Esztergom és Vidéke, 1886

1886-08-29 / 69.szám

a népéletre pusztitóbb hatással mint tükrök díszítése által. A bemetszésekkel díszített tükrök a íszárság korában lassankint kimen Í a szokásból, legalább tudtunkkal m korbeli sírokban ilyenek nem ta­tattak. A szómba.helyi múzeum két rek kis bronztükre is ezen korból ló; fogantyújok vége hiányos, de sajnos — a művészi kéz nyoma ,s tekintetben sem észlelhető rajtuk, ndkettő kerek lapjának átmérője 12 . A tükörrajzok hanyatlásának okát )ii körülményben véljük felismerni, í>v azon római szellem, mely a csá­rság korabeli művészetben érvényre ott, kerüli a rajzoló és festő diszi­t és a plasíikainak ad előnyt fe­to. Az utóbbinak több az effectusa jobban megfelel annak a művészi nynak, mely az érzéki hatásban ke­i végczólját. Innen van, hogy a etikailag díszített agyagedények a szárság alatt igeu keresettok vol­:, mig az agyagfestés és a tükrök netszésű rajza megszűnik. Azonban a gravírozott tükrök él­lésére még egy különös ok folyt be. római császárság fényűzése inkább anyag értekét, mint a művészi di­tést kereste. A hol azonban az anyag nagyra becsültetik, ott eltompul érzék a művészi díszítés iránt. A •ögök jól értettek ahhoz, hogy a si­y anyagot is megnemesittók a inű­izet által; az erkölcsileg romlott •szakban azonban, minő a római szárságé is, az anyag értéke fölötte a művészinek. FŐVÁROSI LEVÉL. (Stróbl műtermében.) Budapest, aug. 26. [me egy fiatal magyar művész, a teljes schwungban van. Királyok királyuék, prímások és püspökök, liszterek és mágnások, pénzaristok­ák és fölcseperedett parvenuk jár­i ki be a budai korzón levő kis terembe. i műterem ajtaja előtt egy iuas fo­a ki a kis vasajtót megnyitja. Mindjárt a bejáratnál Vágó Pál je­fiatal képiró enyeleg Pálmai Ilká­. Az isteni Iluskát fösti, a mint aj mosolyával Stroblnak modellül [gál. A modell szép rózsaszínű ru­•an mosolyog rózsaszínű mosolylyal. fiatal szobrász pedig egész elragad­ja teremti agyagból a dalos asszonyt, i mosolyog, kaczérkodik, dévaj ko­, csábit, igéz és bűvöl. A festmény you kedves egy alkotás lesz s már apókban elkészül. Stróbl műterme nagyon sajátszerű, első helyiségben a falakat szőnye­s a tért tanulmányok és szobrok 'olják be. Stróbl a legszorgalma­b művészek egyike. Mindig teremt, dig gyúrja az agyagot. Most épen át stilizál Vágó Pali képéhez, az ni Iluska modelljéhez. Ott vau első kis teremben Wenkheim büsztje, k Ferencz bronz mellszobra, Simor ;zegprimás pompás mellszobra nagy­és kicsinyben, Liszt feje, Trefort ipás karrarai büsztje, a redout szá­a egy lebke tánczosnő s egy elta­; agyag teremtés, melynek isteni ilkata fölségesen kidomborodik a res drapériák alól. Ar isteni Ilka ra ez életnagyságban a tündérek tümjóben. A műterem egy zugában a jeles művész harmóniuma. . másik teremben az eszméket tes­ik meg. mit Stróbl a teremtő művész al­azt a karrarai márványba dolgozó ?Q művészek pompásan kiteremtik, van most munka alatt Deák Fe­remek sikemléke. Egy géniusz, a ki szárnyaival leszáll Deák ravatalá­hoz, s a hulla fejét magához emeli. Mintha el akarná orozni a magyar tör­ténetből. Egy csillag tündöklik gyö­nyörű hajában. Ott vau munka alatt Simor herczeg­primás jubiláris mellszobra is; a leg­csillogóbb hóból lesz faragva, melyet azonban évszázadok verőfénye sem ol­vaszt el. Ott van Császka György szepesi püspök büsztje is, melyet » magyar karrarai márványból« faragnak. Ennek a hazai matériának azonban az a baja, hogy a véső egyszerre csak óriási máj­foltokra akad a márvány havában, És ezek a májfoltok azután megtámadják a buszt anyagi becsét. Hat-hét olasz ember beszél karrarai nyelven. Ezen a nehéz volapükön, me­lyet azonban mindenütt megértenek. Meg kell még említenem a szorgal­mas művész legújabb gondolatát is. Liszt Ferencz emlókszobrát. Ezt csak a boldogult bajor király geniálitása gondolhatta volna ki. Liszt büsztje egy konzolon áll, melyet egy sas ok­kupál s művészi emblemok vesznek kö­rül. Az emlékmű architektúrája egy egész tért dekorál. Előtte lesz a tó s fölötte a nyájasan mosolygó menyor­szág. A mint a kiváló művész legújabb teremtéseiben gyönyörködöm, egyszerre csak megjelenik Blaha, a primás fran­czia szakácsa, a ki nagyon bejárós a teremtés műhelyébe. De nemsokára belép a legnyájasabb mosolyú magyar főpap, mintha csak azért jött volna, hogy megmutassa Stroblnak eredetiben azt, a mit nem lehet agyagban kifejezni s karrarában kivésetni. Azt a szeretetreméltó mo­solyt, mely páratlau a maga nemében. István bácsi volt, a kit Bogisich és Maszlaghy kisórt. A művészek nagy szeretetreméltó­sággal fogadták s olyan esztergomi le­vegő kezdett uralkodni a műteremben, különösen, mikor a primás beszédes büsztje előtt állottunk, hogy ezt a fő­városi levelemet legjobb is lett volna esztergomi levélnek titulálni. Meg kell még említenem, hogy a fejedelmekkel dolgozó művész épen most terrakottáz tatja a primás kiseb­bik büsztjét, mely tiz forintjával már nemsokára közforgalomba kerül. Az újpesti terrakottázó nagy serénységgel iparkodik azon, hogy a remek büsztök mielőbb a magyar salonokat ékítsék. GASTON. HÍREK. — A herczegprimás hetvenharma­dik születésnapját ültük meg aug. 23-án Az udvarmesteri hivatalban kitett iven a houoratiorok tömegesen gratuláltak. - A primás kézirata. Lapunk szerkesztője, mint a Magyar Salon munkatársa, szerencsés volt ő Eminen­tiájától a szept. 2-iki budai ünnepé­lyességekre országos hálaadó-istentisz­teletekre felszólító circuláre eredeti kéziratát megkapni, mely a Magyar Salon októberi füzetében fog a legelső lapokon megjelenni. Ez lesz az első autógramm, mely ő Emilien fiájától nyilvánosság elé kerül. — István bácsi aranymiséje. Aug. 29-én éri meg Majer István püspök ur az ő félszázados áldozó papsága évfor­dulóját. A küszöbön levő primási arany­mise miatt azonban minden ünnepélyes­ségek nélkül. Az általa alapított sze­mináriumi magyar irodalmi iskola ez alkalomra egy diszaibumot készített, melybe Ernst Timót ódát irt, s Hor­váth Zoltán az alapitóról emlékezik meg. A díszes album az iskola összes tagjait is felsorolja. Örömmel üdvözöl­jük a közszeretetben álló főpapot ez alkalommal mi is ! — Horánszky Nándor országgyűlési képviselőnk ma fog leszámolni válasz:ói előtt eddigi működéséről. A nap kiváló eseményére kiválóan felhívjuk a választó polgárok figyelmét. Horánszky Nándor olyan nyilatkozatokat fog tenni melyek országszerte nagy érdeklődést és hatást gyakorolnak. A beszámoló a Széchenyi­téren lesz. Este a Három Szerecsenben Horánszky Nándor tiszteletére társas vacsora, melyben a választók szinejava részt fog venni. — Budavár visszavételének két­százados évfordulóján a kir. városi plé­bánia templomban szept. 2-án reggel kilencz órakor sz. beszéddel kapcsolatos ünnepélyes hálaadó-isteuitisztelet fog tartatni. — Esztergom városa a jubilemra Villányi Szaniszló jeles történetíró in­dítványára olyan albumot készíttet Pos­nernél, mely ritkítani fogja a párját. A fényes kiállítású album bőrtábláján ugyanis rajta lesz Esztergom városa régi nagy pecsétje, melyet a titkos le­véltárban őriznek. Az album tartalmát egy ékes üdvözlő felirat fogja képezni, melyet a város polgárai irnak alá. A kitűnő Ízlésű és összeállítású album már munkában van. — Helcz Mariska k. a. városi ta­nítónőt saját kérelmére egy évre sza­badságolták. Az iskolaszék, tekintettel eddigi érdemeire, négyszáz forint fize­tést utalványoztatott számára. — Lelóczky Ferencz városunk fiát a fővároshoz tanítóvá nevezték ki. — Meghívót kapott a budavári ünnepélyességekre városunkból Miskey József szentgyörgymezei segédjegyző, a kinek az őse, Miskey István, mint veszprémi főkapitány vett részt Buda felszabadító ostromában kétszáz esz­tendő előtt. — Litzen-Mayer Sándor hírneves müncheni magyar képiró művész, a kl szintén Maecenas gyanánt tiszteli a herczegprimást, néhány nap előtt fe­jezte be ő Eminencziája arczképót a primási palotában. A művet meglepő hűség, művészi felfogás, mesteri kivi­tel jellemzi. Volt szerencsénk a jeles művész alkotását látnunk s nem túlo­zunk, ha azt állítjuk, hogy Litzen-Ma­yer képe a legsikerültebb mű, mely a herczegprimás vonásait megörökíti. A kép abbau a teremben vau, a hol Satlor két nagy festménye a felséges királyi párról s Paczka képe ő szent­ségéről látható. A primás bársonyszék­ben ül, csipkés superpelliceumban, fe­jén bíbor atlas capuceum s a pompás bibor mosettát gyönyörű pectorale s a szent István rend nagy csillaga díszíti. Balkezében imakönyvet tart, a bibor asztalon piretum és iratok láthatók. Jobb kezét zaphir gyűrű ékíti. A nagy­becsű festmény a primási palota egyik legbecsesebb kincse. — Értesítés. Az Esztergom kir. városi belső elemi fiúiskolában a beira­tások az 188 6 / 7-ik tauévre szept. 1-től 20-ig bezárólag, mindenkor 8 órától 11 óráig tartanak. Szeptember 5-én reggel 8 órakor leend a Veni Sancte, szept. 6-án pedig kezdetűket veszik a rendes előadások. Esztergom, 1886. év aug. 27-én. Major János igazgató­tanító. — Beiratkozások. A sz. kir. városi kath. elemi leányiskolákban a beiratá­sok szept. 1— 5-ig eszközöltetnek. Szep. 5-éu Veni Sancte. 6-án előadások. Esz­tergom, aug. 28. Dr. Fehér Gyula el. isk. igazgató. —• Beiratások. Az esztergom-vizi­városi nőzárda összes iskoláiba a be­iratások a jövő 1886—87. tanévre szept. hó 1—5-ig d. e. 8—-12, d. u. 2—4 óráig fognak eszközöltetni. Az ünnepélyes »Veui Sancte« 6-án. reg­geli 7 és fél órakor fog megtartatni. A rendes előadások 7-éu veendik kez­detűket. A mult tanév folyama alatt megkezdett német- és franczia-nyelvi magánórák a felnőttebb leánykák ré­szére ez évben is folytattatnak, vala­mint magáuzongora-órák is vehetők az intézetben. Esztergom, 1886. aug. 28. Sr. Remigia, főnöknő. — A főgymnásiumban a beiratko­zások hétfőn, kedden és szerdán tar­tanak. A tanulók beiratása 9—12 óra közt az igazgatósági irodában történik. Az uj tanév ünnepélyes Veni Sancté­val csütörtökön kezdődik. — A reáliskolában a beiratkozá­sok ma, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön tartanak. A tanulókat 9—12 óra közt a reáliskolai épület­ben veszik föl. Az uj tanév ünnepé­lyes Veui Sanctéval pénteken kezdő­dik. Az intézetnél tudvalevőleg lénye­ges változások történtek. Az igazgató­ság rendszeresítve van, az állandó igazgató Obermayer György. Beilevits Ferencz egy évi pihenés után újra kathédrára lép. Csomóssy Sándor az intézetnél marad s igy a tanerők gya­rapodnak. A régi hiány uj tanerő ál­tal pótoltatván, a szakoktatás rend­szere is életbe lép, ami minden egyéb reformnál többet jelent. — Értesítés. Az Esztergom kir. városi ipariskolában az 188 6 / 7-ik tan­évre a beiratások szept. hó 5-én és 8-áu délután 2 órától 4 óráig eszközöltetnek, a rendes előadások pedig szept. hó 13-án este 6 órakor veendik kezdetű­ket. Esztergom, 1886. év aug. 27-én. Major János igazgató. — Beiratkozás. Az esztergomi izr. hittani ós elemi fi-iskolában az 188 6 / 7-ik való beiratások f. hó 29, 30, 31-én évre eszközöltetnek. A javitó és felvételi vizsgálatok a beiratási napok délutáni óráiban fognak tartatni. Az igazga­tóság. — A párkányi izr. elemi népiskolá­ban az 188 6 / 7 . tanévre szóló beiratások f. h. 30, és 31-én d. e. 9 -12-ig esz­közöltetnek. Ugyanezen idő alatt a uetáni javitó és felvételi vizsgák is megtartatnak. A vezértauitó. — A kereskedelmi ismétlő-iskolá­ban az 188 6 / 7-iki tauévre a beiratások f. évi szept. 1-éu d. u. 2 órakor a reáliskolai helyiségben fognak eszkö­zöltetni, miről a t. cz. főnök urak tisztelettel értesitetnek. — A Fürdő vendéglő termei a jubileum előtt teljes renováláson men­tek keresztül. Az alsó kávéházi helyi­séget és éttermet újra festették. Figye­lemre méltó újítások is történtek. Az eddigi közönséges petróleumlámpák he­lyett ugyanis kilencz uj gigas-lámpást akasztanak fel, s a kopottas billiardok helyébe uj teke-asztalokat állítanak. Szóval olyan újításokat konstatálhatunk, melyek Esztergom legelső vendéglőjé­nek jó hírnevét csak gyarapítani fogjak. — Kosztos diákok teljes ellátásra nevelésre, felügyeletre, és háztanitásra felvétetnek Csomóssy Sándor reáliskolai tanárnál, kivel a reáliskolásban lehet értekezni. — Uj zongora-iskola Schwarz Wen­czel három köteles iskoláját Ságh Jó­zsef fordította magyarra. Ezen iskola szerint tanítanak a nemzeti zenedében s a budai zeneakadémiában. Kapható Rózsavölgyi és Társa zenemű kereske­désében. — A nőkről s a nőknek. Mikor a férj és feleség hajba kapnak, min­dig az asszony húzza — a rövidebbet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom