Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 10. szám
bevallani, bogy önnél kellemesebb tar- tózko l.'i^’ helyet is választhattam volna magamnak. Mikor a toilette! készen voltam és bagaria ezizmámbn, — melyet már itt aquirállam — nagy ügygyei bajjal begvür em azt az öl öny darabot, melyet j ói nevelt hölgyek társaságában megnevezni tilt a »psu't,« irgalma lan nyikorgással főin vili a szobám aj aj a. Imfámis egy ajtó volt, európai szokásokhoz szokott embert idegessé tudott tenni s mai napig sem vagyok még képes fölfogni, hogy, hogy bírtam én az én határtalan nervozus természetemmel teljes hat hétig kiállni ezr. a kegyetlen macskamuzsikát. Az ajtó nyikorgás után torokköszö- riilés, prüsszögés és egy fürészreszelós- hez hasonló »Doberdán« ütötte meghal lérzékeimet. Mi le, az emberséges Mi le, bosnyák házigazdáin tolódott be, elárasztva szobámat halzsir, fokhagyma és spirimsz- szal kevert pálinka illatok, épen nem k ivá11 atos emailáezióival. Boszniában igen eltompulnak az ember szagló műszerei, én oda se lie- deritottem már ezeknek a Vér.essy által nem ösmert parfümöknek s mogkinal- tam Miiét, hogy üljön le az egye-Ion székre, mely a kofferomhoz volt támasz. va, azon egyszerű indokból, mer. negyedik lába hiányozván, önkény tosen tripossá avatta fel magát. És pedig fölültem az asztalra s a lábaimat lelógattam, mint tette vitéz Háry János uram az Operencziás tengeren tnl, a világ végére jutva. Nagy teketóriával elkezdve az időjáráson, visszamenve az occupáczió mozga'mas napjaiba és el panaszolva, hogy mennyire drágul a piacz s hogy tehenének már a negyedik kocsi burgundit vesz’ a hosszú télen, értésemre adta, hogy estére bál lesz a »Märczl«- nél, a melyre igen szeretné, ha én is elmennék. Ez a »Märczl« volt pedig egy sorháznak előléptetett ronda spelunka, a hol az osztrák hivatalnokok és helyben állomásozó katonatisztek ölték agyon estenként az időt s mondtak lakokat a kancsal kasszírnőnek, — hogy épen egészen el no felejtsék ezt a nemes mesterséget. El nevettem magamat, de épen ugyanannyi erővel éreztem, hogy sírásra is képes lettem volna fakadni. Eszembe jutottak rég elmúlt otthoni farsangok, a esiIlaidényben úszó termek, csipkébe és illusióba burkolt egykor jól ösmert bűbájos arezok tu- lajdonosnői, láttam magamat is jól kivasalt frakkban, kemény ingallérral, a gomblyukban érezni véltem a »Marchal Niel« édes, langyos illa/át. s fölhar- sant képzeletemben a Farbach jun. polkák és walezerok egész légiója, melyeken olyan vígan, gondtalanul lehetett végigröpülni azon a tükörsima ragyogó parketten. Elkezdtem Miiét kapaczitálni, Hogy ruhám sincs itt olyan... — Ah! hiszen ez pompás a mi mosi magán van... Szent borzadály futott idegeimen keresztül s szörnyű respekíusfc kezdtem érezni egy olyan bál fogalmától, a melyben ilyen toilette is »pompás« lehet. Vala pedig rajtam egy kékfehér sávos ing, egy bizonytalan színű, kóczos rövid kabát s térdig érő bagaria czizma, b el égy ü rt i n exp ress i ble v e 1. Hiszen nálunk így még egy mos'.őrlemény se merne elmenni bálba. He a bosnyák kedély retfenctetes makacs, Mile nem engedett s miután a belőle áradó sokféle illatokról a tengeri betegség tüneteit kezdtem mái: tapasztal ni magamon, inkább kötélnek álló tam. — Isten neki elmegyek hát arra a bálra. Több bolondot is tettem már életemben, — gondoltam utána, — különben is rettenetes álmatlan éjszakáim voltak akkor s így még némi örömöt is éreztem, hogy legalább nem kell lefeküdnöm. Hat órakor este companiált is ér em Mile, vele volt Tomlinovic Jánku, egy fél bolond fotográfus, a ki Újvidéket Szerbiához tartozónak állította s lefényképezett ingyen füt, fát, mert abban a boldog tar ományba.n még nincs annyira kifejlődve a hiúság, hogy valaki a saját becses ábráza.a meg- örökösitéséért még fizessen is. Szulykosak voltak mind a ketten, mint rendesen, de voltak nyakukban akkora vastag óralánczok, mint egy-egy kerék küllő és mutatóujjuk nem birt hojolni az aranygyűrűk sokaságától. Sáron, ködön, egyp'omi söiéiségen kérész.ül, bősz Pisákat; viva a csapatosan kóborló lompos kuvaszokkal, szerencsésen megérkeznünk »Märczl «-ékhez s be vitorláztunk a »terembe«. Orrtekerő illat fogadott s olyan gőz, hogy fuldokolni kezdtem. A padló szappannal volt bedörzsölve s akkorákat csúsztunk raj a, mintha a Jeges regeren sétálunk volna. Mindössze hat darab gyertya s egy, — a középről aláfüggő — pe.rolenni lámpa szolgál a.ta a világítást. A táncz már javában folyt, épen keringőt fújt a három trombitásból álló zenekar. A közönséget b—i bosnyák kereskedők, néhány hivatalnok és katonatiszt képezte, — a kik nagyon is kétes existencziáju hölgyeket forgattak méltóbb dolgokra is érdemes buzgalommal. Festék volt a lisztes tánezosnők ar- czán annyi, hogy hát au lebe etc volna hőssel vakarni s látszott rajtuk, hogy végigszolgálták már az egész okku- pácziót. ütőmül ten húzódtam meg egy sarokban s elfoglalva egy tudja Isten lion- nét kéri ett ócska bőrkarszéket, térdeimet felhúzva szemléltem a díszes mulatságot. A walezer után polka, azután mazur következett, végre a bosnvákok »kólót« parancsoltak s lett olyan dobogás, lárma és kurjonga á.s, hogy szédülni érez.em agy velőmet. Egy fiatal pujkatojásképű Rudolf- ezre lbbeli hadnagy megpróbált franczia négyest rendezni de ebből olyan zavar lett, hogy a bábeli hozzá képest kismiska lehetett. Éjfél felé gyöngyöző homlokkal, ki- veresedett ábrázattal abban hagyták a szerencsétlen trombi ások a zenét s Mile a táncz hevétől lihegve fölkeresett zugomban, hogy most már menjek vacsoráim. Nem nagy kedvet mulattam ehhez a- művelethez, rököuyödve a bosnyák »buffet«-tői, de már benne voltam, hát men lem. Hogy mit ettünk, arra ma már pontosan nem emlékszem, de hogy olyan zsíros és fokhagymás volt minden, hogy két hétig Seidli z-port szedtem ez után a lakoma után, az hiven emlékembe rajzolódott. Bort is ittunk, valami infámis bicska- nyitogató folyadékot, a melyhez képest a debreczeni vinkó valóságos Roederer, a bosnyákok pedig bundapálinkát és Jamaikát soha nem látott »jamaikai« rumot olyan mértékben hogy a legnagyobb bámulattal töltött el élet műszereik szívóssága, a mely azt kiállja. A vacsora u‘án ismét fánczolni kezdtek s a mulatság olyan fesztelen színezetet öltött, hogy a »benszülött« urak ledobálva kabátjaikat, ingujjban járták tovább a kalamajkát. Magam is kezdtem rájönni most már Mile mondásának igaz voltára, hogy t. i. az én íoi'ottem ide még nagyon is »pompás«. Be etőzio a mulatságot, hogy egy fűszeres/, meg egy disznókereskedő összevesztek egy hölgy miatt s a párhaj lovagias szokása, h'-lyett. egy széklábbal úgy elagyabngyáPák egymást, hogy végre »Märczl« ura.", egy jámbor Baranyamegyéből bevándorolt sváb, kénytelen volt őket a »terembő!« kiutasé ni. Kéke1-, zöldet já szolt már a szemem ettől a gyöngy mulatságtól, s egy alkalmas pillanatban, mikor Milo javában rakta a »kólót« összeszedtem magamat s a. kapufélfától búcsúzva, oda- hag.v am a bosnyák bált. Mig a szuroksötólségii utczákon, egyesegyedü! végig bolyongtam lakásomig, fölfogad am, hogy soha élelemben többet nem lát engem a kedves anektált provinczia semmi féle viga'ma- Gr. V. SÁNDOR. A NŐKRŐL S A NŐKNEK. Az nynság a nők hazafisága. Az a ver, melyet oly büszkén ontotok ki a hazáért, nem egyéb, mint az a tej, melylyel benneteket táp.altunk. Dumas. * Azt kérdezheted egy nőtől, hogy miért sir ; de azt sohasem, hogy miért sirt? Nem emlékszik már arra. * Húsz éves korunkban a szerelem gyönyör ; har- minc' éves korunkban szükséglet Negyven éves korunkban szokás Ötven éves korban már udvariatlanság. * A legjobb szerelmes levelet úgy lehet megírni, hogy ha az ember az elején nem tudja mit fog Írni a végén pedig már nem tudja mit irt. WILHELMJ ÁGOST ESZTERGOMBAN Wilkelmj Ágost, a hegedűjáték világhírű mesterének fellépése városunkban valódi zenei eseményt, fog képezni a milyent eddigelé vajmi ritkán volt alkalmunk tapasz a!ni. Mar maga a művésznek előnyösen ismert neve, nemkülönben Niemann Rudolf kitűnő zongoratér uóz közreműködése kiváló jelentőséget kölcsönöznek a hangversenynek. Az összes világrészeket beutazott és művésze ével mindenütt egyaránt elismerést szerzett művész csak néhány év óta. tért vissza világ körű jából Európába. Kedves szolgálatot vélü k tenni azon r. olvasóinknak, kik a művészre vonatkozó közelebbi adatokat nem ismerik, midőn a. Mendel-Reissmann-féle nagy zene-lexikon (XI. köt. 356. I.) nyomán a kiváló zenész rövid élet rajzát köWilhelmj Ágost —Paganini óta a legiinnepeLebb és legnépszerűbb hegedűs, született 1845. szept. hó 21-én Usingenben. Jóllehet nála a rendkívüli zenetehetség már kora gyermekségében uiuta kozott, atyja mégis ellenezte hogy kizárólag a, művészeti pályának szentelje magát. Szívesebben látta volna fiát bárminő más tudományos pályán, és csak hosszas vonakodás után egyezett bele azon feltétel alatt, ha valamely illetékes műbiráló, fiának tehetsegét és hajlamát igazi művésszé leendő fejlődésére nézve elég alkalmasnak találja s neki a pályát ajánlani fogja. 1861. tavaszán fordult Wilhelmj Liszt Eerenczhez Weimarban. Ezen az ő életére elhatározó befolyással biró vizsgálat alkalmával Liszt zongora kisérele mellett eljátszotta Ernst »Magyar ábrándját.« és Spohr »Gresangsseene«-jót. mely alkalommal Liszt azonnal felismerte fényes tehetségét s midőn a mes er kivánatára még néhány darabo. prima, vista játszott, és ezen feladatot, is csodálatra, méltó ügyességgel oldotta meg, a zongora-király felugrott helyéről és igv szólt hozzá : És még kételkedni merek az ön tehetségébén ? Hisz a zene önnel született, ön annyira hivatott, a hegedűjátszásza, bogy ha a hegedű még nem lett volna, az ön számára fel kellett volna találni! Csak iparkodjék tovább is, a. világ még önről beszélni fog.« Néhány nap intilva Lipcsébe kísérte Lisz' uj pártfogolt jár, a. hol további k i ké p ez tetősé t Havid kitűnő vezetésére bízta e szavakkal : »Itt. hozom önnek a jövendőbeli második Paganinit gondoskodjék róla«. 1861—- 1864. Wilhelmj a lipcsei conservato- riinn növendéke volt ; a zeneelméletet Haiij) mann es Ricliternél, végre Wies- badenben Rafinál tanulta. A mi Wilhelmj specziális hegedűjátékát illeti, akár mint solista, akár mint qnartettista egyaránt elismert s utólérhe len magasla on áll; különösen ki.ünő Bee bőven utolsó qua,nettjeinek és a modern zeneszerzők műveinek kivitelében nyilvánuló képessége. Baehot egy művész sem játszsza úgy, mint Wilhelmj. Midőn egy Ízben Wagner a »Chaconne«-t tőle előadni halottá, könnyes szemekkel borult a művész nyakába s mondá : »Beszélni nem tudok, kedves Wilhelmj — de önnek éreznie kell, hogy mily benyomást tett. reám- A legnagyobbat, a melyet a re- produk iv művészet eddigelé ream gyakorolt.« Ép úgy nincs hegedűs, a ki Paganini összes mesteri kompo i zióit oly tökélyei tudná előadni, mint épen Wilhelmj Egy másik művészi tulajdonsága — a csodála os nagy hangterje- de'em mellett — a térzék, sext.ek, oktávák és decimek kettes fogásainak páratlan tisztasága és ereje. Hogy röviden szóljunk AVilhelmj egyéni nagysága az előkelő, klasszikus és eredeti előadásban nyilvánul, a mindig tiszta és csodás erejű hangban, összekötve a ])éldátlan technikai kivitellel úgy, hogy mindezen charakterisz ikus előnyök egyesülése tekintetében egyik művész- társa sem áll vele egv színvonalon. Nagy és el vi fcáz hatat 1 an érdemeket szerzett, magának azzal, hogy a hegedű hangterjedelmének kibővítését eszközölte, a melyhez természeti adományai is hozzájárul ak. Nemes és tömör hang a ke.tős fogások sajátos kezelése, melyekkel ő egész cantilenákat ki nem fejezhető hatással képes előadni és sok más egyebek melyek az ő nagyszerű és elragadó játékát jellemzik, egy mélyen átgondolt rendszer eredményei. AVilhelmj négy évi távoliét után 1882-ben érkezett vissza Európába. Az ünnepelt hegedű-király New-Yorkbán és Amerika majdnem minden városában elragadta az újvilág lakóit. Majd Ausztrália, China, Japán, India, Perzsia stb. stb. valának művészetének színhelyei, a hol valódi íriumphussal és lelkesedéssel bámulták nagyszerű művészétét. Ekként • ifjúkori vágyainak ezé Íját csakugyan elérte, a mennyiben sikerült magának kivívnia a világhírű nevet. OLVASO ASZTAL. — Magduska örökség e, regény, irta Abonyi Lajos (Egyetemes Regénytár, második évfolyam, 7. és 8. kötet, Budapest, Singer és Wolfner kiadása). Abonyi Lajos rég kivívta magának az első helyet a magyar népies novellisták közt. A milyen természetesen, egyszerű hangon, zamatos alföldi magyarossággal beszél, olyan egyszerűek tárgyai és olyan őseredetien magyarok személyei. Megkapó id illek és sötét büniények váltakozva tűnnek elénk előadása folyamán, mely mindig nemes és erkölcsi magaslatot!
