Esztergom és Vidéke, 1888

1888-04-19 / 32.szám

nyerni. Pedig ha van foglalkozási ág, a mely majdnem tisztán a közönség pártolásától függ, hogy felvirágozzék, úgy az iparosok foglalkozása az. Hálás elismerésünket és köszönetünket kell kifejeznünk Esztergom sz. kir. város képviselőtestületének akkor, midőn a helybeli iparos-lanoncziskolát jelentésünk keretébe belefoglaljuk. Mig más ipartestületek önmaguk tartják fenn iparos tanoncziskoláikat, nekünk erre, az ezer forintot meghaladó kiadást igénylő intézetre semmi gondunk. Az I88V7. tanévben az esztergomi iparos tanoncziskolát, — mely állt egy előkészítő, továbbá első és második osztályból, a melyekbeu a rajz és hitoktatás is a rendes tantárgyak sorába tartozik, — 268 tanoncz látogatta. Ebből évközben, felszabadítás és a tanszerződés felbontása következtében eltávozott 57, az év végével maradt 211. Az 1887. évi június hó 26-án megtartott zárvizsgálatokkal kapcsolatosan, tanoucz-inunkakiállitás is rendeztetett, melyben 28 tanoncz jutalomban részesült. Ugyancsak jó erkölcsi viselet és tanulásban tanúsított szorgalomért 18 tanoncz péuzbeli jutalomban részesítletett. SARHOK. Mikor jön haza Kossuth? Amin aggódva töpreng a nemzet 40 év óta, hogy mikor jön ismét az édes hazai földre a nemzet bálványa Kossuth — az nem rejtély többé. Maga a nagy száműzött nyilatkozott ez ügyben s nyilatkozata amint egyrészt megörvendeztet, másrészt mélyen megdöbbent minden magyar szivet. Somssich Pálnak Kossuth Lajossal történt utolsó találkozásáról Somsich Lőrincz, az elhunyt államférfi öcsese a következőket közli: A két ősz hazafi könyökig meg volt hatva, mikor újra találkozott. Beszéltek a magyar viszonyokról s közbon természetesen Magyarország fővárosa is szóba került, Somssich oly megkapóau ecsetelte Budapestet, hogy Kossuth sírni kezdett. — Hallgass el, hallgass el! — szakította félbe Somssichot. Megszakad a szivem, ha annyi szépet hallok erről a gyöngyről, Magyarország büszkeségé— És hogyan oldanád meg ezt a két kérdést? — Ugy, angyalom, hogy együtt maradnánk. Mert írva vagyon — folytatá kedélyes páthoszszal — hogy a feleség az ő urát semmi veszedelemben el ne hagyja, tőle meg ne tántorodjék, hanem őt mindenhová hűségesen kövesse. — Hát mi is Budapestre menjünk lakni? — Persze, hogy ti is. Igy azután meg lesz oldva a családi politika s a képviselői áldás kérdése is. — Édes uram, te nagyon sokat kivánsz. — Te pedig édes feleségem még többet. — Hát itt hagyjuk ezt a paradicsomot azért a zűrzavaros Budapestért? — Azért a gyönyörű Budapestért, — kezdte a térítés igéit. Nem lesz olyan nehéz a csere. Lásd, elvégre is falusi egyszerűségünket előbb-utóbb föl kellett volna cserélnünk Kálmánért. A gyerek innen-onnan öt esztendős, annak már most iskola kell s én nem szívesen adom oda az életnek nélkülünk. Budapest gyönyörei még ismeretlenek 'előtted. Ott virágzik a magyar szellemi élet, ott találkozik minden csöpp jó vér, az ország szivében. Az előkelő társaságok kárpótolni fognak téged virágágyaidért, a gyönyörű palotasorok gesztenye soraidért, a színházak apró házi örömeidért, a kiállítások kastélyunk szépségeiért s az estélyek mindazért, a mit eddig is nélkülöztél. Az asszonyka mosolyogni kezdett. — Jó szónok lesz belőled édes uram, de azért mégis többet érsz te nekem, ha jó férj és apa maradsz. -- Hát lehetnék-e valaha másmilyen is ? ről és aztán elgondolom, hogy nekem] már aligha lesz alkalmamvalamikor szépségeit bámulni. — Nem látom be, - felelt Somssich, — hogy ez miért volna lehetetlen. Csak el kell határoznod, hogy viszontlátod szeretett hazádat. Kossuth megrázta ősz fejét és búsan válaszolt: — Nem lehet! . . . Lehetetlen! — Nézd csak, Lajos, •— biztatgatta Somssich tovább, — most már olyan régen vagy távol és honfitársaid közül aránylag oly kevesen láttak, hogy senki se ismerne meg. Aztán meg hiszen kék szemüveget, fekete parókát tehetsz fel. Szeretném látni azt az embert, a ki igy felismerné benned a nemzet bálványát. — Ahoz komédiásnak kellene lennem, kedves barátom. Már pedig én az ilyesmihez nem értek. Rövid szünet állt be s a két aggastyán szomorúan nézett egymásra. Aztán Kossuth hirtelen, összerezzent. Az arcza kipirult, szemeiben sajátságos tüz ragyogott és székéről felugorva, izgatottan ezt mondta: — Csak egy lehetőség volna, hogy szeretett Budapestemet viszontláthassam . . . Somssich feszült figyelemmel hallgatta minden szavát. — Es mi volna ez? Kossuth kiegyenesedett és emelkedett hangon mondta: — Ha az oroszok Magyarországot megtámadják, akkor én álarcz és paróka nélkül, hívó szó nélkül megyek el Magyarországba. Akkor majd elmegyek minden városba, minden faluba és büszkén, hangosan hirdetem: Itt vagyok! Rendelkezésére állok a hazának! Akkor imádott Magyarországomnak megmutatom, hogy mire képes az az aggastyán, a ki féllábbal már a sírban van! Akkor, de csakis akkor fogom Budapestot újra látni. Kossuth szavai ugy hatottak Somssichra, mint valami varázs. Nem tudott felelni. A két ősz hazafi csak nézte, nézte egymást. Aztán kezet szorítottak, átölelték egymást és sírtak . . . És sírtak . . . Ez volt Kossuth és Somssich találkozása. — Nem ugy értem. De lásd a Péteriek esete mindig a szemem előtt lebeg. — Péteriek három eladó leány nyal rukkoltak föl Budapestre s olyan fényűzést fejtettek ki, hogy a csáktornyai kastély tornya kakasáig tornyosodtak az adósságok hullámai. — Vagy a Dómötörék esete. — Dömötörék már odahaza se éltek boldogul s a budapesti élet csak kárpótolta őket egymásért. Dömötör három esztendő múlva már feleséggel jött vissza szilvafái közé s az első feleség más Dömötört talált magának Budapesten. Nem rimlenek ezek a históriák a mi körülményeinkkel. — Dömötör is szerette az első feleségét. — De jobban szereti a másodikát. — Ez már nagy változás és ezt a nagy változást Budapest okozta. — No csak ne komolyodjál el annyira, mi nem fogjuk a vidéki krónikát ilyen elrettentő példákkal szaporítani. Az asszonyka nem válaszolt. — A ki hallgat, az megegyezik. Tehát mindenestül fel megyünk Budapestre. Épen most kaptam levelet János fiától, a ki a kincstári uradalmakban kasznárkodik, hogy hajlandó volna birtokainkat hűségesen gondozni. En rá merem erre az emberre bizni az életemet. — Legyen a te akaratod szerint. — Olyan formán mondod ezt, mintha nem a szived mondaná, angyalom. — Mi köze a feleség szivének a férj politikájához ? — Ezt ugyan pompásan kitaláltad. Arra felelj inkább, hogy mi köze a te szivednek az alaptalan aggodalmakhoz ? HÍREK. — A trónörökös Esztergomban. Rudolf trónörökös ő Fensége, mint a hadsereg főfelügyelője — mult számunk hiteles értesítése szerint — vasárnap éjfél után érkezett külön vonattal az esztergomnánai pályaházba, a hol az éjszaka hátralevő részét a vonat hálósaionjában töltötte. A belügyminisztérium megkereste a tv hatóságot s a várost, hogy a trónörökös inindon hivatalos fogadtatást mellőzui óhajt, mert tisztán katonai ügyekben érkezik Esztergomba. Hasonló szellemű értesítéseket küldött a vallás és közoktatásügyi minisztérium a primási udvarba s a püspökökhöz. Vasárnap délután már mindamellett mindenki tudta Esztergomban, hogy milyen magas vendége lesz. De meg is látszott a város lázas tisztogatásán, hogy rendkívüli esemény van készülőben. A Biida-utczát egész raj ember söpörte s a háztulajdonosok szorgalmasan öntöztették a házuk elejét. Hétfőn reggel öt órakor már népesedni kezdett a nemzeti lobogókkal díszített Buda-utcza s az ezred nemsokára kivonult a nagy gyakorló-térre hatalmas zeneszó mellett. Grivicic lovag ezredes a Buda-utcza torkolatánál várakozott a hadsereg főfelügyelőjére, a ki eddig már Pozsonyt és Komáromot látogatta meg. Pont hét órakor érkezett meg a trónörökös esztergomi bérkocsikon Esztergom-Nánáról. Az első kocsiban ült ő maga szárnysegédjével, a másikban gróf Rosenberg. Az ezredes a Budautczán várta és fogadta ő fenségét, a kit mindenütt megéljeneztek útjában. A nagy gyakorló-tér óráról órára népesebb lett. A táborszernagyi egyenruhába öltözet trónörökös ruganyos léptekkel ugrott ki a bérkocsiból, miközben a katonai zenekar az uralkodóház hynmusát játszotta. Erre gyalogszerrel végig járt az ezred sorai előtt s üdvözölte a tisztséget. Az első szakaszgyakorlatok másfél óránál tovább tartottak. A trónörökös gyalogosan kisérte a szakaszok szapora mozdulatai.. 0 Fensége és kísérete számára három nyerges lovat tartottak készen. Az ezredes ponyja volt a trónörökösnek szánva s Duka őrnagy Elise-e gróf Rosenbergnek. A trónörökös parancsára elővezették a lovakat. Ekkor Elise bomlani kezdett, ágaskodó t s rugdalózott, úgy hogy a lovász nem birta tovább féken tartani, mert ellökte magától s fölsza— Hiszen elvégezted már sorsunkat. Hiába való itt már minden aggodalom. — Mindaddig nincs határozat,mig azt nem mondod, hogy: elvégeztük. > — Hát elvégeztük. — Igy már igen. Es megcsókolta a szép asszony fehér kis kezét. — Es most mondj le minden aggódásról, mert mindössze is csak lakást cserélünk. Mi nem változunk. — Beleirom ezt a mondásodat is a naplómba ... — Hát különben meg sem is tartanám ? — Nagy változások előtt állunk, édes uram, és ugy érzem, hogy most minden kimondott szó egy-egy alapkő, melyre uj otthonunkat építjük. — Legyen a te akaratod szerint, te kis leányasszony! — Azutáu mikor fogunk visszatérni? — Egészen? — Egészen. — Azt majd a jóvő mondja meg. — Ugy-e az a nagy bizonytalanság? Mindig ez a szörnyű kérdőjel áll előttünk ? hogy egy kicsit messzebbre tekintünk. — Tudja a jó ég mit rejt magában a jövő. Nem lehet tudni, hogy nem maradunk-e mindörökre Budapesten ? De azért megmarad ám mindenkorra ez a mi kis paradicsomunk, a hová mindig örömmel fogunk visszatérni egy kis virágillatra, forrásvízre, üdülésre. Hát belényugszol-e édesem a baranyai paradicsom elvesztésébe? — Belé kell nyugodnom. — No, csak ne add olyan engedelmesen. — Sorsom a megadás. badula neki rohant a nagy gyakorlótérnek. A megbokrosodott paripa épen a háttal álló gyakorló szakasz felé rohant, a hol ő Fensége, Mayer táborkari főnök, gróf Rosenberg és Grivicic ezredes állottak. A megrémült közönség elfojtott lélekzettel nézto a kinos jelenetet, mert a megvadult paripa egyenesen a trónörökös felé tartott. Az utolsó pillanat müve volt, hogy ő Fensége hátranézett s maga előtt látván a megbokrosodott paripát, gyorsau félrelépett előle. Elise még néhány kirúgás után Duka őrnagy szavára odasimult az őrnagy másik lovához s azon percztől kezdve megszelídült. A jelenőt izgalmai véget értek. Ekkor a trónörökös az ezredes ponyjára ülvén, megkezdődtek a nagyobb szabású századgyakorlatok, a csatárlánczok, a rajvonalakba való fejlődések s a védekező és támadó mozdulatok. 0 Fensége éber figyelemmel kisérte a szép készültségü ezred szabatos mozdulatait s mindenütt a gyakorlatok nyomán járt. Tizenegy órakor már több mint száz fogat állott a dörögni uton, a Strázsa hegy közelében. Az esztergomi szépek közül igen sokan végig nézték az érdekes gyakorlatokat. Végre negyedfél órai gyakorlatok után a trónörökös jelt adott a sorakozóra. Ekkor ünnepélyes defilében vonult el elölte az ezred, melynok katonás magatartását észrevehető örömmol nézte a trónörökös. A több mint ezer főnyi közönség ekkor lelkesen megéljenezte a trónörököst, a ki katonásan szalutálva köszönte meg az ovácziókat, midőn bérkocsiba ült. 0 Fensége a hadi szemle után ő Eminencziájálioz, a herczegprimáshoz hajtatott, ki magyar vendégét végtelen örömmel várta és fogadta és saját fogatain kisérte föl a főszékesegyház nevezetességeinek bemutatására. A főherczeg ő Eininencziája társaságában sokat gyönyörködött. Erre a herczegprimás legmagasabb vendégót elkísérte a volt városi lövőház («lövölde») helyiségeiben fekvő tiszti kaszinóba, a hol a tisztikar ebéddel várta. Az ebéd levesből, hachóből, marhahúsból, borjusültből és rosbeufbői állott. 0 Fensége számára külön bort kaptak a palotából. A zenekar folytonosan játszott s ő Fensége kitűnő hangulatban maradt a tisztikar társaságában délután három óráig, midőu a takarosan rendbehozott esztergomi bérkocsikon a pályaházba hajtatott, hogy tovább folytassa szemle-utját. A közöHség lelkesen megéljenezte s a főhad— Meg az alaptalan bánkódás. — Azt te nem birod megítélni. — Mert nem ismerem a szivedet! — Ismerted valamikor . . . — Persze azóta kitanultam belőle! — Ne tréfálj kérlek, legnemesebb érzelmeimmel. — Egy duzzogó asszonynak csakugyan néha igen sok fösleges érzelme is van, angyalom. — Mint sok becsvágyó férfiúnak fölösleges ambicziója. — Nem tudom melyik okoz nagyobb bajt. — Semmi esetre sem a mi szivünk, mert az mindenekfölött csak szeret. — Hanem a mi mindent koczkáztató ambicziónk. De hát jól van. Beszéljünk már most a vészmadár nyelvén, mikor még egyetlen felhő se látszik, legalább nem leszünk tájékozatlanok a viharokban. Persze mi nagyon szerencsétlenekké válunk, mert föl kell cserélnünk remeteségünket a gyögyörü Budapesttel. Persze neked nagyon sok okod van félni a fővárosi legszebb nők versenyétől. Persze kinos kenyérgondok várnak reánk életünk legszebb éveiben. Persze Kálmánból kifogástalan készültségü embert faraghatunk a patakmelléki malomzúgásban. Persze nekünk van miért lehorgasztott fejjel járni azok között, a kiknek semmi okuk sincsen^ olyan fenhéjázóan felemelni az orrukat. Érvekkel verj meg, édes galambom, ne borongós sejtelmekkel. Az aggódó asszony végre elhallgatott. Legszebb diadala volt legyőzetése. Nem érezte már'az elvesztett paradicsom fájdalmát. Hanem átérezte szerelme egész történe