Esztergom és Vidéke, 1886

1886-08-12 / 64.szám

ESZTERGOM és TOKÉ MEGJELENIK HETENK1NT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. eges/, évre fél évre . negyedévre Egy 8*ám ára 7 kr. 6 frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt öO kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 817. SZÁM, hová a lap szellemi rés/ét illető közlemények küldendők. KIADÓHTVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, liová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt közlemények, előli/.etési pénzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HJRDETE8M : 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100—200-ig . 1 frt 50 kr. 200-300-ig . 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. MAG AN-H IfiDETKSKK megállapodás szerint Jegjiilányosabban közöltetnek. NYJLTTÉR soi'a 20 kr. LISZT FERENGZ. Esztergom, aug. 10. A spaerak zenéjét hallom. Az -angyalok kara örömdalt zengedez, mert köréhe fogadhatja a világ legnagyobb zenészét. Liszt Ferencz meghalt! Könnyeim hullanak a papirra, mikor e sorokat leirom. Meghalt a zongorakirály, a ki király volt a királyok fölött mert hangszerének bűvös hangjaival alattvalóivá tette az uralkodókat. A világ gyászol érie, az egész világ! S a mi gyászunk még is százszorta fáj dalmasabb, mint az egész világé. Mert ez a baza szülte őt. Itt látta meg a lángész a napvilágot, itt nőtt fel egész addig, amig a világ is elkövetette őt magának. Mert a lángész nem egy nemzeté, hanem az egész emberiségé. Az emberiség elköveteli belőle részét s ami belőle a nemzetnek megmarad, az a lángész dicsősége csak. Az a diadal, a mit Liszt Ferencz aratott 65 éves pályája alatt, a miénk ; nekünk szerezte s ez a mi ' örökségünk. Tiz éves gyermek volt, mikor elindult a .világba. Tíz éves gyermek volt, mikor első diadalait aratta! S midőn felnőtt, a géniusz csókja .már rég ott ragyogott fennkölt homlokán, mert akkor már a fél világ feküdt előtte meghódolva. Ez a néma faszekrény, mely egy érintésére sirt és ujjongott. Ha végig simultak ujjai a billentyűk fölött, akkor felhangzott az ég dörgése, a szelek fuvalma, a patak csörgedezése. S mikor lelkét fektetie bele a hangszerbe, akkor az sirt, sirt keservesen, zokogott mint a haldokló hattyú az aranytavon és a hallgatóság szeméből a könnyek árja hullott. Már néni játszik ! Hangszere elhallgatott, ujjai megmerevültek. S mi mégis sirunk, mégis könnyezünk. Könnyezünk azért, mert játékát többé nem hallhatjuk soha. Könnyeztünk, ha játszott; könnyezünk mert játékát többé nem élvezhetjük, mert lángeszének nyilatkozatait többé nem hallhatjuk. Meghalt, de él dicsősége, de él neve ! Es e dicsőség a mienk ! Visszaköveteljük őt a világtól magunknak. Visszakérjük legalább dicsőségét, emlékét, hogy megőrizzük és meginni ássuk a világnak, hogy ő mienk volt, egyedül a mienk! Visszakérjük tetemeit is! A nagy halott kívánságához képest hadd nyugodjék hazai hantok alatt. Könnyebb lesz neki az álom, • ha magyar hazájának édes fuvalma zokogja sírja fölött az altató danát ! Aludj békével nagy mesterünk ! Álmodj a hant alatt is diadalról, dicsőségről és gyönyörről ! Jelenj meg közöttünk ezután is szellemárnyakon s lelkesítsen bennünket dicső szellemed. Menj ! Az örök élet taván ott várnak a rózsaszínű hattyúk, hogy elvonhassák csolnakod egy más egy szebb hazába. Isten veled ! A NÉPGYŰLÉS. Esztergom városa aug. 8-áu nyilatkozott az Edelsheim-Janszky-féle országos fontosságú kérdésben. A Széchenyi-téren már kora reggel nagy csoportok hullámoztak. Reggel tiz órakor a néptömeg már több ezernyi főre gyarapodott. A mint Polónyi Géza országgyűlési képviselő s a budapesti népgyűlés elnöke a nép köze érkezett, lelkes óljenzések hangzottak föl. A négy-öt ezernyi főből álló népgyűlést Beliczay Gyula üdvözölte először. Örömmel jelentette ugyanis, hogy az előkészítő bizottságnak sikerült olyan kitűnőséget felkérnie az esztergomi népgyűlésre, a milyen Polónyi Géza. (Éljenzés.) Hogy a népgyűlésen történendő eseményeknek hivatalos formát lehessen adni, kéri a gyülekezetet, hogy válasszon elnököt és jegyzőt. Erre a népgyűlés közfelkiáltással elnökül Beliczay Gyulát, jegyzőül Dr. Kőrösy Lászlót választja meg. Beliczay Gyula, mint a népgyűlés elnöke arra kéri a közönséget, hogy méltóságos magatartás által adjon súlyt és tekintélyt óhajának. Erre Polónyi Géza a szószékre lép. Lelkes éljeuzések veszik körül. A lelkesülést feszült érdeklődés követi s a jeles népszónok elmondja nagyhatású beszédét. Esztergom városa polgárai! Mélyen tisztelt polgártársak ! Fogadják mindenekelőtt őszinte köszönetemet, hogv lehetővé tették miként az esztergomi népgyűlésen is kivehetem osztályrészemet. Kettős érzelem vonz engem ide. Először az édes gyermekkor emlékezete, másodszor a kötelesség. Esztergom városa volt az én édes gyermekreményeim bölcsője. Ez édes emlékekbe nem vegyülnek a bú és az űröm cseppjei. Itt tanultam meg imádkozni, itt tanultam meg először, hogy mit jelent az : Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar ! Megaczélozott erővel térek vissza gyermekéveim városába, s elmondhatom nyílt homlokkal, hogy a hazaszeretetet és honfiú lelkesedést, a mit először itt tanultam, hűsógeseu megőrizem. Mi hozott ma bennünket össze ? Nem más, mint a nemzeti becsület kérdése. Ez a kérdés már szóba került épen egy hét előtt hazánk szép fővárosában, melynek húszezer polgára vett részt a nagy népgyűlésen. Ezen húszezer polgár nevében üdvözlöm ma az esztergomi népgyűlés ezreit. Honnan ered az a kérdés, mely ma már az egész országot foglalkoztatja? 1867-et irtunk, midőn a hosszú gyász és tűrés után nemzetünk többsége a kiegyezést törvénybe igtatta. Hazáuk jelesei ekkor sokat vártak a hadseregtől. Elvárták tőle, hogy ha közös lesz is, szellemben és nyelvben osztozik a mi szellemünkkel és nyelvünkkel. De a hadsereg teljesen osztrák maradt. Nyelve és szelleme nemcsak német, de nemzet ellenes. Husz esztendő óta azonban nagyon sok keserű thémát adott nekünk a közös hadsereg, mely részben a mi gyerme. iz „felírjon ísTiJíb" tárcája. (Egy kis visszaemlékezés a népgyűlésre.) Vidáman mulat az a phylloxeraáldotta pidék ilyenkor a hegyek között. Majd ninden valamire való embernek van egy ás szőleje s a szőlőben egy kis nyaralója, i mit azonban csupa merő szerénységből íajlandó inkább >.< hajlék «-nak vagy »présiáz«-nak elkeresztelni, csak »nyaraló«-nak soha ne tartsa senki. A vidéki ember a íyaralás forgalmát nem ismeri s igy nya'alóra szüksége nincsen. A kitűnő levegőt ígész esztendőn ingyen mérik a familia számára; a hűvös fórrásviz kristály tiszta tállal látja el az egész házat s a kert valóságos egy paradicsom. Az üde ákáizokat az ablakok alatt nem éhezteti ki a ettentő pesti talaj s a dísznövények az tdvaron nem esnek szárazbetegségbe a ^áz alattomos szivárgása s a levegő salyarúsága miatt. A gyerekek valóságos :is spártai csemeték. Csupa izom és erő alamennyi. Egész vakáczión keresztül ott :atonáskodnak az erdő szélén s olyan iriási hadgjrakorlatokat végeznek, hogy upla lénungot kérnek mindenből, mire z éhség haza csalja őket. . A mama teljes egészségnek örvend, heteken keresztül parádéba se vágja magát, hanem a verendán kötözget, olvasgat és nevetgél a kisvárosi pletykákon. A papa elvégzi a hivatalt azután fölcsap a hegyek közé. — Ah, a hegyek közé. A legnagyobbik fiúcska már előkeresi a hegyek közé való uticzikkeket. Egy erős botot s egy kis kosarat, melyet a mama már megtömött puha kenyérrel meg pompás túróval. Végre veszi a nagy kulcsot s este kilenczig azzal a néhány szóval szabadságoltatja magát: — Megyek a hegyek közé! Ki a pinczébe, ki a szőllők alján levő kedélyes kis nyaralóba. Tónika viszi a kosarat. Tudja, hogy több személyre való uzsonna van benne. Es előre örül, hogy milyen nagyokat fog majd nevetni a Tóni bácsi furcsa mondásain. Már útközben megnő a társaság s alig fordul meg a pinceajtó kulcsa, egyszerre csak összekerül az egész mindennapi kompánia. Kisvárosi alakok valamennyien, a kik a hegyek közt teljesen felszabadulnak. Mindenik könnyebben lélekzik és beszél. Egy kis terraszon telepedik meg a társasad, a honnan isteni a kilátás s a bová egy ősrégi diófa vet hatalmas árnyékot. Kezdődik a kaszinó. Nem tudják azt a komoly képű vezérczikkezők, hogy milyen hatást gyakorolnak PZ ő hadüzeneteik a vidéken. • Mennyi hévvel egészítik ki a sorokat s milyen tűzzel commentálnak itt minden fontosabb kifejezést. Hauem most az egyszer a magunk saját háborúnkról folyt a szó, a melyet már hónapok óta vivunk a saját hadseregünkkel. Ez a mi legújabb polgári hadjáratunk arról lesz örök nevezetességű az osztrák küzdelmek között, hogy nem kerül sem vérbe, sem pénzbe, sem több millió uj bakancsba. Megcsináljuk azt magunk tintával meg szóval. De azért nem adunk pardont sem Janszkynak sem Janszky kamerádjainak. Lehet, . hogy a hadjárat vége a mi javunkra válik el; lehet, hogy csak uj fegyverszünetet kötünk bizonytalan időre. Már igy kezdődik a hegyek között. — Hanem azért mégis csak hatalmas egy ember az a Polónyi! — kezdi az egyik úr a napieseményeken. — Egy valóságos kúnmagyar, a kinek az egyik ősét mint pénzhamisítót bizonyára elverte László király Cserhalomnál - tette hozzá egy fiatal hivatalnok, a ki a gyöngébbek kedvéért rögtön mégis magyarázta, hogy mért voltak a hunok már a régi időben olyan hires pénzhamisítók. Azzal akarták a magyarokat vissza tartani, hogy tarsolyaikból kiszórták az aranyakat. Az üldözők csakugyan mohón szedték a pénzt; de László király egy szavára az aranyok rögtön kavicsokká változtak. Akkor azután jaj volt a pénzhamisítóknak! — Polónyi a népgyűlésen megfordítva cselekedte; ő a kavicsokat változtatta aranyakká. A mindennapiságból is rendkivüliséget csinált. Igyunk az ő egészségére! Soha olyan hangot. A bazilika nagy harangja annyira elröstelte magát, hogy napokon keresztül szóhoz sem akar jutni. Éljen Polónyi — kiáltá fel egy tekintélyes háziúr. — Ott volt maga a népgyűlésen? — kérdi az egyik szomszéd. — En ugyan nem; de képviseltettem magam. Már csak ragaszkodom ősi szokásainkhoz. Ha népgyűlés van Esztergomban, akkor a prímás elküldi a komornyikját, a püspök a huszárokat, a kanpnok az inasokat, a háziúr a vinczellért s azért néhány óra múlva akárcsak magunk is ott lettünk volna, úgy tudunk mindent a dolgokról. Az én vinczellérem, aki egyébként a phylloxerát csak humbugnak tartja s a szőllőbetegség okait egyebekben keresi, mint önálló felfogású ember ugy meg referált nekem, hogy minden gondolatról mondásról teljesen tájékozva voltam. A társaság néhány tagja azonban még nem tudott sokat a népgyűlésröl. Mint hivatalnoknak ugy illett, hogy lehetőleg