Esztergom és Vidéke, 1888
1888-04-05 / 28.szám
rály indulóját, több Huber-féle magyar népdalt s Normáim dalát kitűnő készültséggel és tökélylyel adta elő. A műsor ál alános tetszést aratott. Tiz óra előtt megkezdődött a tánez, melyben hnszonnyolcz pár vett részt az esztjrgomi szép világ javából. A húsvéti vigalom egész hajnalig együtt tartotta a sz ; p közönséget. — Évi jelentés. A kath. iparos* ifjak egyesületének évi jelentése Gyarmathy József tevékeny titkár gondos összeállításában épen most hagyta el a sajtót s hü tükröt nyújt az életrevaló egyesület mult esztendei eredményes működéséről. . — Emelkedünk. A Bottyán-utczában levő Viola-féle ház, melynek romjai körülbelül egy esztendeig érdekelték az átutazó archeológusokat, húsvét után mégis csak épülni kezd s a város legdíszesebb része egy csinos emeletes házzal fog gyarapodni. Az uj épületet Sin ka Ferencz kir. végrehajtó épiti, a ki egyébként szakképzett épitő-mester s a ki ez alkalommal fogja bemutatni először Esztergomnak, hogy ért a város emelésének mesterségéhez, csak alkalmat adjanak hozzá. — A kaszárnya-ügyben kedden dr. Helcz Autal polgármester elnöklete alatt városi közgyűlés volt, melyben az elnök felszólalásain kívül Takács Géza főjegyző s Dr. Földváry István főügyész beszédei teljesen meggyőzték a város közönségét a lapunk által is több izben ismertetett tervek jóvoltáról. A város közönsége, a mint előre is látható volt, egyhangú lelkesedéssel határozta el a nagyszabású épületnek a Buda-utcza kijelölt telkén való fölépítését. — A dal- és zenekedvelő-egyesület vegyes kara húsvétvasárnap a városi plébánia-templomban húsvéti misét énekelt. A vegye^-karbai 24 férfi énekes mellett 20 előkelő höly is énekelt. A templomot olyan nagy közönség foglalta el, hogy sokan már be sem fértek s a templom előtt foglaltak állást. A gondosan elkészült karokat Bellovits Ferencz dal-egyesületi karnagy kisérte hármoniunion s Sztraka Iván dirigálta, — Az izsai tanitóválasztás, mely tavaly oly nagy port vert fel a közönség körében és a sajtóban egyaránt ----- a komáromi törvényszék előtt is megfordult. Pongrácz Ferencz, izsai plébános ugyanis feljelentést tett Kurucz Ferencz, jelenlegi izsai biró és Kurucz Antal, izsai lakos ollen, mely szerint ezek a mult évi aug. 29 én [tartott istentiszteletet megzavarták, a mennyiben a népet izgatásukkal a templomból távozásra birták. — Összebeszéltek, hogyha az újonnan megválasztott kántortanító, Paulovich József, első szolgálatát megkezdi, el fogják hagyni a templomot. Ezért a két Kuruczot vallás elleni vétség vádja alá helyozték s daczára, hogy. a panaszttevő plébános bocsánatot kért számukra, a kir. törvényszék f. hó 22-én megtartotta ez ügyben a végtárgyalást, s miután Görög Iucze sz. Ferenczrendü áidozár, Pongr.cz Ferencz plébános, Vas József, Németh Károly, Burián Helén, Varga Ferencz stb. tanú vallomásai vádlottak terhére szóltak, a törvényszék Mike Károly ügyvéd hathatós védelme után, egyetemlegesen 50 frt fő- és 20—20 frt mellékbüntetésre Ítélte a zenebona hőseit. | Mátyás királylyal sincs semmi köze, mert nem a XV., hanem a XVI-ik századból való mü. Régészeti becséből is sokat veszített azáltal, hogy elhalt tuhíjdonosa : Rothschild Nathániel báró modern ötvösökkel kiegészíttette a róla hiányzó részeket és lepattant zománc'zásokat, Puiszky Ferencz, a nemzeti mu'-eum igazgatója, megszerezte Rumy Miklós végrendeletének az ősi billíkomra vonatkozó passzusát és annak hiteles másolatát mellékelve, előterjesztést telt ez ügyben a vallás- és közokta ásügyi minisztoriumnak, mely közalapítványi kir. ügyigazgatósága utján fogja megtenni a szükséges lépéseket az elvesztett műkincs visszaszerzése-, vagy ha ez lehetetlen volna, megfelelő kártérítés elnyerése végett. A serleg fenekén V. Károly domborművű arczképe látható sötétkék zomáuczos alapon. A serleget mint a fedőn belül levő dedikáczió bizonyítja, Brig városa adta Frigyes lieguitzi herczegnek nászajándékul. A serleg állítólag a 16-ik század vége óta vau a Rumy család birtokában. Nem lesz talán érdektelen ha ez újdonság révén Esztergom közelmúltjának egy kiváló tudósáról, Rumyról megemlékezünk, a ki a szentgyörgy mezei temetőben pihen, kinek sírját Majer István püspök kegyeletéből márvány jelöli s kinek monográfiáját lapunk szerkesztője irta meg s igy illetékesen kibővítheti az érdekes serlegről szóló adatokat. A Rumy-család már évszázadokon keresztül három régi serleget őrizett. Ezek a serlegek még Rumy Pál királyi alpohárnok idején ju o-tak a család tulkjdonába. A család mindig abban a hitben élt, hogy Zsigmond király ajándékozta a Rumyakuak, de Bittnitz szerint az egyik serleg iratából kitűnik, hogy azt Brieg városa adta menyegzői ajándékul Frigyes lieguitzi berezegnek, honnan csak a XV. század végefelé származhatott a családba. Rábadoroszlói Rumy Miklós az érdekes serleget végrendeletiig a nemzeti múzeumnak hagyományozta, mig egyéb holmiját kiskorú Mária leányának hagyta örökbe. A serleg azonban, még eddig egészen ki nem derített általuton, Rothschild Nathániel báró tulajdonába származott mindenesetre jó pénzért. Bittnitz az 1825-iki Tud. Gyűjteményben (VI. k. 59. 1.) bővebben leírja azt a régi billikomot, melynek eladási hire és perpatvara most az összes hazai és külföldi lapokat bejárja. — A szigeti tó. A húsvéti magas vízállás ismét elöntötte a szigeti réteket. Ezúttal is megtette volna a szolgálatot néhány talicska föld, mert a uagy Duna partjai alig egy-két helyen szűrik át a vizet. Nem a sétatér szópitőegyosület feladata a hatóság indolentiájáért felelőséget vállalni. — Könyvgyűjteményeket, rézmetszeteket és zenemüveket egy idegen ódondász fog vásárolni, ki egynéhány napig városunkban fog időzni. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. KÖRÖSY LÁSZLÓ. NY'ILTTER. Az e rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk. OLVASÓ-ASZTAL. (E rovatban ismertetett művek lapunk kiadóhivatalában rendelhetők mog.) — Jókai legújabb regénye. A Révai testvéreknél megjelenő tüzetes kiadásból, a «Három márványfej» czimű regényből most kaptuk meg a befejező 17—20. füzeteket. Ez a páratlan vállalat immár a harmadik Jókai-regényt fejezte be a mostanival. Jókai e regényeiben ismét az a hatalmas szellem nyilvánul, melyet a ha'vanas évek felé irt regényeiben bámulunk és hogy a ragyogó toll most is csak szivet, leikot gyönyörködtet, azt hangoztatnunk is felesleges. A ki Jókainak csak egyetlen kis elbeszélését olvasta, rajta lesz, hogy minden munkáját olvassa és ha már a régiek birtokába nehezebben juthat, a Révai testvérek füzetes vállalata módot ad arni, hogy azokat mindenki megszerezhesse. Amennyire ellenségei vagyunk a silány termékeket, rémregényeket terjesztő füzetes vállalatoknak, ép oly melegen ajánljuk ezt a hazafias vállalatot, mely ezéljául tűzte ki, hogy Jókai műveit minden magyar ember bírhassa és megszerezhesse. A Révai testvérek félévre és egész évre terjedő előfizetést is elfogadnak, a mikor is a füzeteket bérmentve küldik. Legjobb egyeneson a kiadóhivatalhoz fordulni. (Budapest, IV. váczi-uteza 11.) HÍREK. — Husvétvasárnapján majdnem szinig megtelt a főszékesegyház a testvérvárosok s a vidékiek ozreivel. Maga a herezegpriniás pontifikált fényes segédlettel s kiosztotta a pápai áldást. A megerősített székesegyházi zenekar Kempter hangulatos husvói miséjét adta elő Takács Imre mintaszerű vezetése alatt. Mise végeztével a hosszú istentisztelet alatt némileg kimerült egyháznagy a szószékre lépett, hogy húsvéti szónoklatát megtartsa. A herczegprimás egyházi buzgalma ezúttal azonban nagyobb volt, mint pbisikai ereje, ugy hogy a remek szónoklat végén annyira elrekedt, hogy nem birta tovább folytatni. A húsvéti istenitisztelet is elég kimerítő s ezt még szónoklással is tetézni csak a herczegprimás képes, a ki buzgalmában nem kíméli saját egészségét sem. A mint a prímás hangja elvesztette érczét és elfátyolosodott, abban maradt a szentbeszéd befejezése s az igyis ötnegyed órára nyúlt szónoklat véget ért. A székesegyház óriási közöusége kikísérte a fáradatlan egyháznagyot egész az oszlopcsarnokig. — Horánszky Nándor országgyűlési képviselőnk tegnap városunkba érkezett s a herczegprimásnál tisztelgek. — A feltámadás ünnepe a város legimpozánsabb egyházi kömeneto szokott lenni; do hatalmasabb még aligha volt, mint az idén. Gyönyörű időjárás kedvezett s a város összes népe jelen volt. A nagyszerű körmenetet katonai zenekar kisérte, lámpások és zászlók elő vitele mellett. A bal dachint városi tisztviselők emelték s a szentséget Dr. Fehér plébános vitte körül. Jobbról balról fáklyás tisztviselők, katonai sorok és városi rendőrök haladtak parádés egyenruhában. A városi tűzoltóegyesület testületileg vonult ki. A városi tisztviselői-kart Dr. Helcz Antal polgármester vezette közvetlenül a baldachin után. A Széchenyi-tér gyönyörűen ki volt világítva, de a Bottyán-utcza s a Duna-utcza épületei is, melyek a körmenet útjába estek szintén ünnepiesen fel voltak diszitve virágokkal és égő gyertyákkal. A szentháromság oltára előtt történt urrelmutatást mozsárlövések cs harangzugások jelentotték. Amilyen nagy a Széchenyi-tér, annyira megtelt a hivők ezreivel. A körmeiret rendje I mindvégig kifogástalan volt s egyellen' egy eset sem zavarta az impozáns ájtatosság vallásos hangulatát. — A főszékesegyház díszítése. Lippert primási muépitő tervei szerint már nemsokára megkezdődik. Húsvéti tudósításunk kiegészítésül föl kell említenünk, hogy ő Eminencziája a főszékesegyház egész belső részét a gyönyörűen diszitett kupolával harmóniába fogja hozni s a munkálatokat a hatalmas szentély mennyezetével kezdeti meg. Az állványerdőt Eggenhoffer József vállalkozása alatt Hűlt Miklós primási ácsmester gyakorlott munkavezetője, Marterstock pallér állítja föl, kinek vezetése alatt készült a kupoladiszitéshez szolgált óriási állvány-csoportozat is. A Grigoletti-féle hatalmas oltárkép a falba lesz mélyítve. A jobbra-balra emelkedő féloszlopokat újra díszítik s a herczegprimás trónját márványból egészen ujjá alkotják. A szentély freseóit teljesen átdolgozzák. A mint a szentély elkészült, a bazilika főhajójának mennyezetére kerül a sor s onnan a főszékesegyházi karzat díszítésére térnek. A nagyszerű munkálatoknak egy esztendei idő van vetve s ez alatt a főszékesegyházi nagyobb istenitiszteletek szünetelni fognak. Az állványok fölállításához már néhány nap múlva hozzá kezdenek. — Uj regényünk első folytatása a vasárnapi számba maradt, mert a kiadóhivatal által a külön lenyomatok számára rendelt papiros a húsvéti üiine pek miatt csak ma érkezett meg. — Jutalomdíj. A kormány gondja, hogy egyes magyar vidékek közbiztossagát a veszedelmes egyénekre kitűzött jutaljmdijak által adja vissza. A milyen indolens a nagy közönség bármely vizsgálat alatt álló büuügygyel szemben, hogy csakis hivatalos nógatásokra ád valami adatot, olyau serkentő lenne a többrendbeli betörések és rablógyilkosságok kinyomozására magasabb jutalomdijak kitűzése. Az egész város panaszkodik a fölött, hogy egyre-másra halmozódnak a legszörnyűbb földerit étlen bűntények s mégis alig akad valaki, a ki a vizsgálatot egy-két lényegesebb adat közlése által elősegiteuó. A közönség «befejezett ügynek» veszi a föl nem derített bűntényeket, pedig a rendőrségnek éber evidencziában kellene tartania valamennyit, mert valamenynyiről föl szoktak olykor merülni érdekesebb . adalékok. Vajba odahatuának országgyűlési képviselőink, hogy a magas kormány a város közbiztossága érdekében a legújabb büutónyek tetteseinek nyomára vezetőt jutalomdijjal serkentőnél Nem sok idő telnék bele, hogy megtörnék a nagy közönség hagyományos indolencziája s a jutalomdíj csábító erejénél fogva kiszivárognának a titokzatos bűntények adatai. — Világ árvája czim alatt egy igen érdekes tanulmány jelent meg városunknak egy Budapestre telepedett fiától, Dr. Faragó Gyula gyermek-orvostól. A tanulmányt az egész fővárosi sajtó meleg rokonszenvvel ismerteti, mert a főváros népesedéseinek életkérdéséről, a bizonytalanba vetett apátlanauyátian kisdedek megmentéséről szól. A tanulságos füzetből jövő számunkban mutatót közlünk. Addig is jelentjük, hogy a csinos czimlappal megjelent füzet a Franklin-Társulat kiadó hivatalában rendelhető meg 60 krért. — Sikerült estélyt rendezett a dal- és zenekedvelő-egyesület húsvéthétfőn a Fürdő nagytermében. A programúi igen érdekes részlete voltPerényi Irma úrhölgy szabatos és érzelmes éneke a Czigánybáró czigány dala; de magyar népdalai is nagy tetszésben részesültek. A dal-egyesület erőteljes férfikara, melybe Dr. Helcz Antal alelnök lelkesítő példaadása uj életet öntött, Huber Ki— A Rumy-féle bilikom. A fővárosi sajtót a következő érdekes újdonság járta be: Rothschild Nathániel báró valamely fiörökösének birtokában van a régi híres Rumy-féle bilikom. A bilikomnak ránk nézve különben uiucs valami rendkívüli becse. Mindenekelőtt nem magyarországi készítmény ; 1 Farbig, schwarz und weiss Seiden-Moirée von 95 kr. bis fi. 7.60 per Méter (antique und francais) versendet roben- und stückweise zollfrei das Fabrik Depot G. Henneberg (k. k. Hoflieferant), Zürich. Muster umgehend. Briefe 10 kr. Portó.