk az emberiség tortörténetét, a legrégibb kortól egész napjainkig, abból azon meggyőződésre jutunk, hogy úgy a mullban, mint a jelenben küzdelem volt s küzdelem ma is az ember élete. Nemzetek úgy mint egyesek az emberrel vele született létfenntartási ösztöntől vezéreltetve, idegen országrészeket kerestek és keresnek ma is, karddal kezükben az uj világ lakói ellen, fejszével a természet leigázására csupán azért, hogy maguknak otthont és kenyeret teremtsenek. A paradicsomban elhangzott ama nyilatkozat, hogy »Véres verítékkel fogod kenyeredet megkeresni* oly közös hagyatékká vált, a melyből, hogy no örököljünk, sem mi nem voltunk képesek kikerülni, sem a jövő uemzedék arról le nem mondhat. És ime ezen, az élet gondjaival küzdő, maga és családja részére az anyagi jobblét előteremtésében fáradozó ember mellé oda áll egy másik és azt mondja neki : Te a hosszú éveken keresztül folytatott fáradhatlau tevékenységeddel, vagyont szereztél ugyan arra a czélra, hogy a midőn eljön az aggkorral járó munkaképtelenség, magad és családod abból tisztességesen megélhessen, azonban ennek a vagyonnak igen sok olyan ellensége vau, a melyek közül egy is bir ama hatalommal, hogy a mit te éveken keresztül megtakarékoskodtál, azt egy óra alatt teljesen megsemmisítheti. Én ezen elemek egyikének a tűznek akkor, midőn rendeltetéséről megfeledkezve, erejét és hatalmát az emberek romlására használja fel, esküdt ellenségévé szegődtem, s nem kiméivé testi erőmet, nem várva senkitol dicséretet, jutalmat, kitüntetést, hanem csakis embertársaim iránti szeretetettői vezéreltetve annak megfékezésére vállalkoztam, tőled csupán anynyit kérek, miszerint légy segélyemre annyiban, hogy a védelemre szükséges és alkalmas eszközöket beszerezhessem.» Vájjon az ily ember, az ily emberek által alakított egyesület, moly magátönkéntes tűzoltó egyesületnek nevezi, a mely ily nemes és magasztos feladatra vállalkozik, nem méltó-e arra, hogy az együtt élő és társadalmi életet alkotó polgárok részéről gyámolittassék, segélyeztessék azért, hogy a bősz elem által megtámadott és évek hosszú során át küzdelemmel szerzett vagyon lehetőleges megmentését eszközli ? Azt hiszem, rég meghaladott álláspontra helyezkednénk, ha ezen kérdésre a segélynyújtás megtagadásával felelnénk. Esztergom sz. kir. város polgársága, a királyi város mint erkölcsi testülettel egyetemben, ugyancsak nem hogy a segély nyújtást megtagadná, hanem egyesületünket olyannak tekintvén, mint a mely a társadalmi életben közszükséget képez, csak is örvendetesen jelenthetem, hogy a lefolyt és újjáalakulásunk hetedik évében nagyobb pártolásban részesített,mint az elmúlt évek bármelyikében. Nemcsak hogy a volt pártoló tagok egyesületünk támogatását meg nem tagadták, hanem azok száma az évközben 56-al szaporodott s ekként azok összes száma volt 180 és az ezek által űzetett dij czimén befolyt 351 frt. MINT AZ OSZI . . • Mint az őszi felhőtlen ég, Világoskék, szép szemed, S hogy napsugár se hibázzék, Bontsd ki szőke fürtidet. Lugas árnyán andalító Méla csönd vészen körül, A bokor csak néha rezzen, E<,

f

y madár ha fel röpül. S ott a fénylő légi űrben Fölcseng hangja édesen, Hymnus legyen a dal néked Gyönyörmámor — szerelem í Alkonyulófélben a nap, Hüs szellő sóhajt, remeg, S az utakra hervadt rózsa Levelei pergenek. Hadd hervadjon, sorsa ez volt, Hogy is hangzik a rege? — «Minden véget ér a földön A minek volt kezdete.* Ajkamat ajkadra téve Ittasan fog át karom; És szivemben uj nyár támad Lázas, forró csókodon. Jer velem, kaczagjuk az őszt En édes szép kedvesem, Hisz nekünk most minden ágon Lomb, sugár, dal, fény terem! Gr. VÁY SÁNDOR. Az esztergomi polgárság. (Vége.) Most már megszűntek a czéhek és privilégiumaik, de még mindig nem halt ki a rokon iparágak művelői között az összetartás szelleme. A borbélyból kivált ugyan az orvos, a bábsütőtől elszakadt a gyertyamártó, a hentestől a vendéglős, a könyvpaktortól a tudós, de a fajkiválások még faj ne élesedéssel is jártak, mert most már a városi életben alig vau borbély, hanem fodrász, a ki már megvetéssel tekint naiv ősei szabadalmazott kuruzslásaira, most már czipésznek híják a német vargát, a ki egy ideges, nemzedék kényes igényeit iparkodik 'már anatómiai tanulmányokkal is kielégíteni; az illatszerészszé finomodott szappanost s a mechanikussá okosodott órást már nagyobb jövő kecsegteti. Szóval alig ismerni rá a mostani iparos nemzedékekre, ha a régi Írásokat olvassuk a mult századok czéheiről. A mi elkopik, annak helyére uj iparág iparkodik, a mi életrevaló azt nem nyomhatja el egy másik. De menjünk már most ki a művelődéstör lén elem érdekes kertjéből, a hol eddig is elbotanizáltunk és nézzünk körül az esztergomi polgári világban, hogy milyen férfiak képviselik ez időszerűit leghatározottabban a polgári szellemet. Hát első tekintetre is azok, a kiket a polgárok vállaikra emeltek s a kiket szívesen vallanak képviselőjükül. Ilyen kiváló polgári alak D ó c z i Ferencz sütőmester. Képviseli az esztergomi polgárok jótörekvéseit, kifejezi hazafiságukat, visszatükrözi észjárásukat és intelligeiicziájukat. Az összes iparosok érdekeit képviseli szóval és aprópénzzel, de néha nagybankóval is Budapesteu és idehaza. Szereti iparostársait, a kiket érdektársainak tekint. Legjobban jellemzi őt, mint iparost, ha akár mint városi szóvivő képviselő, akár mint tűzoltó vagy iparos elnök valami ünnepségbe, vigalomba vagy áldomásba csöppen, hogy ott megállja ugyan a helyét, de a mint éjfél után letette az aranyos csákót, vagy a szalon kabátot, neki áll a kemenczónek és sorra sütögeti Esztergom mindennapi első táplálékát, a kiflit. Ugy hogy az elnöksége alatt vigadozó báliuépség még javában járja a ki világos csárdást, mikor a szorgalmas iparos a kemencze szájánál sütögeti nekik a kávébavalót, a mit sokszor még odafönt a bálitereinben élveznek. Egyszerű képzettségű, de önzetleu és becsületes ember. Egyik legérdekesebb hibája a visszahozó névmások helytelen használata, a «kik» sokszor nagy bajt okoznak neki; hanem azért nem követel magának többet, mint a mennyit megér. Az összes iparosérdekek szolgálatán, kívül hiven szolgál más polgári érdekeket is. Igy a tűzoltó intézményt ő fektette a legbiztosabb alapokra a városban, igy a polgári lövészegyesületet is ő menti meg minden esztendőben a csöndos kimúlástól. Az iparosokat nemcsak tanácsokkal, de pénzzel is segiti s habár napi fogyasztásra szánt eszméi és gondolatai rendesen valamelyik napilapból valók, jóakarata és buzgalma előtt még a müveit osztályok is kalapot emelnek. És ez elvégre is nagyobb megtiszteltetés, mintha parádékkal vesztegetné meg a közönséget. Jó magyar, de mindenek fölött jó esztergomi polgár, a ki nem egyszer elragadtatással sorolja fel mindazon ténnyezőket, melyektől a város elvirágoztatása függ. Egészséges ér-, fzéke és józan esze helyettesíti gyakran ]

télőtehetségót és dialektikáját. A ki Dóczi Ferenc/el eddig legnagyobb sikerrel mérkőzött mog, az K ovács Albert asztalos, a ki iparkodás, egyszerűség ós munkabírás dolgában csakugyan méltó vetélytársa Dóczinak. Értelmes iparos, a kiben a polgári tiszteség ép olyan erőseu ki van fejlődve, mint a tanult osztály megbecsülése. Vállalkozó szelleme és családi gondjai ugyan elvonták őt az iparos érdekek általános szolgálatától, de azért mindig résen áll s nem érheti nagyobb dicséret, mint az, ha azt valljuk, hogy Kováts Albert sohasom ártott azon iparos érdekekuek, a melyeket képviselt. Az esztergomi csizmadiák eszét és érdekeit senkise képviselte, jobban mint K n a p i k János uram, a ki nem egyszer aratott elösmerést józan beszédeivel, melyekkel az esztergomi csizmadiák érdekeit képviselte. törvénytelen, de azért balhatatlan. Tudom, hogy nem vagyok s nem lehetek egyébre méltó sajnálatánál... Ne vessen meg kérem ... lássa én nagyon szerencsétlen asszony vagyok ... őrültséget követek el őrültségekre ... micsoda jövő várhat reám ? Ha ön eltaszít, bele kelt buknom egyenesen a megsemmisülés örvényébe. Ne hagyjon el, irgalmazzon nekem... gyógyítson meg, de ne tiporja össze szivemet. Mondja, hogy gyűlöl, hogy kerülve kerül, csak ne tiltsa meg nekem, hogy szeressem . . . Fuldokló zokogással borult a megindult férfi karjai közé. A szegény szerencsétlen asszony mindent elmondott, a mi a szivén feküdt. A boldogtalanság ékesenszólóvá titte s mikor minden keservét elpanaszolta, könnyei árjával ;ikarta minden fájdalmát megenyhíteni. Milyen áldás is az, mikor egy boldogtalan fiatal asszony sirni tud s könnyei még egészen az övéi! A képviselő csak most látta, hogy kíméletlen szavai nem a kiábrándítás, hanem a kétségbeesés húrjait érintették a szép fiatal asszony szivében. Benső hangon vigasztalta. — Ne sirjon, kérem Eszter. Az ön könnyei szivtelensé^emet vádolják ... A maga szive nagyon beteg és én nagyon gyöngédtelen voltam. Önnek nyugalomra van szüksége. Eszter szenvedélyesen megragadta Kovács mind a két kezét. ; — El tudna most hagyni? . — El koll hagynom, mert az ön becsülete is ugy követeli. Aztán az én családi életem jó hírneve is . . — Már megint ... — Nekem nem szabad másnapig itt maradnom, mert ki akarom kerülni az ünnepeltetés látszatát is. — Akkor követni fogom . . . r— Még ma éjjel elutazom. — Megmondja, hogy hová? — Másnak nem, de magának meg. — Fél óra múlva előkészülhetek . . . Követni fogom magát, , mint az árnyék hűségesen. Ebben a perczben már hangosan felzúdultak a néptömeg lelkes felkiáltásai. Kovács László gyorsan elhagyta a szép asszonyt és csak ennyit mondott. — -Fél óra múlva a pályaházban ! — Ott leszek. Ezzel elváltak. A képviselő rögtön a polgármesterhez hajtatott, a ki épen díszruháját szedte föl a fáklyás menetnél elmondandó ünnepi dictióhoz. — Polgármester ur nekem rögtöri el kell utaznom — kezdte a képviselő — mert intézkedéseimről számot kérnek azonnal. A polgármester megrémült. — Csak nem hagy minket nagyságod a faképnél, épen most, mikor az egész város á fáklyás menetet rendezi ? Ezt önnek nem szabad kikerülnie, különben ugy tűnnék fel a világ előtt, mintha nem szerzett volna érdemeket az elismerésre s nem lennének igényei a közönség lelkesedéséhez. A polgármesterből a város hálája beszélt, de az épen nem változtatta meg a kormánybiztos akaratát. — Megmaradok határozott szándékom mellett s rögtön elutazom. A mint a viszonyok parancsolják, vissza fogok térni városukba. A polgármesternek már most nem maradt egyéb dolga, mint az, hogy díszruhájában a pájyaházhoz kisérje a város megmentőjét, a mi a közönséget meglehetősen elkedvele ni tette. A tűzoltók már sorfalat képeztek a város főutczáján, a díszesebb házakat már zászlókkal és szőnyegekkel czifrázták, a nagy téren nagy közönség gyülekezett össze s a városi dalkör a szózatot énekelte. És Kovács László itt hagyja ezt a hazafias és lelkes tüntetést s elmenekül előle, hogy még a hírét sem hallja. Csodálatos egy jellem napjainkban, midőn az ünnepeltetés nyavalyája már országossá fajult s midőn még a tiz esztendős harangozónak is jubileumokat csapnak. De a kis város parádéja azért nem maradt el, mert az ovácziókat az országos ügyekben hirtelen elutazott kormánybiztos nevében a polgármesternek kellett zsebreraknia. Kovács László csakugyan találkozott a pályaházban a szép Eszterrel, a ki épen akkor váltotta meg jegyét, mikor a kisvárosi koryphersok által körűivett és körülrajongott képviselő* Kovács udvariasan nyújtotta karját s a szép utazót a vonathoz vezette. Nem mutatta be senkinek, hanem azért csak olyan hódolattal vették körül a bucsúzkodók, mintha vaióban a kormánybiztos inkognitóban maradni akaró neje lett volna. Végre megszabadultak a város jubileumától. . Kovács megkönnyebülve sóhajtott föl: — Hála istennek, csakhogy szerencsésen túlestem ezen a bajon is. De a városi közönség megnyutatására önnek is Budapestig kellett jegyet váltania. Ez legalább egy kis enyhitö körülmény szökésemmel szemben, mert ha csak néhány órányira utazom, még utánam rándul az egész ováczió. Már most hallgasson meg engem Eszter. A hová most utaznom kell, ott holnap csakugyan hivatalos dolgom van. Két napig fogok ott tartózkodni olyan, kiküldetésben, mely teljesen megfosztana az ön társaságától. Utaztehát ön Budapestre s ígérje meg nekem, hogy nem fog azért reám megneheztelni. — Nem hagyom el. — Akkor kénytelen leszek önt Budapestig elkísérni s egy álmatlanul ellvirrasztott éjszaka erejéig megkésni. —Ei ön engem haza akar küldeni . . . — Jgy parancsolják a körülmények. . . — És én nem fogok engedelmeskedni... — Akkor nem kényszerithetem. — Ha azt akarja, hogy ne legyen föltűnő az én társaságom, akkor külön fogok kiszállani. — Nem ismer itt minket senki . . . — Akkor miért küld el? — Mert félek — önmagamtól. Eszter szemei boldogan ragyogtak. Most ismerte el legelőször Kovács, hogy a szép asszony hatalmában van. És Eszter most hallotta először, hogy az a férfin, a kit szeret, az ingadozik. Hiábavaló is volt itt minden küzdelem. A szerelmes asszony szerelmének csodálatos varázsa végre legyőzte az állhatatos férfiú ellentállását. A szép kisértet az ő szenvdélyes fájdalmával hozzáférkezett ahoz a szívhez, mely sokkal nemesebb volt, hogy