Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 100. szám

ESZTERGOM IX. ÉVFOLYAM

• j

100. SZÁM.

OSI

roRTÖK,

1887. DEOZEMBER 15.

Mi'-c iki,i-:i ük mr.'iT'.i ikiht KÉTS7.i::n : VASÁRNAP ÉSJjSÜTÖRTÖKÖN.

I'.I.ÖKIZKTKSI Ál: :

ovim ... ..................................0 IVt — kr.

l

ói övre.....................................................................8 fit — kr.

iH‘‘íyi',R1 vi <•..............................................................1 Irt :i() kr.

E

yy szám ára 7 kr.__________________

I

I

I

Városi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

.SZENT-A NN A-UTCZ A 317. SZÁM,

hová it lap s./.i>11hni■ rés/,ét illett kö1 oinú11yele kiiMendtk.

KIADÓHÍV ATAL :

SZ-ÉCHEN YDTÉR 331- SZÁM,

hová. a l;i.[ hivatnips s a magán hirdetései, a nyi11télbe szánt közlemények, elíilizefési pénzek és reelamálások intézendők.

HIRDETÉSEK

HIVATALOS II IHLETÉSEK : iM AGA N-ll I lí LET ÉS EK

I szólói 100 szóig — fi t 75 kr. megállapodás szerint logjn J00 — 200-ig . I fit 50 kr. lányosaidéin közöltéinek.

200-800-ig . 2 fi t 25 kr.

líélyegdij 80 kr. N5ILTTER sora 20 kr.

Birtokszerzés.

Nagyülved, deez 14.

(P. L.) Évtizedeink haladó szelleme nemcsak a társadalom álu'akitását tűzte ki feladatul, liánom az ember kézimunkája helyébe az értelmi munka megállapításán is; a számtalan találmányok az emberi tehetséget folytonos foglalkozásban tartják ; megalkotni,megteremteni azt, a mi még nem létezik, s a megteremtett míílárgygyal az emberi erőt megkönnyiteni, mely által lehető magas porczen tjét lehet azután kiaknázni, úgy a természet mint a szellemi térnek.

A tudomány fejleszt, a társadalom fejlődik, halad előre ; tökélycsbiti önmagát, a cultureszmék — az uralkodók, a ki ezekért nem lelkesül, ki ezeket nem pártolja, érzéketlenségét, el maradott sá gát, szegénységi bizony it- vanyát árulja el.

De látjuk egyúttal, hogy bármenynyire lörekedjék is az emberiség a tökéletesedés foka fölé, mégis merülnek föl hiányok, fattyúhajtások, kór- jelenségek, melyek mind a haladás, mind a társadalom biztos kikötőjébe vezető hajóját útjában időnkint megakasztják, melyek minden körülmények között, a legnemesebb törekvések mellett is társadalmi rázkódást idéznek elő.

A társadalmi életünk tengerén felmerülő tengeri kígyó — figyelmeztető jele — a fokoukint lefelé haladó süllyedésnek, melyet különösen a földbirtokos osztálynál látunk időnkint feltűnni, pedig tudjuk azt, hogy hazánk a földmivelés hazája.

Örömmel constat ál hat juk, hogy hazánkban az ipar s Kereskedelem fő 1 - lendült, most már ' ' ’ i jó hazafi szivén hordja e két tér lehető kifejlesztését.

De bármennyire fejlődjék is az ipar s kereskedelem, ha földmivelésünkot elhanyagoljuk : mindkét tér terméke pangani fog.

Látjuk azt, hogy a végrehajtás a földbirtokos osztálynál napirenden vap, ma az egyik, holnap a másik van kiperel ve s kibecsülve ősi fészkéből ; — ma egy zsellér lesz hajléktalanná, holnap egy milliókat érő birtok jut idegen kézre.

Tedig éppen a föld, a talaj az, melyet őrizni kell, mert ha ez kisiklik lábunk alól, vele együtt elvesztjük a hazát, melyet anyagi értéken visszaszerezni nem lehet.

Igaz, hogy a szellemi erő egy ideig uralg, de idegen fedél alatt annak értéke is hanyatlik.

Felhívom tehát a nyilvánosság terén mindazokat, kik édes magyar hazánk s magyar nemzetiségünk legnemesebb ügyei iránt me’.eg szívvel viselkednek, ne hagyjuk elesni a magyart, őrizzük, védjük meg úgy a nagyokat, mint a kicsinyeket.

Állítsunk «Birtokszerző szövetkezetét», melynek czélja lenne cl nem engedni vesztegetni potom áron azon vagyont, melyet látunk, hogy nem mindig a könnyelműség, pazarlás s fényűzés tesz tönkre, de legtöbbször a rosszakarat ej tét i el — védjük meg szegény honpol gá rain kát.

A birtokszerző szövetkezetek szerintem járás- vagy megyénkiiit alakíthatók, az alaptőke-rész vénye ii kint lenne megteremtve’: ez,’különben a szervezők dolga volna. ., y

Erősebb alaptőke mellett, minden törvényesen eladott hirtok, mely árverés alá kerül, rendes árban volna visszaszerezhető, melyet eredeti tulajdonosa is lassan sajátjává tehetne idővel.

így, azt hiszem, több ősi vagyon lenne megmentve s igy lenne meg- óva a magyar nemzetiség legfontosabb anyagi érdeke, fönmaraclásunk vára : a magyar föld, melyet megőrizni legszentebb honfiúi kötelmünk.

Toloncz ügyünk.

A fővárosi razziák eléggé igazolják, hogy a lakosság egy nagy része oly életet folytat, mely a társadalom békéjét időnkint megzavarja, a közbiztonságot megtámadja, a vagyont kocz- káztatja.

A fővárosi nyilvános és dedectiv rendőr-intézmény ezreket csal lépre ezek közül s tolonczoltatja saját lakhelyükre ; de látjuk a rémséges napi hírekből, hogy ezer és ezer élősdi és proletár, elrejtőzve az emberiség óriási tömkelegében, kiszámított rafinériával hajtja végre sötét terveit.

A «Fortuna» alakjai nem hogy fogynának, de folyton szaporodnak és a tárgyalási terem egyes jelenetei felháborodást, irtózást és félelmet költenek azokban, kik becsülettel és szorgalommal és takarékossággal békés otthont teremtettek.

Bármennyire szeretjük is hirdetni a tökéletesség felé való közeledést, ime az emberi természet alja az, mely megczáfolja az erkölcsi haladást.

A fővárosi rendőrség csaknem naponkint a szélrózsa minden irányában tolonczoltatja a társadalom proletárjait, a hazátlan kóbor szellemeket.

Mig az egyiket Árvába, másikat Pozsonyba, majd Fehérbe, Nógrádija, Biharba meneszt!, addig ez a továbbítás állami költségvetésünk igen nagy ösz- szegét emészti fel.

A ki azonban figyelemmel kiséri a társadalom e romlott elemeit, látja azt, hogy a legújabb toloncz-intézmény még ez ideig nem apasztotta ez elziil- 1 öttek számát.

Mint igen gyakran, úgy e téren is ki van játszva a törvény ; a törvényes közeg ugyan eleget tesz kötelmének, ha tolonczolja a rábízott at, do azt tapasztaljuk, hogy a hazátlan szellemek még sem melegesznok soká saját tűzhelyüknél, mert következő nap már ismét uj irányt véve, folytatják rossz szándéku kóbo rl ásu le at.

Uj intézkedés, uj rendszabály kellene, mely némileg apasztaná ezek számát.

Nevezetesen azokat, kik másodízben jutnak tolonczolás alá, erősebb fogság- büntetései kellene sújtani. A tolonezok fogházai, mint dologházak szerepelnének, hol ki-ki saját hajlamához mért mesterséget sajátítana el, mert különizM[s:icr;onÉW‘iárc2ája.

Három közül a negyedik,

— Rajz. —

Edit Sz . . . városa légiinnepeltebb hölgye. Meg is érdemli. Bájos, szellemes, társaságban forgott, nyájas, szóval a szép és jó tulajdonságok abc-je egyesül benne.

Nem is lehet rajta csodálkozni, hogy már három szép farsangon át ö az állandó -bálkirályné.

S az idén is az lesz.

Pedig már nem is soká kell várni, mert itt van a küszöbön — a szabók, divatárus- nck, fodrászok, varrónők és minden néven nevezendő kereskedők végtelen örömére — a bálok fénykora, — az ifjúság Eldoradója — a mamák «jó remény foka,» — a papák réme — a farsang.

Mennyi szép remény fűződik ez egy szóhoz s ki tudná elszámlálni, hogy hány megy belőle teljesedésbe és hány'' — füstbe ? . . .

Editnek az idei farsanghoz rózsás reményei fűződnek.

Hogyne, hisz számos udvarlói közül a három legelső az idén vált házasulandó fiatal emberré !

Doktor mind a bárom.

Nem olyan igazi doktor ugyan, a ki a testi betegségeket gyógyitgatja méregdrága reczipékkol, hanem csak olyan doktor, a ki a íinancziális és peres bajokat orvosolgátja az előbbinél nem kevésbé drága pénzbe kerülő — hivatalos iratokkal.

Két év óta udvarol mind a három Editnek.

Küldözgetik a virágcsokrokat, adják az éjjeli zenéket, lefoglalják előre a négyeseket, de most, mind a három megszerezte a diplomát, — fontosabb eseményre is lehetnek Edit mamájának kilátásai.

Káray Aladár köztük a legelegánsabb, legszebb, finom modorral. Különös hévvel udvarol Editnek.

Szirti Géza kevésbé szép, kevésbbé szellemes, de több ezer forintra menő vagyona mégis Aladár elé helyezi őt, a már modern gondolkodású leányok előtt.

Réthy Alfréd aristokratikus családból származik, büszke is erre s a száz nyelvű fáma azt beszéli, hogy gazdag házasság által óhajtja nevének régi fényét visza- szerezni.

De Edit ezt nem hiszi, hisz hány második négyest tánczolt vele, mily édes hangon beszélt, mily sokat mondók voltak égő pillantásai, kézszoritásai.

Ob, Edit jól tudja, hogy mind a három szerelmes belé, csak azt nem tudja, hogy melyiket válaszsza, mert hogy a farsangban választásra kerül a sor — az bizonyos, hisz mire való volna az a tömérdek sok bál, melynek sorát még elszámlálni is sok, hát még átélni!

Mennyi minden történhetik ott !

— Anyám, a tűzoltók báljára rózsaszín ruhámat veszem fel, a vörös kereszt-egyesület báljára uj ritka kell, azután jön a dalárok, atlileták bálja, a tombola- és zene-estélyek.

— Mindenből ott leszünk leányom, hisz tudod . . .

— Igen, én bizonyos vagyok, hogy nyilatkozni fognak, — de választani nem tudok . . .-- Szirti Géza legjobb parthie lenne, ö gazdag, nagyon gazdag . . .

Es szövi a mama a remény ezüst szálait, épiti a fellegvárakat, veszi az uj ruhákat s már ott látja ragyogni leánya ujján a — doktor ur karikagyűrűjét.

A varrónők pedig dolgoznak, próbálgatnak, összeszedik minden tudományukat és minden divat-lapjukat, hogy Edit ruhája a szépek legszebbe legyen.

És Edit ? . . . ö gondolkozik, tűnődik, hogy vájjon melyiket is válaszsza a három közül? . , .

A «vörös-kereszt egyesület» báljának nagy napja elérkezett.

Már délután szörnyű előkészületek történtek az öltözködésre.

Az előtte való napon becsavart baj fonatok kibontattak, a lábacskák szűk czipőkbe bujtattak, a derékfűző felcsatoltatott, hogy estére még karcsúbbra lehessen fűzni az úgyis karcsú termetet.

Néhány jóakaró nagynéne és egy-két settenkedő szomszédasszony sürög- forog Edit körül és szivvel-lélekkel rajta vannak, hogy elragadó legyen.

Este kilencz órakor végre kikerül Edit a számos eziezomázó, igazgató kéz alól s a nénék egyhangúlag kimondják, hogy — készen van.

Más szóval annyi, hogy : bálképes.

Igazán gyönyörű is.

A halványkék brokátruha előnyösen emeli ki a szoborszép alakot, az üde rózsás arozot, a barna haj-hullámok, kellemes ellentétet képeznek a világos, nagy? fényes szemekkel.

A mama sugárzó arczczal nézi és gondolja : «Ha ma nem vall szerelmet mind a három doktor komolyan, úgy soha sem» s már doktoráénak látja leányát — persze a leggazdagabb doktor oldalán.

0 legalább ezt választaná . . .

A bálban azonban — végtelen bosszúságára — tapasztalja, hogy épen az ő általa választandott doktor buzgón udvarol egy igénytelen kis lánynak, kinek a papája épen nem igénytelen pénztárezával rendelkezik.

Ez pedig sokat nyom a latban a mai világban.

De azért mégis Edit a bál királyné nemcsak itt, hanem a dalárok, athléták, tűzoltók bálján is, a tombola- és zene-estélyeken.

Az udvarlók tömjéneznek, bókolnak, tánczolnak, epednek, sóhajtoznak, virágcsokrokkal és salon-ezukorkákkal kedveskednek, beszélnek szívdobogásaikról, meg- esküsznek, hogy soha sem láttak Editnél bájosabb alakot, angyalibb arezot — szóval lábaihoz rakják szivüket, — de kezüket csak nem ajánlják fel, hogy azzal Editet az élet különféle egyenes és rögös ntain vezessék.

Pedig erre szükség van minden áron. Mert hát mit csináljon Edit annyi szívvel ?

Tizenhat éves leánykáknak való bohóság ez — de egy busz éves leány előtt már nem bir értékkel, — ha csak gyűrűs kéz nem nyújtja.

De Edith mégis remél . . . bár nem tűnődik már annyit azon, hogy melyiket