Esztergom és Vidéke, 1886

1886-07-01 / 52.szám

habár legnagyobbrészt nem a jelen, hanem a múltból származott köteles­ségmulasztás az, melyre az ellenőrző bizottság jelentésében reá mutat, en­nek a múltból származó bajnak is kell, hogy a közgyűlés egyszer mái­véget szakítson és ezt csak úgy te­heti, ha a baj alapjában orvosol tátik. Nem lehet tehát mereven azt mon­dani, hogy a bízottság haszontalan munkát végzett. Keményfi János h. polgármester az ülést megnyitván, sajnálatát, fejezi ki, hogy a napi rendre tűzött fontos tárgy daczára, a képviselők oly cse­kély számban jelentek meg. A napi rendre tűzött tárgyak előtt a betelepített csángók által Hertelend­falván épített templomra a város házi pénztárából 10 frt segély szavaztatott meg, egyszersmind elrendeltetett az adományoknak városszerte gyűjtése. Minden vita és hozzászólás nélkül intéztetett el az 1885. évi gyámpénz­tári számodás, amely felülvizsgálat ^czéljából a megyei törvényhatósághoz tétetik át Ezután következett az ellenőrző bi­zottság jelentése és az erre tett ta­nácsi vélemény. Az első pont ahol a bizottság az árvaszéki iratoknak a levéltárba elhe­lyezését, a levéltárban 1861—1871-ik évből való s ott elhelyezett telek­könyvi beadványoknak a birósághoz való áttételét javasolja, ellenben a ta­nács ezekre nézve azon véleményét nyilvánítja, hogy csak a régibb árva­széki iratok tétessenek le a levéltárba, a telekkönyvi beadványok pedig szin­tén ott hagyassanak — eléggé simán intéztetett el. A bizottsági javaslat mellett Maiina és Major János, a tanácsi javaslatot pártolólag Dr. Helcz, Takács Géza, Meszéna Ferencz szóllaltak fel s sza­vazás utján a tanácsi javaslat fogad­tatott el. A kiadóra vonatkozólag tett azon bizottsági előterjesztés, hogy ellenében a fegyelmi eljárás indifctassék meg, a tanácsnak azon előterjesztése folytán, hogy az illetékes fegyelmi hatóság ez irányban eljárt — egyszerűen tudomá­sul vétetett. Az elnöki iktatásban bizottságilag konstatált hátralékkal szemben, a ta­nácsnak azon javaslata, hogy az el­nökség mellé egy fogalmazói állás rend­szeresít tessék, elhalasztatott azon időre, amidőn az uj községi törvény alapján a szabályszervezet átalakittatik. A jegyzői tevékenységről felsorolt számszerű adatok Takács Géza főjegy­zőt késztették felszóllalására, ismertette azon munkakört, melyet mint katas­teri nyilvántartó, iparügyi előadó stb. végzett, erre Maiina válaszolt egy kis polémiával vegyítve, egyébbként a ta­nácsi előterjesztés egyszerűen tudomá­sul vétetett. A számvevői hivatal vizsgálatáról szóló bizottsági jelentés, ahol a ma­gánbeszélgetések is hivatalos formába öntve bennfoglaltatnak, alkalmat nyúj­tott arra, hogy az elnök tiltakozását jelentse ki. Végül a fő és alügyészekre vonat­kozó passzus jött, ez aztán támasztott egy kis viharos ülést, mely a Mikszáth tisztelt házába is be illett volna, Dr. Helcz szólalt fel először, a pénztárból nyert kimutatással iparkod­ván kimutatni, hogy az alapítványi pénztárak hátralékos kamatai évről­évre apadnak. Meglepetést keltett a fő­ügyész az a nyilatkozata, amidőn azt hozta fel, hogy Maiina — az ő, meg a főjegyző hátát óhajtja megpuhítani, hogy a polgármesteri állásba köny­nyebben bejuthasson. Dr. Földváry az árvapénztári ka­mathátralékok mibenállását ismertette hosszabb beszédében. Maiina ezekre hasonlókép a kezében levő kimutatás alapján válaszolt. Ezután következett az explosio, midőn Niedermann Pál teljes bizalmát fe­jezte ki a két ügyész iránt és egész komolysággal azt mond a, hogy ha ő városi ügyész volna, az ily jelentést a bizottsághoz csapná vissza. Szabó Alajos képviselő mint az ellonőrző bizottság egyik tagja elnöki­leg rendre utasíttatni kéri a szónokot. Utoljára emelt szót Meszéna Fe­rencz, leírva miként cselekszik a vár­megyénél az ellenőrző vizsgálatot, valamint Niedermann, úgy ő is teljes bizalmát fejezi ki az ügyészek iránt. Ezzel a vita befejeztetvén, a tanácsi vélemény elfogadásával, az ügyészeknek bizalom szavaztatott azzal, miszerint a perkimutatást kötelesek rendesen beterjeszteni. A közgyűlés folytatása hétfőre ha­lasztatott. Erről egész röviden más ro­vatban. C § Ali 0 K. (Franc/iából az Eszt, és Vid. számára.) 1794-et irtak. Egy a testi szépség minden kellékével dúsan felruházott nantesi leány, a kis Glisson Fleurette, estén kint visszavonult atyja házának egy félreeső szobájába, s azon a szent helyen, hol egykor édes anyja lelkét kiadá, a földre borult, Itt térdelt sok­szor több óráig, s elővévén egy imád­ságos könyvet, melyet egy mesterge­renda mögött, rejtegetett, buzgó imákat rebegett a Mindenhatóhoz elhunyt any­jának lelki üdve ért. Történt egy napon, midőn már igen sokat sírt és imádkozott volt, hogy csendes ájtatosságát hirtelen egy a tá­volból jövő zaj s durva hangon kiáltott! e szavak : »Le a vérszopókkal ! Le az aristokratákkal!« zavarát meg. Legcsekélyebb tudatában veszedelmes helyzetének nesztelenül nyitá ki az ablakot s ép e pillanatban vett észre egy fiatal embert, ki sietve tört előre s midőn a nyitott ablakot megpillantá, egy merész ugrással a szobában termett. Fleurette ijedve kapott kis lámpája utáu s elmenekült, Kis vártatva midőn ijedtségéből né­mileg magához tért s a zavargók le­csendesültek, összeszedé minden bátor­ságát, s atyja egy buzgó republikánus beleegyezése nélkül ismét meghalt anyja haldokló szobájába sietett. Megrezzenve lépett vissza, Az idegen fiatal ember még mindig ott feküdt a földön, halvá­nyan, mozdulatlanul mint egy halott, Fleurette gyöngéden fogta meg az ifju kezét, és midőn meggyőződött róla hogy még életben van, megmosá homlokát hideg vízzel, s fejét óvatosan igazította helyre. Az ifju lassan fölnyitá szemeit, lélegzete erősebb lett s lassankiut ma­gához tért, Ekkor elbeszélte megmentőjének, hogy száműzött, akit elárultak s megakarnak ölni. Az én anyám — folytatá tovább —• ki engem száműzetésemben kísér Nan­tesban egy kastéllyal bírt, melyet kü­lönösen kedvelt, mivel ott egy leányát temette el. Ezen sirra ő saját kezével egy liliomszálat ültetett, s ebben az elhunyt leány, valamint az elveszett haza egy örökké tartó friss emlékét akarván bírni, megparancsolá nekem, hogy a liliomot kitépjem a nantesi kastély parkjából és elhozzam. Ez a vemre. A kinek pénze van, nem tartozik pénztárczáját másnak megmutatni, még saját atyjának vagy an} 7 jának sem. A mi kincsünk mindenesetre az én házamban jó helyen volna, mert bizony ott senki se fog pénzt keresni, és ha keres is, meg nem találja. Duval nem akart beleegyezni. A sok huza-vona és pörlekedés a valódi barátsá­got, mely eddig közöttük létezett, egy kissé megzavarta s hallgatva haladtak egymás mellett a város utczáin keresztül. Végre az öreg Duvalné házához értek, de azt bezárva találták; hosszabb ideig kel­lett várakozniok, mig végre a szolgáló megjelent s az ajtót kinyitá. Duval anyja szintén felkeltetett. Midőn megjelent, ször­nyen megijedt. Az ok csakhamar mutat­kozott is, midőn a hátrahagyott pén­. után kérdezősködött, melyet mint ajándé­kot adott át ruhák és élelmiszerek bevá­sárlására. Az anya elősorolá kiadásait: egyrészét bútorokra éLdmi szerekre, nagyobb részét pedig megtakarítván adósságai kifizetésére fordította, hogy régi becsületes nevét újra visszaszerezze. Duval magán kivül volt mérgében; s erős szemrehányásokat téve megígérte, miszerint jövendőben ellátásáról gondos­kodni nem fog. De mit használtak szem­rehányásai? A pénz már el volt költve, s ez a körülmény tevé gondolkodóvá a j Clamartnál elrejtett kincseket illetve, j Hogy időt ne veszítsenek még az nap j éjjel útnak indultak. Amint megérkeztek,; Clamart az ajtót és ablakokat szoros vizs- i gálát alá Vévé, hogy győződjék meg arról, váljon távollétében nem-e hatolt valaki ez j elhagyatott házba, mivel ezen esetben zsákmánya nem lett volna eléggé biztos. De az utálatos külsejű ház senkit se ösz­tönzött arra, hogy betörést kíséreljen. Minden lakat rendben s egy ablak tábla se volt eltörve. Helyeslőleg bólintott fejével, s elővévén kulcsát, az ajtót felnyitá. — Gyújtsd meg lámpádat — monda Duval — mert rozzant bútoraid között az ember könnyen lábát törhetné. — Hm, éppen semmi sincs utadban, amibe megbotolhatnál, — feleié Clamart — mialatt egy gyufát vőn elő, hogy lámpáját meggyújtsa Duval. széttekintett az ódon szerű szobában s fejét csóvál­gatá. — Nem foghatom föl — monda ő — hogy hogyan lehet itt egy garast is el­tenni anélkül, hogy mindjárt első tekin­tetre észre ne vétessék. Clamart ezalatt bezárta a ház ajtót s az ablakokat nehéz függönyökkel fedé be úgy hogy lehetetlen volt kívülről benézni. Ezek után a szoba szegletében fekvő szek­rényhez fordult, mely szalmával és gályák­kal volt tele. Megkisérlé a szekrényt egye­dül tova mozdítani, s alatta egy porral és szeméttel telt — ajtó vala látható. Valóban nagy erő kell hozzá, hogy ezt valaki felszakítsa — monda ő — külön­ben is kinek jut eszébe e nyomorult ház­ban és ilyen helyen keresgélni. Csakugyan köröskörül vassal van erő­sítve — monda Duval — te neked tehát mégis értékes tárgyaid lehetnek, melyeket nem láthat meg mindenki. De mégis kí­váncsi vagyok mit szereztél már össze. Nevetve vett kezébe egy darab vasrudat, melynek hegyével az ajtót bizonyos helyen érinté s az, Duvalnak legnagyobb bámu­latára felpattant. Mohón akart Duval a lépcsőkön lefelé haladni, de barátja visszatartá. —• Az ördögbe, halálodat keresed, vagy legalább is lábadat törnéd el. Ott len egy fogó fekszik, mely a betörőt vaskarjaival azonnal Összetöri. Nézd csak barátom! Kezébe vevé a vaspálczát s a lépcsőzet második fokát érinté vele és a készülék azonnal felpattant, mely oly erővel birt, hogy magát a vasrudat is egy kissé be metszé. Nézd csak baráom — monda Clamart — ha valaki véletlenül ráakadna kin­cseimre korántse vihetne el pénzemet, mivel tudnia kellene, hogy a fogót, gyan kell eltávolítani. — Es hogy történik az? — kérdé val hamiskás pillantással, mely eh megmagyarázá azt, hogy Őt e hely felfedezése nagyon is érdekli. Clama pillantást nagyon jól látta, de mii észre sem vette volna lámpájával odai gitott s monda: — Csak ezt a kis kampót kell sz don bocsátani, s a fogó elveszti er Nyomd csak meg, s az össze fog esni Duval az egész szerkezetet oly figye mel és fontossággal vizsgálta misz biztos volt abban, hogy többé el nem lejti, s azután lenyomván a kampói fogó összeesett. De valamit még vesz észre t. i. hogy a lépcsőzet mindkét oldalán YÍ rabok vannak elrejtve, melyeket Cla szintén megnyomott, a másik, oldalc egy fogót szabadított meg romboló e tői. — Lemehetünk most már ? — ] Duval. — Minden veszély nélkül — Clamart — s társa előtt ment. Ajka rül kaján vonás játszódott, mert na is észrevette, hogy társa fejében eszme fogamzott meg, miszerint őt, alkalommal kincseitől megfosztja. (Folytatása köv.) küldetés sikerült és a virágot kebleméi viselem. Fogadd ezt tőlem, mint hálán jelét! Te utolsó gyermekét mentette meg anyámnak s ő a liliomért me tog uekein bocsátani ! Fleurette imádságos könyvébe tevé liliomot. Az idegent azonban a nép nei hasztalanul üldözte, mivel ő a polgái háború elnyomása végett jött Franczis országba s a liliom, melyet magám' hordott, csak jjelvénye volt a hasoi czólu embereknek. Fleurette nyolcz uapig tartá rojte.1 ben. Egy reggel azonban lélekszakadv futott hozzá s igy szólt : A nép erősen hiszi, hogy ön ebbe az utczában van elrejtőzve, házmotozá; fognak véghez vinni. Meneküljön, m íieküljön ! I Fleurette női öltönyt hozott az if nak, melyben ez elhagyá a váró Három nappal később egy semleges í jóra szállott, ezzel azonban még n volt vége a dolognak. A házmotozások csakugyan megto téntek és az öreg Clisson házát szint elejétől végig átkutatták. A zendülők még Fleurette nyosz lyáját sem kímélték meg ós ebben me találták — nagy vétség akkortájt ­az imádságos könyvet, és ezen könyvb a liliomszálat, minta királyság jelvény' Az atyát a vádlottak padjára idézte ki daczára ártatlanságának reszkete Végre Fleurette lépett a vádlottak pi jára, s bizonyitá, hogy az imádság könyv anyai ajándék és sajátja ; a liom története pedig — tevé hozzá • titok, melyet csak a gyónószókben í fölfödözui, majd ha megint gyónó szók lesznek. A nép nem hallgatott szavaira, Fleurette borzasztó Ítélőszék elé kert hol megindítva atyja könnyeitől b( meré, hogy egy főúrnak menedéknél adott. Ezen fölfödözés halálát okoz Fleurettet elitélték. A vérpadon elővéve a keblén elrej tartott liliomszálat és hajfürtjébe illess Igy díszítve hullott le "feje a b; alatt. I Az idegen azonban, kit ő megmeni gróf Tignac volt, ki még a máso köztársaság alatt is a legbuzgóbb i alisták közé tartozott. NOVICZKY LÁSZLÓ ^Í-ÍÉ^J mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom