Esztergom és Vidéke, 1886
1886-04-29 / 34.szám
alább el mondha t ják, hogy munkájuk ús becsületes fáradságuk jutalma : a megélhetés az Ínség és nyomor képei- vol nincs tarkítva. Megjegyzések. Esztergom, April 28. Tok. szerk. ur ! Beeses lapjának nagy csütörtöki szá- mában megjelent vezérczikkre a következőket vagyok bátor megjegyezni. Ha »minden hasonlat sántikál« úgy az említett czikknek azon hasonlata., melyben Esztergom megyét Hártyád megyével állítja párhuzamba, nagyon is botorkál, mert elnemzet.lenedéssel Esztergom megyét még legnagyobb ellensége sem vádolhatja, egy fecske még nem csinál nyarat, ha Csőinek vegyes lakosai közül a magyarok kipusztultak annak főoka az lehetett, hogy a magyarok nagyon is kis számban voltak képviselve, és nem hiszem, hogy azok beolvadtak volna a németekbe, hanem idegeneknek érezvén magokat a túlnyomó németség közt, bizonyosan kivándoroltak, és tudtommal nincs isCsol- nokon magyar nevű néniét lakos. Kúrált illetőleg czik kiró ur már kedvezőbben nyilatkozik, hogy ott jelenleg már magyarul is tanítanak, s mintha bizony Csolnokou és a többi tizenkét nem magyar ajkú iskolában eddig is nem tanították volna a magyar nyelvet, tanították biz azt, és pedig egy kis község kivételével oly kitűnő eredménnyel, hogy most már majd minden tantárgy magyar nyelven tanittatik mely kedvező körülmény a főtisztelendő iskolaszéki Elnök és a tisztelt és ügy buzgó tanító urak érdemeinek köszönhető. A czikknek azon állítása, hogy az az iskola csak úgy érhetne el posiiiv eredményt, lia az iskolába kerülő gyermekkel belépésekor már a haza. nyelvén lehetne szóllani, ez nem érv az clnemzet,lenedés ellen, mert hisz ha a gyermek a szülői házból a magyar nyelvvel lé]) az iskolába, akkor nem félhetünk, mert nincs okunk félni az el nemzeti enedéstől. Az sem áll egészen, hogy a tanításnak csak akkor van foganatja, ha a tanítás a gyermek anyanyelvén történik az nagyon természetes, hogy az anyanyelven történő tanítás a legsikeresebb, de ennek ellenében azt is merem állítani, hogy nálunk és az ország legnagyobb részében lehetne kizárólag magyar nyelven tanítani a taneredmény koezkáztatása nélkül és a magyar nyelvnek legnagyobb előnyére, példa erre Budapestnek minden külvárosa, vagy nálunk Nyerges-ujfalu és Piszke, hát az a számtalan tót tanuló kik egy szót sem tudva magyarul, eljönnek a magyar gymnasiumokba és a legkitűnőbb tanulók lesznek, nem a mellett bizonyit-e, hogy a sikeres tanításhoz nem szükséges olkenilhetlenül az anya nyelvem tanítás. A czikknek azon állítását, hogy a k isd ed o vodák 1 egha' almasabb emel t v íí i lennének a magyarosodásnak és egyáltalán a tanításnak, egész terjedelmében magamévá teszem, illetőleg ezen nézetben voltam már akkor, midőn minden nem magyar ajkú községet felszólítottam egy kisdedovoda felállítására, kilátásba helyezvén minden néven nevezendő segélyt és gyámolifcást, de biz alig akadt község, mely csak némi hozzájárulási szándékot is mutatott volna a kisdedovoda felállításához, mind azt felelték egynek a kivételével, hogy nem tehetnek semmit, a mn. ministeriumot is felkértük a község bizottság a kisded- ovodák felállítására, onnét pedig az a válasz érkezett, hogy ha a községek fel állítják a kisdedovodákat akkor azok segélyeztetm fognak, ebből tessék a következtetést levonni, lesznek-e Esztergom megyében kisdedovodák felállítva ? BARTAL REZSŐ kir. tanácsos, tanfelügyelő. 'IbAtorkeszi tűzoltóság. ; (Bitter Tódor segéd-tiszti jelentése a bátorkeszi önk. tűzoltó egyesület rendes közgyűléséhez.) ITT. Tűzben volt a szájad Bátorkesziu és határában febr. 26-án d. u., márcz. 15-én d. u., jun. 16-án éjjel, 17-én d. u. és jun. 29-én éjjel, júl. 4-én éjjel, aug. 19-én éjjel, 26-án d. u., szept. 26-án éjjel, 28-án délben, okt. 31-én éjjel, tehát 12-szer; vidéken pedig jun. 10-én d. u. Duna-Radvá- nyon, aug. 9-én délben »Teres« pusztán, aug. 12-én este Perhetén, vagyis 3-szor, összesen 15-ször. Kivonult még tűzhöz a tűzoltóság; de mivel a tűz már eloltatott, — tenni valót nein talált: febr. 8-án este, szept. 17-én este, azaz 2 két esetben. Ezen kívül bejelentetett még két tüzeset; ezek csirájukban elfojtatván, nem jeleztek-' tök. Ide nem értve a vidékieket, ahol tűzoltóságunk a távolság miatt azon-| nal meg nem jelenhetett, a tűz min-! den esetben lokalizáltatott ugyannyira, hogy egy-egy háznál, — a szalmatü- zeknél pedig 2 kazalnál több egyszerre el nem égett. Pedig ki csak némi helyismerettel is bir, tudja, hogy legtöbbször, 1—2 méternyire estek a tűzhöz a szomszédok, vagy maguk a károsultak, házai, gazdasági épületei, takarmány és szalmakazlai. De a rögtöni megjelenés, a helyzet gyors felismerése, a helyes vezénylet, tűzoltóink akaratereje, ügyessége és képessége, mindig helyhez tudta kötni és megfékezni a veszélyt. Ezen tényekből következtetve véleményt alkothat magának mindenki működő századunk életrevalósága felől. Mégis két esetet ámbár a 15 közül többet is emlithetnénk — különösen ki kell emelnem. Szept. 28-án Binetter Ignácz belfel- kén kétsoroson egymás mellett álló takarmány-kazal csaknem egyszerre fog tüzet. Délnvugoti szél a lángot, mely az első pillanatban elborította a két kazalt, a felső szomszédnak 2 méter távolságra levő kazlai felé hajtja ezek egyike meg is pörzsölődik. A tűzoltók 27-iki zárgyakorlat után, melyet 26-án éjjel szintén tűz előzött meg, világos reggelig mulattak. Mégis a kürtjelzésre azonnal 62 tűzoltó termett a vész helyén, s a főparancsnok személyes vezénylete alatt a tüzet 3 szivaty- tyuval kelet-nyugat és délről körülfogta és az időközben támadt végítélettel fenyegető szélvihar daczára tovább terjedni nem. engedte. A vihar keletkezésekor a lakosság hazafutott; a tűzoltók közül, pedig szintén van otthonuk, egv sem mozdult helyéről. A vihar elvonulta után a szivattyúk működése és a megeredt eső mellett az égő kazlak szétszedettek. — A másik esetet néhány szóval el lehet mondani. Aug. 26-án Antalháza irányában az erdőirtáson levő, Hazay Ernő úr tulajdonát képező 200 négy ökrös béres szekér lendeket magában foglaló s 8000 frt értékű két égő kazalnak a távolság és vízhiány daczára mintegy ötöd része megmentete.it és használható állapotban meg firtatott az által, hogy mászniuk a kazlak egész hosszában az égő és perjés részt letakaritották. Ezen sikeres működésért ngs. Hazay Ernő űr 100 fr.ot adományozott az egyesületnek. Nem kell tehát dicsérnem tűzoltóinkat, megdicséri őket munkájuk, melyből a múlt évben bőven kijutott. Egyébként az oltás körüli érdemekben osztozik a tűzoltókkal a mezőváros buzgó elöljárósága és birtokosai, kik az őrség egész ideje alatt 2 lovat felszerszá- mozva s a tűzoltóság rendelkezésére adva folytonosan készenlétben tartottak és tüzeseteknél vizet elegendő mennyiségben szállítottak. Mindezek mellett felemlítem még, hogy a század ápril 29-én Hämisch János elhunyt egyesületi tag temetésére kivonult; September 24-én főparancsnok úrnál — őt és családját 5 heti távoliét utáni szerencsés haza ér- kezte alkalmából üdvözlendő — teljes számban tisztelgett ; hogy a század önként jelentkező tagjai jan. 19-én szentség-imádáskor, ápr. 3-án és 4-én a nagypénteki, nagyszombati és a fel- madási szertartásoknál, valamint az úrnapi körmenetnél diszőrségi szolgálatot teljesítettek. Fentebbiekben előadott jelentésemet befejezvén, el nem mulaszthatom az egyesület minden tagját sürgősen kérni, miszerint az 1887-el kezdődő ujabbi 3 évre nem csak hogy maga maradjon a tüzesetek hosszú sora áltál oly annyira szükségessé vált egyesület tagja, de hasson minden lehető eszközzel oda, ho y minél többeket az egyesület kötelékébe vonjon. Kérem az igen tisztelt, közgyűlést, vegye eme jelentésemet tudomásul. (Vége.) »Apró cseprö históriák.« . • fíf .''A A. Ez a czime annak az uj könyvnek, mely igen kedves, tárcza czikkekkel és elbeszélésekkel van teli. Sikor Margit irta s igy fölösleges lesz szép olvasónőinknek bővebben ajánlgatni. Mielőtt magát a kötetet megismertetnék, kiadjuk róla Komó- csy József szellemes útlevelét, mely a könyv előszava gyanánt jelent meg: »Minden könyvnek megvan a saját végzete« — Írja az útlevél.- — Egy fiatal leány, ki tud érezni és szokott gondolkozni, töltette magában, hogy — Írni fog. E föltevés következménye — e könyv, melynek végzete : — lehet ez az előszó. De bármi legyen is; e sorok Írója kellemesen gondol vissza ama pár órára, mialatt az »Apró cseprö történetek« kéziratát átolvasta s örömmel enged a megtisztelő felhívásnak, hogy megírja hozzá az előszót, mert újra látja, hallja a mezei virágok és zöldélő partok közt csevegő csermelyt, mely olykor egy-egy szomorufűz sötét árnyában suhan el, mig megtalálja útját abba a széles folyamba, melynek neve: mét és szivet. Körülöttem virágok nyílnak, harangok zúgnak s a virágnyilás és harangzúgás egyaránt egy túl világi édes érzelemről beszél. A ragyogó napsugár, suttogó szellő, csicsergő madárka mind-mind allelujá-t zeng az élet és halál urának. Ünnep van mindenki számára az egész világon. Mért nem örül és ünnepel tehát az én szivem is? Miért? Ah, mert a szívnek is van tavasza, de nincsen feltámadása. Amit ott egyszer eltemettünk az nem éled új életre soha többé. No de nem kezdek el keseregni.. Holnap ilyenkor már én is úgyis az utolsó feltámadásra várok! april 22-én. Szép és kellemes álmom volt az éjjel s mivel még álmom is nagyon ritkán szép és kellemes, elhatároztam magamban, feljegyezni azt naplóm számára. Úgy éreztem ugyanis, mintha pár órára a paradicsomban lettem volna. Ezt a paradicsomot részemre egy kedves, lakályos szoba képezte, barátságos verőfényes szoba; éppen olyan, amilyent én szeretek. Az aranyospiros napsugarak feliér csipkefüggönyökön keresztül át szóródva hatottak be az ablakokon, s enyelegve játszadoztak a szoba bútorain és az azaleák szirmain s játszi ragyogással pihentek mega rózsaszín szal- iágcsokron az »ö« ruháján, igen, mert az »Ö« otthonában voltam. Ah, még álomnak is oly boldogító volt e helyzet valóban nem tudom, a mellettem álló virágok illata ringatta-e oly kéjesen hódító mámorba fejemet, vagy annak a közelléte a ki e helyen a .virágok királynője volt. I Hallottam szava csengését s mohón ügyeltem kis ajkainak minden mozdulatára, miközben oly elfogulttá, oly mélázóvá lettem, hogy csak hallgatni tudtam s őt szemlélni. Különösen mikor két kedves kéz a zongorát is megszóllaltatta s a billentyűkből majd oly édesbús, majd oly | játszi pajzán magyar dalokat csalt elő. Hallottam kedvencz nótámat is. Valóban, még soha sem éreztem át annyira annak minden sorát, mint e pillanatban! Egész lényem felolvadt a szép játékban s úgy szerettem volna sokáig, nagyon sokáig élvezni ezt a szép, szívhezszólló zenét... Majd egy fénykép album akadt kezeimbe, de akárhogyan is forgattam annak lapjait j mindig csak »ö« rája tértem vissza. LátI tam őt ott mint piczi, haragos bébét, láttam mint rövid ruhás, rövidhajú gyermekded leánykát, de mégis legkedvesebben í láttam nem a képekben, hanem a valóságban. i Eközben múlt az idő, csendesebb lett odakünn a napi zaj s mig a szobában egyre nagyobb lett az an da félhomály, | bensőmben annál derültebb fényt élveztem. Majd a lámpa barátságos lángja világította meg a szobát s én annyira átadtam magamat a gyorsan tovatűnő perczek élvezetének, hogy majdnem elfeledkeztem hazatérésről gondolkozni. Hej, de nem is csoda, mikor nem könnyű dolog a paradicsomot elhagyni! Odakünn az utczán mélysé es éj s szürke homály fogadott, de e homály nem volt reám nézve kellemetlen. Ebben is csak azt a barátságos szobát láttam s a. szobában »őt« és kedves környezetét. De most egyszerre mintha lágy sze’lő érintette volna arezomat. Zúgó szelet hallottam. Fájdalom, a szélzúgás nem volt már álom. A rideg valóra ébresztett. Felébredtem. Oh, mily szomorú volt ez ébredés! Mintha langyos, illatos est után esős, borús reggelre keltünk fel! Ah, mily boldogság is lett volna valónak tudnom e szép álmot. Bizony bizony akkor e pillanatban aligha forogna a halál setét eszméje fejemben! * Manapság ritkább a boldog ember még a fehér hollónál is. Szinte kételkedni kezd I az ember ilyenek létezésében. Már magam is igy gondolkoztam s éppen ezért nagyon kellemesen érintett, hogy a napokban alkalmam volt véleményem alaptalanságáról meggyőződést szerezni. Igen most már tudom, hogy mégis léteznek boldog emberek. A napokban ugyanis falun jártam s meglátogattam egy fiatal ember ösmerősö- met. íróasztala mellett ülve találtam őt, arczával az ablak felé fordulva, mely Esztergomra nézett komolyan, ehnélázó kifejezéssel, mialatt szemeiben sajátságos méla vágyódó tűz eget. Mikor megpillantott, nyájasan üdvözölt, s helylyel kínált meg. Elkezdtünk beszélgetni. 0 is beszélt, én is beszéltem, hanem tudja Isten, olyan különös volt e társalgás. Szaggatottan, vontatottan folyt a beszéd, minduntalan kifogytunk a tárgyból. 8 ha ismerősöm beszélt is, úgy tűnt fel nekem, mintha egészen máshol járna az esze. Sokszor hirtelen elhallgatott s elmosolyodott pedig hát, a legkomolyabb dolgokról volt a szó. Máskor ismét felsóhajtott s egy rövidke, négy- betűs nevet suttogtak ajkai, miközben egy kedves feliratú barna olvasójegyet szorgalmasan pödörgetett kezeiben. Mutogatott egyet-mást dísztárgyai közül, miközben fényképalbumáról került a sor. Felnyitottam s az első'lapon égy hői arczképre találtam ■ benney ' úieúy asszony a fényképére. Az a . gyengéd rózsás pírral belehelt arcz mosolygott onnan felém, melyet én is oly jól ismerek, azokkal a sokat kifejező világos szemekkel, s avval az iczi-piczi szájjal, mely nagyságban a