Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 50. szám
város javára és ionéi kedésére fog válni. 0rátalálunk a nap legszebb eseményéhez, merít dr. Földváry Istvánban az iijmbb nemzedék egyik legtehetségesebb legmunkásabb s logjellomesebb tagja előtt miit tágabb működési pálya. A többi választások kisebb jelen'.ő- ségűek voltak. A kiadóságra pályázók közül csak négyre folyt szavazás. Feigler Károly és Bódogli Kálmán aránylag legkevesebb szavazatot nyertek ; de Scheicher és Ivan its egyforma, erősen állották meg a. csata tért. Ekkor az elnöklő a lispán uj válasz ást rendelt el, melynek' eredménye az volt, hogy a. két jelölt közül Ivan its Miklós negyvennégy, Scheicher János pedig harmincz- hét szavazatot kapott. Városi írnoknak négyen pályázlak : Beszédes Imre, Horváth Lajos, Minii- berger és Lőrinczy. Szavazott hetvenhét képviselő. A szavazás eredménye az volt, hogy Beszédes Imre negyvenöt, Horvádi Lajos ha mii nez s Münz- berger két szavazatot kapott. Választás végén dr. Heinz Antal polgármestér, a törvényhatóság első tisztviselőjét, Kruplanicz Kálmán kir. tan. alispánt meleg szavakkal üdvözölte s a város ügyeit őszinte rokon- szenvébe ajánlotta. Krnpla.nicz Kálmán alispán ismételten biztosi!otla a várost a törvényhatóság jóindulatáról, mire a közgyűlés az elnöklő alispán eljenzesc- vei feleszi olt. AZ ÓKORI RABSZOLGÁK. — Párbeszéd — VII. A műveltekkel való bánásmód természetesen egészen más volt, de az igazi bizalmasságig nem engedte menni a római büszkesség- Az orvosok, nevelők iránt is legfel eb b leereszkedő volt az előkelő római, de valódi barátságos soha. A kegyetlen nyomás, de az elegendő elfoglaltság hiányában is iszonyéi erkölcsi romlottság harapódzott el a rabszolgák között. A magánboszéi több példája maradt fönn, melyeket a rabszolgák uraikon vettek ; de nem egyszer tömegesen is felkeltek és vérengző li borúkat idéztek elő. Azonban a rabszolgák hűségének és jó uraikhoz való ragaszkodásának is számos példáját (eljegyezte Valerius Maximus iró. így például Kr. e. 43-ban történt, hogy egy rabszolga urát a házba, hatoló gyilkosok kezeitől megmentendő, magára vette vette annak ruháját, hogy a halálos döfést ő vegye, mialatt ura megmenekülhet. Hűségének tette sikerült volna, ha egy másik rabszolga mindent el nem árul. Egy más hű szolga líráson ló képen urának ruháját vet e fel s beleült, a gyaloghintóba, ura . pedig szolga tubában azt segítőt e viliiíi. A gyilkosok valósággal a szolgát ölték meg, az ur pedig mogmene- k ü 11. Fiú : De ez már csúnya dolog, ekkora áldozatot kívánni. Apa: Ke Ítélj, fiam, oly szigorúan, mert ő olyan gondolkodásmód mellett neveltetet:, hogy a rabszolga élete nem olyan becses, mint az övé. Hasonlót tudunk Cicerónak, a legnagyobb római szónok és jeles hazafinak rabszolgáiról. Midőn ugyanis az egyeditrodaiomra törekvő ellenfelei megegyeztek abban,: hogy a. köztársasági alkotmány folt t- 1 on hívét elteszik láb alól, M. Tullius Cicero testvérével Q,u in tussal mezéi" jószágán Tuséul umbau tartózkodott.-; Mi- helvest értesült a testvérek ellenfeleik szándékáról. Macedóniába készültek menekülni ; minthogy azonban az utazáshoz több pénzre volt. szükségük, mint a mennyi volt náluk, Quintus Cicero Rómába akart menni pénzért, míg Marcus Tullius Cicero egy más mezei jószágára, sietett Oajeta mellé. De mintán hű szolgái arról értesültek, hogy urok megölésére kiküldött gyilkos csapat már közelben van, arra kért k Cicerót, hogy üljön a gyaloghintóba, és elvitték a tengerpartra abban a reményben, hogy ott egy vitorlás hajót fognak találni. A gyilkosok azonban utolérték; ekkor a rabszolgák fegyvert ragadtak, hogy iírókat megmentsék. Cicero ezt megtiltó nekik, kihajolt a, gyaloghintóbái és ebben a pillanatban kapta a halálos döfést. Fiú: Ez nagylelkiiség volt részéről. Apa: Voltak olyan urak is, a kik bű rabszolgáikat szabadsággal jutalmazták' A szabadonbocsátás \agy minden formalitás nélkül történt, vagy hatósági megerősítéssel ment végbe. Ez által a szabadon bocsátó t (liber.us. libertimis) polgári jogot nyert. Ezután megváltozót,; azon viszony is, mely közötte és az előbbi ura között volt, mert most már ennek pár.hive (clicns) lett és az ő nevét ve te fel. Fiú : Beszélj még, atyám valamit a cliensekrőL Apa: Mára elég volt ez, mert már itt a vacsora ideje. Azután még lefekvés előír átismételd leczkóidét, hogy holnap reggel nyugodtan küldhessolek az iskolába.. Vege. Dr. DURÁNY ÖEÍöEI.Y. A NŐKRŐL S A NŐKNEK. Addig boldog csak az ember, inig remét, mig ssü p jövőt álmodik, mikor aztán ennek rövid ideje kirelt s a szép tűn.téri álmokat megezáfolja a hideg Y.aJó: vége a boldogságnak. Vakot J. * I Szerelem után ez a szó: „barátság“ legtöbbet fordul elő ■ szegény a gazdagnak, ga/.'dag a híresnek barátságát keresi, nem szivbeli vonzódásból, hanem azon eelebritás végett, mely más kalapját örömest lepillantja. Kisfaludy K. * A barátság és a szerelem olyan, mint a hegedű húr: ha megereszkedik, még feljebb lehet vonni, dé ha elpattan, hiába kötözöd össze, mindig hamis hangot fog adni. Aszalay, * Az igazi barátság szent kötelessége hi/.elkedéssel soha sem el Széchenyi. * A ki minden embert, őszinte barátsággal fogad, annak nincs érzése az igazi barátság iránt. Kisfaludy K. * Elmúlt szerelemből barátság nem leszen, ha csak a mindennapi szükség vasláneza nem tartja Kisfaludy K. * Vannak társaságok, hol két barátot nem találunk olyan, hol pár egymást becsületesen gyűlölőre ne akadnánk, nincs a világon. Eötvös. * Szép testvér, szép hölgy sok barátot szerez, szintúgy a körülmény sokszor kézfogást tart s a jövő pillanat ismét szétszakasztja. Kisfaludy K. * Szerelem hősei a barátságban nem erősek. De mielőtt’ a szerelmi szivet s lelket elfoglaló napok be- áltauának : a fejledezö érzemóny hasonlókorú ifjakat nem ritkán fűz össze, mivel a telni kezdő kebelnek kölcsönös önkedvezés szükség, e . * Az emberi gyengeségnek kölcsönös eltűrése a barátság legnagyobb kötelessége. Kármán. * Lólek nélkül a test holt tetem, becsület nélkül az ember halt meg, melytől mindenki örömest távozik. Aszalay. * A házi boldogság olyan, mint a mező szép színe. Távolról miudenik zöldnek látszik, de nagyon közelről nézve, a legszebbiken is elég helyet találunk hol a dús fü között a kopár föld tűnik ki. Vájjon e miatt mindjárt kétségbe kell-e esnünk V Életünk nem lehet kellemetlenségek nélkül s a légbőldoganfl házas, életben, uiár azérl, mert a. íni (‘gyet ér, azt a másik is érzi, kétszer annyi bajnak kell lenni* csak hogy minden haj, épen mert ketten viselik» könnyebbé / válik s egyet sem nyom le egészen. Eiatal emberek ezt nem. látják által, de az élet végre megtanít- mindenkit, hogy miután a világot nem nlakíihatja át vágyai szerint, vágyait alakítsa át a világ szerint. Eötvös. ,jMjas rágalom.1' Esztergom, jun. 22. A Lép'vjisnlőválasztúyolí zavaros hitl- lámvetéseiből iit-o.t fölkerült iszapban egy különös kis nyilatkozat döbbentette meg leginkább -Esztergom városának azon gondolkodóit, a kik már évek hosszú során át szívós kitartással csüngenek a városrészek egyesítése mellett. Az egyesülés fenkült,- ideális kérdését kezükbe vették a kortesek s csináltak belőle olyan labdát, melyet egymás fejéhez vagdaltak. Az egyik párt az költötto az egyik k é p v i se 1 őj elölt rő 1 a szóm széd v áros ok ba 11 hogy ne szavazzanak rá, mert ő a vá- zosrószek egyesítésének bajnoka. A másik párt erre plakátokkal s apró pampliletekkol aljas rágalomnak nyilatkoztatja a »rút Kifogást«, az »őrült képtelenséget«, melynek kiko- holására »szeretett képviselőjelöltünkkel szemben csak a legsötétebb rosszakarat képes.« Xem emlékszünk már a plakát nyelvére szórul-szóra, de azt nem is kívánhatja senki, hogy olyan hiánytalanul czitáljuk akár Horácz vagy Petőfi valamelyik remekét, hanem a lényegét akarjuk csak jellemezni.-‘‘V városrészek egyesítésének eszméjéből rémitő és visszataszító torzot csináltak, molylyel a politika csecsemőit krampusz gyanánt ijeszgették. így rántják le a legeszményibb törekvést a mindennapi piacz sarába ! Az egyesítésnek lehetnek ellenfelei,' de nem lehetnek ellenségei. Az ellenfeleket vezethetik túlzott aggodalmak, vagy féltett elöljárói kérdések, de nem vezethetik az egyesülés veszedelmes voltáról táplált hiedelmek. A városrészek egyesítése: Esztergom közös boldogsága, melynek áldásából mindenkinek kijutna. Az »aljas rágalom« tehát nem lehet egyéb, mint egy óriási tévedés, mert mi alaposan kételkedünk abban, hogy mo t megfordult a koczka és kegyednek kötelessége engem mulattatni. — En nem hiszem, hogy ez újabb kötelezettségemnek is épen oly jól megtudnék felelni — monda Diona zavartan, kedves mosolvlyal, mialatt érzésteljes szemeit Mohaira függesztő. — Nem lesz nehéz feladat kisasszony, megértjük mi egymást beszéd nélkül is — válaszoló vidáman Mohai. Diomia mintha nem hallotta volna, mosolyogva a tantihoz sietett, ki a bámulat és meglepetéstől némán szemléié a jelenetet ; megölelő és oda vonta őt Mohaihoz. És azután élénken, pajzánul, hamisítás hangon beszóló el neki ezen esetleges öreg úrral való ismeretségét. Vájjon azonban Diona uj kötelezettségének Mohaival szemben megfelelt-e, azt nem tudjuk, valószínű, hogy igen. Több nap, több. hét múlt el változatlan öröm és békében. A tavasz egészen kifejté pompáját és balzsamos illatárral töl tó he a levegőt. Künn a természet ölében egyik bűvlátomány a másikat váltja fel s minden életet és boldogságot lehelt. Mindenütt kék ég, arany sugár, mosolygó, tarka virágok. Itt virágos völgy, ott rejtélyes sötétbe vezető erdő, amott vígan csörtető patak bűs árnyatadó fáktól környezve. Még a vén Balaton is ünnepet ülni látszik. Zajló, nyugtalanul háborgó, majd haragos, majd kékeszöld hullámai Jecsöndesedtek és mint kis gyermek anyja ölében, ő is csöndesen pihen. A kikelet szeretetreméltó hirdetői : a kis madárkák vígan csicseregnek ; örülnek az újra í'el- v i ni Jó életnek és szerelemről susognak. Le in a völgy el van telve a pacsirták daliív.d, fecskék czikaznak ott minden irány- bin, a kertekben a zöldike és tengelicz zöngedezuek, mig fenn a magasban a Balaton felett vígan Imkfenczeznek a bíbi- czek. A partokat szegélyző fűzbokrosban ‘G künn a víz tükrén játszó kacsák csil- 1 igó gyöngyzáport vernek fel szárnyaikkal, hirdetve a fel viruló életet és a költé- : z ;tet... A két ifjú, szerető szív ábrándjai is megnyíltak a legszebb valóságnak. Egymásban éltek, egymásban találták fel reményüket, üdvüket, boldogságukat. Egy' nap délutánján Diona a zongora előtt ült. Világoskék tavaszi öltözék fődé karcsú termetét, hajába kisded ibolya csokor volt tűzve. Gyöngéd, bársonyos ujjai könnyedén futottak végig az elefánt-csont billentyűkön, mig ezüstcsengésü, gyönyörű alt hangjával lassan kiséré az ábrándozó dallamot: „A virágnak megtiltani' nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet. Kikelet a lány, virág a szerelem, Kikeletre virítani kénytelen !“ Az édes, csengő hangok becsalták Mohait a szobába. A küszöbön megállóit és kéjes gyönyörrel hallgatá az éneket. Diona oly kimondliatl.in szép volt e perezben! Szótlau, sokáig, kedvteléssel szemléié a kedve* jelenséget, míg szive nyugtalanul dobogott. Azután csöndesen odalopózko- dott Diona mellé, és ő is kisérni kezdé az éneket. Tudja ön, hogy legközelebb az inspektorné is meg fog érkezni az ő unoka,ocscsé ve IV — kénlé rögtön Diona zavarát elpalástolandó, midőn Mohai föléje hajolva a zenedarabok között keresgélni kezdett. igen — mondó ö. — Kegyed nagynénje már közié velem. Nem fog kegyed majd koszorúkat is fonni és diadalkapukat építeni Mars e nemes fiának ?« Diona felkaczagott. — Ennek bizonyosan nem, de az inspektornét legelőször is egy szép tavaszi virágokból készült csokorral fogom meglepni. — Ez nagyon szép kegyedtől. Nekünk azonban úgy vélem, más, valódi meglepetést kellene terveznünk — mondá Mohai benső, meleg hangon, mialatt tekintete Diona szende, bájos arczán nyugodott. — Diona meg van-e még a karperecz V - kérdé ő rövid szünet után, minthogy Diona hallgatott. — Igen, de miért kérdi ezt kegyed V — mondá Diona tekintetét újra felvetve. — Nem fogja azt kegyed sobsem hordani ? — Hozzám nem illik az olyan drága ékszer — válaszold Diona kitérölcg. — Semmi mentség Ditna ! — köteke- dék Mohai. — En nagyon jól tudom, hogy kegyed mint gazdag örökösnő sem hordaná azt a karpereczet, ha kegyed annak adóját nem becsülné, tisztelné. Csakugyan azt kell gondolnom, hogy kegyednek tőlem való, csaknem azt mondhatnám vonakodása és idegenkedése az egyedüli ok amiért kegyed az én csekély ajándékomat egészen figyelmén kívül hagyja. Csitt Mohai úr ! Minek mond olyasmit ; amit kegyed maga sem hisz el mondá Diona neheztelőleg, ujját gyöngéden Mohai ajkaira illesztve. Azután gyorsan eltávozott a szobából. Mohai még tisztába sem jött Diona hirtelen eltávozásának okával, midőn már vissza is tért. A karperecz már karján ragyogott. — Nos jól van igy ? — kérdé Diona játszi pajzánsággal, kezét Mohai szemei elé tartva. — Igen Diona, igen 1 — mondá a túl- boldog Mohai, miután már a kis kezet megragadta és arra egy forró csókot nyomott. — De a karpereczet most már mindig hordani fogja úgy-e ? — Mindig ? Sokkal becsesebb és drágább az, és... — Nos, és ? — Alit gondolna kegyed felőlem, —ó értem, — mondá Diona szakadozottan, mélyen elpirulva — az én hiúságom és feltűnési vágyamról. — Óh, ha csak azt gondolhatnám, amit oly igen szeretnék, — mondá Mohai sze- retteljesen megfogva a leányka kezét. — Lássa kedves Dionám a karpereczen ugyan az áll. hogy »hallgatni arany«, de mégis vannak pillanatok az életben, amikor egy egyetlen szó égi gyönyört okoz. Én eddig * olyan nagyon félénk és vonakodó voltam, hogy a kérdést, mely pedig már ezerszer is ajkaimon lebegett, mindig magamba fojtani, — nem is meuem reményleni, hogy kegyed ez egyetlen szócskát kimondaná, amelytől pedig egész életein boldogsága függ. Mégis egy Írónak kell magán segíteni tudnia, — folytatá Mohai reszkető hangon ha ö mindjárt nem is merészel beszélni, még akkor is. ha öt
