Esztergom és Vidéke, 1886

1886-02-25 / 16.szám

ide telepítve. Szép kastélylyal, kerttel udvari kápolnával,, majorsággal és 4 ökör által hajtott 8000 frtba került száraz malommal ékeskedik. Vályinál : «tilegyes falu, máskép alsó Bélának is neveztetik pusztájától való megkülönböztetésre nézve. Földesura Szerdahelyi uraság. Napnyugatra pusztájával határos, délre pedig Miske határaival (Muzsla ?) vétetik körül; hegyes és erdős fekvése között gyönyörű vadászatokat enged a kedves mulatóhelye az esztergomiaknak. Szép vendégfogadója van és a majorkodásra kiváltképen alkalmas, melyet néhai b. e. Török generális urnák köszönhet, aki ide szép kastélyt épittetetett, azonkívül gyönyörű kertet szárazmalmot s. a. t. ! ! Most tiszta magyarok lakják. A fennt dicsért TörökSzerdahelyi utóbb Baldácsy báró örökét, most Perlgrund izraelita birja. B é n y Kor. szerint »két magyar falu a Garam vize mellett 2 mföldre Párkányhoz Kis és Nagy-Bény. Az első a Kéméndi plébános javadalmát képezi kath. templommal; van szőlőhegye is. Az utóbbi a bá'orkeszi uradalomhoz tartozik, vau kath. temploma. A helység körül nagy török sánczok láthatók.« Vályinál: »Kis-Bény középszerű falu, birtokosa az egri kispapság, nevezetes különféle kiáltott ellenséges viszontagságaira nézve ; mostani lakosai katholikusok. Hajdan a Promentreiek klastromáról hires vala, mely időben három templomai valának : egyik az Úr testének tiszteletére, a másik az Üdvözítőnek és a tizenkét apostolnak tiszteletére tornyos kerek formára vala épülve a harmadik pedig sz. Katalin tiszteletére, de a melyeknek a háborús viszontagságok miatt csak omladékai is alig szemlélhetők. s. a. t.« N a g y- B é n y »magyar falu, földesura Gr. Pálffy uraság, lakosai kath. Ez a helység is sokszor elpusztitatott és különféle ellenségeknek dühösködései ellen épült hajdani nagy sánczai méltán csodálkozásra indíthattak.« NÉMETH VIKTOR. melletti esemény hullámait Esztergom megyének egy kis községe is' megérezte ; t. i. Kural helység tótjai Akszakov halála hirére, mint a panslavismus világító tornyának összedőlésére ugy megijedtek, hogy rögtön beadták nyakukat, a magyarrá lenni akarás KORA LT LEVliL (Egy félszázados tanító védelmére.) Kural, febr. 22. Tekintetes Szerkesztő ur ! Az »Esztergom és Vidéke« f. hó 18-iki számában nagyölvedi levelezője a lapnak, örömét fejezi ki Akszakov hires orosz pánszláv halála felett, és azt állítja, hogy ezen jeges tenger Ennek elmondása után a magyarosodás egén bemutat feltűnő két csillagot Tóth Márk nagyölvedi káplán és Mrva Géza kurali segédtanító urak személyében ; elhalmozva dicséretes törekvésüket magasztalásokkal. Igen szép ez mind ; de a nagyölvedi levelező urnák ajánlom, hogy mielőtt a nyilvánosság elé jön valami dologgal, jól informáltassa magát előbb, s nézzen a coulissák megé is, és ha belátott a dolog szivébe akkor rukkoljon ki a publicum elé, mint párj tatlanul és tárgyilagosan itélő uri em! ber. De ne tegye azt soha, hogy midőn kezdődő buzgalmat dicsér; megöregedett érdemeket sárba rántson. Igen, nagyon kár volt a kurali érdemes öreg kántortanítót feltüntetni a haza ellenségéül. Uram! ha ön és.dicsértjei 50 éven fognak élni egy pályán akkor vegyenek önök magoknak bátorságot egy 50 évig becsületben és köztiszteletben szolgáló kántor tanítónak a sárba rántására ! Nem akadályozza Tóth Ignácz kántortanító a magyar nyelv terjedését Kuralon ; hanem igenis Tóth Márk káplán ur folyton uszítja a kurali népet, hogy öreg mesterét hagyja, el, hogy ő Mrva Gréza tanító barátját bejuttathassa Kuralra mesternek. Ismeretesek azon »magyarosító előadások,« melyeketakáplán ur és tanító a kurali harangozónál a »kupicza és pintes« grammaticával végez. Ismeretes azon nyilatkozata a káplán urnák, mellyel megtisztelte a szegény öreg 50 éves jubiláris tanítót, hogy nem érdemes másra mint »lebunkózásra«. Tudja-e levelező ur, avagy ha nem akarja tudni, kérdezze meg Esztergom megye érdemdús tanfelügyelőjét, hogy Tóth Ignácz kurali kántortanító aranyokkal jutalmaztatott a magyar nyelv sikeres tanitásáért, később segédtanítói is per 10, 15 ezüst forint jutalmat kaptak hasonló érdemekért. És ez akkor történt midőn még a nagyölvedi levelező, tán csak azt kezdte tanulni, hogy mire való a zsebkendő. Ha a levelező ur 70 éven fölül ugy fogja megérdemelni magának a magyar föld adta kenyeret, mint a magyar házában született öreg Tóth Ignácz kántortanító akkor ne féljen az Isten ítéletétől. Fáj ezen magyarosító kurali »cultur egyesületnek« hogy Kural lakossága érdemdús öreg mesterének megadja a kenyeret mert, midőn mint szokták mondani köztük »ette meg a húsát«. A káplán ur nagyon szépen cselekszik, hogy a segédtanító Mrva Géza mint barátjának ne kelljen még 30 éven felőli korában is segédtanitcskodni de azt ne oly módon tegye, hogy megtanítsa a népet, hogyan kell öreg tanítókat kihányni a faluból ; mert majd ha a kurali nép ezt megtanulja akkor tán Mrva ur lesz az első a kin azt még 50 év letelte előtt fogja gyakorolni. A nagyölvedi levelező ur pedig ne adja bérbe a tollát arra, hogy érdemdús öreg tauitó szivébe a sir szélén mérget csepegtessen ; hogy halálát siettesse, az amúgy is öreg embernek. A káplán ur pedig a ki a szószékről keresztény szeretetet hirdet, fiaskók között ne tanítson gyölöletet, hanem várja be az időt annak rendi ós módja szerónt, midőn alkalma nyílik elmohosodott segédtanító barátját, a kinek főérdema szintén csak az öregségben van, önálló mesteri állomáséa segíthetni. Valóban, ha a többi elöregedett kántortanítók látják, hogy egyik collegájokkal hogyan bánnak bizonyos urak, most nem tehetnek mást mint az Istent kérni, hogy mi előbb vegye el, nehogy ilyen »magyarosító« buzgalom áldozatai legyenek. Kinek nem inge ne vegye magára !*) Az öreg Kántornak ,egy , ' REGI JO AKARÓJA A PRIMAS HUMORA. A falusi magyar papok ismeretesek jóizű humorukról. Minden környéknek meg van a maga adomázó, tréfás, közszeretetben álló plébánosa, kinek házát véteknek tartják elkerülni, s a kinek anekdotái, megjegyzései uj kiadásokban bejárják a környéket. A paphumornak többféle fajtája van. Más a káplánhumor, mely a maga szerénységében kissé keserűen nézi a világot, s más a plébános humor, mely a parochia biztos szilárd falai mögül megelégedetten, gond! lanul tekint ki az életbe. Ennek a két b mórnak is meg vannak a maga alfajai; káplán humora a plébános ur életkora testi egészsége szerint módosul, a plébán uré pedig a parochia nagysága és léle száma szerint. De mindegyikben megva A legutolsó teológustól kezdve a legel papjg, az esztergomi prímásig. Épen a prímásról kaptunk igen érdek anekdotákat, melyek az ő humoráról szó nak. »Papi kézből« vette a Budapesti Hl lap a következő teljesen hiteleseknek? tartó anekdotákat, melyek Simor primás egyén ségének jóizűségét jellemzik, s melyekhi alkalmilag mi is hozzá fogunk főzni n< hánvat. *) Föntartjuk nagyölvedi munkatársunk számára a viszonválasz jogát. A szerk. A lovas bravourjairól hires Sándor gr< életének végső éveit Esztergomban töltve gyakorta volt a prímáshoz ebédre hivatalo Egy ilyen ebéd alkalmával, a sok vendé előtt oda nyilatkozott, hogy ő már akkc mikor Simor nála Bajnán plébános vol előre megmondta, hogy Simorból még nag ur lesz, de azt soha sem hitte, hogy püs pök vagy pláne primás legyen. Az átellenben ülő Simor e szavakat vé letlenül meghallván, hamarjában oda felelt — A gróf ur nem hitte, hogy belőler valamikor primás lesz, de ugy-e én má plébános koromban előre megmondtam hogy gróf úr vénségére krucziíixbeisze (bigott, kereszthez csúszó) lesz ? Más alkalommal Sándor gróf ezzel a ké réssel fordult Simorhoz : — Azt az egyet kérem, hogy ha meg halok, Fminencziád temessen el, ugy-e megteszi ? — Igen szívesen, akár mindjárt — feleL Simor. , Egy időben Simor rendesen a tót nemzetiségű Juriga kanonokot szokta sétáira magával vinni. Egy alkalommal, mikor éper a szintén tót származású Durguth nagyprépost már napok óta haldoklott, Jurigái Simor igy szólítja meg : — Hát a pán Durguth hogy van ? — Még mindig haldoklik. — Persze mivel tót, hét lelke van, hétszer üti meg a szél, és hét napig haldoklik. Hát még nem találta ki, hogy miért sétálok én most mindig magával '? — Nem tudom, Eminencziád ? — Hát azért, hogy én is fél tót legyek legalább mielőtt meghalok, három-négyszer megüt a szél és még jókor figyelmeztetve leszek, hogy a halálra elkészülhessek. * Mikor Simort kérdezték, hogy a tót plébánosok közül miért épen Jurigát tette kanonokká, igy felelt: — Mert Jurigában hét tót lakik, senki sem vetheti tehát szememre, hogy nem pártolom a tótokat, mert ime egyszerre hetet nevezek ki; és mégis csak egy kanonok stallumot tölt be. Ha Simor gyakran drasztikus kifejezésekkel szereti is traktálni papjait, soha sem veszi rossz néven, sőt szerfölött örül, ha kor megborzadt és fölh\

r

itotta szemeit. Megnedvesítette száraz ajkait és mélyen fölsóhajtott. Újra mosolygott, de mégis reszkető hangon szólott: — Elég, uram. Ne beszéljen tovább minden alap nélkül. A gyáva franczia azt vallotta, hogy Salvin báró vette rá a lopásra. Ez a Salvin báró nem én vagyok, de atyám, a monsieur papa. A furfangos franczia két szerepet játszott. Az egyiket ellenem, a másikat tán édes atyám mellett. A botrány megtörtént. Da tudja meg, uram, hogy a gyalázat csak a nevemet illeti és nem engem. És mit törődöm én a nevemmel ? Ne csodálkozzék. És mégis tudom, hogy önt alig fogom megingathatni, mert ön iestestől-lelkestöl szerelmes a lovarnőbe. És mennél inkább belefűzi a történetbe atyámat és testvéremet: annál jobb. A vén fősvény ! Tudja-e, hogy honnét származik a mi gazdagságunk? Wyslonska mamselltől, és igy minden egyedül az övé. Anyja egy igen előkelő és gazdag olasz herczegnő volt. A szép olasznő midőn már férje elhalt, saját udvarmesterével kelt össze, ki azelőtt tábornok és gróf volt. De a házasság politikai szempontból jnindig titokban maradt. Az 1848-iki affaire után Heléna anyja meghalt, és mindenét férjére hagyta. Midőn az apa, a lengyel gróf is elhunyt, minden örökségét leányára hagyta és ennek gyámjául atyámat nevezte ki. Édes atyám átvette a jószágokat és a gyermeket, és adósságos birtokára vonult. De ő sohasem merte azt elhinni, hogy a nagy javadalmak csak ideiglenesen maradnak a kezén. — Ha csak ő maga tudta volna a titkot, akkor — folytatá kis szünet !után Salvin báró — ugy gondolom, nem lett volna a kisded Helénából hajadon. De heureusement, vagy malheureusement — még most is él néhány vén szolga az olasz herczegnő udvarából. Ha ezek megtudták volna, hogy Helena meghalt, ugy eljönnek édes atyámhoz és azt kérdezik, hogy : hát hova lett a sok pénz?! És legjobb esetben osztoznis kellett volna velők. Édes atyám tehát kevés pénzzel kiadta a kisdedet a világba. És emellett igy kalkulált: Ha Helena megnő és kérdezni fogja tőlem hogy kik voltak a szülői: akkor úgyis el lesz távolitva a vagyon kérdésétől. Ha pedig éppen tudatlanságból emelkedik föl: akkor bizonyára nem fogja bölcsője titkait kutatni és elbukik a romlottságban. És ami alattomos ikertestvéremet illeti: mi gyűlöljük egymást. Minek is tagadjam, hogy könnyelmű vagyok ? Az atyám többször kifizette adósságaimat, de végre is sokalta, én pedig ott hagytam. Most tervemnek akartam élni. Hisz tudtam Heléna mademoiselle titkát. Férje akartam lenni és igy gazdagságát elnyerni. Hogy nézett volna rám az atyám ?! És most a titok nagy harangra került — az ügyetlen franczia világgá híresztelte azt! Most csak annak örülök, hogy az atyám is kiadja részemet. — Ez az egész történet. Istenem ! most már semmitsem lehet megmenteni és én azért mondtam el önnek mindent, hogy minden fegyvert a kezébe szolgálhassak —• családom ellen. Most már ismeri azt az utat, melyen haladni a kell. Vegye el Wyslonska kisasszonyt, meg a birtokát; én már nem törődöm vele. Csak az enyéim veszítsenek el mindent. És most bocsásson el, mert távoznom kell. Elég nagy a világ. Adieu uram! ön sentimentális és mégis praktikus egy ember ! Most már ki nem állhatom. De azért mégis becsülöm, mert eszköz volt boszum elérésére. Tschao! És mielőtt megszólíthattam volna: a tükör elé állott, megigazította nyakkendőjét s azután eltűnt. IX. A SZÜZ-ANYA KÉPE. És ahogy a szőke, ledér és eltaszított Salvin báró mondotta, ugy is történt minden. A tolvajlás esete a törvényszék előtt nyerte megoldását. A vagyoni kérdés pedig a legfelsőbb kamara előtt lett eldöntve. Salvin báró és édes atyja eltűntek. A báró másik fiáról sem hallottunk továbbá semmit. Sokat kártyázott Wiesbadenban, ugy más fő-fürdőhelyeken és mindenütt perekbe keveredett. Később Monacóban crom pier lett. Wyslonska Heléna gazdagságán és függetlenségén állott meg a világ szeme. ő gazdag volt; én pedig nem voltam szegény. Egy napon, midőn már minden ügyét elintéztem, búcsúzni jöttem hozzá. Még mindig a »hotel dAngleterre»-ben laktunk. Hogy Heléna ügyeit elintézzem, szabadságidőt kértem, ez pedig lejárt. Ugy fájt a szivem. De végre is egyszer csak be kellett következnie ennek az időnek, összeraktam a holmimat és átmentem hozzá, utolsó üdvözletet mondjak neki. Szobáját bizonyos idő óta a legpéldásabb rendben tartetta. Egy fürge szobaleány fogadott fel s Heléna a selyemruhákat szekrényeibe zárta és ő maga készített egy posztó ruhát. Gyönyörű téli nap volt, midőn szobájába léptem. Olyan jó barátok voltunk, mintha már kis korunk óta ismernők egymást. — Tehát csakugyan búcsúzni jón hozzám? — kérdé és kezében tartá a kezemet. — Különös, őn már egy hete mindig csak erről beszél, de ki higyjé el a rögeszmét. — Szabadság-időm lejárt. t^«g® kii