Esztergom és Vidéke, 1886

1886-08-01 / 61.szám

zetet összeköté, s amely az uralkodó háznak és a magyar hazának egyiráut erőt, fényt, hatalmat s boldogulást szerzett, a meglazitását óhajtaná ? E kérdésekre hála a magyar nemzet ezredéves múltjának és géniuszának, egy világra szóló » Nincs !«-csel felelhetünk. E feleletet azonban most, midőn a közös hadsereg legmagasabb intéző körei a kormány és az országgyűlés szavát semmibe sem vették, amidőn mind a kettőt megszégyenítve, a nemzet szivébe vakmerően ujabb tőrt döftek ; az egész nemzetnek minden pártkülönbség nélkül meg kell adnia ! Ne legyen az országban város, ne legyen olyan község, amely e pillanatban bármi tekinteteknél fogva is némaságra kárhoztassa hazafias ajkát. Kárpátoktól Adriáig egyetlen egy érzelem : az alkotmány és a koronás király iránti hűség érzelme lelkesítse most e hon polgárait; Kárpátoktól Adriáig egyetlen egy tiltakozás : a nemzet és király közötti egyetértés felbontását czólzó törekvések ellen való tiltakozás hangozzék most fel e hon minden falujából, minden pusztájáról ! Jelentsük ki egyhangúlag, hogy a magyar nemzet méltóságát és alkotmányos jogait megsérieni nem engedjük, jelentsük ki egyhangúlag, hogy a koronás királyért vérünket és életünket szívesen feláldozzuk, de a katona uralmat el nem tűrjük ; jelentsük ki egyhangúlag, hogy a polgárság és a katonaság közötti jó egyetértés; szükségesnek tartjuk, de a katonaságnak éreznie kell hogy nem a nemzet van az ő kedvóért, hanem a katonaság van a uemzet kedvéért * s tudnia kell a katonaságnak azt is, hogy a magyar király ellen vétkezik akkor : amidőn a magyar nemzetet s annak alkotmányát sérti. És hogy mindezt kijelenthessük : tartsunk népgyűléseket! A népgyűlés vagyis a nép akaratának, szabad meggyőződésének kijelentése minden szabad állam polgárának sérthetetlen joga. Mért ne élhetnének tehát a magyar állani polgárai e joggal ? Élhetnek és élniök kell, ha a »hagyományos osztrák szeliem« rabszolgái nem akarnak lenni ! Magyarország állami önállóságát, Magyarország nemzeti érzületét a katonaságnak is tiszteletben kell tar.ani, mert a közös hadsereg nem zsoldos hadsereg, hanem a közös monarchia védelmére, az adozo polgárok bői fenntartott hadsereg ! Mennél hangosabb és általánosabb a nemzet kijelentése : annál erősebb lesz a koroua azon meggyőződése, hogy a trón fő támasza nem a szurony, hanem a nép szerelte, s annál szívesebben fog elégtételt adni a nemzet megsértett érzületének, annál hamarább fogja eltávolítani köréből azon eleme ket, amelyek államot akarnak teremteni az államban s amelyek a magyar nép hű szivét a koronás király szivétől el akarják idegeníteni. A kaíonapárt által elkövetett sérelem : az egész nemzetet a sorompók közé hivja! Vegye fel tehát a keztyűfc az egész nemzet s nincs erő és hatalom, amely a jog, az alkotmány és a nemzeti eszme fegyverét kicsavarja a kezeink közül! Kövessük az ország fővárosát, Budapes et! Tartsunk országszerte népgyűléseket, mert mi már régen megesküdtünk, hogy : » Rabok többé nem leszünk!« § I M 1 I• 0 K. A SZIGORÚ HÁZIÚR Ugy félt szegényke a házi úrtól. Hogyne '? . . . mikor olyan szigorú. A minap is kidobatott egy családot, pe dig azok nem voltak olyan rongyosak, mint ők. Selyemben, csipkében jártak, sok iír járt hozzájuk hintóban; 8 szobás lakásuk volt, nem piczinyke lucskos pinczehelyiség, mint az övék. Kidobta őket. Nem tudja miért. Talán ők sem tudták az áreudát megfizetni ? Ugy félt szegényke a háziúrtól! Pedig mióta az apjának sápadt homlokáról lemosták a véri, mióta anyját betegen hozták haza a névtelen temetőszéli sirhantfól, mindig itt laknak a pincze odúban s mindig pontosan fizették a házbért. Miből?! Kérdezzétek meg a csöndes éjszakáktól, melynek némaságát a varrógép zakatolása anynyiszor megzavará. Miből? Nézzetek arra a szép szende női arczra, melyből a pincze fülledt levegője s az álmatlan éjszakák elkergetlek az ifjúságrózsás varázsát. Miből ? Nézzétek meg a sápadt leány tűszúrásoktól dagadt ujjait... Abból. Ugy félt a szigorú házi úrtól! Szép értelmes szemeiből a fájdalom harmata gyöngyözik sápadt beteges arczára. ge termetével odasimul a rozza ágyban mozdulatlanul fekvő beteghez. — ügy-e anyám, nem fognak bennünket az utezára dobni? Ugy-e nem, édes anyácskám? A beteg kifejezéstelen arczczal, merev tekintettel bámul maga elé a légbe. Száraz összeaszott kezeit föle meli s mintha messze, messze, a szellemek viiágábau lakozóval beszélne megszólal. — Hallod a dördülést? Fegyver-e vagy ajtó? Vizet! Vizet hamar ! Látod? Véres a feje... véres! Gyáva volt! Ő véresen fut... mi itt maradunk! Nyomor, kétségbeesett küzdelem! Látod azt a véres sírhalmot? Megátkoztam! . . . Megátkoztam s ő ide, ide ütött, s fáj! Ide!... — A beteg homlokához kap. Őrült!.. Őrült anyja mellett tölti martyr életét a szép leány! Nappal ápolja, dégelgeíi az őrültet s mikor dajka danákkal elaltatja, géphez ül s dolgozik, hogy legyen betevő falatja az őrültnek. De mikor most hiába minden mese, dana, éjjel sem hagyják nyugodni az anyát a véres víziók. Kisérti a véres sírhant! Nem dolgozhatott. A beteg enni kért Oda ment az összetakarított lakbér! A beteg enni kért? Nem tudja, nem érzi ő, hogy nincs! Nincs és most már a házmester jelentette, hogy »jön a házi úr!« lön! ez annyi, hogy kidobhatja! Mit csinál akkor? Nem ő, de a beteg! s a szép leány keservesen sir. Könnyein keresztül látja magát fényes palotában, hol intése parancs a szolgaseregnek, hol fény, pompa, rang, tekintély, bálványozok serege van jelen. Hol az apa dobálja a pénzt mig inig egy lövés mindent elhomályosít. Tönkre ment. Az őrült ismét morogja: gyáva volt!. Fény., ő véresen fut... nyomor! Milyen jó volt akkor? Nem! Jobb igy! Csak dolgozni tudott volna; hiszen nem volt panasza. Nem vágyott senkihez, semmiért. Mellette volt mindene s ez neki elég volt: a beteg! Mi az? A leány borzadva veti fel fejét. Léptek! a háziúr! A szigorú háziúr! Kidobja? Mi lesz a beteggel? Olyan szigorú, pedig még olyan fia tal] kisasszony, de tov, nem várhatok — mond kemény hango a házi ur — s én értékesítem a lakáf kiadom másnak! Holnapra... A szép leány a beteghez simul. — Hallod ! Holnapra !• Mit tegyek veled ? Kint az utczán a szól kavarj havat, jégcsapok hullanak beteg fejedn fedetlen lábaid alatt nyikorogni fog ; hó, de az hideg lesz. Hideg. . nagyol hideg ! . . Ne félj, majd viszlek ón ! Elbírtál én kedves anyám. Betakarlak, Czipőme reád adom. Nekem nem árt ha fazon is. Én erős vagyok ! Megyünk ? D hová?.. Ki a véres sirhoz. Meglátó gátjuk ! — A háziúr arczárói eltűnt a szigo ruság jellege. Valami szokatlan, előtti ismeretlen érzés töltötte el lényét. Láb gyökeret vert. Tekintete, a szép odaai arczra tapadt. Szánalmat érez ? Ő a szigorú há ur ? — Nem ! — — — Kiasszony, Önöknek el kell liagyn a lakást, mert én már másnak kiad tam . . . A szép leány felegyenesedik. — Értettem, holnap megyünk . . Megyünk, ugy-e anyáin megyünk ? . . Mi a szerelem ? Ki a lélekbe lát ki a lelket vezérli, az érti csupán . . »Szüli a perez, váratlan hirtelen«.. A házi ur megragadja a szép Icán tűszúrásoktól dagadt kezét és azt ajk? hoz emeli. — Mit mivel? —• Önnek el kell hagyni e lakás hogy velem jöjjön, mint nőm, min istennőm! Angyal, ki martyrságra vá lalkozott. G-yöngy, melyet keresve k< restem s most föllelek ! . . Neked nei itt a helyed, de fent és tiekem lábí idnál ! — Hallod anyám ? Ő nem dobs ki . . ő . , ő . . hallod ? . . hallod, m mond ? — A beteg anya mintha megélónkü; volna, a szemek mintha visszanyerté volna tüzüket, összeaszott karjával kel lére szorítja mindkettő fejét s a szigor házi ur nem resteli beteg »anyjának homlokát megcsókolni ! — Azóta a pinczelakást ingyeu adja 1 a jóságos háziúr ! I CSILLAG MÁTHÉ. Rota, ki a bűnösök és gonoszak fdlott uralkodik. E fölött még egy magasabb ur áll, Tiermes, az emberek ura, az élet és halál istene, ki a villámot teremti és vele a gonosz szellemeket megfélemlítvén az igazaknak útját is megvilágítja. Hozzá csatlakozik a halottak anyja Jabme Akko is, ki táplálja a lelkeket, mig Tiermes a sötét ösvényeken vezeti őket. Hasonló nézet és szokás volt a finneknél is. Ők is hittek házi szellemekben, kiknek többnyire tejet ajánlottak fel. A holtak hazájokba Tuolana-ba jutnak, itt esznek vadat és halat a legnagyobb bőségben. A kamtsadalok szerint »Mindnyájan, kik itt e földön szegények valának és csak kevés és sovány kutyákkal rendelkeztek, ott sok és kövér kutyákkal fognak bírni és gyönyörrel élvezhetik a halzsirt.« E zord vidék lakóinak phantasiája oly élénk és tüzes, hogy gyakran önkényt vetnek véget életöknek, hogy minél előbb élvezhessék a mennyei gyönyöröket. Hasonlóképen gondolkoznak az eszkimók és grönlandiak is, tiszteletben tartják különösen az éjszaki fényt, mert az eszkimók közül sokan azt a megholtak lelkeinek tekintik, kik játszanak és tánczolnak az égen. Az afrikai népek mithológiája szintén bizonyítja a lélek halhatatlanságát. A phoeniciek ama szokását, mely szerint a hősöket holtuk után istenekként tisztelék, megtaláljuk Libya nomád törzseinél is. Ugyanazt az aethiopoknál és az úgynevezett Troglodytáknál, kik a holtakat öröm és ujjongás között temetik el. Hogy a Benin parton szinte ugyanazon nézet van elterjedve, kitűnik Beaugendre missionarius leveléből, melyben leírja a fetispapnál tett látogatását 1872, nov. 10-én. Epen fétisének hozott áldozatot, midőn Beaugendre hozzá belépett. A missionarius kérdezé: »Miert kented be a nagy fétis fejét vérrel? »Mert ez az én szellemem a másvilágon, csak kell neki áldozatot hoznom«, volt a válasz. »Es ki az a másik ki egészen be van kenve pálmaolajjal ?« »Az anyám; mióta meghalt már sok hold eltelt, ő gazdag volt és sok ellenséget ölt meg, és mint főnök sok nővel is bírt. Amiért is sokan gyászolták és hoztak neki olajat és tanát; mi soká imádkoztunk és tanczoltunk.« Ezután elmondá még mi mindenfelét ád neki naponta enni és inni, mire a missionarius kérdezé: »Hiszed, hogy elhalt atyád eszik, iszik és hall téged ?« — E kérdésen és az abban rejlő kételyen mód nélkül csodálkozott. Malaquettá-ban ha a férj meghalt ugy nejét temetik el vele. Villault beszéli, hogy Libériában ivás előtt a pálmabor egy részét a földre öntik ki a megholtak számára. Ami a Madagaskar szigetet illeti, — Finaz ki 30 évig volt ott beszéli, hogy a holtak árnyékai nagy befolyást gyakorolnak a madagaskáriak phantasiájára. A MerinesekésBetsileokazt hiszik, hogy a holtak lelkei Umbudrobéban egy völgyben gyűlnek össze; a Sakalavok ellenben abban a véleményben vannak, hogy a sírnál maradnak vissza. Es miután a holtak árnyai gonoszaknak tartatnak, félnek a sírok közelségétől. De a lelkek a sírokból kisebb nagyobb kirándulásokat is tehetnek. Ez alkalmakkor megjelennek az élőknek alvás idején és megjelenésűk rendesen rossz következményekkel bir. Csak a megholt szülők lelkei hoznak szerencsét, a miért ezeknek áldozatot is hoznak. Most nézzük meg az uj világban lakó népeket. Dél és közép Amerikában a felfedezés idejében részint a kultúra elég magas fokán álló népeket, részint egészen vad hordákat találtak. Inkas birodalmában (a mai Peru és Chili) a nap volt a legfőbb istenség, fiai Manco Capac és Mama-Oello Huaco kiket elküldött, hogy oktassák a bennlakókat minden szépre és jóra. A nap fiaitól származik az Inkas-féle dynasztia. Midőn Inkas meghalt, atyjának a napnak lakásába tért visssa. Temetése rendkívüli pompával ment végbe, hol töl ezer embert is áldoztak fel. Amerika legdélibb részén lakó patag< niak szinte halhatatlannak tartják a lelke amint ezt Charlevoix bizonyítja. Amii valaki meghal, összegyülekeznek az asszi nyok annak sátrában és jajveszékelni teljes erőből. Aztán eltemetik a holt* minden tárgyaival együtt, sátrát ped elégetik. Ludvig hitküldér beszéli, ho£ éjjel 10 órakor a Botokudok közt levé sátrához közel óriási lármát hallott, me onnan eredt, hogy a népek a holdat e sötétülni látták. Azt hiszik ugyanis, hoj a hold a lelkek hazája és ha ott igen s kan összejönnek ugy félnek, hogy We giahra (a legfőbb szellem) le találja öí küldeni a földre, hogy a hold ismét vis szanyerje fényét. Az igy leküldött leik pedig kígyókba és más vadállatokba bi nak, a miktől aztán nagyon félnek. Hui boldt Sándor is tanúskodik e népek fe tebb említett hite mellett: »A földnek 1 sérője a vad amerikaira nézve mindeni az üdvözültek lakóhelye, a bőség orszáj Az eszkimó, kire nézve egy deszka sz egy fatörzs, melyet az ár egy növényss gény partra vetett, valóságos kincs, holdban erdővel borított síkságokat lát: Orinoko erdeiben tartózkodó indián puszta sivatagokat szemlél, melyeknek