Esztergom és Vidéke, 1886

1886-11-11 / 90.szám

z«st) legtöbb községben a pásztorok teljesitik, kivételt e tekintetben Komárom és Esztergom sz. kir. Tata- és Tó város mezővárosok, hol e nemű teendő kot a gyepmesterek, továbbá Komárom megye a tatai járásban Tarján, Héregh, Neszmély, Almás, Környe, Oroszlán, Naszály, a gesztesi járásban O-Szőuy, Ács, Bana, Kömlőd, Ete az udvari járásban Koltha, Duna-Radvány, O-Gryalla, Imely, Naszvad, Bajcs és osztergom megyében Farnád községek képeznek, mely községekben a hulla lebőrözését marhát nem tartó és külön e ezélra felfogadott egyének tejesitik. (Folytatása köv.) MILANOVICS ANTAL. Simor-adomák, A primás mindig szerette a humort s a humoros embereket. Vannak ötletei, melyek harsogóan megkaczagtatják az udvart és adomái, melyekben az ő szellemessége jellemzetesen előtérbe lép. Ezek az adomák hozzák őt legközeleb/b hozzánk. Valamint Nagy Frigyes, Delik Ferencz és sok nagy szellem több száz anekdotában támad fel mindennap, ép ugy ezek is meg fogják tenni az emlékezet tábláján a maguk maradandó jegyzeteit az ország biboros főpapjáról. Hajlott kora daczára szívesen szokott bérma-útra [kelni s ilyenkor ezreknek és ezreknek osztja ki a bérmálás szentségét. Az öröm meleg verőfényében tündöklik az egész vidék, a melyet bejár s virágot hintenek lábai elé. Ilyenkor nemcsak a katholikusok ünneplik, de a kálomisták is kirukkolnak üdvözletére, sőt még a rabbi is eléje siet a thórával. Történt, hogy a legközelebb mult évben egy olyan kis helységben kellett meghálnia, a hol mindössze, egy űr lakott: a herczegprimás egyik gazdatisztje. De a gazdatisztnek mindössze csak három szobája volt. A boldogság zavarában uszó gazdatiszt gyorsan átalakítja vendégszobáját magas vendége számára; maga és a família a harmadik kis szobába vonul meg, a vendégszoba mellett fekvő kis helyiséget pedig a primás huszárjának tartja fön. 0 eminencziája a nap fáradalmaitól kimerülve, már alig várja a pihenést. El is foglalja rögtön a gazdatiszt venmai napon lett a tied, hanem még két év előtt. Mert ne gondold ám lelkem, hogy én boldogult anyád halála után eladtam a kis ősi telket, de hogy is; — hogy engedte volna a kegyelet ezt megtennem — én magam vettem meg azon feltevéssel, hogy akkor adom azt át kedves unokahugomnak, ha menyasszonynyá lesz. íme, a feltét élsö része beteljesült, én is teljesítettem tehát a második részt. Hanem azt bizony nem hittem, hogy nem mint nagybácsi fogom ez átadást elvégezni. Lili megindultan mosolygott piczi ajkaival s fürtös fejét férje keblére rejtette. Mikor újra felemelte onnan szép szemeit, könnyek homályosították el. — Hát te úgy örülsz meglepetésemnek ? kérdezte most Róbert tettetett nehezteléssel. — Csak Örömemet jelzik a könnyek is, — válaszolt halkan Lili — melyet szavakban úgy sem tudok kifejezni. De meg ama szomorú estére való visszaemlékezések is kicsalják azokat szemeimből, mikor utószor voltam a szobában. Ah, mily szerencsétlennek, boldogtalannak is éreztem akkor magamat! — majd hozzá tette: — s mily boldog vagyok e pillanatban! '" Az aranyospiros napsugarak élénken megvilágították az egymást még mindig átölelve tartó fiatal pár körvonalait s az dégszobáját, míg a huszár a szomszéd fülkébe vonul. Mély csend uralkodik az egész házban, hogy a kegyelmes úr álmát semmi se zavarja. De alig hunyja be a primás fáradt szemeit, a padláson nagy zenebona kezdődik, mely a mestergerendák deszkázatán annál erősebben áttör. Mindenféle alkalmatlan éjjeli állat, egér meg patkány kezd oda fönt dörömbölni, ugy hogy a fáradt főpap édes álma minduntalan félbeszakad. Annál édesebben alszik azonban a szomszéd kis szobában a daliás huszár. Lehet hogy annak a padlásán nem tartottak gyülekezetet az egerek meg a patkányok. A primás egyszerre csak fölkel ágyából, gyorsan magára ölti ruháját s gyertya világgal befordul a huszár szobájába. A huszár föl ocsúdik álmából s az első ijedség tekintetével bámul kegyelmes urára. — Te, lehet-e ebben a szobában aludni? — kérdi a primás. A huszár a színigazság haugján felelte: — Igen lehet, kegyelmes uram. — Nos hát akkor cseréljünk szobát ! AUCUN. A régi görögök könyei. Görögország szép kék ege, regényes fekvésű bájos vidéke, hajdani lakosainak elfogulatlan gondolkodása, és a szükségben segitő isteni lényekben való gyermekies hite mind közreműködött azon vidám kedélyhangulat előteremtésében, mely alkalmas volt a földi boldogság men valósítására és fentartására addig, míg el nem jött a világ Üdvözítője, hogy megtisztítsa a felsőbb életjavai utáu törekvő vágyakat. De valamint a mostani élet folyásának hullámai a váltakozó jelenségekkel nemcsak örömet, hanem szomorúságot is hömpölygetnek elénk, úgy a régi görögök kedólyvilágáuak derült egét is meglopó közben-közben a szomorúság homályos felhője, mely elrezzenti a rózsás arezok vidám mosolyát és könyt csal ki a komor tekintetű szemekből, Mióta tehát vannak emberek, van szenvedés is, mely köny-adóját el nem enablakon besuhanó langyos esti szellő halkan viszhangoztt Róbert szavait: — Lásd édes Lilikém, ilyen az élet. Bánat és öröm, jó és balsors folyton változik abban, mint az égen a felhő ós a verőfény. (Vége.) (Egy diszvizsgálaton.) Egy apáczazárda vizsgálatait látogatta meg egyszer a primás. Nagy volt az öröm a kis angyalok között, mikor a primás bácsi az ő szeretetreméltó jóságával megczirógatta a jól felelöket, sőt még meg is ajándékozta. A tisztelt nővérek is boldogok voltak, mert minden nagyon pompásan ment. Egyszerre csak kihínak egy kékszemű, szöszi kis angyalt, a ki egész bátran tipeg ki zörgő czipőcskéivel s kedves grácziával hajtja meg magát a biboros főpap előtt, ki magához inti a kicsikét s megsimogatva rózsás arczát és göndör haját, nyájasan igy szólott: — Nos kicsikém nézd csak ezt az én arany keresztemet. Ugy-e van ezen arany gedi. Lássuk most már, hogy mikor folytak a régi görögök könnyei ? Hogy a. szem a lélek tükre, régen is igazság volt mint annak tar.juk ma. Az örömet és szenvedést, a sóvárgást, és közönyt mint s lelki élet különböző mozzanatait a szem tükrözi elő. A szétsugárzott gerjedelmek mintegy gyűjtőpontban egyesülnek itt és felölvasziott igazgyöngy alakjában innen ömlenek ki. A szemek ezen kristály gyöngye, s egyszersmind az öröm és fájdalom megtestesítője a köny. Folyékony ez, mint az érzelem hulláma, melynek nyelvét hirdeti. Mikor már a fájdalom elvesztette szúrós hegyét, és átjárta az egész szivet, csak akkor csordul ki a homályos szemből a csillapító köny, mint a nyomasztó gond, az elmélyedő bánat és a maró fájdalom tanuja. Hasonlóképen mikor az öröm az oinber egész lényét elragadta, mikor már az összes idegeket megrezegtette, és mint teljes érzés az egész bensőt elárasztotta, akkor egyesül a lélek beszélő harmatában, mely a szemből fakad. Az örömnek is vannak tehát mint a fájdalomnak könnyei. Ezek a természetes könnyek, a minőket minden időben hullattok az emberek. De vannak a haragnak, sőt mi több a tettetósuek is könnyei, hauem ez utóbbiak már nem természetesek, s azért igaz ember szemében nem is látjuk soha. Azon romlatlan naiv korban, a melyet Homoros a görög irodalom felkelő napja két nagy hős-hölteményben varázsol elénk, csak az igazi, természetes érzelemnek volt közvetetten kifejezője a köny. Csak ilyen könnyeket hullatnak az emberek az Ilias és Odysseában, igy könnyeznek a legvitézebb hősök is, ha a fájdalom terhes felhője elborítja sziveket. Lehetetlen, hogy ne tódulna a mi szivünkbe is a részvét szülte köny ha olvassuk és átérezzük Odysseus szenvedéseit, midőn a kérlelhetlen Calypso nyniphánál a tengerparton hullatja könnyeit, melyeket a hatalmas honvágy és családjáért érzett fájdalma csikart ki szemeiből. A haragnak könnyeit sirja a bősz Achilles, midőn a háborgó tenger partján isteni anyjának az ezüstlábú Thetisnek, kesergi azon panaszát, hogy elrabolta tőle Agameunon király Briseis nevű rableányt. De a baráti szeretetnek is áldozik könnyeivel midőn hirét veszi, hogy kedves barátja Patroklus hősies küzdelem után az • ellenség csapása alatt elvérzett. Őszinte is meg gyémánt is. Hát mondd meg csak, hogy milyen országba is való az arany meg a gyémánt ? — Az ásványországba — felelte a kicsike egész bátran. — Hát most. Nézd csak ezt a rózsát itt a hajadban. Nagyon szép rózsa ám ez, hanem megtudnád-e mondani, hogy a természet melyik országába való? — A rózsa a növény országba való — válaszolta a kis lány megint okosan és bátran. Ekkor egy előkelő fogat robogott el az ablak előtt. A primás bácsi kimutatott és ezt kérdezte : — Hanem hát azt mondd meg nekem kicsikém, hogy hová való, milyen országba való az a két szép ló, a melyik itt fut az ablak alatt. — A ló az állatországba való. A csókolni való kis lány hat esztendős eszétől nagyon szép volt eddig minden felelet. Hanem most jött a java. A primás bácsi hamiskás mosolyából kiolvasták a tisztelt nővérek, hogy hátra van még a fekete leves. — No még egyet kérdek tőled, ha erre is megfelelsz ilyen szépen és okosan, akkor neked adom ezt a szép képecskét. Es a primás bácsi kivette zsebéből a könnyei megnyitják a részvét forrásait azokban is, kik tanúi voltak szenvedésének. Alig lehetne ezt szebben leírni mint a hogyan Homérosnál találjuk. »Kiszaladtak az ajtón a szolgálók a hős Achilles köré és szivekben megindulva nagyon siránkoztak, kezeikkel verdesték melleiket, s remegtek alant tagjaik. Antilochos is jajgatott s könynyoket hullatva tartá Achilles kezeit, ez pedig nemes szivében sóhajtozott, s minthogy félt hogy az ellen kardjával Patroklus fejét is szörnyen siránkozott. Meghal lot a ezt a tiszteletreméltó anyja ki a tenger mélyében ült öreg atyja mellett. Ez is feljajdult, és az istennők körülvették mind annyiau, a hány Nereida csak volt a tenger niélyébeu. Ha a meghatott kedély oly bő forrást talál a férfinál, annál természetesebb hogy a köny bizalmas barátja és hü tolmácsa a gyengéd női sziv érzelmének. Es valóban úgy találjuk, hogy a testi fájdilmak, a kedélyi meghatottság, a kiállott szenvedések visszaidézóse, azok gyászolása, kiket élőtökben szívok egész melegével vettek körül a szerencsétlenekkel való együttérzés s más hasonló érzelmek a nőknél feltűnőbben enyhülnek a könnyek kitörése által. Azért siratják a leányok Achilessel az elesett nemes Patroklost azért gazdagítja könnyeivel Thetis és a Neroidák egím serege a tenger hullámait. De arra aztán példát alig találunk ám, hogy a régi görögök leányai azért is hullatták volna könyökét, hogy kedvencz vágyaik nem teljesültek be, mert a szülők iránti őszinte tisztelet és engedelmesség annyira ki volt fejlesztve, hogy szinte lehetetlen volt, hogy a leány akarata ellenkezésbe jött volna a szülőkével, Pedig ezzel sajnos meg kell vallani — a modern világ ban családi életnek a természetes út ról való letérése mellett nem egysze találkozunk, midőn az élet komol gondjaival elfoglalt családfő megta gadja a minden árou szórakozni vágy gyermekének bálozó követelését és ner szerzi meg az első szóra hamarjábai azt a divatezikket, mely a hiú lány kának egy kirakatban csak az imón tetszett meg. Az oktalan érzelgőség, mely semmi mondó könyözönbeu olvad fel, szokat lan volt a hajdani görög nők előtt Azokat a könyeket pedig melyeket szép képecskét. A kis angyal mosolygói s előre is kinyújtotta a kezét, dé a pri más nevetve vonta vissza a képet. — Mondd meg elébb édes kis lányon hogy ha az arany meg a gyémánt az áí ványországba, a rózsa a növényországb a ló az állatországba való, akkor hát < a természet melyik országába való v gvok. Nagy csönd keletkezett a teremben, tisztelt nővérek elfojtották a lélekzetükí az ünnepi közönség feszülten leste a v laszt. 11 A kis lány fölemelte a kacsóját s okc kodva magában némán leolvasta az eg kettő, hármat. Már-már megállapodott harmadiknál, mikor egyszerre hozzá sz mólja a háromhoz a negyedik ujacskáj is s diadalmas mosolylyal feleli: — Kegyelmos primás bácsi <— a rr nyországba való. GASTON. — Felhő és verőfény. Munka Kálmán munkatársunk múltkori regé közleményében törési hibák vaum Egy elbeszélő rész ugyanis máshe szövődött, mint a hová való. A reg( mai számunkban véget ér.