Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 82. szám
egyik log fon fosnbl) feltétele, a nemzeti nőnevelés reformja érdekében. A Mária Dorothea-intézot tervezetének megvalósítása mintegy 30,000 Írtba kerül. Tag-társaim nevében én, mint az egyesület ez időszerinti elnöke, kérek fel mindenkit, kihez jelen soraim eljutunk : .ndakozznnak és gyűjtsenek. No utasítsa vissza senki kérelmünket, lm. csak kmjczárok lesznek is, a mit körülményei folytan o czélra adhat ; ne legyen habozó s ingadozó ; fillére s ngybuzgnlma a magyar közművelődés érdekét mozdítja elő, az általa elért eredmény, bár csak porszemként, az örök szeretet nagy munkáját fogja gyn rapitani E’őször fordulnak most a magyar tani tón ők segítségért a magyar társadalomhoz. Első Ízben kérnek gyámolitást azok, kikre bízatott a magyar nők és a leendő magyar anyák nevelése. Kérelmünk anyagi helyzetünk javításával kapeso'ntban a nemzeti nőnevelés reformját tervei i, a magyar faj és a magyar állam fenmaradása s felvirágzásai egyik feltételének akarunk szolgálni azzal az épülettel, mely nemcsak humanisztikus intézet lesz, de egyúttal a nemzed nőnevelés ügyével foglalkozik közös érdekből származó szoros összetart'» kapcsa. De lenne bár a «Mária Dorothea- intézot» kizárólag humanisztikus intézmény, közel 10,000 nőből álló testületnek, mely életét a tanítás s nevelés nemes ez óljának szentelte, joga van ily kérelemmel járulni a magyar társadalomhoz. Nemcsak joga, de kartársai iránt való kötelessége is. S van okunk remélni, hogy a magyar társadalom meg fogja hallgatni kérésünket. Mert az önerejére utalt, művelt nő, mint tanítónő a legfárasztóbb terheket veszi magára, s gyönge szervezetének megfeszített, erejével küzd a társadalom érdekében, tűr s szenved éveken át nemes hivatása teljesítésében. S mennyi lesz közöttük agg napjaiban egyedül s elhagyatva, midőn a gyenge testben lakott erős lélek is hanyatlik, hánynak lesznek elválhatlan kísérői az egyedül lét és a nyomor ! Adakozzunk. Állítsuk fel a Mária Dorothea-intézctet, megpihenő helyet a szegény elhagyatott, volt tanítónőknek, és egy közművelődési templomot, mely társadalmi életünk egyik legszebb sé legkényesebb kérdését, a nemzeti nőnevelést, ápolja és erősiti meg. Bizalommal kérek fel mindenkit, kihez jelen soraim eljutnak : adakozzanak és gyüjt- senck. A magyar tanítónők egyik logkitünőb- biko a legelső állatni nőnevelő intézet igazgatója Zirzen Janka űrhölgy volt kegyes egyesüli), fink pénztárának kezelését elvállalni s az ő neve elég biztosíték, hogy a Mária Dorothea névvel díszített egyesület részére gyűjtött pénz rendeltetésének megfelelően fog felhasznál tat ni. De e mellett minden egyes küldeményt, bár csak krajczárokból álljon, háromszor nyugtázok : a «Nemzeti Nőnevelés» czimű havi folyóiratban, a gyűjtőknek küldött levelező lapon s a Mária Dorothea-intézet felálitásakor kiád andó emlék köny v ben. Az örök szeretet nevében ismétlem kérő szavamat: adakozzanak és gyűjtsenek ! Br. NYÁRT ADOLFNÉ, elnök. C s e b u 11. Es/.tergom, okt 12. Ez a krajnai szláv hangzású név a dorogh-tokodi kőszéntelep szerencsétlenségeinek firmája volt számos esztendőn keresztül. A némi magyarosodásnak indult vidékbe egy «hazai», még pedig budapesti téglagyár- és kőszén fej tő-társulat ültette be Csebnllt, a ki azután egészen krajnai szellemű gazdálkodást ho- iioütött meg s kiírót!a a feketegyémántok sápadt munkásaiból a magyarosodás minden jó szándékát. Csebull állítólag igen ügyes szak- képzettségű egyén volt, ez az egy mentsége lehet a társulatnak, mely esztendőkön keresztül bedugta a fülét, mikor a dorogh-tokodi katasztrófák és zendülések hírei Budapestre is elhatottak. De nem engedjük csak egy pillanatra sem élni azt a szegény, sőt megszégyenítő felfogást, mintha a magyar technikusok díszes glédájából akárhány hasonló, vagy különb képességű erők nem akadtak volna. Csebull az ötvones évek elején fényes carriéret csinált volna lands- mannjai mellett; de a nyolezvanas évek végén botrányos tapintatlanság volt az ő szereplésének főn tartása. Megdöbbentő ada'ok állanak rendelkezésünkre, hogy milyen kitűnő tehetsége volt a mi nemzeti intézményeink kigúnyolására és megszentség'elenitéséro. Ha már családi körében azt tehetett a mi tetszik, de a hivatalban nem tűrt egyéb szót a németnél s vakmerősége annyira ment, hogy Magyar- ország teljes közepében német nyelven irt hivatalos jelentéseket nyuj.o.t be magyar hatóságaihoz. A szolgabirói hivatal nem egyszer részesült ilyen megl iszteltetésben. Az inspector ur egyébiránt az egész bányatelep felszerelésénél azon iparkodott, hogy oda ugyan magyar technikus vagy bányász be no tehesse a lábát s a hivatalnokokat nagyrészt Krajnából, vagy a monarchia örökös tartományaiból invitálta meg. És a «hazai» vállalatnak nem vo’t ez ellen kifogása. A doroghi bánva hivat a,In okok lehetnek igen derék és tisztességes urak, de hogy újabb magyar kultúránk még mindig nem tudna produkálni hasonló képességű derék magyar bánya- hivatalnokokat, azt csak Csebull ur bizonyitgaDa, hitte és — fájdalom — még illusztrálta is. Csebull folytonosan hirlolt «szak- képzettségével» a budapesti bérlőtársaság igen nagyra volt. De vájjon ezt vallják-o a mi adataink is? Hány emberélet esett áldozatul. mindenféle vakmerő kísérletnek, különféle tudományos tapogatózásnak ? A telep egyik végét évek óta lappangó tűz emészti, a másikat régtől fogva, bányavíz lepte el. Ott a pusztító pokol, itt az emésztő rejtelmes alvilági mocsár. Ide is, oda is kész veszedelembe ment a szegény munkás, mikor belehajszolták . . . Itt a robbanó bányagáz, ott az aláomló bolíozat szaporította a szerencsétlen bányászok sírját a doroghi temetőben. Más nevet is tudnánk mi adni ennek a gyászos emlékű hiros szakképzettségnek ! Csebull bukását a szegény bányamunkások valóságos népünneppel ülték meg. A keményszívű dietátor távozása föl szabadulásukat és megváltásukat jelentette. Adja Isten, hogy az elcsigázott szegény bányamunkások s a környék népének öröme maradandó is legyen ! A budapesti bérlő vállalat pedig tegye most mielőbb jóvá azt, a mit rövid idő alatt jóvá lehet tenni. Bízza a kőszéntelepeket olyan férfin kezére, a ki nem tiporja lábbal a legszentebb nemzeti, családi és emberbaráti érzelmeket ! Emlékezzünk régiekről. (Az esztergomi ötvösök e/éhszabáJyiii 1">29-Ijo1.) IY. Tizennegyedszer. Hogyha valamely Mester az ő Szolgáját el akarja tőle ereszteni, tehát két héttel az előtt tar.ózzák néki inog jelenteni : annakutánna a mind az Mester az ő Szolgájának el bocsátásának okát, és mind az szolga az ő Mesterének el hagyásának okát, tartoznak a Czéh Mester, és mind a több Mesterek előtt megjelenteni, és az után ezeknek végzésekbő 1 hékességgel elboesáthattya. Tizenötödször. Egy szolga se merjen avagy az Urának művhelyében vagy uttzán vagy Piaczonn semminemű ezüst marhát avagy követ magának venni, hanem csak az Urának engedőiméből; mert ha mivelendi ki vettessék a Czéhből és az Társaság közül. Tizenhatodszor. Hogyha valamely szolga akarná az ő Urának Leányát házasságra magának venni, avagy az ő Asszonyát az Ura meghalván, fél Mester Asztallal tartozzék ; Azonképpen hogyha valamoly Eötvös Mesternek Fia, ki a mivet tudná, akarná olly embernek leányát venni magának, ki nem volna Eötvös Mester, fél Mester Asztallal tartozzék; de hogyha oly embernek Leányát vagy Feleségét, ki az Eötvös művet tudta volna Feleségül vészi, egész Mestersége légyen és semmit ne fizessen. Annak felette egy öreg Inas se lehessen (ha szakáilos lenne is) ki négy esztendőnek alatta befogattatnéjek. Tizenhetedszer. Hogyha valamely Aszszonyi állat az ő Urától özvedgyen marad, tehát egy egész Esztendeig a művet szabadon űzheti; de tovább nem szabad lészen. Tizen-nyolczadszor. Hogy senki tudván«, vagy egyházból, vagy ogyébünnet, ezüst lopott-egyébb marhát meg ne vegyen: sőt inkább ha valamely jelen megesmérheti, titkon tartozik az Város Bírójának megjelenteni; mert ha különben cselekedik, mesterségétől megfosztatik. Tizenkilentzedszer. Hogy ha valamelly köz dolog, ki edgy Grira ezüstro becsűllcndő volna, valamelly Mesternek történendik, tehát a Czéh Mesternek az ő Mester társaival Az asszony pedig nem tudott magán uralkodni. Tomkay úr nem bírt tőle szabadulni. Kérésére nem adott semmit, most azonban, bogy szentül kezdte ígérni, hogy oly néma lesz, mint a - sir. föliagyogott egy pillanatra Tomkay szeme, de csak azért, hogy a következőben ismét cl- boru Ijon. — Nagy csapás ért, kedvesem — kezdé — magam sem hittem, hogy ilyesmi valaha megesik rajtam. De gyarló az ember, magamon tapasztaltam. Ismered gyógyszerészünket. Tudod mily szenvedélyes kártyás. Mindig óvakodtam tőle s ő annál jobban kerülgetett. Tegnapelőtt rámentem a lépre. Leültem vele és kártyáztam. Kezdetben nyertem ; később megfordult a szerencse. A sok apró veszteséget egy csapásra akartam vissza szerezni. Roppant té- telekben'ment s én mint vesztes keltem fel az asztaltól. Hogy ezen becsületbeli adósságomat kiegyenlítsem, megtagadtam múltamat, beszennyeztem aranytiszta jellememet, sárba tiportam becsületemet,! idegen jószághoz nyúltam, megloptam a rám bízott pénztárt ! — Szent Isten ! — kiáitá majdnem magán kívül az asszony. Ily könnyelműség, melynek sarkában a késő bánat jár ! Mondtam, tudtam, hogy a gyógyszerész lesz a veszted. Mi lesz most belőled, elfognak, bezárnak, meggyaláznak. S én ? mi marad nekem hátra? — a halál. Ezt túl nem élem. Szegény apró gyermekeim! Jobb volna a föld alatt pihennetek. A világ részvétlen és kíméletlen. Arczotokon ott fog lángolni a szégyen bélyege mindenkoron. Mindenki szemetekre hányja majd : apád tolvaj volt! Oh én szerencsétlen ! — Csendesedjél jó asszony. Tudok egy módot a menekülésre. A lopásnak nem volt tanúja. A nappali pénztár lezárásánál kijátszottam az ellenőr éberségét. Tudod, hogy félretettem néhány forintot. Majd ez is segít a hiány pótlásában. Meg azután egy jó barátom is megígérte, hogy segé- lyemve lesz. így majd csak rendbe hozom a dolgot valamikép. Azután pedig a jó útra akarok térni. A leczke kemény volt. Saját káromon tanultam. Ha eddig takarékos voltam, ezentúl kétszeresen az leszek, helyre hozom a hibát s többé nem kártyázom. így ! most reád bíztam a keblemet emésztő titkot. Emlékezzél esküvésedre s tartsd meg, különben bekövetkezik ránk mind az a nyomor, a melyről imént szólottái. Megcsókolta nejét, vette kalapját s ment a hivatalba. * * * A fájdalom megosztva enyhül. Az ember kebele megszabadul a fojtogató lidércz nyomás súlyától, ha van ki előtt fájdalmát kiöntheti. Parányira olvad a búbánat, ha társunk van benne, a ki velünk érezve, a vigasztalás enyhe balzsamát önti kebelünkbe. A magány nem jó társ ilyen lelki állapotban. Csak erős jellem tud daczczal tekinteni a kemény sors szemébe, sőt ka- czagni is abba. Asszony erre nem képes, vagy ha igen, ritkán. Tomkayné az első pillanatban majdnem megsemmisült férje leleplezéseire. Lelki szemei előtt elvonult a baljóslatú jövő, u mely feldúlással fenyegeti csendes otthonát, békés családi szentélyét. Elviselhetlennek látszott neki ez az állapot s mi természetesebb, mint hogy azon töprenkedett, miképen szabaduljon a lelkét mardosó kíntól. A fájdalom megosztva enyhül. Megosztani sietett tehát fájdalmát valakivel. A tiszttartóné testi-lelki barátnéja volt. Sok esetben bizonyította ezt már be, midőn arról volt a szó, hogy Tomkaynénak fájdalmas panaszait valódi keresztényi türelemmel végighallgassa. Meghallgatta s mint őszinte barátnőhöz illik, melegében továbbította. Nem ! ne higyjék t. olvasóim, hogjr talán rosszakaratból. Isten őrizz ! Ki gondolhatna ilyet egy barátnéról ? Inkább az igazi részvét hangján adta elő, hogy mi újabb szerencsétlenség érte barátnéját s más szivekben is iparkodott iránta részvétet kelteni. Ezen barátnéjálioz ment Tomkayné. Sírva borult a nyakába s zokogva panaszolta el férje könnyelműségét, botlását, a mely megássa majd boldogságuknak sírját. De megemlékezvén a férjének adott Ígéretről, az égre kérte barátnéját, hogy ezen titkát senki másra ne bízza, különben csak siettetné a végzetes vihar kitörését. Könnyebülten tért haza. A tiszttartóné lelkületét ismerjük. Rosszakar,)t nem lakozott benne. Jámber lélek volt. Ártani nem tudott senkinek. Legkevésbé jó ba- rátnéjának. A nagy szerencsétlenség azonban úgy hatott reá, oly fájdalmat okozott szivének, hogy társat kellett hozzá keresnie. Elment azonnal egy másik barátnéjálioz s közölte ve'e a Tomkay családdal történt szerencsétlenséget — szent titoktartás föltétele alatt. De az asszony mind Éva leánya. S igy nem fog csodálkozni senki, ha azt mondjuk, hogy három órába sem telt s már nemcsak az egész városka tudott egy pikáns újságról, sőt neszét vette ennek a szolgabiró is. Mint kötelesség tudó köz- igazgatási közeg, táviró utján értesítette a megye székhelyén levő adófelfigyelőt, a ki ismét távirati úton kereste meg a szolga- birót, hogy hatáskörében haladéktalanul intézkedjék, miszerint a lelkiismeretlen pénztár-csonkitó fogságba helyeztessék. * * * Tomkayné otthon ült az ablaknál s búsan tekintett két barátnéjára, a kik hiába iparkodtak aggodalmait eloszlatni. Azon hírek, melyeket ezek a városkából hoztak, megértették vele esküje meg 'nem tartásának következményeit. Borzasztó sejtelem vett erőt lelkén. Nem tudott tőle szabadulni. Ő, ő a férjének a megrontója csacskasága folytán. Már látja mint nehezül reá az osztó igazság büntető keze s kétszeresen érzi annak súlyát azon tudatban, hogy ennek egyedül ö az okozója. Ha Ő el nem beszéli a dolgot, akkor a férje bizonnyal helyre hozta volna a pénztárban a hiányt, de igy ! nincs menekvés. Epen akkor vonult a két csendőr a piaczon keresztül, a bámészkodók sokasága nyomukban. Nem csak a fővárosban, hanem a vidéken is botrány hajhászó a durva tömeg. Ezek is szerették volna látni azon embert, kinek becsületessége köztudomású dolog volt.
