Esztergom és Vidéke, 1886

1886-04-29 / 34.szám

ESZTERGOM VJII. ÉVFOLYAM 34. SZÁM. CSÜTÖRTÖK. ISSC). APR. 29. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: VASÁRNAP ÉS_CSÜTÖRTÖKÖN. raŰl'IZIJTKKI Ali : egész évre ............................................................. fel évre................................................................... negyedévre ...................... ............................ Eg v szám ára 7 kr. 6 frt - lcr. 3 frt - kr. 1 frt 50 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESTtÖSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM, hová’a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHÍVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és reelamálások intézendők. 11 HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK: MARAX-II ÍRD ET ES EK I szótól 100 szóig — frt 75 kr. megállapodiis s;erinl legjn- 100 — 200-ig . I frt 50 kr. tánvesabban közöltéinek. 200—300-ig . 2 frt 25 kr. , Bélyegdij 30 kr. NAH LTTER sora 20 kr. Egy iparág érdekében. Esztergom, ápril 14. (M —p.) Ha vau városunkban üzlet, vagy iparág, mely a mai viszonyok között a legsanyarúbb helyzetben ta­lálható, úgy az nem lehet más, mint a csizmadiaság. Vannak a városban — a testvérvárosokkal együtt — mintegy 250-eu, s ezekből alig tud­nánk 50-et összegyűjteni olyant, ki az élőt sanyarú, mondhatni elviselhet- leh terhei alul teljesen föl lenne sza­badi tva. Ha ezeket a válogatottakat, tekint­jük, azt tapasztaljuk, hogy vagy örök­ség után jutottak vagyonhoz, vagy te­hetősebb rokon segítsége azon titkos rúgó, mely állapotukat kellemessé te­szi. — Hogy miért vau ezen üzlet­ág oly annyira sújtva és mennyiben vau igazunk - megkíséreljük annak közelebbi elemzését. Az okokat sorrendben adván : kezd­jük azon, hogy számra nézve többen vannak, mint a mennyire szükség volna. Továbbá újabb időben a munkaadók viszonya — a munkásokrliez képest nagyban megváltozott. így pl. abban, hogy inig a ezébrendszer virágzó ko­rában a munkás jobban évszámra fo­gadtatott : alig 12—25 osztr. ért. fo­rintért, ma ugyanez (10—140 frtra egészül ki a munkás életrevalósága és használhatósága szerint. Reudkivül fontos momentum gya­nánt említhető fel a munkának elő­állítása: inig azelőtt a ezébrendszer idejében csupán v a r r ott t a 1 p u csizmák állíttattak elő, amiből a segéd­nek hetenkint a csekély munkabér! mellett 12 párt kellett megvárnia, ma ugyanazon szám éppen felényire apadt. Tehát egészen megfordított ál­lapot ! Egykoron kis bér és 12 pár csizma, s igy 12 pár után nem meg­vetendőjövedelem, mely a segédtartást előnyössé tette; ma csak 6 pár oly rezsi mellett, mely a munkaadó hasz- j nát legtöbb.esetben minimumra apasztja. Idejárni még az elvisel heti en adó, mely a segédek számához képest lön kivetve, ami a csizmadia keresetével se­hogy sem áll arányban. Meg kell je­gyezni, hogy azon csizmadiának, ki 2 segéddel dolgozik, önmagának nem ljut idő a csizma készítésre, mert ide­jét szabás s egyéb előkészítési dolgok,; továbbá eredménytelen vásározások emésztik fel teljesen. Már most lia egy legénynek ad hetenkint két frt bért, élelmet, szállást és fizeti az utána járó adót, vásározási költséget, !mi marad önmaga és családja föutar- tására ? Ha a két legény által nehe­zen elkészült 12 pár csizma tiszta hasznából: 12 írtból — mert többre ritka esetben számi that, —- legtöbb- nyíre 1 frtnál csekélyebb haszonnal kell beérnie, — levonva a levő Kandó­kat, nagyon jó, ha 4 frt jövedelme marad, mely óven át circa 200 frtot representál. Ez nem túlzás manap, hanem a valónak tiszta képe, miből lehet kö­vetkeztetni a csizmadiák sorsára. De még hagyján lenne, ha az elkészült munkának biztos vevője akadna, ha­nem sorra kell hordozniok a vásáro­kon, fagyban, hidegben és esőben, j ahol 2 napi időveszteséggel sokszor térdig érő sárban, hóban sátorozva nem csak nem látnak pénzt és a fu­vart a saj át jókból fedezhetik, hanem a visszahozott és összegvvírött munkát előbbi állapotába helyezendők, 2—3 I napig tisztogathatják s ennek tetejébe! egészségüket is koczkáztathatják, ami­nek szomorú erednrui veként nem egy­szer veszélyes betegségbe esnek, mint az idei télen nem egy gyei történt. Midőn a sikertelen vásározásokról szólunk, meg kell említeni azon kár­hoztatandó állapotot, hogy a megyé­ben már majdnem minden község kap vásárén gedelyt a csizmadiák s egyéb iparosok nem csekély hátrányára. Mert ,a mellett, hogy minden község el .van lepve, helyben lakó kontár csiz­madiával, vagy ugyanazon, vagy a szomszédos' község vásártartási joga a- ve vő két j el en ték enyen szétfő rgá csői j a s nem concenlrábainak össze ama bi­zonyos helyeken, ahol azelőtt az iparos áruinak biztos vevőt, .remélhetett. így. pl. S üt tő, Kéméiül, Bé.ny, Muzsla, Bajna, Piszke, mind oly vásártartó he­lyek, melyek az iparos zsebét nem nö­velni, hanem koppasztani vannak hi­vatva. Ha senki nem megy is, a csizma­diának menni kell, mert az élet terhe, gondja őt menni készteti. Ily á 1 dásta 1 an helyzetben a legélet­revalóbb csizmadiának is pusztulnia kell, s ez kiszámítható bizonyossággal be is következik, mert nézzünk csak körül, ha valahol szolgai, utkaparói s akár a városnál, akár magán he­lyeken bel öltön dő bármi alárendelt szolgálatra tér nyílik, mindig a csiz­madiák a vállalkozók. Ha ezen mes­terség érne valamit, bizonynyal egyik sem kívánkoznék el a kaptafája mel­lől. Akik pedig törhet len kitartás-sal pályájokon valahogy öregségre jutot­tak', viharos és gondterhes életüknek végső ju alma a szegények háza, vagy az alamizsna. E sorok Írója több öreg csizmadiát ismer, kiknek munkás élete a becsület kenyerének sok izzadsággal telt keresésében lölt el, kik vérit ékes munkájuk és igyekezel ük fejében — ha más iparágon vannak, — végnap­jaikra boldogabbak és megelégedettek lehetnek; de mert csizmadiák lettek, hát csak koldusbot és tarisznya lón az utolsó menedékük. Szomorú biz ez, de való az utolsó ízig ! Akiket a sze­rencsés helyzet valami magán vagyon­nal meg nem áldott, azok bizony az Ínségesek jelöltjei mindaddig; míg él­tük fonala el nem szakad. A fiatal csizmadia míg erejében meg nem fo­gyatkozott, tengeti életét addig, míg a hazulról hozott vagyonban tart’ — azontúlra kénytelen foglalkozást cse­rélni, mire már föunebb hivatkoz­tunk. Mindezekből kiindulva nincs egyéb mondani valónk, mint csak annyi, hogy a csizmadiát az adóztatás alkalmával no vegyék a pék-, lakatos-, kovács-, asztalos-, kádár-, borbély-, vagy kémény­seprő iparosokkal egy vonalra, hanem te­gyenek köztük kivételt. Az előbbiek jövedelmeikből tisztességesen megél­hetnek s ha sok fölöslegre nem is tesznek szert egyszer-másszor, de lóg­h „EsztsrgomesÄs“ tárcája, m itsiMK» I ni. (Mungó halála.) Minap megint az utczasarkon áldogál- tam. Sokszor feltettem ugyan már magam­ban, hogy abbahagyom ezt az időpazarló j foglalatosságot, de hát — őszintén meg­vallva — mindannyiszor hűtelen lettem fogadalmamhoz. De nem is csoda kérem, mikor oly fenséges kilátás esik innen s én végetlenül szeretek a szép panorámákban gy önyö rköd ni. Csi 1 lagirány ban szőttek in tb el e sorokból az ember s mindenütt csillagok rejtekhelyére lát. Hát ki ne állna szivesen | ilyen poszton ? Elég az hozzá, hogy megint csak Mungó barátom egykori lakhelye előtt veszteget­tem. Gondolom, éppen szép Nagy Pén­tek napja volt, mert minden oldalról ha­talmas kerepelések hangzottak füleimbe, (ünnepélyesen kijelentem, hogy e kifeje­zésben semmiféle czélzás sem rejlik) mi­dőn egyszerre egy nyurga boltos inas kö­zeledett felém. Kezében egy dobozt tartott s azt ünnepélyesen komoly, mondhatnám megilletődött arczczal át nyújtotta nekem. Csodálkozva vettem át tőle, miután emlé­keztem, hogy háztartásom részére valami megrendelést tettem volna az üzletben s némi kíváncsisággal emeltem fel a doboz fedelét. S képzeljék, kedves olvasók, mit kellett bensőjében látnom! De nem szel­lők előbb, mig a parfümös fiayon netaláni szükség esetére nincs kezeik között. Igen, mit rejtett a doboz? szeretett Mungó ba­rátom földi maradványait! Az első pillanatban bizony alig tudtam elgondolni, mi lehet az a vörhenyes por a dobozban, hanem hogy a törmelék között egy arany függős fekete fület s egy duz­zadt ajkú piros szájat pillantottam meg, azonnal megértettem a szörnyű valót. S mondhatom, mélyen megrendültem a fel­fedezésre. Neki dőltem a falnak s hosszú ideig szótlanul magam elé bámultam. Azonnal tisztában voltam azzal, hogy itt valami nagy szerenesétlcnségnek kellett történnie. Csak később vettem észre, hogy a dobozhoz egy levél is van mellékelve, még pedig az én nevemre czimezve. Rög­tön hazasiettem tehát s ott első dolgom volt Mungó barátom hattyúdalát végig­olvasni. Egy rövidke levél volt az arisz­tokratikusan kószált, mogyorónyi betűkkel tele Írva, mely a következőleg hangzott : '»Mélyen tisztelt barátom uram ! »Mire soraim kezeihez jutnak, már nem tartozom többé az élők - közé. Az utóbbi szabadelvű nézetem ki nyilvánításáéit s csupán egy jó lélek akadt, aki jóakarókig emlékezett meg rólam. De a mi véglege­sen elkeserített, az volt. hogy »5«. is el­i , 0,/ ........... biz aködottnak tálult. Ez volt a végső tor- döfés szivemnek, mclylyel nem élhetek tovább. En meghalok, Isten önnel bará­tom! Az »ö« nevét fogják elhaló ajkaim rebegni. Szenteljen egy könnyet szeren­csétlen barátja emlékének, hisz úgyis ön az egyetlen, akitől ezt kérhetem. Búcsú jobbját nyújtja. szerető barátja, IGREEFI MUNGÓ s. k. Mikor végig olvastam a levelet a könny­csepp csakugyan szempillámon rezgett. Szomorúan hajtottam Össze a levelet s jó darabig komor hangulatban üldögéltem Íróasztalom mellett. Majd a megfakult iratcsomó után nyúltam, mely rózsaszín I szalaggal átkötve Mungó leveléhez volt mellékelve. Barátom naplójának voltak azok lapjai. Hogy a kedves olvasók még jobban megismerjék kiszenvedett baráto­mat, bemutatok egy-kéfc lapot közülök önöknek. A legutolsóval kezdem. * april 22-én. Hús vét és tavasz van! Mily bűbájosán hangzik e két szó, Mindkettő életről és ! feltámadásról beszél, mindkettő képes re- ! megésbe hozni a vért s fel lelkesíteni az el­idők csapásai annyira megrendítettek és tönkretettek egész valómban, hogy elhatá­roztam magamban, miszerint eldobom ma­gamtól azt az életet, mely gyönyört már úgy sem nyújthat nekem. Miért is éljek tovább e földön ? Nyomorék vagyok, tu­lajdonosomat nem szolgálhatom s úgy a föld alá eltemetve bizony nem érdemes sínylődni. Egy életezélom volna még: csu­pán »öt« imádni, de tudom, hogy ez eset­ben is csak csalódás és keserűség vár re ám. Kilen ez órakor lejön a segéd a pinezé- be, hogy eldobálja a polczról a kávés zsákokat. Én akkor a polez alá helyezke­dem, ő nem fog észre venni s reám dob egy zsákot. En összemorzsolódom s nem szenvedek többé! Prózai halál, de mégis halál! Ah, de hát akkor nem hallom többé azokat a kedvesen csengő hangokat sem melyek eddig setét odúmba felülről lehatolva többször felderítették komor per- czeimet. Mindegy; nem habozom. Talán nem jöttem volna még ez elhatározásra, de éppen az ön czikkei érlelték meg ben­nem végleg azt. No gondolja azonban, hogy szemrehányást akarok érették önnek tenni. Yilágért sem hisz ön is eléggé ki­kapott azokért, bár a legjobb czélból irta meg őket. Oh, én is sok haragos szem- pillantásban és fájó gúnymosolyban része­sültem kissé talán túlságosan őszinte s

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom