Esztergom és Vidéke, 1886

1886-11-07 / 89.szám

Kerületemhez tartozó összes községekben a ló- és marhalevelekről jegyző könyveket rendesen vezetik, elegendő számú űrlap van minden községben készletben, és azoknak kiállítása és hátiratolásáért járó dijakat ugy a községekbon, mint az országos barom vásárok alkalmával a meghatározott díjtételek szerint számítják tel, és idegen községi lakosok részére marhajárlat már nem állíttatik ki. A vágó-lajstromok, ló- és marhalevelekről vezetett jegyzőkönyvek egyöntetűsége czéljából, és azok beszerzését illetőleg ugy intézkedtem, hogy olyanokat szabályos minta szerint a helybeli nyomdában készíttettem, és a községek kértére meg is küldettem. Az állategészségügyi törvény és rendeletek többi pontjainak mikénti végrehajtására nézve alázattal jelentem : 1- ször Hogy az állategészségügynek mind a három törvényhatóságnál a központban állandó előadója van. 2- szor. A kerületemhez tartozó vásár tartásra jogosult 23 község közül a ló és marhalevelek kiállítása és hátiratoIási diját megállapított 12,635. számú ministeri rendelet az országos barom vásárok napján és idején csak Komárom sz. kir. város Tata Ó-Szőny és Tarján községekben lett a czédulaházon kifüggesztve. 3- szor. A juhok, kecskék, és sertésekre szóló bélyegtelen űri apókat, és azokról vezetett jegyzőkönyveket nem találtain Komárom megye 8 községében és pedig a tatai járásban : Tolna, Tardos, Glesztes, Kecskéd, Zsemle, a gesztesi járásban : Dad, az udvardi járásban ; Uj Gryalla, és Szemere községekben. Esztergom megyóbeu 17 községben, és pedig az esztergomi járásban í Pilis Maroth, Dömös, Kirva, Piszke, a párkányi járásban : Párkány, Ebed, Muzsla Kernend, Magyar- és Német- Szölgyén, Kéty, Kural, Farnád, Nagy-Ölved, Barth, Bátorkesz és Kisujfalu községekben. 4- szer. A marha vásárokon a honi, a vásárt tartó községi marhák az idegen községi marháktól elkülönítve csak Komárom sz. kir. város Tata és Bátorkesz községekben állíttatnak fel, a hol egy úttal arra is van intézkedés téve, hogy marhalevél nélkül állatok a vásártérre ne bocsáttassanak, a többi vásárt tartó 20 községben ez irányban intézkedést nem tapasztaltam, noha ezen ügyben még a mult 1884-ik évi október hó 15-én 86. sz. a. Esztergom, és 87. sz. a. Komárom vármegye alispánjához intézett megkereséseimre mind két megye alispán még ugyanazon évben kelt elhatározásaival a vásárterek rendezését és azoknak fakorláttal ellátását elrendelte. 5- ször. A vásártereken visszamaradni szokott hulladék szemet kellő eltakarításáról Komárom sz. kir. város és Tata mező városában vau gondoskodva. 6- szor. A vendégfogadók, esárdák, istállói ós udvarai, továbbá azon helyek hol állatok nagyobb számbau átmenetileg tartózkodnak, — tisztán tartásuk iránt a kellő felügyelet gyakorlatba ívétetett. 7- szer. A községi pásztorok a végrehajtási utasítás 26. és 28. §-ban foglalt rendelkezésekre figyelmeztetve és feleskedtetve vannak Komárom sz. kir. város, Tata, Bana, Kocs, Mocsa, Szent Péter és O-Oyalla községekben, a hivatkozott §-ra sem figyelmeztetve, sem feleskedtetve nincsenek Kisbén, Szered és Kömlőd községekben, a többi községekben figyelmeztetve igen, de feleskedtetve nincsenek. 8- szor. A marhahajtó utakra nézve a felügyelet gyakorlatba vétetett. 9- szer. A vasutaknál működő szemlélő bizottságok hiányos eljárásáról a mult évi május hóban az udvardi perbetei, kürthi állomásoknál megejtett szemlém alapján május hó 21-én 139. sz. a. Komárom megye alispánját, — 22-én 130. sz. a. keit jelentésemben a n. in. ministeriumhoz felterjesztést intéztem. 10- szer. A községtől félreeső alkalmas helyen körülárkolt és kerített dögtere egyedül Komárom sz. kir városnak van, hol azt a város polgármestere közbejöttömmel és útbaigazításom szerint kapuval is ellátva igen czélszerűen elkészíttette. MILANOVICS ANTAL. (Folyt, köv.) SALON GYILKOS. Megnyitás előtti napon volt. A magas boltíves ablakokon fagyos napsugár szűrődött át, megvilágítva a szorgalmas rendezők, a kékblousos munkások s az izgatott kiállítók csoportjait. Vendégek már csak gyéren voltak; egy pár objektív kritikus, egy-két festő subjektiv családtagja; néhány gazdag meczenás s pár főúri divathős, kiknek ilyen alkalommal chic megjelenni. Ámde be kellett e kevésbé érdekelteknek is vallaniok, hogy az őszi salon az idén pompásan sikerült. A legkitűnőbb festők is fényesen képviviseltették magukat s a belépőt idylli szépségű tájak, szellemes genrek, mythologiai bűbájos nymphák bilincselték a még néhány nap előtt rideg falakhoz. A rendezők már oszladoztak. A titkár még egy kis igazítást tett s ő is menni készült. Egy magas létra állott a harmadik terem közepén a villamos lámpák igazgaiása czéljából s e létrához támaszkodva, látunk még egy fiatal embert. Karcsú termetű, beteges halványság festi be arczát. Fejét hátravetve mozdulatlanul bámul a levegőbe, s csak a titkár megszólítása — »jó éjt uram, a főajtó kulcsát majd adja át a portasnak« — riasztotta föl merengéséből. — Jó éjt — válaszolt —• kuszált fekete hajfürtjeit egyengetve, s visszaesett apathiájába. Szemei előtt föltűntek a régi idők küszködései, a stipendiumos napok nélkülözései, a szorgos tanulásban töltött egyetemi évek s a hosszas uevelősködés hét szőke, arauyos kis fiú mellett. Bódognak hívták a kisebbiket, az ő alig 4 éves kedveuezét... s kiuos sóhaj szált el kebléből. Az anyára gondolt, az előkelő kaczér asszonyra, aki játékszerül e szerény ifjú romlatlan kedélyét vál aszta. S az alvajáró, lassú révedező mozdulatával lépett mintegy delejes varázs hatása alatt Wethoff grófnő életnagyságú remek portraitja elé. Zokogva rogyott térdre a kiállított kép előtt, s midőn a nagy kék szemek a hold reszketeg fényében úszva, hidegen, kérdőleg tekintenek le reá — lázasan csókolta meg a piczi lakkcsizmát s fuldokolva kérdé a széptől., ha nem szerettél mért hitegettél, ha szerettél mórt kínoztál? Miért száritád föl könnyeimet bibor ajkaiddal, mért mérgezted meg véremet égő csókjaiddal? — S most, midőn szöktem előled, midőn kerültek, mórt üldözöl, mért tész boldogtalanná? Ki hozott téged ide? A szép nő márványarczán diabolikos irónia czikázott végig. — Nem elég neked koldus, hogy csak futólag is szerettelek, a porból emeltelek föl művészszé. Nem elég ne ked, hogy egy esztendeig néked szén telem özvegységem fátyolának titkát — Istenemre ugy van, — váhi szolt az ifjú leiugorva — nem igéi tél seinminii, s adál bőkezűen, mű vészszé lettél, a porból emeltél föl, koldusok közül, hogy szegényebbé te gyél a legszegényebb koldusnál, mei elvetted az ember legszebb kincsét tí lem... szivemet. A szép nő márványarczán diabol kus irónia czikázott... azután a képe elföldie a kis füstfelleg, megreszkei teté egy durranás és a forró piros pei meteg hullott rája... FEKETE JÓZSI. (Győri püspöksége idejéből.) Jött utána a szakács, az öreg Koi bonics bácsi. — Hát te ki vagy? — Hát te ki vagy? kérdi tőle a püspöl — Én vagyok a szakács ! Kérem, ó már három püspököt kifőztem. — N hát csak főzz ki engem is! — vágói szavába a püspök. És »ki is főzte hűségesen, becsületesen. * * Mikor aztán a város notabilitásí között Bély József is bemutatta magi a püspöknek, azt mondta a püspök. Csak azt nem tudom, hogy mennybélivagy pokolbéli ? — S miután mind? ketten megegyeztek abban, hogy »mir den ember szereti a bélit*, — Simo püspök is mindig szerette a Bolyt. Beiktatását több üdvözlő verssel népeitek, a többi között papjai h Ezek között Braun Ferencz páli pit bános, ki nagyon vágyott a nyugoda masabb kanonoki stallum után, szinté készített egy üdvözlő költeményt, mel] nek kőnyomatu czimlapján egy fa á! lott, alatta az uj püspök, amint a dást oszt híveire. Az üdvözlő költi mény a czimlapról és a püspök neve ről el volt nevezve Jánosfának. D Simor igen jól tudta, kogy kineveztí tése előtt az egyházmegye papságána nagy része, köztük a páli plébános if egy folyamodást irt alá, melyben Felségtől Deáky Zsigmond győri kí nouoknak kineveztetését kérték a győi püspöki székre. Mikor a páli pap ái nyújtotta a »Janosfa« költeményt. S mor igy szólította meg a hüledező kí uokjelöltet: — Persze ez a Jánosi menyben teszem ezt, hogy ily nagy napon nem fogja megtagadni. Én megküldtem kegyednek arczképemet, hanem most máiviszonzást is reménylek ám. — De nekem nincs arczképem! — sietett Lili válaszolni. — Csupán egy régi, nagyon régi, még abból az időből való, mikor a zárdába mentem. De Borbála néni épp tegnap emiitette, hogy elvisz a napokban egy fényképészhez. — Elhallgatott s halkan hozzátette: — Akkor majd önnek is adok egyet! Róbert felállott székéről s megszorította kezét. — Számolok ígéretére hugocskám. Bár nagyon sajnálom, hogy nem teljesülhet azonnal óhajtásom, azzal vigasztalom magamat, hogy itt — s szivére mutatott — úgyis hiven le van rajzolva képe. Lili szörnyű zavarában alig hallotta további szavait. — Most búcsút kell öntől vennem drága hugocskám — folytatta Róbert elkomorult képpel — mert miniszterem estélyt ad s arra én is hivatalos vagyok. S fájdalom, ez oly meghívás, melyet nem lehet visszautasítani! Pedig gondolhatja mily örömmel cserélném fel véle az önök társaságát. Kalapját kezébe vette és eltávozott. Lili sugárzó arczczal nézett az ablakból utána mindaddig kisérve szemeivel lépteit, mig csak el nem tűnt alakja a távolban. Akkor újra leült székére s mosolyogva rejtette kezei közé arczát. Róbert utolsó szavait ismételgette magában. Lehetett-e azoknak értelmét félremagyarázni ? Oh, nem; ő legalább úgy találta, hogy nagyon is világosan szóllottak azok. Szeretett volna kaczagni, tánczolni örömében. — Az a csúf miniszter! Éppen ma kellett őt magához hivnia. Pedig milyen jól mulattak volna ma este együtt! A paprikás csibét is hiába készitettam számára! Másrészt azonban örült távozásának. Annyira zavarba hozta őt Róbert szavaival, hogy aligha lett volna képes nyugodtan társalogni vele. S mit szólt volna zavarának látására Laczi és Borbála néni! A jó néni az utolsó időben, ha valamit szórakozottan végezett, vagy nagyon elgondolkozott magában, úgyis gyakran tréfásan megfenyegette ujjaival: — Ej, ej, leány, hol jár már megint az eszed! — s rendesen hozzátette: — Különben alkalmasint eltalálnám hol! — Elhiszed Lilikém? Felkelt székéről, hogy kissé összerendezze szobáját. — Jó, akkor elmondom — szólt Róbert egy széket húzva az asztal mellé. — De nem tudom, meg, fogom-e vele tetszését, nyerhetni. Mert ha jól emlékezem, magácska a szomorú meséket sohasem kedvelte. Ez pedig nagyon szomorú história lesz, bár még a legvigabban is végződhetik. Belekezdhetek tehát ? Lili kezével intett beleegyezése jeléül. Maga sem tudta miért, valami különös érzelem szorította össze szivét. Róbert láthatólag izgatott volt, midőn Lili felé hajolva szólani kezdett: — Volt egyszer egy ifjú, aki nagyon szeretett egy leányt. Jobban szerette, mint szereti a hindu fétisét, a fakir Brahmáját, az olasz Madonnáját. Oda helyezte volna lábaihoz mindenét, amivel bírt, csekély vagyonát, egyszerű bár, de szeplőtelen nevét, még életét is, csakhogy szerelmét elnyerhesse. S az ifjú azt hitte, hogy viszontszerettetik. A szegény, tapasztalatlan ifjú nem gondolt arra, hogy a hü, odaadó, végtelenül szeretni tudó szívnél többre becsülik a fényes, hangzatos nevet, mely felett néhány ágú korona áll, a hírneves ősöket, s a duzzadó pénzerszényeket. De végre is fel kellett ébrednie csalódásából. Megutálta az egész világot, sivár lett számára otthona, kietlen szive, gyűlöletes, nyomorult élete s már azon a ponton állott, hogy eldobja azt magától. Ekkor történt, hogy egy másik leánynyal jött össze, kit már azelőtt is ösmert s mint rokont, őszintén szeretett is, de akiről eleinte örült szerelme hevében, később kétségbeesésében egészen megfeledkezet A leánynak őszintén elmondotta mindé bánatát s az áldott lélek vigasztalni kezdi őt. Kedves modorával, nemesen, melege érző szivével okos gondolkozás módján kivitte azt, hogy a balga ifjú csakhaim belátta tévedését s meggyőződött arró hogy szerelme vakká tette, nagyon i méltatlant szeretett. És minnél jobba megismerkedett a leány szép lelkével, ar nál keserűbb szemrehányásokat tett ma gának, hogy eddig úgy viselte magát in nyában, mint a bányász, aki nemes ér helyett a por után nyúl vagy a hajó aki a fénytorony világa helyett csalfa li dércz fénye után indul. Új szerelem él redt keblében, szentebb nemesebb, nyr godtabb az előbbinél, mely megtisztított keblét annak salakjától s végleg eltörül annak nyomait. De sokkal nyomorultabl dak tartotta magát, semhogy ol mor volna árulni a leány előtt szive titka Egy napon azomban már nem bírta t( vább visszafojtani érzőiméit, odament leányhoz és azt mondotta neki: »Soka nagyon sokat vétkeztem ellened és megbocsátottál nekem, sőt többet is te tél... (Folyt, köv.)