Esztergom és Vidéke, 1885

1885 / 75. szám

Esztergom VIL évfolyam

75. szám.'

Városi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

jSzENT" y^NNA-UTCA 317.

Iiovű a li.p «7,elletni részét illető köz lenié nyele kiiliiendSk.

KIADÓ lm/ ATAL:

^SzÉCHENl-TÉFt SJ1}.,

lmtti a liivatitlos s a magán Iliidéiéselr, a nyiUtci’oe szánt köz- lemdnyek, előfizetési pénzek és reclamáláeok intézeiniök.

Mi

EGJELEMI1C HETENICINr KÉTSZERI

VASÁRNAP és csütörtökön.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

egész évre

........................................6 fik — Icr*

f

él évre.............................................3, — ,

u

egyedóvre....................................................1

E

ny Rzáui Ara 7 kr.

.0

Csütörtök, 1885. szeptember 17-éit- V

HIRDETÉSEK.

HIVATALOS IIIIíDKTKSKK :

1 szótól 100 szóig — fi i 7n ki 100—200-ig . 1 „ S0 „

200—300-ig . 2 „ 25 „

Hely égd íj 30 kr.

AI \<i VNIIIUDIOTRSI'IK

megái lapud is szerint leliel.ö I(,gjutányosnl)I'hii közöltetnek,

NYIIiTTHU sora 20 «r

Kiállításunk vívmányai.

Budapest, szept. 15Kiállításunk fényes erkölcsi sikerei közt a legnagyobb jelentőségű és leg- örveudetesebb bizonyára az, hogy a nyugoti nemzetek közvéleménye, mely eddig sok tekintetben bal nézeteket, sót igazságtalan felfogást táplált hazánk kulturtörekvésői irányában, most országos tárlatunk alkalmából az igazságos megítélés medrébe kezd átcsapni,

A külföld sajtójának legtekintélyesebb közegei a tisztelet és elismerés hangján szólanak Magyarország művé szeti és tudományos fejlettségéről és komoly ipari haladásáról és amit egy évtized alatt csak elvétve tudtunk elérni, annak most naponta örvendhetünk : az európai sajtó kimeríthetetlen elismeréssel árasztja el hazánkat és osztatlan ítéletével lelkesülten sorozza nemzetünket az európai kulturuépek közé.

Ez kétségtelenül a leghatalmasabb vívmánya országos tárlatunknak, amelynek immár teljesítve látjuk ama hivatását, hogy kulturális fejlődésünk, anyagi és szellemi állopataiuk való képét tárja a külföld szemei elé.

E rokouszenves elismerés egy újabbik tauujelófel találkozunk a frauezia sajtó egyik legelőkelőbb közlönyének, a „ Temps “-uck legutóbbi számában, amely beható czikkben foglakozik hazánk művészetével és iparával.

Van e Magyarországnak uemzeti művészete és nemzeti ízlésen alapuló ipara? Ezt a kérdést veti fel a „ Temps“ Írója, ráutalva arra, hogy vaunak nemzetek, amelyek a művelődés szükséges

voltának tudatára ébredve, hirtelen rávették magukat a kultúra munkájára, do rendszertelenül, zűrzavarosán fogtak hozzá a nehéz műhöz és az eredmény az lett, hogy a czivilizátiónak csak töredékeit tudták elkapkodni, de saját nemzeti kultúrát létesíteni nem tudtak.

Magyarországnak azonban van nem zeti művészete és a hagyományok által megszentelt nemzeti Ízlése.

A czikkiró ismerteti ezután agyag-, porczelláu- és majolika mű-iparunkat, amely szerencsésen sajátította el a régi Pannónia talajában talált ó-kori műkincsek stiljót és formáit. Keramikus házi iparunkról azt mondja, hogy formái feltűnő módou hasonlítanak a Délfrancziaországban űzött agyagipar idomaihoz és a díszítés ás modelliro- zás e hasonlatossága annyira megy, hogy el sem hitte volna, mikép e tárgyak uem Francziaországból hozattak be hazánkba, ba iparmuzeumunk tisztviselői nem biztosítják a legiinne- pélyesebbeu róla, hogy e tárgyak hazánkban évszázadok óta igy készíttetnek. Érdekes hasonlatosságot fedez fel a czikkiró a magyar népbutor stiljo, díszítése és festésében is.

E bútorok — ugymoud — majdnem teljesen olyanok, mint az arabsok bútorai és láttukra az ember azt vélné, hogy valamely Algirbeli falu szobájának belseje van szemei előtt.

Azután fejtegeti, hogy a magyar bútorok, szőnyegek, ékszerek, zoraán- ezok, mennyire megőrizték régi keleti jel legüket. Az érdekes czikk a német ipar befolyására utal s azután igy végződik : „Németország kereskedelmi

s ipari befolyása ellen legtöbb sikerrel kezdhetne itt Francziaország.

Társadalmi tekintetben a magyar nép rokonszenvót bírjuk és u barátságos tüntetések zajossága miatt nem kell az érzelmek őszinteségét kétségbe vonunk.

A mezei gazdaságokban, a bányáknál ügyes mérnökök kitűnő állásokat szerezhetnének, műipari czikkeinket szívesen vennék és a nagyipar bizonyos ágai, igy nevezetesen a gazdasági gépipar fontos piaczot találhatnának.

De Magyarországban épp úgy, mint sok más urszágban, ugyanazon okok gátolják iparunk térfoglalását. Fran- czia ügynököt, alkuszt, kereskedő-utazót alig látni, mig a német és angol ügynökök egészen elárasztják az országot. És ezek bámulatos művészek a rábeszélésben.

Egy pesti kereskedő, aki igen alaposan ismeri a párisi irodalmat,, ezt mondaná nekünk : „Olyanok vagyunk,

mint a guillotine par persuasion (akit ráboszélnelc szép szóval, hogy guilloti- liiroztassa magát), mert ba az ajtón kilökjük őket, visszajönnek az ablakon és képesek volnának akár a kéményen. Aratás előtt a Dunapart tele vau angol gazdasági gépekkel, melyek a Fo- ketetenger kikötőiből a Dunán feljöttek.

Az angol ügynökök próbára kínálják, tizenkét havi fizetési határidővel és évenkint óriási üzleteket csinálnak, így áll a dolog egyéb ip irczikkekkel is, melyeket a külföldiek az itteni vevők utasításai szerint gyártanak.

Ezen utazó ügynökök mind beszélnek n agyarul ; sok idegen ezégnek állandó képviselője van Budapesten ;

az egyik bécsi ezóg nagy palotát építtetett.

A franczia gyarmat néhány frauezia tanárból és pinczórből áll. Becsben sincs külöuben ; előkelő ember alig van hat, s a háromszáz más egyén hivatalnok, tolmács, komornyik, vagy pinezér.

A németek mindenütt ezrével találkoznak ; a legkisebb magyar falunak is meg van a maga német gyarmata, melynek boldogulása a szoros solidiri- tásbau rejlik.

Abban rejlik a mi kiviteli kereskedelmünk hanyatlása, hogy mi nem megulnk külföldre, mint az angolok és németek ; ezek bebarangolják az egész világot, ahol csak adui és venni lehet, s mikor a mi humorisztikus Íróink azt állítják ironikusan, hogy az angolok a Cheops piramisán és a Jungfrau tetején hirdetik szappanai- kat, akkor nagy dicsérettel adóznak az angol uemzeti iparnak.

Pénzintézeteinkhez.

Matlekovics elnök és Dr. Heltai Fo- rencz titkár aláírásával a következő nagyérdekü felhívást kaptuk :

Gazdasági és társadalmi életünknek az < rs/i. átaláuos kiállítás alkalmával nyilvánul t ólónkebb lüktetése napirendre hozta a megoldásra váró föladatok egész sorozatát. Ezek között a hitelügy és a hitelszervezet kérdése az első helyek egyikét foglalja el.

A hazai pénzintézetek áldozatkészségével létesített pénzintézeti pavilion föltünteti jelenlegi hitelszervezetünket és képét nyújtja jelenlegi egész hitelNekem is mesélték, én is tovább adom. Éu se hittem, te se hidd, hanem azért meséld csak tovább a kis grófné esetét. Mert nagyon tanulságos mese.

Hát volt egyszer egy nagyon szép lány, aki mindig azt mondta egy öreg rnosóné- uak :

— No kedves mamám, már nem fogod ám sokáig ezt a keserves kenyeret keresni. Lásd éu ezeket a hófehér kis kezeket neked köszönhetem, mert te dolgoztál helyettem. Ezek a fehér kezek majd fehér kalácsot tesznek az asztalodra. Várj csak mama még egy kis ideig. Hálás leszek áru én.

Az egyszerű mosóné pedig keserű mosollyal nézett tündér szép lányára és ezt mondta:

— Hát csak maradjunk inkább nyomorban s együk a szegénység becsületes kenyerét; többet ér az galambom olyau kalácsnál, a mit selyemruhában költenénk el. Nem születtünk mi bele az úri módba. Tudod, az Isteu szegéoyuek teremtett engem, azért kell hát keserves munkával megkeresni a mindennapi kenyeret. Belőled ne legyeu mosónő, de úri dáma se, hanem csak a nolyau egyszerű mesterember felesége, aki megbecsül.

— Ne folytasd tovább édes anyám. Eleget vigyázok éu az eszemre. Tudora, hogy mit csinálok. Látod én szépen visszautasi- tottara ára a gróf ur karp^reczet.

— Jaj már megint üldöz ! Lányom, lányom, éu félek ám attól a csúnya nézésű úrtól. Mit akar az tőled ? Hát nem az a leguagyobb rabló, aki a szegénységet rabolja meg ? Jól tetted édes lányom, hogy vissza küldted azt az ajándékot. Jól tetted.

— Hát csak azért tettem édes anyára, mert a gróf ur nagyon szimpla karpereczet küldött. Volt ugyan benne tudod rubint is, de az aranya nem ért sokat. Ha már ajándékot fogadok el egy gróftól, legyen az valóságos ajándék.

— Ej ej galambom!

— Ügy bizony anyám. Lássa a gróf ur szeret ám engem. Nagyon, de nagyou szeret.

— Megbolondultál galambom ?

— Tudom, édes anyára.

— Talán ő bazudta ?

— Neki nem hittem volna. Hanem az inasa mondja, hogy a gróf ur az arczképe- raet összevissza csókolgatja.

— Szereti a képedet, de nem ám a szivedet.

— Hát az majd egyre menne nálam. Azután tegnap azt mondta, kogy ha feleségül mennék hozzá. . ,

— Ahoz a vén boloudhoz !

— Hisz úgyse szeretem.

— Már hogy is szerethetnéd, még ha becsületes ember volna is !

— Isteu bizony uem szeretem !

— Hát akkor hol az eszed ?

— Helyén van édes anyám.

— Akkor gondold meg meg, bogy a gróf csak amolyan szeretőnek akar téged, a kit elkergethet, a mikor akar.

— De éu nem akarok ám úgy járni. A gróf engem feleségül akar venni édes anyám. Érted kérlek : feleségül !

— Elvenni egy hatvan esztendős holló pgy tizenhat éves gyereket ! Te kis bolond te!

— Hát éu elmegyek hozzá, mert ki uem álhatom.

— Azután kipusztult vén ember beteg ápolója akarsz lenni ?

— Kis grófné akarok lenui ? Kis grófné mindössze,

— Jaj, hát minek vetted ezt az eszedbe?

— Akkor tudod rangom is lesz, nevem is lesz, szép is leszek és azután fölvirrad ránk még jobb világ is.

— Ugyan eredj te kis bolond és ne lo- csngj össze-vissza ilyen zagyvabeszédet, me.t még igazán megrikakd az édes anyádat.

— Pedig úgy nézz rám édes jó anyám, hogy én három hónap múlva csakugyan kis grófné leszek.

*

A gróf ur egy olyan szeretetreméltó gazember volt, a milyen nagyon sok akad a fényesen kipusztult existeniiák közölt. Vagyonát Bécsbeu verte el. Monacobau öngyilkosságba kergetett sok embert néhány ezer frankért, a mit megiut Párisban dőzsölt el. Adósságai és kedvesei Európa ösz- szes fővárosaiban voltak. De botrányai is, melyekre gyakran szüksége voll hogy hitelezői üldözései elől megmeneküljön.

Házasságot igért mi den tisztességes szegény lánynak s megcsalta még a komornyikját is. Aludt már a hajléktalanok me- uedékliázában, bejárt a népkonyhákra, feküdt a kórházakban, de azért mindig hazaveío- dött a rokonok nyakára és sirő töredelem- mel csikart ki útiköltségeket Amerikába.

Az ördög sohase vénül meg az emberbeu s igy a hatvan esztendős öreg gróf csak hálás eszközöknek használta elkopott fejét görnyedt vállát és fájdalmas köhögését.

Sirui kitünően tudott, tiidővészeson köhögni tetszés szerint s bucsát venni a világtól s a rokonoktól mindennap.

Negyven év óta meg akar halni s nincs miből, uegyveu év óta akar élni és niucs miből. A raeghaláshoz némi bátorság, a megélhetéshez bizonyos jellem kell. A gróf pedig jobban ismerte Európa leghíresebb kártyásait, miut a bátorságot mega jellemet. Nem fértek el már ezek a nagy hatalmak az ő elkopott koronája alatt.

Néhány száz fizető piuczérrel csak olyau egyszerűen megitta a barátság poharát, mint a milyen édesen szürcsölgette ismeretlen gavallérok potya pezsgőjét’

Morálja semmiből se volt, elveket nem ismert, élt mert született s azért született, hogy éljen. Legnagyobb nyomorában is pom- pásau tudott kaezagni, de kinevette azt is, aki megköuyörült rajta.

Lóba életét minden újságolvasónak választékos szavakkal mesélte el s bemutatta magát és múltját a maga valósága szerint. Megbánást csak azért mutatott, begy lo- gyen mért újra kezdeni az élőiét a mások