Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 47. szám

Lath. és hazafiul szellemben korkérdéseket fejtegető röpiratokat és a nép számára ismeretterjesztő és mulatva oktató füzeteket kiállítani és terjeszteni. Működését ideigleu felfüggesztette. Kiadványai: »Korkérdésekből«

12 füzet. »Népiratokból« szintén 12 füzet, melyek Majer István Bibiig, vannak egyenként fölsorolva.

A szt-Istvánról czimzett esztergomi ősrégi p a p n ö- v e 1 d e mag y a r eg y h á z iroda l m i i s k o 1 á j a.

E jelenben virágzásnak örvendő irodalmi egyesület 1832-ben a török har- czok miatt Nagyszombatba áttett papnöveldében alakult »Magyar nyelvgyakorló egyesület« név alatt. Czélja volt a növendékpapok irodalmi képzésére ösztönzőleg hatni. Bár kicsiny és szerény kör vaía, de hazai nyelvünk reformjának nagy küzdelmeiben elénk részt vett. Pár évi működés után az egyesület megszűnt működni. Nagyszombatból a papnövelde eredeti helyére Esztergomba visszahelyez: et vén 1859. évi jam. 30-án »Magyar egyház irodalmi iskola« czím alatt újra megnyílt s a növeldei elöljáróságnak felügyelete alatt áll. Eredeti czéljától eltért, a mennyiben a nyelvnek művelése mellett különösen az egyház irodalom és szónoklat tej 1 esztésére törekszik hatni. Évi kiadványaiban legkivált a külföldi kath. sajtó jelesb termékeit ülteti át hazai nyelvünkre. Eddig megjelent kiadványai : »Londoni képek.« Price Edétől. Síelőig Alfonz után. Pest. 1861. »Tyburni vértanúk.« Angol után nénié.hői. Pest. 1863. »Alkantari sz. Péter élete«. Stelzig Alfonz után. Pest 1864. »Lidia« (ledger Herman után. Esztergom. 1867. »Légy férfiú.« Marschal V. után Esztergom 1869. »Öröm és üröm« egy falusi lelkész életéből. Schöpf János után. Esztergom 1871. »Paterfamilias« Kerschbaumer Antal után. Esztergom

1872. »A sz. Istvánról czimzett ősrégi papnövelde ni agy. egyházirodalmi iskolájának alapszabályai.« Esztergom 1872. »Elemi katekizmus magyarázata. Sajtó alatt. Sajtó alatt. Fönállásának 50 éves évfordulóját 1883-ban ünnepelte s ez alkalommal kiadott »Emlék könyv« magában foglalja az iskola történetét s néhány sikerült dolgozatot. Legújabban kiadott művük »Gfyakor- lat.i oktatások a kezdő lelkiatyák nem különben a hitelemzők használatára.

Irta Salvatori Mária Fiilöp. Magyarította az esztergomi növendékpapság. 1886.

Az esztergomi fogyni nasi umi önképzőkör

Az esztergomi íőgytnnasiumban fön- állott »Önképző Kör« 1869-ben »Év- könyv«-et adott ki a tagok sikerültebb dolgozatait tartalmazva. E kör tagjainak irodalmi munkásságuk előmozdítására a hatvanas évek elején többször tűzetett ki pályatétel az »Esztergomi kaszinó« által. E munka körében meg emlithetőnek tartjuk, hogy könyvnyomda Esztergomban 1762. év körül állíttatott gróf Birkóczy Ferencz esztergomi érsek által.

Állítólag a l e g e 1 s ő magyar n a p t á r Esztergomban volt szerkesztve Királyhegyi (Régióimon t amis) János által, melyet "Vitéz János esztergomi érsek adott ki 1467-ben s mely egész Európában általános feltűnést keltett. (Vitéz János élete 231. lap.)

Feiehtinger Elek fiumei adófelügyelő. Szül. Esztergomban 1854. jun. 21. Irodalmi műve: »Manuale di Dirittó Cambiarió.«

S z á n t ó (Scheiber) Z s i g m o n d észt. születésű bölcsész. Irodalmi műve: Több czikk a »Nyelvőr«-ben. Önálló műve : »Bajza élete« czimű munka.

S e b ő k (Sternféld) Z s i g in o n d esztergomi születésű bölcsész. Szegedi hírlapíró. Számos igen szellemes tár- czaczikk jelent meg tőle a nagyobb hírlapokban. »Alakok« czimű érdekes kötete 1887-ben becsesebb rajzait és elbeszéléseit adta ki Szegeden.

H a I á s z K e I e ni e n volt szt. Benedek rendű áldozár tanár Esztergomban. Szül. 1858. márcz. 14. fölsz. 1881. jul. 11. Ő irta a. »Lélek halhatatlansága« czimű értekezést. Esztergom gymii. ért. 1885/tí.

PERGEB LAJOS.

AZ ÓKORI RABSZOLGÁK.

— Párbeszéd —

IV.

Eltekintve az imént említett felosztástól, négy osz'.ályát különböztetjük meg a római rabszolgáknak : 1. A

felsőbb rendűek (ordinarii); 2. a közönségesek (vulgares); 3. mindenesek (uiediastiui); 4. hasznavehetetlenek qua- lescunque). Most felelek, fiam, azon kérdésedre, hogy miképen lehetett oly sok szolgát foglalkoztatni. Az első osztályba számították : az udvarmes- lerfc (procurator), ki a házvezetésről gondoskodott, továbbá a majorost (vi 1 - Leus), a szem ve vöt (actor), a pénztárost (dispensator), az épít észt (archi- fcectus) munkásaival (.ectores) és a festőkkel (pic.ores), a kézműveseket (fabri), szobrászokat (statuarii), mű- kertészeket (topiarii), a, vízvezetékek felügyelőit (aquarii), a házirend felügyelőit (silentiarii), azonkivül a zenészeket (symphoniaci), mimolőket (mi- mi), a tánezosnőkot (§al ta t rices), a bajvívókat (gladiatores), végül az udvari bohóczokaf (fatűi, fatuae), valamint a törpéket (nani, nanae.)

Most már, fiam, csak eloszlolt a kétséged ? Be voltak még irodalmiing művelt és tudós emberek is, mint: az orvos segédeivel, a sebészszel, szem- és fogorvossal együtt (medici.) Ámbár a nagy közönség számára egy egész sereg orvos volt Kómában, az előkelő rómainak büszkesége nem engedte, hogy ő azokat vegye igénybe. Vo 1 ta.lv ezenki v ü 1 k ö n y v má solók (1 i b rar i i), írnokok (seribae), levélhordók (tabellám); továbbá felolvasók (1 ectores), nevelők, tanítók (paedagogi).

Most következik a második osztály, amelybe közönségesebb emberek tartoztak: a por:ás, inasok, szobaleányok, a névbejelentők (nomenclatures).

Fiú : Kik voltak ez utóbbiak ?

Apa : Az előkelő rómaiak a köztársaság idejében jól tudták, hogy, ha tisztséget akarnak elnyerni, a nép kegyét nem fitymálhatják, mivel a tiszt viselőket a népgyülésék választották. Ennélfogva, ha különben még oly büszkék voltak is, a legközönségesebb emberrel is barát rágósnak kellett lenniük, s azért őt a találkozásnál rendesen nevén szólították. Hogy tehát ilyféle alkalmakkor a szemközt jövőket megismerjék, maguk körül jó emlékezőtehetséggel bíró embereket tartottak, akik legalább a fél városnak nevét tudták és urokirak a járó-kelők neveit megsúgták (uomenclatores.)

Fiú : Hát az nem történhetett meg, hogy nem jutott eszébe az igazi név, azután helyébe a másét mondotta?

Apa : Ez is előfordulhatott, hanem az, ki nem az igazi nevén szol iktatott,

nem neheztel hotelt ezért, mert a tévedés- a nomenclatort illette. De térjünk most vissza a rabszolgák urához.

Ha az úr, vagy felesége sétára ment, a kisérő inasok (pedisequi) egész serege követte őket, akikhez az úr után még a cliensek csapata is szegődött.

Fiú : Ezek is a rabszolgák voltak ?

Apa: Legkevésbé sem; ezeket mi legtalálóbban magyarul párthíveknek nevezhetnek, akikről majd más alkalommal fogok szólani.

Azonkívül voltak a gyaloghintók hordozói (lecticarii), Jog-többnyire vörös egyenruhában, továbbá, kik az ut- czákou a tömeg között urok kíséretének helyet csináltak (anteambulones). Az utazó kocsi előtt lovas szolgák szoktak előre nyargalni, hogy a különböző állomásokon a lovak váltásáról gondoskodjanak. A kisérő szolgák közé kell még számítanunk a fürdőszolgákat is, akik a fürdőkészletet és a törülközőket vitték urok után.

Azonban még most sem jutottunk a végére. Most következnek még az öltözékkel és piperével elfoglalt szolgák: a szabók (vestifici), ruhatárosok (ves- tiarii), borbélyok (tonsores), hasonló- képen hölgyek részére a szabónők ves- tipicae), arezfestők (cosmatae), haj fonók (ornatrices) stb. Végül a konyhacselédségből csak néhányat említünk : a sütőket (pistores), szakácsokat (coqui), ezukrászokat (dulciarii), a kalbásztöltőket (fartores) és az asztalszolgákat, a kik az étkezésnél felszolgáltak.

A rabszolgák harmadik osztályába azok tartoztak, a kik a ház körül közönségesebb munkákkal voltak elfoglalva. Felesleges ezeket külön-külöu felsorolni, miután kimutattam már, hogy miképen lehetett oly sok embert foglalkoztatni. Ha nem ezt tartottam volna szem előtt, bizonyára nem gyötörtelek volna fiam, a hosszú sorozattal.

Fiú : Oh nem atyám ! Ez épen jó volt arra, hogy tiszta képem legyen a dologról. De nem említetted a rabszolgák negyedik osztályát is. Milyenek voltak ezek ?

Apa: Olyan rabszolgák voltak ezek többnyire, a kik valami vétséget követtek el. vagy meg akartak szökni s azért piszkosabb munkára kárhoztattak és nagyobb részben bilincsben tartat— Ez igen szép — jegyzé meg Mohai mélyen fellélegzve.

— Szép ? — ismétlő Gerőné csodálkozással.

■— Nos igen, hogy Diona olymi őszinte.

— Ah úgy ! — Természetesen. De hát miért bánkódik és szomorkodik, ha abban a véleményben van, hogy én öt nem látom ? Készakarva kerülni látszik minden társaságot, minden ismeretséget; szokatlan komoly magaviseleté már másoknak is feltűnt. Sokszor órákig is elül szótlanul, ábrándozva és ilyenkor mindig könyek gyűlnek szép szemeibe. Ha akkor azután megszólítom őt, gyorsan erőt vesz magán, — de azért én jól tudom, hogy szivén titkos bú és fájdalom rágódik.

— Es eddig még nem kisérté meg kitudni tőle, hogy tulajdonkép mi aggasztja őt ? kérdé Mohai gondolkodva.

— Természetesen ! De hát olyan határozott kérdéssel még sem fordulhattam hozzá, mert ő igen érzékeny. Még a kávézásnál is, a hol pedig az ember egy kissé szíves-örömest megfeledkezik magáról és örömest elfecseg, — még akkor is...

— Még akkor is hallgat Diona — egészítő ki Mohai nevetve. Igen, igen Hiénának kegyedtől még sokat kell tanulnia.

— Ah ön gúnyolódik Mohai ur! De én azért Dinát már nem boesájtom el, még ha, — a mitől az I^ten őrizzen — ön is Mohai úr itt akarná hagyni kázamat, Szándákomban van még egy szobaleányt felfogadni. Dinának igaz, hogy nálam nem kell alantas munkát végeznie, mégis nem akarom a szegénykét túlterhelni. Kegyednél ez egészen máskép van ; egy ily hírneves iró kényelméről gondoskodhatni, ez csak kitüntetés. Istennek hála, hogy kegyed is olyan kitünően derék, jellemes férfiú, a kire jó lélekkel bizhatja magát az ember. Kegyed nem tekinti, ha vájjon a leány fiatal és szép-e, vagy pedig nem.

Mohait e szép dicséretek nem igen látszottak megörvendeztetni. »Oh kérem« — mondá szabadkozva, de az inspektorné félbeszakitá ót: »Kérem engedjen beszélni, hadd mondjam el terveimet«.

— És milyen tervek azok ? kérdé Mohai izgatottan.

— Igen, lássa, mikor Dinát mindjárt első napokban minden dolog körül olyan ügyesen forgalódni láttam, titkon örültem magamban, mert meggyőződtem arról, hogy érinti a dolgát. De midőn hét-hét után elmúlt, s e leányka mindig egyformán szorgalmas és serény maradt, akkor láttam csak, hogy ő dolgozni is szeret, türelmes és kitartó. Egy Ízben aztán felkértem őt, hogy nekem estenként felolvasson, úgy tűnt fel nekem, mintha az ő csengő hangja által minden élénkebbé és szebbé vált volna. Ekkor észrevettem, hogy Dina müveit, müveit, finom és szellemes is. Es mióta az öreg Karolina megbetegedett és Dina nemcsak hogy mindenről gondoskodik, hanem még az öreget is gondosan és szeretetteljesen ápolgatja, azóta azt is tudom, a mit tulajdonkép már azelőtt is tudtam, hogy Dinának jó szive van.

— De tisztelt asszonyom, kegyed kezdetben Malvináért is épen igy rajongott.

— Isten mentsen! Mintha Malvinét még I csak összehasonlítani is lehetne Dinával!'

( Malvináért azt sohase tettem volna meg, a mit most Dináért tenni szándékozom.

— Az természetesen nagy titok mindenki számára? kérdé Gerőné kissé közelebb húzva székét és azután halkan szólt: »Persze titok és nem is fogom azt senkinek se elárulni; mert kiben lehet manapság megbízni ?

— Igen, fájdalom a világ nagyon is

pletyka szerető mondá, Mohai mosolyogva. Kegyed ezt tapasztalásból tudja : azért el

ne árulja egy léleknek se titkait.

— Kegyedet azonban nyugodt lélekkel megtisztelhetem bizalmammal, mert tudom. hogy ön hallgatag és szavatartó. — Lássa nekem a katonaságnál van egy unokaöcsém, Albert; ő derék fiatal ember, csakhogy nagyon meggondolatlan, pazarló és könnyelmű. Már többször kifizettem adósságait; mielőtt Dinát még ismertem volna, kijelentettem neki, hogy most utoljára vagyok nagylelkű irányában. Ő természetesen minden lehetőt megígért és javulást fogadott, mert neki — a lieutenant urnák — jó szive van ; de ö tudom, hogy újra vissza fog esni hibájába, hacsak nem lesz alaposan kigyógyitva; és erre csak egy jó okos, szelíd nő ké pes. Neki házasodnia kell !

— De csak nem Dionával ? mondá Mohai különös magaviseletén megütöd ve és némileg sértve érezve magát. Miért nem? Talán azért, mert Dina szegény ? Oh kedves Mohai ur, azok a jó tulajdonok, a. melyekkel Dina van felruházva, becsesebbek minden kincsnél és gazdagságnál. Al- bertot meghívom a karácsonyi ünnepekre.

Ha a két fiatal egymásba szeret és azt látom, hogy szerelmök mély és őszinte, akkor gondoskodni fogok a kautióról, s halálom után e ház az ifjú páré leend. Természetesen majd igyekeznék azt is kieszközölni, hogy Albert is áthelyeztessék. Neki ifjú nejével nálam kellene laknia, s úgy élnénk mi itt szépen, boldogan. Ah mily boldogság lenne ez ! És akkor azután, ha még Mohai ur is gyakrabban lelátogatna hozzánk^ — milyen kedélyes kis kör lenne az ! És a Dina ! ah milyen kedves aranyos asszonyka válnék belőle ! Hacsak elmenne Alberthez !

— Kérem, már miért ne menne el az ön unokaöuscséhez ? mondá Mohai oly hévvel és boszúsan, hogy az inspektorné egészen megijedve tehinte reá. Az iró ezalatt az ablakhoz lépett és türelmetlenül dobolni kezdett az ablaktáblán. Kürti kisasszony minden kitűnő tulajdonai daczára is, melyeket kegyed az imént, elszámlált,

— folytatá Mohai — nem lesz oly eszély- telen, hogy egy csinos, fiatal katonatiszt- : nek, a ki még hozzá fényes partié is, ke- J zét visszautasítsa; ez minden leánylogiká- ; val ellenkeznék !

A szegény asszony nem tudta, hogy ' miként értse a fiatal ember szavait ; csak- • ugyan komolyan beszél-e az, vagy pedig csak keserű gúny akar lenni? Az iró ar~ czát nem látható, mert háttal volt neki fordulva. Külömben is már majdnem egészen sötét volt a szobában.

— Szeretném tudni, hogy hol marad Dina a lányával — szólott Gerőné végre j a beszédnek más irányt akarva adni.